Kelet-Magyarország, 1961. június (21. évfolyam, 126-151. szám)

1961-06-09 / 133. szám

Ä ImIh festi önarcképét. ít» tU Színek és árnyak vegyülnek össze.. . Színeik; a gyomoktól mentes szép határ, a fürge kezek. Árnyak; a fejekben motozó kételyek, apró-cseprő gondok. A színek; szívet, szemet gyö­nyörködte tőek. Az árnyak; cse­lekvésre serkentőek. De való­ban arra serkennek tőle a pet- neházi emberek? Ez attól is függ, van-e, aki ráébressze őket arra, hogyan tűnnek el a gondfelhős árnyak. A tapaszta­lat szerint van. Nemcsak a hu­szonöt tagú pártszervezet vál­lalkozott erre. hanem a pártom- kívüliekkel kiegészült népneve­lő-csoport is. Számszerint har­mincöt ember. . . üüillf Olt árnyak várnak" el- Irillfbll oszlatására. Az egyik a terület-felosztás, pontosabban annak írásbeli rögzítése. A fel­osztás viszonylag simán lezaj­lott, folyik is a munka buzgón. Ellenben megállt a toll. mi­kor a vállalt földek gondos megművelését kellett volna alá­írással is hitelesíteni. Még a brigádvezetők is haboztak. Sok fejfájásba került, míg megér­tették a tsz vezetői, hogy a fe­lelősségvállalást. a munkára ösztönzést nem elég csak élő­szóra alapozni. Mi történik, ha egy-egv darab föd mégis mű­veletlen marad? Kitől kérik számon a mulasztást? De a népnevelők nemcsak a vezetőséggel bocsátkoztak vitá­ba. Hátra volt, — s van — még a neheze, majdcsak négy­száz ember, a tagság. Közben kósza hírek is számyrakeltek: „Ha aláírjuk és nem lesz meg a papíron lefektetett termésát­lag, elveszik a háztájiból” — mondogatják a félrevezetett emberek. Nehezíti a bizalmat­lanság eloszlatását a sok mende­monda és az is, hogy a kom­munisták szinte valamennyien fogatosok, egyhelyütt dolgoz­nak. Elvégzik a maguk munká­ját, mások felvilágosítása pe­dig főleg a pártszervezet veze­tőségére. és a kint segítő váro­si népnevelőkre vár. De elérhe­tő-e így a cél. félgőzzel.. .? Cfómmt izgató kérdés vár -öv még feleletet. Ho­gyan lesz a fogatosok premi­zálása? Miből kapják a pré­miumot? A növénytermelőkre eső részből, vagy azon felül? És mit kapnak a segédüzemiek, a kovácsok. kerékgyártók? Mindenki jogos a prémiumra, aki jól teljesít, ám ők nem tudják még. hányadán állnak. Eddig ugyanis nem találtak er­re magyarázatot a tsz vezetői a prémiumok formáit magában 4hánv ház A székelyi Nő tan ács legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a falu minden családjának asszonya egy baromfit ad a közösbe. Ha­tározatuk valóra váltása érde­kében a szervezet asszonyai szor­galmasan meg is látogatták a családokat — és nem eredmény­telenül. Az előzetes felmérések alapján mintegy száz darab kö­zösbe szánt baromfira számíta­nak. aminek összeadása csupán azon múlik, hogy a Búzakalász Tsz vezetősége mielőbb elkészít­tesse a baromfiól dróthálós ki­futóját, Színek * árnyak PETNEHÁZÁN Földbe rejtett kincset találtak a babarci Béke Tsz dolgozói foglaló könyvecskében. Nem tudott választ adni a járás sem, most a megyéhez fordulnak. . . De vajon nem tudna dönteni ilyen kérdésekben a közgyűlés is? Nem lenne célravezetőbb a felsőbb tanács-várás helyett ki­gondolni a legigazságosabb pré­mium-formát a fogatosok és a segédüzemiek esetében ? 1anu viharokat kavar fel 19(agy az állatok „kenyere”, a takarmány közeli betakarí­tása is. Magának a tsz vezető­ségének sem egyező az elkép­zelése erről. A többség. — a tagság is, — amellett _ erőskö- dik, hogy ki kell adni a tagok­nak harmados kaszálásra. Má­sok, akik inkább a közös állat­állomány ennivalóját féltik, ah­hoz ragaszkodnak, hogy mun­kaegységre menjen a kaszálás, a betakarítás. De „nem ég le a ház”, míg folyik a vita? Nem válik-e szalmává a finom ta­karmány? Nem fogja-e hátrál­tatni a huzavona a most rend­ben folyó növényápolást is? Most nem a vitáknak van hó­napjuk. A kaszáké a szó. Lé­gyen úgy, ahogy a helyzet is megkívánja, vágják le harma, dába, az a fontos, ne marad­jon kint, ne menjen tönkre. A község jószágállományának zö­me úgyis a háztájiban van, kell oda a takarmány, hogy elegen­dő tejet, tejterméket küldjenek értékesítésre. A közös állomány részére pedig úgyis több jut, s hátra van még a téli-nyá'ri takarmány, a siló is... |AjS» fi t h°gyar> tisztázód­inlftSII nak e problémák — ettől nagyon nagyon sok függ. Mindenesetre minél előbb megnyugtató tisztázást kíván nak, csakúgy, mint a még meg­lévő többi gondok. Aligha tud azonban kötelességének eleget tenni a számbelileg tekintélyes pártszervezet kellő összhang és önállóság hiányában Szerencsé­re lassan a múlté a sértődött­ség, amely néhány kommunis­tát tétlenségre kárhoztatott, akik a régebbi „anya” tsz-ben gazdasági, vagy pártfunkciót vi­seltek, az újban pedig nem ke­rültek ilyen beosztásba szakmai és politikai képzetlenségük miatt. A megértés, az összhang ma már otthonos a pártszerve­zet régi és új tagjai, az öre­gek és fiatalok közö*t C11(On fS0íj minél előbb gon- ‘fSBSSB dos-kodni szük­séges a párttagság szakmai és politikai műveltségének növelé­séről. Gondoskodniuk keli az utánpótlásról is. Zömmel idős emberekből áll. .megöregszik” a pártszervezet. A. napokban ugyan vettek fel egy tagjelöl­tet, de az utánpótlás kinevelé­se továbbra is egyik állandó tenrivaió’uk marad. Az öt-'I’ó- sá°ra r?d:g érmen a sHá*o-?i helyi gondok, bajok. — a pré­mium. a takarmány-viták — késztetik a pártszervezetet. Kü­lönösen most. a nagy munkák idején. az őszi zárszámadás megalapozásakor pótolhatatlan a gyors, helyes önálló cselek­vés, annak felismerése, mi árt és mi használ leginkább az adott helyzetben a tsz-nek. az Földmunkák közben súlyos rézkorsót dobott felszínre a ha­bard tsz egyik dolgozójának e kéje. A rézkorsóban 152 da­rab ismeretlen pénzérme volt. A babarciak értékes leletü­embereknek.. . így fogynak el a gondok a petneházi Üj Barázdában, az árnyak Petneháza önarcképéről, ök maguk a színek mesterei... Páll Géza két azonnal eljuttatták a pécsi Janus Pannonius Múzeum­hoz, ahol megállapították,, hogy a korsó XVII. századból származó ezüst tallérokat tartalmazott, amelyet feltételez­hetően egy kereskedő rejthetett el. Akkori értéke hozzáve­tőlegesen 40 darab tehén árának felelt meg. Kovács Valé­ria, a pécsi Janus Pannonius Múzeum múzeológusa vizsgál­ja a pénzdarabokat. (MTI Foto — Tormai Andor felv.) A friss szellő lefelé söpörte a ködöt a tóról. A látási viszonyok javultak. Mintegy tizenöt méter magasan repültünk a fekete víz fölött s a gépet a vas-part felé vezettem. A széltépte könnyű rozs­dapor füstölögve szállt fel s vörösre fes­tette a ködöt. A helikopter alatt égy fény- érzékeny indukciós műszer függött és ká­bellel volt összekötve hallgatóimmal. A vaspart fölött a hallgatókban fülsértő zör­gés és fütty hallatszott. Mint a zsák­mányra leső sas egyre nagyobb köröké1 írtam le, amíg végre meghallottam a jel­legzetesen éles, szaggatott hangot. A fém­cső keltette villamos visszhang volt. így biztos nyomra akadva ebben az irányban repültünk, előbb a tó, azután a szikla­törmelékek fölött, folytonosan egyenes irányban. A talajon egyetlen, legkisebb jel sem árulta el, hogy alatta cső vezet, mégis biztosan vezettem, mert a hang egyenletes erővel zúgott a hallgatóimban. A helikopter a hágó közelében széláram­latba került. Mindkét oldalon meredek sziklafalak húzódtak a felhőkig nyújtva sötét tömbjüket. A felhők fehér gomolya- gokba sűrűsödtek a szikla fésűs pereme alatt, akár a tenger tajtékja a hullámtö­rőkön. Távolabb a hágó kiszélesedett, a szél felfelé sodorta a helikoptert, míg az kijutott a síkság fölé. A légtölcsérekkel vívott küzdelemben elvesztettem a hang­nyomot, úgyhogy jó néhány percig kellett keresgélnem, amíg ismét megtaláltam. Leírtam egy kört s akkor a sziklakapu nyílásán át még egyszer feltűnt a tó tük­re, a reá ereszkedő kötgomolyagokkal. A hullámok tajtékosan csapkodták a par­tot. Azután egy sziklagát elzárta a kilá­tást. Több mint egy óra hosszat repül­tünk a hullámos dombok fölött. Mivel ne­kem a villamos visszhangot kellett figyel­nem a Kozmokrátorral való rádiókapcso­latot Solty tartotta s időnként jelezte, hogy minden rendben van. Arszenyev távobjektívvel felvételeket készített. Rai­ner pedig a kozmikus sugarak feszültsé­gét jelző készülékeket figyelte. A lég­csavar fénylő korongja rézsútosan terjedt szét fölöttünk. Látszólag mozdulatlan volt, csak egyhangú süvöltése halkult és erősö­dött váltakozva. Eleinte a holt erdő felé repültünk, később azonban a cső elkanya­rodott és nagy ívben északnyugat felé vezetett tovább. A talaj lassanként, de folytonosan emélkedett. A ritkásan emel­kedő, furcsa alakú, éles sziklák szegletes tömbökké tömörültek. Egyre gyakrabban elvesztettem a nyomot s keringenem kel­tett, hogy ismét megtaláljam. Az ablakok alatt sziklákkal borított köves lejtők, om- ladékok és szakadékok vonultak el. A hangnyom egy menedékes hegyhát men­tén, bolyhos fellegekkel takart, terjedel­mes fennsíkhoz vezetett Olykor az egész kabint hófehér párák vették körül, más­kor csak a légcsavar merült el bennük s ilyenkor üvegszerű korongja zavarossá vált. A felhők egyszerre széjjelhúzódtak. Alattuk egy kráter fekete ürege ásított, mintha egy óriás ökle ütötte volna a szik­lába. A helikopter a repedések egész hálójával borított üveges fekete üreg pe­reme felé ereszkedett le. Távolabb, a ki­hajló bazaltlapokon túl űr volt. Légies párafoszlányok úszákáltak benne. Leüle­pedtek a szakadék partjára és a szaka­dékfalakon előre tapogattak hosszú, re­megő csápjaikkal. Itt aztán eltűnt a nyom. Soltykhoz fordultam. Fejét csóválta s a készülékre mutatott. A rádió már régen elhallgatott, mert köztünk és a Kozmokrá- tor között terült el a holt erdő. Magunkra voltunk hagyatva. Kinyomtam a kor­mányaidat. A helikopter a mélység fö­lött lebegett. A felhők közvetlenül fölöt­tünk voltak, a légcsavar szele lassú kerin­gésre késztette őket. A gép ügy himbáló­zott, mint a nyugtalan vízbe dobott dugó. A légcsavar egyre gyorsabban forgott, mert a tölcsérekben nem talált ellenállás­ra. Egyszerre lefelé zuhantunk. Az abla­kok előtt szakadozva cikáztak el a külön­böző rétegek metszetei. A nekiiramodott motor ijesztően üvöltött. Csak nehezen bírtam kivédeni a rángatózó kormányrúd heves lökéseit. Lassan kezdtük visszanyer­ni az előb.bi magasságot. Odakint le és hátrafelé vonultak a gázgomolyagokba burkolt éles sziklabordák. Szédülés nélkül nem nézhette az ember ezt a boszorkány- konyhát. Nem volt itt semmi a helyi táj­ból, mert azt az évszázadok folyamán kiegyengette a víz és a szél. Olyan sima falak látszottak ki a felhők közül, mintha fekete jégtáblákból lettek volna. Az ön­kéntelenül előre szegezett tekintet meg­megcsúszott ezeken az ijesztő helyeken. Nagy köröket leírva emelkedtünk felfelé, mint a kőszáli sas, amíg az egész kráter alattunk tátongott, már mint valami köd­del kitöltött fekete katlan. — Elvesztettem a nyomot — jelen­tettem Arszenyevnek. — Ez vulkán? Hát­ha éppen itt végződik a cső. — Ez nem látszik vulkánnak. Úgy« nem ereszkedhetünk le? — Nem. Elém tolta a térképet, amelyben pi­ros ceruzával berajzolta az eddig megtett utat. <Folytatjuk.) FANTASZTIKUS, 1UDOM ÁNYOS REGÉNY 89. S

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom