Kelet-Magyarország, 1961. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1961-10-19 / 246. szám

1961. október 19, csütörtök. Névnap: PÉTER. A nap eseményei: 1936-ban halt meg Victor Ba- baes román tudós, a róla elne­vezett antituberkulotikus szérum felfedezője. Lu Hszin híres kínai író 35 év­vel ezelőtt halt meg. BÖKI KARTÁRS kezdi mindjobban elveszíteni drukkoló kedvét, ha a nyíregy­házi Kossuth téri hentesáru bolt jókora kirakatát szemléli. Ebben a kirakatban ugyanis korábban több ügyes rendezés volt és jog­gal keltett érdeklődést. De az utóbbi hetekben ezt teljesen mel­lőzi. holott Böki éppen annak drukkol, hogy: no, most megint valami szellemes reprezentálás következik... A TISZA VASVÁRI MUNKA TSZ KISZ-FI AT ALJ AI a nyár elején olyan hat hold kukorica külön megművelését is vállalták, amely igen gyenge termést ígért. De a fiatalok szorgalmas munká­ját most a hat hold terület mint­egy 150 mázsa csöves terméssel fizeti, amelynek pénzbeni érté­két részben sportfelszerelés vá­sárlására, részben kulturális cé­lokra fordítják. ★ EDDIG TÖBB MINT 1000 VA­GON FEHÉR ALMÁT szállítot­tak el ebben az évben megyénk gyümölcstermelő tsz-ei. ★ A DOLGOZD NŐK MUNKÁ­JÁNAK MEGKÖNNYÍTÉSÉRE mosógépet, parkettkefét, porszí­vót és jégszekrényt vásárolt a Nyíregyházi Textilruházati Szö­vetkezet vezetősége. ■*­A TERMELÖSZÖVETKEZE- *TKK TERV SZERINT ezen az őszön megyénkben több, mint 6 ezer holdon telepítenek új gyü­mölcsöst. Ebből 5 ezer 500 hold lesz a téli alma. SZÉP EREDMÉNY DICSÉRI az ököritófülpösi Szamosmenti Tsz- ben Kirilla Jolán és Kiss Erzsébet munkáját. A két KISZ- fiatal ugyanis ebben az eszten­dőben 7500 baromfit nevelt fel a közös gazdaságban. ★ A SZÖVETKEZETI ÉPÍTŐ­IPARON BELÜL az asztalosipar- nak van a legtöbb munkahelye megyénkben. Utána sorrendben a kőműves, ács és a festő szakma következik. * MEGYÉNK 1961. ÉVI ÖNTÖ­ZÉSI TERV-TERÜLETE 2870 kataszteri hold. Ezzel szemben ténylegesen 4304 kataszteri hol­dat rendeztek be öntözésre. KELET-MAG YAROBSZAG A Magyar Szocialista, Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a Megyei Tanács lapia. Telelés szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja a Kelet-Magyarország Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel: 16-70. 16-71. 16-72. Kiadóhivatal; Nyíregyháza. Zsdánov u. l. Tei: 30-00. Beküldött kéziratot nem orz'ina meg és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat; Nyíregyháza, Dózsa Győgy u. 8. S PORTJA Tovább ct megkezdett helyes úton A Kilián Testnevelési Mozgalom nyíregyházi eredményeiről és tapasztalatairól (3IM33I A közelmúlt napokban tárgyalta meg a Megyei Testnavelósi és Sport Tanács a Kilián Testnevelési Mozgalom nyíregyházi tapasztala­déit és eredményeit. Az ülésen részt vett Eper­jesi László, a Magyar Testnevelési és Sport .tanács elnökhelyettese is, valamint Vincze Jó­zsef elvtárs, a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács elnökhelyettes e. Az ülésen Bacsóka Péter, a Városi Test­nevelési és Sport Tanács elnöke számolt be a Kilián Testne/clési Mozgalom terén végzett munkáról. A beszámolóval kapcsolatos kérdések után, az elnökség tagjai megvitatták a nyíregy­házi tapasztalatokat. Nyíregyháza városban is — mint az országban mindenhol — május else­jén indult a Kilián Mozgalom. Az el- J telt idő óta szép eredmények szület­tek. Az általános és középiskolásoknak mintegy hatvan-hatvanöt százaléka kapcsolódott be, s kezdte meg a pontok gyűjtését. Az üzemek, termelőszövetkezetek, sportkörök jelentkezése mintegy hu­szonöt-harminc százalékos. Városunk­ban az eddigiek szerint 120 jelentkező szerezte meg a vasjelvényt, s közü-r lük kilencvenkilencen már jelentkez­tek, s elkezdték a pontok gyűjtését, hogy megszerezhessék a következő fokozatot, a bronzjelvényt is. A Városi Testnevelési és Sport Tanács az eltelt hónapok alatt jó munkát végzett az ismeretterjesz­tés, az agitáció terén is. Minden eszközt felhasznait arra. hogy a mozgalom feladatát és jelentőségév megismertesse a fiatalokkal. Ugyan­csak sokat jelentett, hogy a mozgalom szabályzatát tökéletesen ismerő sport­emberekkel karöltve, igyekezett sza­porítani a jelentkezők számát. A tapasztalatok alapján hiányos­ságként említhető meg, hogy a város 13 általános iskolája közül csak nyolc­ban indult meg a komoly munka, va­lamint az, hogy a Felsőfokú Tanítóképző Intézet­ben még eddig egyáltalán nem történt jelentkezés. Ezeken a helyeken a jövőben el kell érni. hogy* megkezdődjenek a jelent­kezések. Ugyancsak szépséghibája az eddigi eredményeknek, hogy az elő­készítő jelvény megszerzésére, a 5—10 éves gyerekek jelentkezése egészen minimális. Ennek oka elsősorban ab­ban a hibás szemléletben rejlik, hogy sokan azt hiszik — pedagógusok és szülők egyaránt — hogy a gyermekok számára megerőltető lenne a jelvény megszerzése. Ha kell, a szülőkkel és pedagógusokkal való személyes be­szélgetés alapján is el kell érni, hogy a kételkedők belássák: a gyermekek számára a játéuos jellegű szórakoztató sport nem­hogy káros hatású lenne, hanem egyenesen szükséglet is. Az üzemeket, tsz-eket és sportkörö­ket vizsgálva szintén eléggé kevés a jelentkezők száma. Az üzemekben és termelőszövetkezetekben elsősorban a felvilágosító és ismeretterjesztő munka kell, hogy előtérbe kerüljön ahhoz, hogy a város- minden terüle­tén megismerjék a mozgalom hasznos­ságát. jelentőségét. A sportköröket vizsgálva egyedül a Nyíregyházi Mun­kásnál folyik elismerésre méltó munka a tömegesítés, a mozgalom érdekében. Helytelen volt az a szemlélet es gyakorlat, melyet a Nyíregyházi Spartacus követett. A sportkör egyesületiieg befizette sportolói számára a résztvételi díjat, gondolván, hogy így legalább nem zaklatják a sportkör vezetőségét — hiszen ilyenformán minden sporto­lója jelentkezett. Ugyanakkor a spor­tolók mitsem tudtak árról, hogy őket benevezték. A sportkör vezetői elfe­lejtették. hogy nem a befizetett ne­vezési díjakon van a hangsúly, hanem azon, hogy aktívan bekapcsolódjanak a sportolók és példát mutassanak, segítsék azokat, kik nem sportköri tagok. A sportkörök vezetőivel meg kell értetni a mozgalom lényegét: egyre nagyobb tömegeket bekapcsol­ni a rendszeres sportolásba! S h sportköri vezetők tudomására kell hozni, hogy a jövőben az il­letékes sporthatóságok nagyon ko­molyan veszik a tömegsport érde­kében kifejtett munkásságot, s a különféle anyagi támogatásokat is ennek megfelelően szabják meg. S tegyük hozzá, nagyon helyesen! A mozgalom nyíregyházi eredmé­nyei, s az elnökség tagjainak hozzá­szólásai is arra engednek kövekez- tetni, hogy a Városi TST jó munkát végzett a kezdeti időszakban. Komo­lyan vette a feladatát, s nagyon vi­gyázott, hogy a pontszerzések való­sak és teljesen reálisak legyenek. A vita során megállapították, hogy a közelgő télre való tekintettel a TST- nek különös gondot kell fordítania a sportalcadámiák, különféle sport­tárgyú előadások rendezésére, hogy a jelentkezők a szabályzat ilyen követelményeinek is eleget tudjanak tenni. A Városi Testnevelési és Sport Tanács munkája azért is elismerésre méltó, mert a mozgalom megindítását nem kezelte mechanikusan, nem arra tö­rekedett, hogy „örrilessze” a jelentke­zőket, hanem megalapozottan hintet­te el az új testnevelési rendszer ki­fejlődésének magvait. Ez is a feladat, mért a Kilián Testnevelési Mozgalom ebben az évben csak megindult, az alapokat rakta le, hogy évek során át életképes, minden eddiginél jobb testnevelési rendszerré fejlődjön, A VTST-nek az év hátralévő ré­szében legfontosabb feladata, hogy a város minél több — mondhatni minden — üzemébe, szervezeté­hez jutassa el a Kilián Testneve­lési Mozgalom eszméjét. Ismertessék azt, s gyűjtsenek jelent­kezéseket, hogy a következő évben ezeken a helyeken is virágzóvá ’vál­jon a mozgalom. S ehhez a munkához nyugodtan és joggal kikérhetik a helyi pártszervezetek, KISZ-szervezetek és szakszervezetek segítségét. Annál is inkább, mert a tömegszervezeti és gazdasági vezetők is ismerik a párt ide vonatkozó sporttézisét, s annak alapján minden bizonnyal szívesen fognak segíteni. S ilymódon a VTST tovább léphet előre a megkezdett helyes úton, s a jövőben még jobb eredményeket érhet el. B. JL. SPORTHÍREK A megyei röplabda bajnokság leg­utóbbi fordulójának eredményei; fér­fiak: Vasvári G—Spartacus II 3:2) Rozsály—Nyíregyházi Vasas 3:2. Nyír­egyházi Dózsa—Vasvári 3:0. Kossuth G.—Spartacus H 3:0, Rozsály—Vasvá­ri 3:0, Nyíregyházi Vasas—Nagyhalász 3:0, Záhony—Komoró 3:1. Nők: Nagy­halász-Zrínyi G. 3:0, Nyíregyházi Pe­tőfi—Spartacus II 3:0, Kölcsey G — Zrínyi G. 3:2, Nagyhalász—Rozsály 3:0, Kölcsey—Rozsály 3:0. A mátészalkai járási kézilabda baj­nokság legutóbbi eredményei: férfi­ak: Esze Gimn. Vál.—Esze Gimn. 11:9, Mátészalkai Pedagógus—Vásaros- namény 25:10, Nyírbátor—MTK 14:11* Nagyecsed—Hodász 10:7. Nők: GSK— Zalka SK 5:3, Vásárosnamény—Nyír­bátor 2:1. A vasárnapi nagyecsedi lovasver­senyen az ötösfogatok versenyét a szinte már verhetetlen nagyecsedi Rákóczi TSZ nyerte, s a második helyet is a nagyecsedi tsz fogata nyerte. Három mérkőzés elmaradt, egy félbeszakadt az összevont járási bajnokságban A megyei ifjúsági labdarúgó baj­nokság eredményei: Az összevont járási labdarúgó baj­nokság vasárnapi mérkőzéseit sajná­latos módon elsősorban a sportsze­rűtlenségek jellemezték. Három mér­kőzés maradt el, mert a vendégcsa­pat nem utazott el a mérkőzés szín­helyére. Az Anarcs—Ajak találkozó pedig félbeszakadt, mert 3:l-es anar- csi vezetésnél az ajaki csapat kapusa az ellenfél egyik játékosát torkon- ragadía és fojtogatni kezdte. Jó lenne, ha az illetékes sportszervek kemény kézzel elejét vennék a további spot- szerűtlenkedéseknek. Eredmények: Vásárosnamény—Máté­szalkai Vörös Meteor 1:0, Öpályi—Vit- ka 3:0, Kocsord—Cégénydányád 2:1, Nábrád—Jánkmajtis 4:2, Csenger— Nagydobos 4:1. a Nyírbogát—Tyúkod és a Mátészalkai VSE—ököritófülpös mérkőzések elmaradtak, mert az * 1 11 Az összevont járási bajnokság táblázata Kisvárdai csoport 1. Kisvárdai V. II. 7 5 11 22: 7 11 2. Anarcs 7 4 2 1 13:12 10 3. B.-lórán-tháza 7 3 2 2 20:10 8 4. Dombrád 7 2 4 1 10: 9 8 5. Kemecse 6 2 3 1 13: 8 7 6. Ajak 7 3 13 16:14 7 7. Demecser 7 3 1 3 13:15 7 8. Vaja 7 1 4 2 15:16 6 9. Tuzsér 7 1 4 2 15:23 6 10. Nyíribrony 7 2 2 3 1.0:21 6 11. Nyírtass 0 2 — 4 12:14 4 12. Eperjeske 7—25 <>:16 2 Mátészalkai csoport 1. Vásárosnamény 7 7--------21: 4 14 2. Msz. VSE 7 6 1 — 34: 7 13 3. Nyírbogát 7 5—2 15:12 10 4. Nábrád 7 4 12 15:10 9 5. M.-szálkái VM. 7 4 — 3 23:22 8 6. Csenger 7 4 — 3 15:14 8 7. Kocsord 7 2 2 3 t,: 5 6 8. Opályi 7 3 — 4 14:14 6 9. Nagydobos 7 2 2 3 11:13 6 10. Cégénydányád 7 3 — 4 12:29 6 11. Tyúkod 7 2 — 5 19:11 4 12. Jánkmajtis 7 1 2 4 10:15 4 13. Vitka 7 1 — ti 13:29 2 14. ököritófülpös 7 1—6 10:31 2 Nyíregyházi csoport 1. Nyh. Dózsa 4 4----18: 2 8 2. Tiszavasvári 5 4 — 1 10: 7 8 3. Dózsaszöllő 5 3 1 1 13: 87 4. Gyulatanya 5 3 l 1 10: 6 7 5. Rakamaz 6 3 l 2 12: 8 7 6. Vencsellő 6 2 13 14:13 5 7. Sóstóhegy 6 2 1 3 8:16 5 8. Nyh. Munkás II. 4 2 — 2 9:7 4 9. Tiszabercel 6 2—4 11:13 4 10. Gáva 6 1 2 3 9:18 4 11. Üjfehértó 6 — 3 3 4:13 3 12. Paszab 5 1 — 4 6:11 2 SZELESVASZNÜ DÓZSA MOZI: A macska kinyújtja karmait. (Széles változatban!) Egy fiatalasszony drámája a megszállt Párizsban, francia film. Főszerepben: Francoise Arnoul. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor /.Í ÍLSV VSZNO MÓRICZ ZS1GMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szünnap! BÉKE MOZI: Folytassa nővér. Kacagtató angol íilmvígjáték egy férfi-kórterem betegeiről. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Á piros autó utasai. Színes bolgár filmvígjáték. Eiőadások kezdete: i, 6 és 3 órakor. utóbbi csapatok nem jelentek meg. Kisvárdal Vasas II—Dorabrád 3:1, Nyír­ibrony—Vaja 3:2 (Sötétedés miatt fél­beszakadt.), Anarcs—Ajak 3:1 (A má­sodik félidőkan botrány miatt félbe­szakadt.). Baktalórántháza—Tuzsér 3:0, Demecser—Eperjeske 5:1, Nyír­egyházi Dózsa—Nyíregyházi Munkás II 2:0, Rakamaz—Sóstóhegy 4:0. Dó- zsaszöUó—Gyulatanya 3:2, Tlszaber- cel—Gáva 4:1, Vencsellő—Paszab í:0, Tiszavasvári—Üjfehértó elmaradt, mert az utóbbi csapat nem jelent meg. A megyei ifjúsági bajnokság ered­ményei: Nagyhalász—Balkány 4:2, Nagyecsed—Mándok 1:0. Tiszalök— Fehérgyarmat 3:1, Nyíregyházi Spar­tacus—Ibrány 4:0, Nyírbátori Sparta­cus—Nyíregyházi Munkás 1:1. Nyírma- da—Mátészalkai MEDOSZ 2:0, Nyír­egyházi VSC—Nyírbogdány 4:1, Nagy- kálló—Záhony 3:1. A megyei ifjúsági bajnokság állása 1. Nyh. Munkás 8 6 2 — 20: 5 14 2. Ny.-házi VSC 8 6 1 1 29: 8 13 3. Nyh. Spartacus 8 8 — 2 24: 8 12 4. Nagykalló 8 5 — 3 16: 7 10 5. Tiszalök 7 5 — 2 12: 7 10 6. Nagyhalász 8 5—3 14:13 10 7. Nyb. Spartacus 8 3 2 3 17:18 8 8. Balkány 8 3 14 17:14 7 9. Záhonyi VSC 8 3 1 4 11:15 7 10. Fehérgyarmat 3 3 1 4 9:18 7 11. Mándok 7 3 — 4 11: 8 6 12. Nyírmada 8 3 — 5 12:14 8 13. Nyírbogdány 8 3 — 5 9:12 8 14. Msz. MEDOSZ 8 3 — 5 9:14 8 15. Nagyecsed 8 1 — 7 8:28 2 16. Ibrány 8 1—7 7:38 2 20 cm-nél nagyobb átmérőjűt és körtefa pallót logarléc gyártására minden mennyiségben átveszünk MONOR1 KEFEGYÁR. Monor, Kölcsey u. 6. (3312) Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy folyó hó 23-tól 28-ig válla­latunk nyíregyházi és kisvárdai raktáránál év végi leltározás miatt az áru-mszolgáltatás szünete; Az áru-megrendeléseket fenti ha áridő figyelembevételével kérjük megtenni. Műtrágya és Növényvédőszer Értékesítő Vállalat nyíregyházi ki- rendeltsége. (3323)

Next

/
Oldalképek
Tartalom