Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1961-09-30 / 230. szám
A regperes Erők Napidnak sportműsora 1961. szeptember 3b, szombat. Névnap: JEROMOS. A nap eseményei: 15 éve hirdetett Ítéletet a nürnbergi ne.Yizetközi katonai bíróság a náci háborús főbűnösük felett. 100 évvel ezelőtt született Szabolcsba Mihály költő. O. J. Smidt szovjet matematikus, csillagász, geofizikus és sarkkutató 1891-ben született. 1751-ben született K. B. Sheridan angol költő, drámaíró és államférfi. 25 éve halt meg Ilosvai Lajos vegyészprofesszor, aki főként az analitikai és szervetlen kémia terén végzett eredményes kutatásokat. BÖKI KARTÁRS idejében és jóakaralúlag figyelmezteti azt a. két fiúcskát akiket mind több alkalommal lát papír- „r épülővel" játszani a nyíregyházi Zrínyi utcán, a Gorkij mozi előtt, este hat-hét óra tájban is. A sok járművektől forgalmas utca — de még más utca sem — egyáltalán nem gyermek játszó tér! A Loltó nyerőszámai: JH, 42, 62, 69, 71 ★ MÉG EBBEN AZ ÉVBEN öt tanteremmel bővül a nyírbátori járás iskolahálózata. Az új tantermek közül 3 Nyírbogáton, 2 pedig Nyírgyulajban épül. ★ IDEJÉBEN GONDOSKODNAK a vásárosnaményi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben az állat- állomány sikeres kiteleltetéséről. E mellett szól az az eredményük is, hogy már rendben elvégezték a silókukorica betakarítását. •*A DEMECSER1 DIMITROV TSZ NÖTANÄCSA elkészítette az őszi-téli programját. A program szerint a különböző szakkörök indítása mellett szülők iskolája névvel sok hasznos előadást, illetve viták tartását is szerveznek. Az első összejövetelt — teaesttel egybekötve — november 15-én tartják. ★ A MÉSZÖV MEGYEI IGAZGATÓSÁGA a mátészalkai járás könyvtárai könyvállományának növelésére 16 ezer forintot juttatott. Az összegből a járási könyvtár öt olyan község számára vásárolt szépirodalmi és egyéb hasz- pos könyveket, amelyekben a legkevesebb volt eddig a könyvállomány. ★ ŐSZI VETÉSI TERVÉBEN 235 hold rozs vetése is szerepel a® encsencsi Virágzó Termelőszövetkezetnek. amelyből már eddig közel 200 holdat vetettek be. ★ SZÍNHÁZ. Ma este hét órai kezdettel a Miskolci Nemzeti Színház a nyíregyházi színházban 4» Szeress belém című kétrészes nenés komédiát adja elő. •• © K«EETMAGYARORS7AG |<A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaböics^zatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. ‘Kiadja a Keletmagyarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel: 16-70, 16-71, is-72. 'Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov u. l. Tel: 30-00. Kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. [Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. i ....... ......... i Szaboles-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat: Nyíregyháza; Dózsa Gyegy-u.-«. Október 1-én, vasárnap kerül sor t fegyveres erők napjának megünneplésére. A sportműsort a BM és a HM szervek közösen bonyolítják le. Minden eseményt a stadionban rendeznek. Délelőtt U érakor válté staféta indul a Damjanich laktanyából a Stadionba. 11,20 órakor a Stadionban ünnepélyesen megnyitják a sportműsort, ez után a honvédek szabad- és gulagyakorlatokat mutatnak be. 12 órakor BM—Honvédség labdarugó mérkőzés kezdődik melynek szünetében 4-szer 40# méteres fegyveres vál- ! tófutásra kerül sor. Ugyancsak 13 ] érakor kezdődik a Honvéd—Dózsa röplabda mérkőzés is. 13,15 érakor , modellező bemutató, s motoros bemutató, ezek után pedig mürepülö bemutató következik. 17.30 órakor harcászati bemutató lesz, s ez után tűzoltó bemutató fejezi be a fegyveres erők napjának sportműsorát. Nyíregyháza vasárnapi sportműsora BIZTOS PÉNZFORRÁS alaJaifiná/iyjufta&ísos SZERZŐDÉSES SERTÉS- HIZLALÁS Kézilabda: Megyei bajnoki mérkőzések a Stadionban délelőtt 9 órától, s a Il-es számú általános iskolában reggel 8 órától. Labdarúgás: Bújtosi Sporttelepen: délelőtt lél 10 órakor Nyíregyházi Dózsa—Paszab, összevont járási bajnoki mérkőzés. Délután fél 2 órakor Nyíregyházi Munkás II—Tiszabercel, összevont járási bajnoki mérkőzés. Utána fél 4 órakor Nyíregyházi Munkás—Miskolci Bányász, NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés. Röplabda: Nyíregyházi Spartacus— Vasas Dinamó, női NB I-es mérkőzés, kilenc órai kezdettel, a Stadionban. Ugyancsak itt, iel 10 orakor Nyíregyházi Spartacus—Bp. Testvériség, NB I-es férfi mérkőzést bonyolítanak le. Teke: A Spartacus pályán 8 órakor: Spartacus—Vasas, a Dózsa pályán 9 órakor: Dózsa I—Petőfi I, megyei bajnoki mérkőzések. A munkás pályán 9 órakor; Nyíregyházi Munkás— Ganz-MAVAG NB n-ős bajnoki mérkőzés. Sportüonepség: Délelőtt 11 órától kerül sor a Stadionban a fegyveres erők napja alkalmából rendezett sporteseményekre. sporthírek Október 4-éu a Nyíregyházi Spartacus a Karcagi Honvéd együttesével játszik barátságos mérkőzést a Stadionban. A visszavágót okt. 11-én Karcagon bonyolítják le. ★ Október 8-án szabadnap lesz az NB II-ben. E napon a Nyíregyházi Spartacus a DEAC ellen játszik barátságos mérkőzést Nyíregyházán. ★ Megkezdték a Stadionban a süllyesztett röplabdapálya építését, a jelenlegi pályák ugyanis alkalmatlanok a közönség elhelyezésére. Többen érdeklődtek, bogy mi van a Spartacusnál szóba került új játékosokkal. Fülöp úgy látszik meggondolta magát, Héri és Harcsa pedig kivárási idő után lesz igazolható. Harcsa kedvezményes átigazolási kérelmét a Magyar Testnevelési és Sport Tanács elutasította. A Megyei Labdarúgó Szövetség rendelkezése szerint nem lesz szünnap október nyolcadika a megyei és járási összevont labdarúgó bajnokságban, E napon az utolsó forduló mérkőzéseire kerül sor. Mármost kösse meg szerződését az ALLATFORGALMI VÁLLALATTAL A Member 15-ig tart a saerxödéakötés h »epröa, as egyszer, és kétszer fejtett borokra ■ «■«■aaaaaatanBBBBBasnniiBBiii Géppel az örök fagy ellen Az örök fagy vidékén folyó építkezés nagy nehézségekkel jár, Különösen nehéz kiásni az, épületek alapját. Leningrádban most két különleges gépet szerkesztettek a No- rilszkban folyó építkezésekhez. Ilyen gépeket eddig még nem ismert a nemzetközi technika. Az egyik gép az örökké fagyott talajban három méter széles és öt méter mély árkot ás, a másik — körülbelül egy méter átmérőjű és tizenöt méter mély lyukat fúr. A gépeket az útépítő géptervező intézet leningrádi tagozatának munkatársai alkották. Október első napjaiban megkezdődik a szőlőszüret a megye területén. Ezért már most tájékoztatjuk a szőlőtermelőket, hogy jaz elmúlt évektől eltérően, eb- jben az évben a direkttermő sző- jlők mustját és borát is megvásárolja a pincegazdaság. A fel- vásárlási ár magasabb, mint korábban volt: cukorfokonként 15 fillért fizet a pincegazdaság a direkttermő szőlők mustjáért. Valamennyi átvevőhely foglalkozik majd a difekttermő-áru átvételével, sőt, rövid időre, díjmentesen hordót is biztosítunk. Arra kérjük a szőlőtermelőket, hogy a szüret alkalmával és később se keverjék össze a direkt- termőket az oltványszőlők termésével, mert ha az utóbbi „di- rekttermő-fertőzést” kap, akkor sokkal alacsonyabb áron vehetjük at, mint tisztán. A pincegazdaság a seprős, az egyszer, vagy kétszer fejtett bor értékesítésére november 15-ig köt szerződést a termelőkkel. S a szerződésesen értékesített borért tíz százalékkal magasabb árat fizet. Tokajhegyaljai Állami Pincegazdaság Szüreti bált rendez a Nyírteleki Gépállomás saját zenekarral a község ifjúságának A Nyírteleki Gépállomás üzemi kultúrtermét nemrég a község fiataljai festették ki társadalmi munkával. E munkára azért került sor, mert a gépállomás több ízben a község ifjúságának rendelkezésére bocsátotta a művelődési termet az elmúlt évek során, — hiszen a községben más művelődési terem nincsen. A gépállomás igazgatója, Batár Miklós közölte, hogy a közeljövőben az üzem különös módon kedveskedik a község ifjúságának: szüreti bált rendez. A bál alkalmára a termelőszövetkezet szőlőt, almát bocsát a művelődési otthon rendelkezésére, s a gépállomás traktorosokból álló zenekarával szolgáltat zenét. A bálra valószínűleg október közepén kerül sor. Újabb korszerű lodrásziiziettei gazdagodik a megyeszékhely Milyen lesz a 9-es? — Nyitás: október közepén — Figaró-hir a nyírbátoriaknak Dicséretes az az igyekezet, amellyel a Fodrász KTSz az utóbbi hónapokban korszerűsíti, modernebbé varázsolja hálózatát. Ma már Nyíregyháza több pontján található olyan fodrászüzlet, amely a nagyvárosi igényekhez igazodik. ■HH SZÉLESVÁSZNÚ DÖZSA MOZI: Kalonazene (Széles változatban!) Új magvar film. Előadások kezdete: 4, fi és 8 órakor. áZÉlXSX .S/.Nl MGi.lt. ..»MOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szeretlek élet. Szovjet film. (Széles változatban.) Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. BÉKE MOZI: Állami Aruház. Zenés magyar filmvígjáték. Előadások kezdete: fél 5. fél 7 és tél 9 órakor GORKIJ MOZI: A kuruzsló. Francia film Jean Marais főszereplésével. Előadások kezdete; 4, 6 és 8 órakor. Nagy várakozás előzi meg azt a napot, amikor a nyíregyházi Vöröshadsereg út elején lévő 9-es számú üzletet is újból a közönség rendelkezésére bocsátják. Ismeretes: ezt a helyiséget jelenleg átalakítják, korszerűsítik s ahogy a jelek mutatják: ez a bolt sem marad majd el a többiek mögött. Az átépítés során megoldódik a nagyforgalmú fodrászüzlet eddigi legnagyobb gondja, következésképp az, hogy az új bolt nyitás után a női részlegnél is teljes lesz a kényelem. Egy 3x3-as helyiséget építettek az eddigihez s a jelenlegi munkák eredményeként mellékhelyiséget is kap az üzlet. Emellett természetesen nem hiányzik majd a csempézés, a modern festés, — hiszen a közel 80 ezer forintos ráfordítás ezekre a tennivalókra is lehetőséget nyújt. A nyitásra október közepén kerül sor. Mindemellett igen örvendetes az is, hogy nemcsak Nyíregyhá- jzát érinti a korszerűsítés, hanem most már a vidékre is egyre nagyobb gondot fordít a Nyíregyházi Fodrász KTSz. Eddig Nagy- kállóban, Rakamazon és Kálló- semjénben voltak vidéki üzletei s vasárnaptól, október 1-től újabb járásszékhelyet karolnak fel. A jövő hónap első napjától Nyírbátor három üzlete is a nyíregyházi szövetkezethez tartozik s ebből arra lehet következtetni* hogy — mint a többi vidéki helyen, úgy Nyírbátorban is — a jövőben nagyobb lehetőség adódik a nyíregyházihoz hasonló korszerűsítésekre. 6*. M *