Kelet-Magyarország, 1961. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1961-10-12 / 240. szám
(Folytatás az 1. oldalról.) Az elmúlt évben választ kaptunk azokra a kételyekre is, amelyekkel egy évvel ezelőtt, az irányelvek vitái során még találkoztunk. Egyes pedagógusok korábban azt gondolták, hogy a munka bevezetése visszaveti a diákok érdeklődését a humán tárgyak, s általában az elmélet iránt. Ennek pontosan az ellenkezője történt: a diákok érdeklődése nőtt az irodalom, a történelem, a művészetek iránt, s az általános r tanulmányi színvonal is emelkedett. A szülők között akadtak olyanok is, akik kezdetben ellenszenvvel nézték, hogy gyermekeik fizikai munkát végeznek, mondván, hogy „az én fiamnak nincs szüksége arra: hogy ilyen fiatalon dolgozzék... Most mór ők is meggyőződtek róla, hogy a munka jó hatást gyakorolt fiaik és leányaik magatartására, jó irányban formálja jellemüket, növeli ismereteiket az őket körülvevő világról, s minden tekintetben eredményesen járul hozzá nevelésükhöz. Némi ellenállással még ma is találkozunk egyes olyan szülőknél, akiknek gyermekei a mezőgazdaságban végzik szakmai gyakorlati munkájukat. Ezek lekicsinylőén nyilatkoznak az agrármunkáról, s azt mondják, „nem azért adtam gyermekem gimnáziumba, hogy kapáljon”. Az ilyen szülők, úgy látszik, még nem ismerték fel a munka általánosan nevelő jellegét, s emellett figyelmen kívül hagyják korunk egyik legfontosabb folyamatát, azt, hogy a mezőgazdasági munka a szocialista társadalomban mind több és több tudást, szakmai ismeretet követel meg, s fejlődése során az ipari munka válfajává válik. — Iskolareformunk alapgondolata, a munka és a tanulás összekapcsolása, teljes elismerést nyert. A termelés és a tanulás egybekapcsolása javítja az ifjúság nevelését. A munkásosztály, mint aktív, közvetlen nevelési tényező jelentkezik az iskolákban. A munkás máris a pedagógus segítőtársa lett. Az öt plusz egyes tanítási rendszerbe eddig bevont üzemek munkásai féltő gonddal és szeretettel foglalkoznak a reájuk bízott gyerekekkel. Nemcsak a szakma fogásait igyekeznek elsajátíttatni velük, hanem elősegítik emberi jellembeli fejlődésüket is. A tanulók szakmai előrehaladasa mellett számontartják iskolai tanulmányi eredményeiket, érdeklik őket a fiatalok családi körülményei, megkérdezik tőlük, hogyan és hol szórakoznak, kikkel tartanak baráti kapcsolatot. A diákok jelenléte az üzemekben azt is eredményezi, hogy a munkások érdeklődése egyrészt növekszik a tanulás iránt, másrészt üzemi munkájukat is igyekeznek jobban, felelősségteljesebben elvégezni, mert érzik, hogy magatartásuk példa lehet a fiatalok előtt. A munkások sok leleményességgel és ötlettel végzik nevelő tevékenységüket, s úgy foglalkoznak a fiatalokkal, mintha saját gyermekeik lennének. Pártunk Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány, a szülők, a pedagógusok, az egész társadalom nevében az országgyűlés színe előtt mondok köszönetét azoknak a munkásoknak, technikusoknak. mérnököknek, üzemigazgatóknak, párttitkároknak, azoknak az iparban és mezőgazdaságban dolgozó clv- társaknak és barátainknak, akik valóban erőt, időt és fáradságot nem kímélve segítik ifjúságunk oktatását és nevelését. zel a szakmunkásképzés középiskolában valósul meg, s ennek eredményeként a szocialista munkásosztály szakmai és műveltségi színvonala gyorsan emelkedik. A szakközépiskolában a tanulók 4 év alatt érettségit, s egy szakmában teljes képzettséget nyernek. A modern ipar a szakmunkástól egyre inkább a gépek működési elvének ismeretét, azok kezelését, hibáinak kijavítását igényli. Maga az ipar fejlődése állítja előtérbe, s kívánja meg a szakközépiskolai képzés fokozatos bevezetését és széleskörű elterjesztését. Az elmúlt évben megkezdjük a felsőfokú technikumok létrehozását is. Jelenleg 2 ipari és 16 mezőgazda- sági felsőfokú technikum van az országban, amelyek vagy máris működnek, vagy pedig á közeli hetekben kezdik meg működésüket. A népgazdaság egyre növekedő igényei megkövetelik, hogy mindenütt, ahol a legfontosabb feltételek, tehát elsősorban oktatók vannak, az egyetemek, a tudományos kutatóintézetek mellett, ipari és mezőgazdasági nagyüzemekben felsőfokú techniku- motkat hozzunk létre. — A népgazdaságnak évről-év- re növekedő számban van szüksége kommunista szakemberekre. Jóllehet ma népgazdaságunkban nagy számban dolgoznak és munkájuk nyomán köz- megbecsülésnek örvendenek a nemkommunista értelmiségiek, a társadalom szocialista fejlődését, s az ebből adódó követelményeket figyelembe véve a ma egyetemre kerülő és ott tanuló fiataloktól teljes joggal várjuk el, hogy mindent megtegyenek, hogy kommunista szakemberekké váljanak. Éppen ezért eg'yciememU alapvető felatiala a kommunista Mzakembrrképzés | Olyan mérnökökre, orvosokra. | Közgazdászokra, jogászokra, agrármérnökökre, pedagógusokia I és más gyakorlati szakemberek- I re van szükségünk, akik jól is-1 ! merik szakmájukat, s azt a gya-1 (korlatban tudják alkalmazni, ké- j | pesek arra, hogy az ipar, a me-; 'zőgazdaság, a kereskedelem, a (kultúra terén az élenjáró eljárások és módszerek meghonosí- | tói legyenek, s megfeleljenek mindazoKnak a társadalmi, politikai és világnézeti követelményeknek, amelyeket a szocializmust építő nép a saját értelmisége iránt támaszt. Kulturális forradalmunk nagy eredménye a felnőttoktatás hálózatának széleskörű kiterjesztése. Az elmúlt évben a dolgozók iskoláiban, az esti és levelező tagozatokon 185 000 ember tanult. Az ipar és mezőgazdaság fejlődése, a gépek egyre szélesebbkö- rű alkalmazása a felnőttektől is megköveteli, hogy éljenek a társadalmi rendszerünk által nyújtott lehetőségekkel és szüntelenül bővítsék szakmai ismereteiket, növeljék általános és politikai műveltségüket. — Napjainkban az iskolák jellege abban az értelemben is megváltozik, hogy nemcsak az ifjúság, hanem a felnőttek „második otthonává” válnak. Egyes iskolatípusokban az „öregdiákok” száma eléri, sőt túlhaladja a „kisdiákokét”. Így például az elmúlt tanévben az első osztályosok száma a gimnáziumok nappali tagozatain 45 000, s a dolgozók gimnáziumában 42 000 volt. Az ipari és közgazdasági technikumok esti és levelező tagozatain több felnőtt tanul, mint amennyi fiatal ugyanezeknek az iskolatípusoknak nappali tagozatain. A törvényjavaslat tovább megy a megkezdett j úton, s a felnőtt dolgozók okta- j tását az iskolarendszer szerves, — az ifjúság oktatásával és nevelésével egyenértékű részévé emel; Ennek megfelelően többet kell foglalkozni a fel- nőtt oktatás módszereivel és — Az ifjúság nevelésének további javítása oktatási rendszerünk reformjának alapvető feladata. Az iskola az ifjúság második otthona. Azt akarjuk, hogy ez a második otthon — az elsővel, a családdal — a korszerű műveltség, a szakmai ismeretek, s a tudományos világnézet alapján fejlessze ki a tanulókban a kommunista erkölcsöt, s a legnemesebb emberi tulajdonságokat. E reformmal arra törekszünk, hogy fiainkból és leányainkból egyenes jellemű, határozott, őszinte, munkaszerető, becsületes, hazáját és népét szerető, szüleit, családját, embertársait tisztelő, melegszívű emberek váljanak, akik — ahogy a törvénytervezet mondja — odaadással szolgálják a szocializmust, a békét, a népek testvériségének ügyét, építik és védik a nép államát. Kállai Gyula a továbbiakban az egyes iskolatípusokról szólt. — A nyolc osztályos általános iskola kitűnően bevált, s így hazánk oktatási rendszerének továbbra is szilárd alapja marad. A jövőben az általános alapműveltség, a szocialista erkölcs és világnézet alapjainak lerakása mellett megismerteti a tanulókat a termelőmunka elemeivel is és hozzászoktatja őket a társadalmilag hasznos munka végzéséhez. Az a célunk, hogy az általános iskolát végzettek szilárdabb alapismeretek, mélyebben megalapozott erkölcsi és esztétikai nevelés, erősebb testi felépítés birtokában folytathassák tanulmányaikat oktatási rendszerünk következő láncszemében. — Az új törvény a tankötelezettséget felemeli, s ezt a hatodik életévtől számított tíz tanévre terjeszti ki. A tankötelezettség kiterjesztése egyrészt azt a célt szolgálja, hogy minden gyermek befejezze az általános iskolát, másrészt pedig szélesíti a továbbtanulási lehetőjó tapasztalataival, s többek között pedagógiai szaklapjainknak és általában a pedagógiai tudománynak, — amely eddig alig foglalkozott e fontos kérdéssel — i nagy gondot kell fordítani a , dolgozók oktatása elméleti és módszertani kérdéseinek megoldására. — Az iskolareform hosszú időre szóló célokat állít a kormány és a társadalom elé. Megvalósítása szívós, áldozatkész munkát követel. Az új iskolarendszer kialakítását a törvényjavaslat elfogadásával még nem tekinthetjük megvalósítottnak. Az új oktatási törvény kijelöli az iskolarendszer felépítésének kereteit: e kereteket tartalommal kell megtölteni s ez a jövő feladata. Gondoskodni kell az új iskolatípusok megfelelő tanterveinek és tankönyveinek elkészítéséről. Ennek során meg kell szüntetni a túlterhelést, amely ma a tanulók és pedagógusok vállait egyaránt nyomja. A túlterhelésnek a tantervi és tankönyvi okok mellett pedagógiai és módszertani okai is vannak. Nemcsak a tananyag túlméretezettsége okozza a túlterhelést. Ha vannak még pedagógusok, akik a feladatukat abban látják, hogy feladják és visszakérdezzék a leckét, a tankönyv lehet akár csak 25 oldal terjedelmű, a túlterhelést mégsem lehet megszüntetni. A túlterhelés megszüntetését a pedagógus úgy segítheti elő, ha úgy tanít és magyaráz, hogy az anyag lényegét. fő összefüggéseit a tanulók már az órán megértsék és elsajátítsák. — A pedagógiai tudomány minden eddigi eredményének mozgósításával hozzá kell látni ahhoz, hogy a munka bevezetésével nyert óriási nevelőerőt megfelelően hasznosítsuk az oktatás és nevelés egész folyamatában. Az öt plusz egyes oktatási rendszer legfontosabb alapelve az iskolában eltöltött öt : nap és az üzemben eltöltött I egy nap közötti összhang. ségeket. Azok a fiatalok, akik az általános iskola 8. osztályának elvégzése után azonnal nem iratkoznak be sem középiskolába, sem ipari tanuló iskolába, s munkába sem állnak, a kétéves továbbképző iskolákban folytatják tanulmányaikat. — Hazánkban évről-évre nő azoknak a fiataloknak a száma, akik az általános iskola 8. osztályának elvégzése után tovább tanulnak. Tavaly az általános iskolát végzettek 43 százaléka tanult tovább a közép-, 23 százaléka a továbbképző-, és 30 százaléka a ipari tanuló iskolákban. Az általános iskolát végzettek 96 százaléka tehát valamilyen formában már tovább tanul. Lasan érlelődnek tehát a feltételei annak is, hogy a tankötelezettséget még jobban kiterjesszük és bevezessük az általános kötelező középiskolai oktatást. — A legn;*vobb változásokat a középfokú oktatás terén hajtjuk végre. Ez érthető, mert az az ellentmondás, ami a szocialista társadalom egvre növekvő i génvei és az oktatási rendszer között fennáll, a legélesebben a középiskoláknál jelentkezik. A régi típusú gimnázium már nem felel meg a 14—18 éves ifjúság nevelése és képzése iránt támasztott igényeknek. A középiskola két alapvető típusát akarjuk kialakítani: a megreformált gimnáziumot és teljesen új szakközépiskolát. í A gimnáziumban a tanulók va- I lamely szakmában olyan — a heti ] egy napos üzemi gyakorlatok során szerzett — előképzettséget nyernek,, amelynek birtokában az adott szakmában az érettségi után rövid idő alatt magas kultúrájú szakmunkások lehetnek. A szakközépiskola megteremtése a magyar oktatási rendszerben I forradalmi jelentőségű tény. Ezban döntő szerepük van a tanácsoknak. Az általános iskolák és ma már a gimnáziumok közvetlen irányítása is a tanácsokra tartozik. Ezt a munkát nem lehet a tanács művelődési osztálya „reszort” feladatának tekinteni. Ott járnak el helyesen, ahol az iskola munkájával a tanács egésze foglalkozik. — A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tegye az ifjúság soraiban végzett munkája központi feladatává az oktatási rendszer reformjában foglalt képzési és nevelési célok megvalósításának elősegítését. A munka bevezetése az oktatásba, a tanulóifjúság közvetlen kapcsolatai a munkás-fiatalokkal a kommunista nevelés új lehetőségeit, s a mozgalmi munka új formáit tárják fel az ifjúsági szövetség előtt is. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a segédkezés a reform megvalósításában a fiatalok újabb és újabb tömegeit hódítja meg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség számára az üzemekben és az iskolákban egyaránt. — Az iskola és a társadalom legközvetlenebb kapcsolatát á pedagógus és a szülő, az iskola’ : és a szülői munkaközösség alkotja. Elismeréssel adózunk a Magyar Nők Országos Tanácsának, amely odaadó, lelkes munkát végez a szülői munkaközös- . ségek szervezésében és irányításában. A szülői munkaközösségek tevékenységét az iskola alapvető oktatási és nevelési célkitűzéseinek megvalósítására kell irányítani. A szülői munkaközösségek tevékenységében — a jelenleginél jóval nagyobb mértékben kell résztvenni az édesapáknak is. — A törvényelőkészítő viták során állandóan hangoztattuk, hogy oktatási rendszerünk továbbfejlesztésének középponti ; alakja a pedagógus. Az a nagy munka, ami az égés? nemzet életére hat — végső soron rajtuk áll, vagy bukik. — Az iskolareform törvénnyé emelésének napján bizalommal, nagy megbecsüléssel, forró elvtársi, baráti szeretettel üdvözöljük hazánk minden nevelőjét. (Nagy taps.) A párt. a kormány, a magyar országgyűlés, az egész magyar nép nevében köszönjük nekik azt az áldozatos, nagyszerű munkát, amit az iskolareform megvalósításáért, ifjúságunk szocialista neveléséért végeznék. Népünk legdrágább kincsét, jövőjét: az ifjúság nevelését bízza a pedagógusokra. Nem lehet magasztosabb és szebb életcél. mint eleget ~ tenni c feladatnak, s eredményesen oktatni és nevelni, szocialista emberré formálni hazánk ifjúságát. Ez megköveteli a pedagógusoktól, hogy szüntelenül képezzék magukat, ismerjék szaktárgyuk és a pedagógia legújabb eredményéit; világnézetben és kulturális ismeretekben együtt haladjanak az általános fejlődéssel. Meg vagyunk győződve arról, hogy nevelőink — most már az új oktatási rendszerről szóló törvény segítségével, — a társadalom erőinek közreműködésével, méltóan a nemzet bizalmára, továbbra is becsülettel fogják teljesíteni nagyszerű hivatásukat. Kállai Gyula befejezésül köszönetét fejezte ki a párt, a kormány, a nép nevében az iskolareform kidolgozására létrehozott bizottság minden tagjának, majd a törvényjavaslatot az országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. Több hozzászólás után Ilku Pál művelődésügyi miniszter a törvényjavaslat előadója által javasolt módosításokkal foglalkozott s az öt módosítás közül négyet elfogadásra ajánlott az országgyűlésnek. Rónai Sándor elnök ezután szavazást rendelt el. amelynek eredményeként az országgyűlés a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről szóló törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben — a benyújtott és a művelődésügyi miniszter által is javasolt módosításokkal — elfogadta. Az elnök ezután az országgyűlés legközelebbi ülésére és napirendjére tett javaslatot. Ennek alapján az országgyűlés elhatározta, hogy legközelebbi ülését csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel tartja, s napirend szerint megtárgyalja az 1960. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést és meghallgatja Kádár Jánosnak, a minisztertanács elnökének felszólalását. 2 A legnagyobb változási a középfokú oktatás terén hujtjuk végre ! — Kállai Gyula ezután arról j (beszélt, hogy az oktatási irányelvek országos vitája nagy nem- j zeti mozgalmat bontakoztatott ki ] az iskola megsegítése érdekében. Az elmúlt évben például a társadalom több. mint 120 millió forinttal segítette az iskolaépítést, műhelyek és szertárak fejlesztését. — Az oktatás, a nevelés és a szakemberképzés társadalmi támogatása hasznos formájának bizonyult a társadalmi ösztöndíj- rendszer. i — A társadalom és az iskola ! kapcsolatainak megszilárdítása4 társadalom segítsége uélkiiiözbeíetlen