Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1961-09-30 / 230. szám
Régi és új „sztárok“ — Húsz százalékkal nagyobb árukészlet várja a vásárlókat az Állami Áruház műszaki osztályán jó zárszámadás Az év utolsó szakaszába leptünk, teljes lendülettel folynak nálunk is az őszi munkák. Minden percet kihasználónk, hogy valamennyi feladatunkat időben és jól végezzük el. Legnagyobb figyelmünket az almaszedésre összpontosítjuk, mert termelő- szövetkezetünknek ez az egyik fő jövedelmi forrása. Munkánk közben egyre több szó esik a közelgő zárszámadásról. Nem mintha félnénk tőle. 54 forintos munkaegység a tervünk s mi bízunk is abban, hogy ez nemcsak terv marad. Az eddigiek legalább is azt mutatják. Minden negyedévben oszlottunk előleget, eddig összesen 24 forintot készpénzben. Akárhogy is számolgatunk, értékben biztosítva látjuk megtervezett részesedésünket. Természetesen azt is tudjuk, hogy ez még nem elég. A hátra lévő időben is olyan szorgalmasan kell dolgoznunk, ahogy eddig tettük a legnagyobb dologidőben. {így a szakmai, mint a pártvezetőségünk helyesen irányít, jól szervezik meg a munkát, hallgatnak a tagság egészséges tanácsaira. Ezt tapasztalva a tagság szívesen és örömmel dolgozott egész éven át. S éppen ezt a két dolgot: a jó vezetést és a tagság odaadó munkáját tartom a legfőbb tényezőknek a jó eredmények elérésében. A tagság jó munkalendületére, hangulatára természetesen sok más tényező is hatással van. Többek között a bel- és külpolitikai helyzet is. Jó érzéssel tölt el mindnyájunkat, hogy hazánkban rend és jó hangulat van. Országos vezetőink kezében jó helyen van népünk sorsa. Készek vagyunk rendszerünket és a békénket megvédeni minden eszközzel, munkával, vagy más tettekkel. Most a mi erőfeszítésünk arra irányul, hogy összefogva sikerrel fejezzük be az őszi munkánkat, hogy jó zárszámadásunk legyen mind a magunk, mind az ország javára, mert ez is a békét erősíti. Király Béla Szamostatárfalva Ady Tsz. ‘ Jó munka _ A forgalmat ugyan az Állami Áruházban sem az időjárás szabályozza, de ősszel általában mégis mind a kettő egybevág. Az őszi hónapokban általában 10—20 százalékkal nő az eladott áru mennyisége s ha manapság már egyre inkább egyenlőbben oszlik el a forgalom, az Állami Áruház műszaki osztálya mégis felkészült az őszi „vendégek” fogadására. Az idén ősszel húsz százalékkal növelték a szokásos árukészletet, hogy fennakadás ne legyen az ellátásban. Az árukészlet növekedésével nő a választék is. Máris jelentkeznek a régi és új „sztárok”. A régiek közül megérkezett a sokáig nélkülözött autosyphon, a közkedvelt Orion 403-as típusú TV-készülélc. Az érzékeny és jó hangú vevőt különösen kis fogyasztása miatt kedvelik, de sokáig , nem lehetett kapni. A rádiók sokféle változata között a pálmát most kétségkívül az 1680 forintos tranzisztoros táskarádió és a Tünde II. zsebrádió viszik el. Az utazáshoz, kiránduláshoz alkalmas táskarádió már csak két zsebteleppel működik és rendszeres használat mellett három hónapon át nem kell cserélni az áramforrást. A Tünde zsebrádión átalakítást végeztek és így lett belőle az újabb kivitelű Tünde II. Eddig ugyanis speciális teleppel működött, amit ritkán lehetett kapni. Az átalakítás után most már az állandóan kapható kis méretű rúdelemekkel működik. Ennek ellenére az 1290 forintos régi áron kapható. Az időszaknak megfelelően több motorkerékpár, zománcáru, mosógép, a nemrég érkezett villamos háztartási ruhafacsarók és a műszaki áruk egész sora várja a vásárlókat a Nyíregyházi Állami Áruházban. Uj szakkörök, gazdag ísmaretteriesztési program a vásárosnaményi művelődési házban Tizenhárom előadást tartott a járás területén a vásárosnaményi járási művelődési ház színjátszó együttese. Műsorukon a Zeng az erdő című daljáték szerepelt. A neves együttes most újabb darab tanulásával fáradozik. Ságo- dl József: Hínár című mai témájú, társadalmi drámáját készítik előadásra. A járási művelődési házban megindult rendes ütemben a többi szakkör munkája is. A bábosok. az irodalmi színpad új műsorokat készítenek. A művelődési ház ez évi programjának előterében a jó művészeti, szakköri munka ellenére mégis az ismeretterjesztés lesz. Száz nő részére közismereti tanfolyamot szerveznek, s filmvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadásokat vettek tervbe. A művelődési ház munkájára jellemző, hogy három szakkör, •— közöttük a most induló rádió-építő szakkör is, — a művelődési házon kívül, más helyiségekben nyert elhelyezést, férőhely szűke miatt. 100 ezer forint bevétel tejből Az állattenyésztés szép jövedelmet biztosít az idén a nyír- gelsei Béke Őre Tsz tagságának. Eddig hétezer baromfit adtak át közfogyasztásra, melyért 110 ezer forintot kaptak. A szerződésre hizlalt sertésekért és szarvasmarhákért 200 ezer forintot vételeztek be. Jól jövedelmezett a gyapjú is: 100 ezer forintot hozott. Ezenkívül 120 bárányt értékesítettek 30 ezer forintért. Tehén és juh tejből eddig a bevételük meghaladja a százezer forintot. Ma adják át a Nyírteleki Gépállomás gépműhelyét Ma adják át rendeltetésének a Nyírteleki Gépállomás új. háromhajós gépműhelyét, amelynek beruházási költsége meghaladja a négymillió forintot. A gépjavító műhely korszerű eszközökkel, világítással a gépállomás 110 saját gépének, s az egész nyíregyházi járás termelőszövetkezeti gépeinek szervizét, javítását látja majd el, már a következő évben. Célhitel — községfejlesztési alap - társadalmi munka t* új iskola születik Két épület között iskolás gyerekek játszanak az Udvaron. Harmadikként éppen most nő ki a földből egy tégla épület. Néhányan a tetőn dolgoznak. Elmondják, hogy bár napokon: bélül /felkerül a tető is;, ők még csak néhány hete munkálkodnak itt a Nyíregyházi Építő és Szerelő Vállalattól. Eddig a téesz építő brigádja dolgozott az épületen. Páll Barna, a nyírbogáti Rákóczi Tsz agronómusa hazafelé tart, amikor találkozom vele. Már késő délután van, de még csak most megy ebédelni. Most azonban nem mint agronómus- saí beszélgetek vele, hanem mint tanácstaggal. Mint a község minden dolgáról, így az új háromtantermes iskola építéséről is tájékozott. — Hogyan segített a téesz sz építkezésben? — Mindjárt az anyag szállításnál, rakodásnál kezdődött. A mi szállító eszközeink és embereink látták el szinte az egész munkát. Mindezért természetesen a község egy fillért sem fizetett. A téesz fizetett munkaegységgel, de nagyon sokszor csak társadalmi munkában dolgoztak a tagok. — Nem méltatlankodott a tagság a sok munka miatt? — Szó sem volt róla. Tudja, majdnem mindenkinek jár ide gyereke, hogyne segítettek volna szívesen. — És az építőbrigád? — Úgy volt, hogy a mi brigádunk végzi el az egész munkát a társadalmi munkában elkészített terv alapján. Ment is ez eddig, csak ott követtük el a hibát, hogy nem gondoskodtunk építésvezetőről, valakiről, aki időnként műszakilag • ellenőrizte volna a munkát. A mi mestereinknek azért nincs elég gyakorlatuk az ilyen nagy építkezésekhez. . — Nem számították ki a segítség értékét? — Hát ha minden munkát pontosan felszámítanánk, nagyon sok ezer jönne ki, de csak a legjelentősebbeket tartottuk nyilván. Az iskola mellett haladunk el. Az udvaron testnevelés óra van, a ■! lányok kézilabdáznak, hihetetlenül nagy csendben, fegyelmezetten. Ok is segítettek az építkezésnél, hiszen nekik épül. — Csak itt mintegy kétszáz felső tagozatos van — ezt már Fábián Károly mondja az irodában — képzelje el, ha csak két téglát vittek el fejenként egy szünetben, akkor is menynyire haladtak egy nap. Szinte az egész téglát a gyerekek hordták a helyére. — Szívesen csinálnák ők most is mondjuk egy matematika, vagy orosz óra helyett, — mosolyog az egyik kartárs: — Egyébként én indítottam el az egészet — monja az igazgató elvtárs az építkezés történetéről — még 1959-ben. 18 tanulócsoporthoz mindössze 9 tantermünk van és egy politechnikai műhely. Nálunk kezdettől folyik ugyanis, a politechnikai oktatás. Még ez sem old ugyan meg minden problémát. de nagyon sokat jelent. — És eddig miért nem tudtak hozzákezdeni? — Villamosítás, orvosi lakás építés vitte el a pénzt. 180 ezer forint célhitelt kaptunk most a saját pénzünkhöz a megyei tanácstól, csak így kerülhetett rá sor. No, azért így is nehezen ment volna a téesz segítsége nélkül. G. B. A kukoricatermesztők közül az első öröm a Törekvés brigádot érte az őri Petőfi Tsz-ben. Igen, hisz ők láttak neki először a szépen fizető kukorica betakarításához. Területükön átlagosan harminc mázsára számítanak, s amint a képen ez látható, már osztják a prémiumot.is. Két pillanatfelvételhez Nagy a figyelem, hogy egy dekával se legyen kevesebb, de több se. A betakarításra került 9,5 holdról 184 mázsa kukoricát vettek le, melyből 27,40 mázsát osztottak ki jutalomképpen a brigád tagjai között. Első képünk ezt a pillanatot örökítette meg... A kukorica osztástól néhány méterre a kovácsok szorgoskodnak. Szükség van most minden fogatra. Ezen a napon már a tizennyolcadik ráfot húzták fel: Miksi József és Hódi Miklós a tsz kovácsai. Szabad idejében azonban besegít az öreg Ferenczi Gyula bácsi is, a raktáros.., Bőven akad most munkájuk, a nagy szárazságban jobban kívánja a kerék a ráfot, s erős kerekekre van szükség, hisz csak kukoricából 240 holdról kell betakarítani a termést... (Hammel—Farkast 5