Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1961-09-14 / 216. szám
— Nem voltam ellenforradalmai", semmiféle politikai megmozdulásban nem vettem részt. Tizenkilenc éves voltam és engedtem a külföldi rádió hazug csábításainak. Egy barátommal 1957. január 17-én léptem át a magyar határt. Nikelsdorfban (Miklóshalma) kerültem először tömeglágerbc, a csupasz földön, szalmán aludtunk. Néhány nap múlva Bécsbc- mentem az oltani Vöröskereszt egy fabarakos Iákor ismét magyar szót hallottam. — Hogyan látta az országnégyéves fejlődését? — Csodálatos az, amit Budapesten láttam. A fényárban ragyogó főváros úgy tűnt nekem, mint egy szép álom. Amióta nem láttam, sokkal szebb és még ragyogóbb lett. Néztem a színpompás, gyönyörű új lakótelepeket és ámulva láttam a kiépült Va- léria-telepet. önkéntelenül összehasonlítást kellett tennem az olaszországi világvárosokkal, ahol keresztül utaztam: Voltam Milánóban, Rómában és láttam, hogy fiatalok százai éjszaka a csupasz kövön feküsznek, éhesek, munkanélküliek, és a modern paloták között lépten-nyomon találkozik az ember rozzant öreg házakkal. Ezzel szemben Budapesten még a régi házak is új köntöst öltöttek. Modernebbek, szebbek, mint azok a Városok, amelyeket én láttam. — Az éh kis falumban is örvendetes fejlődést tapasztaltam. Új házak sora és ami meglepett különösen, hogy villanyvilágítás van Bököny községben. Még a mi kis faluvégi házunkban is. Mik a tervei? — Néhány hétig pihenek, átadom magam annak az örömteli boldogságnak, hogy négyéves kálváriám után —. melynek magam voltam az oka — ismét itthon vagyok. Csak azt sajnálom, hogy barátaim, akikkel együtt dolgoztam, nem jöttek velem. Nem mertek hazajönni, mert az ottani újságok azzal rémisztgetik őket., hogy- aki hazatér Magyar- országra. szibériai sóbányába kerül. Első dolgom, hogy megírjam nekik, jöjjenek haza, meri nekünk, 'mágyaroknak itthon s helyünk. ‘ ■ Szerelnék dolgozni és jc munkámmal akarom meghálálni hogy kormányunk hazautazásom mat lehetővé tette. Farkas Fái. Kislétán, a volt Gen- csy kastélyban székel a Megyei Egészség- ügyi Gyermekotthon. Itt élnek, magukról is alig tudva az élet _ apró hajótöröttéi. ' A kastély évszázados fákkal szegélyezett, s minden kényelemmel felszerelt otthonában 85 olyan egy évtől tizennyolc éves korig terjedő szellemi és testi fogyatékos gyermeket gondoznak és ápolnak, akiknek egy része koraszülésből, másik része pedig agyhártya és agy- velőgyulladás következtében jutott erre a sorsra. A felszabadulás előtt nem sokat törődtek intézményesen ezekkel a betegekkel. Most erre is sok gondot íor_ dit államunk, hisz egy gyermek évi ellátása, ha az anyagi és a dologi kiadásokat is beleszámítjuk Apró iiajótöröltek közölt 20 ezer forintba van. Az intézetnek 43 dolgozója van, közöttük 20 gondozónő gondoskodik a betegek ellátásáról, ápolásáról, s valóban szívvel, lélekkel tevékenykednek, mindent megtesznek, amit tólük eJ lehet várni. A gyerekek napi étkezési normája 11 forint. A gyermekotthon modern konyhával és étteremmel van ellátva. A kastélyt Körülölelő parkot gondos kezek szépítették meg, ötezer facsemetét ültettek és 15 padot szereltek a kertbe. Az igazán nehéz és idegfeszito munkát végző dolgozók felüdülésére röplabdapályát csináltak társadalmi munkával, s házilag bővítettek a vízvezetéket is, s a maguk remekelte sziklakertből ma már szökőkút vize sugárzik a magasba. Van az intézetnek két ügyeskezű kertésze, akik az otthon részére szükséges zöldségfélék megtermeléséről gondoskodnak, s a hizlaldában sajat ellátásra nevelnek sertéseket. Akik ebben az intézetben dolgoznak, valóban hivatásuknak tekintik e munkát, s mindent megtesznek, nagy gonddal ápolják a kis hajótörötteket. Csak egy sérelmük van. A fertőzés veszélye nagy, s eddig még nem kaptak veszélyességi pótlékot. (f. k.) A Ford Autógyár pokla — Megérkezésem ulán Sidney- ben ugyancsak lágerbe kerültem. Onnan jártam dolgozni, mint villanyszerelő. Három hónap ulán kidobtak az állásomból azzal, hogy nem tudom a nyelvet. Ismét a munkanélküliek nyomorúságos sorsára kerültem. Millió- szőr megbántam könnyelműségemet és írtam haza az Elnöki Tanácshoz, engedjék meg, hogy hazatérjek. Választ is kaptam rá, azonban szüleim szegény parasztemberek. nem volt pénzem a hazautazásra. Dolgoznom kellett, hogy összegyűjthessem a hajójegy költségeit. Hosszú hónapok után végre munkához jutottam. Fordék egyik sydnei autógyárába a legpiszkosabb és legegészségtelenebb munkára vállalkoztam. Egy kis helyiségben dolgoztunk és a legerősebb vegyszerekkel tisztítottuk az autókarosszériákat. Állandóan olyan borzalmas gázt fejlesztett a sokféle vegyszer, hogy naponta többször levegőre kellett mennem, mert az ájulás környékezett. Védőételt nem adtak, egy magyar barátomat is behoztam erre a munkára, de Elképzelhető, hogy az ottani újságok milyen hangon írtak a magyar disszidensckről ez után az eset után. Még az utcára is szégyelltem kimenni. — Hol intézték el a hazautazását? — Ét ekig dolgoztam a legszomorúbb körülmények között, amíg összegyűjtöttem azt az ösz- szeget, amelyre szükségem volt a hazautazásnál. Ekkor az indonéziai magyar nagykövetséghez fordultam, ahol a legnagyobb előzékenységgel segítettek ahhoz, hogy hazajöhettem. Szavakban nem lehet elmondani azt az érzést, azt a boldogságot és örömet, amit éreztem akkor, amikor átléptem a magyar határt. Sírtam a meghatottságtol, amiViráit parádé Amszterdamban A képzőművészei népszerűsítését segíti a fehérgyarmati művelődési ház Több szakkör indításával kívánják emelni az állandó látogatók számát a fehérgyarmati művelődési házban. Többek között képzőművészeti szakkört is szerveznek, főként a rajzzal foglalkozó pedagógusok részvételével. A képzőművészet népszerűsítésére értékes képek színnyomataiból állandó kiállítást rendeznek be, s az egyes képeket el is adják az érdeklődőknek. A későbbiek folyamán a megyei képzőművészek képeiből is rendeznek kiállítást és vásárt. A szakköri szobák mind foglaltak, s szervezettebb klubfoglalkozásokat is rendszeresítenek, a megye egyik legnagyobb művelődési házában. Ha azt akarja, hogy KAKASA ÍZLÉSES LEGYEN. FESTESSEN A NYÍREGYHÁZI SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLD Ktsz-szel. 'Nyírfa tér 10. Telefon: 31—31 és 11—36. Sok a bünötő a magyar disszidensek között egy nap alatt valósággal meg-! zavarodott a szörnyű helyen. A Fordék „poklának” nevezték ezt az embertelen munkahelyet, de, vállalnom kellett, hogy hazatérhessek. A. Tóth Péter, a fiatal villanyszerelő elmondotta, hogy a magyar disszidensek között sok a bűnöző. Sokat kellett szégyenkeznie magyarsága miatt. Különösen attól az időtől mutogattak ujjal a magyar disszidensekre, amikor az ottani újságok oldalas cikkekben számoltak be arról a gyermekrablásról és bestiális gyermekgyilkosságról, melyet egy magyar disszidens, Baranyai László követett cl. Baranyai egy gazdag skót család kilencéves iskolás gyermekét rabolta el azzal a céllal, hogy a családot megzsarolja. Amikor a zsarolási kísérlet nem sikerült, a kisfiút meggyilkolta és egy pokrócba csavarva a sziklák közé rejtette. A gyilkos Colombiába menekült, azonban a rendőrség fel- 1 fedte a gyilkosságot és elfogta Baranyai Lászlót. Amszterdamban megrendezték a hagyományos aalsmecri virágparádét. Ez a városka, mely 15 kilométernyire van Amszterdamtól virágkert jelről hires. Kép: a menet egyik dekoratív kocsija. (MTI Külföldi képszjlgálat.) I Állas A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat FELVÉTELRE KERES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GÉPÉSZMÉRNÖKÖT .technológus! munkakörbe, valamint adminisztrációban jártas gyakorlott GY ORS-GÉPiKŰNOT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a Vállalat Munkaügyi osztályán, (2946) Azonnali (elvételre javításra, ■ szakmunkásokat keres a Minőségi Cipőipari Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona .1. 2. (2857) Mezőgazdasági technikus 3 éves gyakorlattal, jogosítvánnyal elhelyezkedne bármely, munkakörbe. Megkeresést „Fizetés megjelölés” jeligére Lapkiadóba kér. (2356) ADAS VKTEL Keveset használt Puch, Simson, Jáva, .Mopedet veszek. Cím: a Kiadod ban. (2954) Jó állapotban lévő 4 és lél tonnás strálkoesi eladó, szamosangyalos, Bereczki Zslgmond. (2939) Moszkvics gépkocsi igényesnek sürgősen eladó. Megtekinthető munkanapokon. Zsdánov u. 47. Aliatlorgalmi. (2950) Kifogástalan állapotban lévő Pannónia eladó. Cím: a Hirdetőben. (2948) H AZ- INGATLAh^^ Megvételre keresünk varos központjában beköltözhető három vagy ncgyszobas házat. Alkotmány Halászati Tsz. Irodaház, Földszint 3. (2632) Azonnal beköltözhető egyedülálló kétszobás cserépkályhás családi ház eladó. Kölcsey u. 20, (2913) EGVEB Gaál Béla, Búj, Szántóhalom tanyai lakos 1955. ápr. 22-én született piros-tarka tehenének járla.tlevelét elvesztette. A marhalavél Búj községben sajáttenyésztésre volt kiváltva 849/1955. íolyószám alatt. Fenti járiatlevelet a Bujt Községi Tanács körözteti és megsemmisíti, (2955) A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Igazgatás- rendészeti alosztályára 1 db kerékpárt 1 db kulcstartót 3 db kulcscsal és 1 kosztümöt szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosaik fenti kapitányságon átvehetik. Járási Rendőrkapitányság Nagykállö, közli, hogy a Kállósemjéni Növényvédő Állomás egyik dolgozója aug. 30-án egy 25 kg-os csomag Wofa- toxspritzpulver permetezőszert a vontató pótkocsijáról elvesztett Nyírbogát és Kistó' a, vagy Kállósemjén környékén. Megtalálóba szolgáltassa be a legközelebbi községi tanácshoz. Nem tesz cundta • hajára; na hidee-me- leg dauenéL nallestesét MARIKA nöir> todrís? aaraneiáva megcsinálja. Kiss Ernő u. 19. szám. 156; l’eleton: 3a—08. (2826) ••••••••••••••••••••••a Megjeleni a Társadalmi Szemle augusztus- szeptemberi száma A Társadalmi Szemle kettős száma sok érdekes, tanulságos cikket, tanulmányt közöl a párt ,és a társadalmi élet különböző területeiről. Kálmán Endre A pártprogramok lenini útján írt tanulmánya ismerteti az SZKP programtervezetét. Csendes Béla a termelőszövetkezetek jövedelmezőséget és az árarányokat elemzi érdekesen. Egyszerű olvasó számára is érdekes a Hazánk népességi viszonyainak alakulásáról szóló írás Huszár István tollából. Érdeklődésre tart számot az értelmiségi dolgozók körében Kényi Péter tanulmánya, melyet mat tárgyú filmdrámáinknak szentelt. Olvashatunk ezenkívül a Szemle rovatban Szabó Bélától arról, hogyan emelhetik üzemeinkben a munka termelékenységét. Foglalkozik a folyóirat kritikával, ismertet könyveket is. 4 Bökönyföl Egy disszidált fiatal négyéves kálváriája Az akacos kis szabolcsi községben. Bökönyben kedden reggel szétfutott a hír, hogy négyévi távoliét után Ausztráliából hazatért A. Tóth Péter, aki 1957. január 17-én disszidált. A hír hallattára ellátogattunk az Ady Endre utca 95. szám alatt lakó Tóth családhoz, hogy elbeszélgessünk a fiatalemberrel, aki négy évvel ezelőtt hűtlenül elhagyta faluját és hazáját. Még ágyban találtuk, az út fáradalmait pihente. De örömmel áll rendelkezésünkre. Ül az ágy szélén ez a jóarcú, kellemes modorú és igen értelmes fiatalember és elmondja hogyan történt a disszidálása és mennyit szenvedett ezért a könnyelmű lépéséért. gerben helyezett el. Rettenetes hideg volt, egy vékony pokróc volt a takaróm. Reggelre dér fedte nemcsak az arcomat, fejemet, hanem a pokrócot is. Három hétig kínlódtunk ebben a fabarakban és tengettem életemet, egy kis levesen és főzeléken. Amerikai kivándorlásra jelentkeztem, azonban a kvótát lezárták és így Ausztráliába induló csoporthoz csatlakoztam. Miért hagyta el az országot?