Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1961-09-19 / 220. szám
1%1. szeptember 19, kedd. Névnapé VILHEMINA A nap eseményei: Kétszázötvenegy évvei ezelőtt halt meg Olaf Römer dán csillagász, a fény terjedési sebességének felfedezője és meghatározója. Ma 26 éve halt meg K. E. Ciol- kovszkij szovjet aerodinamikus, az űrrepülés elméletének úttörő- je. ★ HÁROMEZER FORINT pénzjutalomban részesítette a Nyíregyházi Közúti Üzemi Vállalat a tarcali kőbánya dolgozóit abbr'i az alkalomból, hogy a bányák közötti versenyben Tárcái lett az első a féléves értékelés alapján. ■* ÜJBÓL FELÜLVIZSGÁLJÁK a békekölcsön nyereményeket megyénkben. A novemberi taka-> rékossági hónap keretében több községben nézik újból át az OTP szakemberei, kik felejtkeztek el nyereményükről. ★ EGY ÉRDEKES ADAT: az idén j 190 ipari tanulót szerződtettek a 1 megye kisipari szövetkezeteibe. ; Számuk az előző évekhez viszo- { nyitva 28—30 százalékkal nőtt. ŰJ ISKOLÁT AVATNAK j Nyírkátán. Az emeletes, négytantermes, modern iskola ünnepé* lyes átadására ma délután 14 órakor kerül sor. SZÁZ HOLDON termelt cukorrépát az idén a tiszalöki Kossuth Tsz. A kedvezőtlen időjárás következtében most csak közepes a termés, — ennek ellenére már tervezik: jövőre jó talajelőkészítéssel, még jobb munkával 85 holdon akarják elérni a 200 mázsás átlagtermést. ★ MÁR HARMINCHÁROM termelőszövetkezetben van nőbizottság a nyíregyházi járásban. A szövetkezeti nőbizottságok ezekben a napokban készítik el a féléves munktervüket. ★ HELYESBÍTÉS: A megyei ta- hács ipari osztálya közli, hogy a szeptember 14-én megjelent „Kincs és veszteség” című írásban a Szabolcs-Szatmár megyei Építőanyagipari Vállalat 296 munkanapkiesése 1961. szeptember elsejéig értendő. Ma délután negyed 3-kor a Stadionban : Guinea—Nyh. Spartacus nemzetközi mérkőzés ^ KBUSraUtGYARORSZÁG i* Magyar Szocialista Munkáspárt (Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapla. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja a Keletmagyarorszag Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel: 16-70, 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. 1. Tel: 30-00. .Kéziratot nem őrzünk meg. és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető -a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalati Nyíregyházai Dózsa ■*GyÖgy**L~S. Vereség Budapesten > Egyetértés—Nyíregyházi Spartacus 3:1 (1:1) (Soroksár, 1000 néző. Vezette: Bálint.) A borúlátó szurkolók nagyon féltették a csapatot az Egyetértéstől, mondva, hogy ha ezt a találkozót elvesztik a nyíregyházi fiúk, akkor háromig nem állnak meg, s a DVTK és DVSC ellen is sima vereséget fognak szenvedni — s ez a bajnoki táblázat legaljára vetheti vissza a csapatot. Egyszóval a szurkolók borúlátóak voltak.. . Ezek után nézzük, hogy mi történt a mérkőzésen? A két csapat az alábbi összeállításban lépett pályára: Egyetértés: Vilmos — Orosz, Csákó, Ficzere — Bérezi, Székely — Valejon, Szing, Ombódi, Solymodi Budai. Edző: Pyber István. Spartacus: Hargitai II. — Galló, Nagy, Lakatos — Pongó, Szokol — Kovacsics, Papp, Ignéczi, Aranyi, Kaskötő. Edző: Szabó Géza. Érdekesen kezdődött a találkozó, s az első percek játékát látva a nézők közöl sokan azt jósolgatták, hogy a nyíregyháziak gólokkal nyerik meg a mérkőzést. Mezőnyben remekül játszottak ekkor a fiúk. Gyorsan és korszerűen szőtték támadásaikat. Voltak szinte olyan öt-tíz percek, amikor az Egyetértés játékosai tehetetlenek voltak a jól kombináló nyíregyháziakkal szemben. Mégis a félidő folyamán egyetlen gólt tudott szerezni a nyíregyházi együttes Papp révén. Ebben a játékrészben az Egyetértés gólját Szing lőtte. Szünet után mintegy jó negyedóráig még kiegyenlített volt a játék. Ez után az Egyetértés védői magukra találtak, s fokozatosan feljött a hazai csapat. NB II. bajnokság állása 1. Debreceni VSC 7 5 1 1 23:10 11 2. Egyetértés 7 5 — 2 10: 5 10 3. Bp. Előre 7 5 — 2 21:15 10 4. Diósgyőri VTK 7 4 2 1 11: 9 lo 5. Láng SK 7 4 12 12:11 9 6. Ceglédi VSE 7 2 3 2 14: 8 7 7. Miskolci VSE 7 2 2 3 10: 8 t 8. Kecskeméti D. 7 2 2 3 11:15 6 9. KIS TEXT 7 2 2 3 10:14 4 10. Debreceni EAC 7 2 2 3 4: 6 6 11. Bp. Spartacus 7 3—4 10:17 € 12. Szolnoki MÁV 7 2 14 14:10 5 13. Nyh. Spartacus 7 1 3 3 7: 9 5 14. Borsodi B. 7 2 1 4 5: 9 5 15. Szegedi Építők 7 2 1 4 7:13 5 1«. Ganz-MAVAG 7 2 1 4 8:18 5 Az utolsó negyedórában a szabolcsi csapat alig támadott, s így a fővárosiak nagy fölénybe kerültek. A fölényük két újabb gólban jutott kifejezésre, melyeknek szerzői Szing és Valejon voltak. A nyíregyházi együttes az első félidőben gólokkal nyerhette volna meg a találkozót. Ebben a játékrészben az Egyetértés mélyen formája alatt játszott, s ha a nyíregyházi csatárok nem állnak hadilábon a góllövéssel, a fővárosiak a második félidőben nem tudták volna megszerezni a győzelmet. A szabolcsi csapatnál ismét kiütközött a régi-légi betegség: hogy a mezőnyben jól játszanak, helyzeteket dolgoznak ki, s nem tudják értékesíteni azokat. A nyíregyháziak közül Kovacsics, Pongó és Nagy nyújtottak jó teljesítményt. További eredmények: DVTK—Ganz- MAVAG 3:2, Bp. Előre—MVSC 2:1, IíISTEXT—Szegedi Építők 0:0, Láng— Szolnok 1:0, DVSC—Cegléd 3:1, Bp. Spartacus—DEAC 2:0, Borsodi Bányász —Kecskemét 1:0. Egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség — Az ]\B III eseményei A szabolcsi NB III-as csapatok közül a hatodik fordulóban a Nyíregyházi Munkás szerepelt a legjobban. Imponáló biztonsággal győzött a Kazincbarcikai MTE ellen, s ezzel a győzelmével a bajnoki táblázat harmadik helyére került. Tiszalök élvezetes mérkőzést vívott a jóképességű Egeresein együttesével, s döntetlen eredményt ért el, bár kis szerencsével a győzelmet is megszerezhette volna. Kisvárdán ez alkalommal sem ment a játék, szárnyaszegetten játszott a csapat, s így született meg Kisvárdán a Debreceni Honvéd győzelme. NYÍREGYHÁZI MUNKÁS— KAZINCBARCIKA 4:1 (2:1) Az első tíz perc a Munkásé volt; a vendégek csak a 12. percben vezették az első komoly támadást, de ennek végén Balogh erős lövését Rácz szépen hárította. A 15. percben Molnár átadását Csemniczki továbbította a hálóba, 1:0. (A vendégek lest reklamáltak!) Egy negyedóra elteltével szép Molnár—Varga összjáték után a tisztán álló Csemniczkihez került a labda, aki kapuba lőtte a Munkás második gólját. 2:0. A félidő vége előtt 11-eshez jutottak a vendégek, s ezt Balogh értékesítette, 2:1. Szünet után is a Munkás .irányította a játékot. A 75. percben egy partdobás után Csemniczkihez került a labda, aki 15 méterről védhetetlenül vágta a hálóba. 3:1. Végezetül Esz nyi fejesgólja állította be a végeredményt. 4:1. A Munkás ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert. EGERCSEHI BÁNYÁSZ— TISZALÖK 1:1 (1:0) Mindkét csapat teljes erőbedobás- sal kezdett, majd Tiszalök került enyhe fölénybe, de csatárai nem tudták kihasználni az adódó helyzeteket. A 20. percben egy lövést kiejtett a tiszalöki kapus, s Kőrik már csak a gólvonalon túlról tudta mezőnybe vágni a labdát. 1:0 a vendégek javára. Szünet után is a hazaiak voltak inkább fölényben és a 65. percben egy gyors támadás végénf Schneider a ll-es pont tájáról bombalövést eresztett meg, mely a hálóban kötött ki. 1:1. Továbbra is Tiszalök volt fölényben, de a Bányász védői megakadályozták a gólszerzési kísérleteket. Tiszalök győzelmet érdemelt volna, az egész csapat lelkesen és jól játszott, de még így is kitűnt Nagy, Káposzta és Schneider játéka. DEBRECENI HONVÉD— K1SVÄRDA 2:0 (1:0) A kisvárdaiak kezdtek jobban és az első húsz percben erős fölényt harcoltak ki, de eredmény nélkül, mert először farkas hagyott ki biztos helyzetet, majd Oláh az üres kapuba sem tudta bejuttatni labdáját. Ez a sikertelenség elkedvetlenítette a kisvárdai csapatot, s átengedték a kezdeményezést a Honvédnak. a debreceniek egy gyors lefutás végén meg is szerezték a vezetést. 1:0: Férfi csapatunk nagy küzdelem ulán győzött — M női csapat vereséget szenvedett Budapesten Röplabda INB 1.. Nyíregyházán vasárnap délelőtt a Vasas Izzó együttesét fogadta a Nyíregyházi Spartacus férfi csapata. A mérkőzés előtt izgalmat keltett, hogy a kijelölt játékvezető jó félórás késéssel érkezett meg. Így a két csapat tagjai a rekkenő melegben majdnem egy óra hosszáig melegítettek be. Ez a nyíregyházi csapatot viselte meg jobban, s gyengébb játékot nyújtva az elmúlt hetinél csak keserves küzdelem után 3:2 arányban tudtak győzni a lelkesen és egészen jól játszó fővárosiak ellen. A Nyíregyházi Spartacus női csapata Budapesten, a Bp. Spartacus ellen lépett pályára, s teljesen megil- letődötten játszva 3:0 arányban vereséget szenvedtek. A röplabda NB I további eredményei, nők: Bp. Építők—Utasellátó 3:1, Bp. Petőfi—Szeged 3:0, Miskolc—Vasas Dinamó 3:0, Újpest—DVTK 3:0, Férfiak: Pénzügyőrök—Testvériség 3:1, MIK—Salgótarján 3:2, DEAC—Szombathely 3:0, Vasas—Bp. Spartacus 3:2. Megyei bajnokság táblázata 1. Nagykálló 5 4 1 — 14: 7 9 2. Nyírbogdány 5 2 3 — 5: 2 7 3. Ny.-házi VSC 5 2 2 1 9: 3 6 4. Nyírmada 5 2 2 1 10: 5 6 5. Nyírbátori Spart. 4 2 1 1 18: 7 5 6. Nyírbátori Dózsa 5 2 1 2 9: 4 5 7. Ibrány 5 2 1 2 6: 6 5 8. Záhonyi VSE 5 2 1 2 4: 9 5 9. Balkány 4 2 — 2 10: 8 4 10. Nagyecsed 4 1 2 1 5: 8 4 11. Fehérgyarmat 5 — 4 1 4: 7 4 12. M. MEDOSZ 5 1 1 3 4: 8 3 13. Nagyhalász 4 1 1 2 2: 5 3 14. Mándok 5 — 2 3 4:11 2 15. Honvéd SE 4 — 2 2 2:14 2 16. Nyh. Spartacus II. 5 4 — 1 10: 8 8 Váratlan eredmények a megyei bajnokságban Sok váratlan meglepetés született a megyei bajnokságban. Ezek közé tartozik: hogy az Ibrányiak legyőzték a Nyíregyházi VSC-t, Nagykálló biztosan győzött Mátészalkán, Mándok pontot vett el a Nyírbátori Sparta- custól. így még két csapat Nagykálló és Nyírbogdány az ötödik forduló után is veretlen. NAGYKALLÖ—MÁTÉSZALKA 2:1 (1:0) A kállóiak kezdtek jobban, s fölényüket az első félidőben gólra váltották, majd a szünet után Veres lőtt újabb gólt. A szalkaiak erőteljesen támadtak ezután, de tehetetlen csatársoruk nem tudott gólt lőni. Csupán a 88. percben egy tizenegyesből szépítettek. IBRÁNY-NYÍREGYHÁZI VSC 1:0 (1:0) A nagy lelkesedéssel játszó ibrányak az első félidő 20. percében szerezték meg a győzelmet jelentő gólt. Az első félidő 15. percében Puskást (NYVSC) sportszerűtlenségért kiállították. A10 főre csökkent nyíregyháziak szinte végig fölényben játszottak, de a lelkes és jól védekező ibrányiak tartották az eredményt. További eredmények: Nyírbogdány —Nagyhalász 0:0, Fehérgyarmat— Nyírmada 0:0, Balkány—Nyíregyházi Spartacus II 6:0, Nagyecsed—Honvéd ASE 1:1, Nyírbátori Dózsa—Záhony 4:0, Mándok—Nyírbátori Spatracus 1:1. A* MHS Megyei Elnöksége szabályozta a koronglövök működését Szünet után is a Vasas kezdett jobban, de egy 25 méterről leadott váratlan lövésből a Honvéd szerzett újabb gólt. 2:0. Ez teljesen letörte a hazai csapatot és szinte végleg átengedte a játék irányítását a vendégeknek. A kisvárdai együttes lélek nélküli játéka miatt vesztette el a mérkőzést. A csapatból csupán Marczi Viktor és Bac&kai nyújtottak elfogadhatót. További eredmények: Hajdúszoboszló—Debreceni Kinizsi 1:1, Tűzoltók— Eger 2:2, Miskolci Munkás—Rudabánya 2:1, Miskolci Bányász—Gyöngyös 1:1, D. GÖCS— Somsály 2:#. NB III. bajnokság táblázata 1. Miskolci B. 6 5 1 — 16: "4 11 2. D. Kinizsi 6 4 11 11:12 9 3. Nyh. Munkás 6 3 2 1 16: 6 8 4. H.-szoboszló 6 3 2 1 11: 6 8 5. Egri Dózsa 6 3 2 1 13:10 S 6. Egercsehi B. 6 3 1 2 9: 7 7 7. Kazincbarcika 6 3 1 2 5: 7 7 8. Somsályi B. 6 3—3 11:11 6 9. D. Honvéd 6 2 2 2 5: 5 6 10. D. GÜCS 6 2 1 3 14: 9 5 11. Bp. Tűzoltók 6 2 13 10:12 5 12. Gyöngyösi Spart. 6 1 2 3 6: 8 4 13. Misckolci MTE 6 2 — 4 5:11 4 14. Tiszalöki VM. 6 1 2 3 6:16 4 15. Rudabányai B. 6 1 — 5 7:12 2 16. Kisvárdai Vasas 6 1—5 4:19 2 ............................ t --------------------SPORTHÍREK A KISZ Központi Bizottság 75. válogatottsága alkalmából serleggel ajándékozta meg Grosics Gyulát. A serleget baráti beszélgetés keretében Balogh Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának titkára adta át a magyar válogatott Iríftinrv lrnTStir'nTtnlr Szeptember 16-án taggyűlést tartott a Magyar Honvédelmi Sportszövetség Szaboics-Szatmár megyei Lövészklubja. Leviczki László, a lövészklub titkára tagfelvételi javaslatokat terjesztett a taggyűlés elé. A lövészklub ezen az estén ugyanis két szakosztállyal gyarapodott: a háromtusázók- kal és a koronglövőkkel. A koronglövők közül felvételt nyertek a következők: Demjanovich Emil, Gál Mihály, Andrásfalvi István, Dr. Katona Sándor, Gregori László, Nagy Tibor, Gyurján János és Milotay Gábor. Azokat, akik a többszöri figyelmeztetés ellenére sem tartották fontosnak az első, tagfelvételi összejövetelen való megjelenést, a lövészklub tagsága nem vette fel tagjai közé. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Lövészklubjának Koronglövő Szakosztálya egyben megválasztotta vezetőségét is. A szakosztály vezetője Nagy Tibor, propagandistája Demjanovich Emil és gazdasági felelőse Gál Mihály. Ezután csak az MHS jogosult koronglövészetben az illetékes szervekkel intézkedni, csak az MHS pecsétjével ellátott hivatalos okmányok érvényesek a koronglövészettel összefüggő ügyek intézésében. Határozat született, hogy csak azok a koronglövők nyerhetnek felvételt az MHS lővészklubjában, akik alávetik magukat az MHS szervezeti szabályzatának és szervezeti életet élnek. Az MHS Megyei Elnöksége és lövészklubja határozata értelmében az e héten megrendezésre kerülő országos versenyen sem vehetnek részt azok, akik nem nyertek felvételt az MHS lövészklubjába. így az MHS Megyei Elnökség döntése alapján a következő összeállításban indulnak a szeptember 22—23 és 24-én megrendezésre kerülő országos koronglövő versenyen részt vevő megyei koronglövő csapatok: I. csapat: Gyurján j János, Milotay Gábor, Gregori László, Andrásfalvi István és Nagy. A II. csapat tagjai: Demjanovich Emil, Gál Mihály, Dr. Galántha György és Dr. Katona Sándor. A koronglövészettel összefüggő kérdések megvitatása után ismertették a taggyűlésen az MHS Országos Elnökség Intéző Bizottságának az MHS-ben folyó agitációs és propaganda munkáról szóló határozatát. A hozzászólásokra adott válasz és a lövészklub munkájának megvitatása után megjutalmazták Salczman Katalint, mint a legjobb nyíregyházi női háromtusa versenyzőt. Ugyancsak jutalomban részesült Tóth és Bártfai sportoló a háromtusában és összetett honvédelmi versenyben elért eredményeikért. MHS Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége ■* Nagy melegben, mintegy 20 ezer néző előtt került sor Miskolcon a szovjet, lengyel, csehszlovák, osztrák és magyar versenyzők résztvételével — a nemzetközi motocross verseny, s efivben a sportág negyedik bajnoki futamára. Az egyes versenyszámokban igen nagy küzdelem alakult ki, s a 125 kem-esek mezőnyében Szabó II László győzött, 250 kom-esek futamában Matejka (Csehszlovák) és a 350-esek futamából Kaduskin (szovjet) került ki győztesen. A nyíregyházi mo- tocros versenyzők helyezéséről eddig még nem kaptunk jelentést. SPORTJA