Kelet-Magyarország, 1961. július (21. évfolyam, 152-176. szám)
1961-07-26 / 172. szám
Jó eredmények születtek az első félévi kongresszusi versenyben r Újabb dolgozók kapták meg a „Kiváló dolgozó4* oklevelei és jelvényt A szövetkezeti mozgalom több mint 5000 dolgozója tett felajánlást az év elején a SZÜVOSZ V. Kongresszusának tiszteletére. Valamennyien arra törekszenek, hogy munkájukat megjavítsák és jobb munkát végezzenek munka- területükön. Felvásárlók és boltosok, adminisztrátorok és vendéglősök indultak versenyre, hogy jobb és szebb eredményeket érjenek cl a kongresszus tiszteletére. A versenyben az cisó félévben is kimagasló eredmények születtek. Zóbcr József ófehéríói felvásárló például baromüfelvá- sirlásl tervét 133 százalékra, tojásfél vásárlási tervét pedig közel 200 százalékra teljesítetté az- első félévbe« Szövetkezeti ellátási körzetekkel a falusi lakosság áruigényének teljes mértékű kielégítéséért Bővült a bolthálózat < Gaesály községbeo Ai imsz igazgatósága a kö elmúltban megvizsgálta a ga- cmlyi bolthálózatot’,' hogy a vásárlók Igényeit minél jobban ki tadjak elégíteni. Régi vágyuk volt az erdöhátiaknak, hogy az ó köeeégükben ia lehessen vásárol ni fagylaltot. Teljesült a kívánság, mert az fmsz a napokban nyitotta meg ex új fagylaltozót és az új élelmiszerboltot. A fagylaltozónak a koaeég Hpraja-nagyja egyaránt örül, mert a nyári napok nagy nseJegében jólesik a jó hideg fagylalt, vagy málnaszörp Naponta több. mint 30 kg fagylalt fogy el. Az fmsz: igazgatósága tervbe vette, hogy mozgóárust lógnak beállítani, aki a többi erdóhóti községeket fogja felkeresni. , T- most- „Kiváló dolgozó" oklevelet kap jutalmul. Ugyancsak „Kiváló dolgozó" oklevél a jutalma Vida Elemér- népek is, aki az ófehéríói 3. számú boltot vezeti . és tervét 155 százalékra teljesítette. Nyírmadán Gyulai József, a zöldtanyai bojtos 111 százalékos tervtelj esi .ésével érdemelte ki az oklevelet és Baktalóránthazón Zűrinka János i 740 ezer forintos tervét teljesítette 103 százalékra, amivél ugyancsak elnyerte a „Kiváló dolgozó" oklevelet. A cscngerl jaktalorántházi járásokban érlÓAulték ez ideig az egyéni versenyvállalások teljesítéséi es ar előbbinél 3 földmuvesszö- veikezet lé dolgozója, az utóbbinál pedig 15 dolgozó kapta meg a „Kiváló dolgozó’' oklevelei es az ezzel járó egy heti fizetésnek megfelelő jutalmat. Kríston Ferenc, ramocsaházi boltvezető, már egy éve tartja a kiváló szintet, amiért most „Kiváló dolgozó” jelvényt és az ezzel járó két heti fizetésnek megfelelő összegű pár . tilalmat kapott. Társadalmi rendszerünk fejlődésével együtt jár a kereskedelem kulturáltságának színvonalemelése is. Ma már a szövetkezeti kereskedelem uicgye- szerte korszerű önkiszolgáló, önkiválasztó boltokkal, szaküzlctck- kel rendelkezik, melyeknek száma napról-napra újabb egysegekkel bővül. A vásárlás megköny- nyítése, és a dolgozók egyre növekvő igényeinek kielégítése újabb feladatok elé állította a vezetőségei. Oiyari kereskedelmi üzlethálózat kiépítését kelleti megoldani, amely kizárja azt, hogy a megye távoli községeiből Nyíregyházára kelljen beutazni vásárolni. Ennek érdekében a MliS/.OV Igazgatósága felmérte a falusi kereskedelemben várható fejlődést és ennek következményeképpen kialakította a szövetkezeti ellátási körzeteket. Kijelölték az. ellátási körzetek központjait is, s e községekben megkezdték az üzlethálózat szakosítását, a boltok korszerűsítését cs egy néhány helyen új egységek építését Is. ligy-cgy ellátási körzethez több község tartozik, így azok dolgozóinak ezután nem kell majd napokat utazgatniuk, hogy a szükséges áruféleségeiket megvásárolhassák, mert az ellátási körzet székhelyén a sitaküzlclok egész sora nyílt meg, vagy fog megnyílni. Az ellátást körzetek központjaihoz sokkal közelebb vannak a kisebb községek, mint a város cs ha \onat-, vagy buszközlekedés éppen nincs is, úgy helyi járművekkel mcgközelit- Itclók, s ennek következtében rövidebb időt kell fordítani az áruvásárlásra és több idő jut a mezőgazdasági munkákra és a háztályira. Ilyen korszerű ellátási körzet alakult már ki Dorobrádon, ahol az üzlethálózatot — a várható nagy forgalomra való tekintettel — úgy alakították ki, hogy minden áruféleségnek legyen megfelelő szaküzlclc. A már korábban megnyílt önkiszolgáló fűszcr-cscmcgc boll mellé nemrégiben nyitották meg a vegyi-háztartási önkiválasztó szaküzlctet, de a további szakosítások is folyamatbaji vannak. Rövidesen korszerű Un kiválasztó konfekció- és ci- pőüzletet fognak megnyitni. Így az ellátási körzethez tartozó Tiszakanyárról ezután mar nem kell Kisvárdára utazni, mert Dombrádon is ugyanolyan szaköv■leieket tíVlál majd a vásárló. A nagykállói járásban a bal- kányi földmű vessző vetkezte már kialakította ellátási körzetét, melyhez Eőköny, Gesztorod. Szakoly községek tartoznak. A községben a szaUüzleíck hálózata igen jó, s a közeljövőben újabb szakboltok megnyitását tervezik. Átalakítási e* szervezési munkák folynak » mundoki szövetkezetnél is. mert e község tesz a megye legészakibb ellátási körzetének a központja. Szaküzletekben itt sem lesz hiány A megye területén m elkövetkezendő időszakban harmincegy ellátási körzet jön majd tétre, s ezek fogjak ellátni a megye lakosainak antigénjét, A jövő esztendő végérvényesen pontot tesz e körzetek kialakítására, a szövetkezeti kereskedelem pedig fejlődésével a falusi lakosság teljesigény íi áruellátását fogja biztosítani. Van még tennivaló a felvásárlási terve* leiiesiiesenei héü«üluek a* első könptíállítmáBjok a futási kön v» tárak na U MitH már arról korábban hírt adtunk, megyénk íöldmüvesszö- vetkezetci ez évben mintegy kétszázezer forint értékű könyvet ajándékoznak a falusi könyvtárak készleteinek kibővítésére. Az első szállítmányt — közel 20 000 forint értékben — a hónap elején már megkapta a jánkmajtisi ifjúsági építőtábor —» amit a tábor megszűnése után egy tételben kap meg majd egy falusi könyvtár. A többi könyvek válogatása is folyik és rövidesen a falusi olvasók rendelkezésére állanak a legújabb szépirodalmi, mezőgazdasági, technikai és cgyébb könyvek. Lesz elegendő gomba Korszerű gombatelcp létesül Kántorjánosiban Egyre inkább hiánycikként jelentkezik a piacokon az ehető gomba, pedig sokaknak kedvenc étele. Különböző elkészítési módokban ízletes és tápláló. A kánlorjánosi íöldművesszö- Vetkeset vezetősége alapos megfontolás után arra az álláspontra jutott, hogy amennyiben kifizetődik a gombatermesztés, ezzel ia fognak foglalkozni. A község határában van egy hatalmas, régi urasági borospince, mely igen alkalmas arra, hogy abban gombát termeljenek. Felmérték a tehetőségeket,, elkészítették a költségvetést és röviddel utána hozzá is kezdtek a pince alkalmassá tételéhez. A közel ezer négyzetméter nagyságú pince belseje: rendbehozták. elkészítették a gomba- ágyakat. Már készen áll a pince és rövidesen meg is kezdik a gombatermesztést. Amint Glück József elvtárs, a szövetkezet igazgatóságának elnöke mondotta, a legkiválóbb ehető fajtát, a cham- piont fogják termeszteni. A termelés sikerei után a nyíregyházi piacon is bósegasen lesz romba. DM. kik csatlakoztak eddig a luzacriak vepscnyfclbírrásáboe ? A tuzséri földmuvesszövetkezet j igazgatósága értékelte a felvásárlási tevékenységet és megállapította, hogy javítani kell munkájukat, hogy jobb eredményt érhessenek el ezen a téren cs fokozottabban segíthessék a népgazdaság ez irányú feladatait. Ennek nyomán született meg a luzsériak versenyfelhívása — június hónap elején — amelyben versenyre hívták a megye valamennyi főldmüvesszővet- k ereiét a felvásárlási tervek teljesítése érdekében és vállalták, bogy saját tervüket december 20-ig 105 százalékra teljesítik. A versenyfelhívás megtörtént — nézzük mi a helyzet annak teljesítésével és a íöldművesszö- vetkezetek csatlakozásával? Á tuzsériak. amellett, hogy megállapították, van tennivaló a felvásárlás területén és versenyre hívták a megye szövetkezeteit is, értek is cl dicséretre méltó eredményeket ezen a téren. Rendszeresen szorgalmazták a felvásárlást os babfelvasarlasi tervüket 241, tojasfelvasárlasi tervüket pedig 211 százalékra teljesítették az első félévben. Nem értek el azonban ilyen eredményt a burgonya- és baromfifelvásárlás területén, mivel az előzőt 82, az utóbbit pedig mindössze 68 százalékra teljesítették. Ez azt bizonyítja, hogy nem szofgalmazták eléggé c két cikk felvásárlását és nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy előrehaladjanak, — mint ahogyan ezt a versenyfelhívásban rögzítették. Annál is érthetetlenebb ez az alacsony teljesítési százalék, mivel a kisvárdai járásban a barom fi-felvásárlási tervet általában 100 százalékra teljesítették. A fentiek azonban nem mentik azokat a íöldművesszövetkezete- ket, akik még mind a mai napig nem küldtek el csatlakozásukat a luzsériak versenyfelhívásához. Eddig mindössze 9 szövetkezet csatlakozott, ami bizonyítéka annak, hogy a szövetkezeti igazgatóságok 90 százaléka nem foglalkozik elég lelkiismeretesen a felvásárlás munkájával j es még arra sem vesz faradságot, hogy csatlakozását bejelentse a versenyre hivó földművesszövetkezetnek. A baktalórántházi járás szövetkezetei szép eredményt értek el ez idáig a felvásárlás területén — ennek dacára csak egyetlen szövetkezet — az ófehértói — küldte be eddig csatlakozását a tu- zséri fmsz-hez. A tiszalöki járás egyetlen szövetkezete sem jelentette be részvételét a versenyben, a fehérgj'armatiból egy, a csengeriből egy sem, a mátészalkaiból úgyszintén. Ez a közömbösség az imaz-ek és a járási központok részéről érthetetlen és elítélendő, mivel a felvásárlási tervek teljesítésének jelentőségét valamennyien ismerik és mégsem szorgalmazzék, hogy a versenyben résztvegyenek a szövetkezetek. Arra kell ' 7rekednie minden fmsz-nek — és a járási központoknak is, — hogy e téren szűnjön meg a nemtörődömség és a második félévben kövessenek el mindent annak érdekében, hogy az e területen tapasztalható lazaságot felszámolják és eredményesebben végezzék felvásárlás; tevékenységű ' 4