Kelet-Magyarország, 1961. június (21. évfolyam, 126-151. szám)

1961-06-23 / 145. szám

JN agy sikerrel, haladt végig megyénkén a diadalmenetben harmadik lour de S%abolc& IMI. június 23, péntek. Névnap: ZOLTÁN. A NAP ESEMÉNYEI: 96 éve halt meg. Clark Adám, a Lánchíd és az Alagút építője. Az elektrotechnika egyik úttö- eéje, W. E. Weber német fizi­kus 1891-ben halt meg. 1886-ban alapították meg az első oroszországi bakteriológiai állomást. Lille franciaországi városban a munkások dalköre először énekli ar Internacionálét, TO évvel eze­lőtt. •k BÖKI KARTARS címere panasz érkezett a Bakta- lórántháza melletti Flóra-tanyá­ról. Taxival akart hazajutni Bak- talórántházáról a Flóra tanyára egy utas. Máskor is megtette már ezt az utat taxival. Azonban az egyik napon a taxi vezetője nem indította be a motort. „Nem kifizetődő — mondta — mert csak 10 százalék plusz üzem­anyagfogyasztást számolhat el a földúton”. Később, mikor meg­tudta, hogy az említett utas ta­nító már hajlandó lett volna be­indítani a gépkocsi motorját. B. Kartástól azt kérdezi a pa­naszos: Helyesen járt-e el a taxi i vezetője, köteles-e jó földúton lújzlekedni, vagy az a hangula- tára van bízva? B. Kartárs pe-1 dig a gépkocsivezető felettesétől I az Autóközlekedési Vállalattól, kérdezi meg az igazságot... NAPONTA 100—120 mázsa új­burgonyát szednek fel a deme­rged Dimitrov Tsz földjein. A napokban egy vagonnal már továbbítottak rendeltetési helyé­re, a következő napokban még négy vagonnal értékesítenek. Több százezer forint jövedelmet Hoz a tsz-nek a burgonya. 11 ÉVES PRÍMÁS ÁLL a ze­nekar élén a nyírbátori Kakukk vendéglő sörkertjében, egy-egy alkalommal. A kisfiú Kupás Fe­renc. hat éve játszik hegedűn, általános iskolai tanulmányait kitűnő eredménnyel végzi, heten­ként két alkalommal a debre­ceni zeneiskolában tanul. HATÁRÖRÖK IS SEGÍTIK a nyári munkák végzését Tiszabe- esen. A tiszabecsf határőrség ka­tonái KISZ taggyűlésen határoz­ták el, hogy szabadidejükben se­gítenek a növényápolásban a tsz-nek. Nyolc hold kapálásával ! végeztek a napokban. KÖRÜLKERÍTETTÉK társadal­mi munkában a termelőszövetke­zet 17 holdas legelőjét a nyírtu­rai Zöld Mező Tsz tagjai. Mint­egy negyven ember dolgozott a munkák folyamán, ősszel nagy munka veszi kezdetét a község­ben, százholdas új gyümölcsöst telepítenek a Lőkös düllőben. ZENEKARI HANGVERSENYT rendez június 24-én este a Jó­zsef Attila művelődési Házban a Vakok és Csökkentlátók Szövet­ségének nyíregyházi, helyi cso­portja. A műsor keretében a Va­kok Szövetségének budapesti ze­nekara lép fel, Berindán l.ászlo venetanár vezényletével. ★ TELEVÍZIÓT kaptak a közel­múltban a szatmárcsekei fiata­lok. Tíz hold földet művelnek meg közösen a tsz-nek a KISZ tagjai. Ijjy indult . . . A már hagyományossá vált Szafoolcs-Szatmár megyei kerék­páros körversenyt a múlt hét vé­gén, 16—18 között rendezte meg a Megyei Testnevelési és Sport Tanács, az SZMT és a Megyei Kerékpáros Szövetség. Hogy a háromnapos verseny valóságos diadalmenetben futott végig me­gyénkén, az nemcsak a rendező szervek érdeme, hanem állás­foglalás. Megyénk lakossága ez alkalommal is bebizonyította, hogy szereti és megbecsüli a szín­vonalas sporteseményeket. A har­madik Tour de. Szabolcs összesen harminchét községet érintett, s szinte kivétel nélkül mindenütt diadalkapu, virágeső és zeneszó fogadta a csapzott, a verseny he­vétől csillogó szemű versenyző­ket. A verseny útvonalán állan­dóan újabb és újabb kedves meg­lepetések várták a versenyzőket. A megyénkben vendégsze­replő kerékpárosok és szakveze­tők egyöntetűen hangsúlyozták: sok nagy versenyen vettek részt, de ilyen nagyszerű szervezést és ilyen nagyfokú megbecsülést, gondoskodást, csak nemzetközi versenyen tapasztalhattak ... óránkénti átlagsebességet értek el. A második nap végcélján, Fe­hérgyarmaton is óriási embertö­meg szorongott a diadalkapú kö­rül, s a már befutott versenyző­lós, a Miskolci VSC versenyzője, az egyéni verseny győztese. Ami­kor Bíró elvtárs átadta a mis­kolci fiúknak az Erdőgazdaság által felajánlott tiszteletdíjat, egy kerámiából készült kőszáli A versenyzők a nyíregyházi Stadionban gyülekeztek a verseny első napjának reggelén. Innen lassú rajttal hajtottak be a vá­rosi tanács elé, ahol a nyíregy­házi helyőrség fúvószenekara, a sportinduló hangjaival fogadta a versenyzőket. Prékopa István, a városi tanács vb. elnökhelyettese nyitotta meg a versenyt, s utána a versenyzők lassú rajttal értek a tiszavasvári úti gyors rajthe­lyig, ahol a Súgvári-telepi úttö­nojük, Zombori Kornél az egyik szűk utcán olyan sajnálatos mó­dón bukott, hogy kulcscsonttörést szenvedett. Ebéd után a versenyzők meg­tekintették a kisvárdai várat, majd a Békeversenyről és a Tour de France-ról készült filmet néz­ték végig. Nagyszerű állagsebesség így kezdődött! A versenyzők várják az indítást. fők virágcsokrokkal indították út­nak a versenyzőket. Pontosan 10 órakor vágott neki a mezőny az első napi távnak, mely 107,5 ki­A verseny második napján, szombaton a versenyzők a Kis­ket népizenekar szórakoztatta. De az út minden szakaszán nagy ün­lométer volt, s ezt a versenyzők 3 óra 29 perc alatt tették meg. Virágeső a „porfelhő lovagjainak^ A tiszavasvári hajránál úttörő zenekar, nagy tömeg és hús vizet locsoló fecskendő fogadta a kere­keseket, no és öt nagyon szép tiszteletdíj, melyet sorrendben Juhász Bálint (Ózd), Jálics Attila (BVSC), Eszelári Miklós (MVSC). Kanyó Ferenc (Pécsi VSK) és Janovecz József (BVSC) érdemel­tek ki. Alig hajtottak hét kilo­métert, Tiszalökön újabb öt tisz­teletdíj várta a versenyzőket. A két községben kapott vilá­gokkal teletűzdelve magukat, rót­ták a versenyzők a kilométereket Nyíregyháza felé. Nyíregyházán is meglehetősen nagy közönség előtt futottak át az Irodaház előtti célon és folytatták útjukat Kisvárda felé. A kisvárdai hajrát Eszlári Mik­A „porfelhő lovagjai” róják a kilométereket... népiessel fogadták a mezőnyt. Végcél: Nyíregyházi» várda — Vásárosnamény—Vaja — Mátészalka—Fehérgyarmat távot hajtották végig. Mintha megfo­sast, nyakába akasztotta a ba­bérkoszorút és aranyérmet, va­lamint a győztest megillető sár­ga trikót — a miskolci fiú édes­apja az ürömtől könnyes szem­mel nyugtázta fia sikerét. Az egyéni versenyben második he­lyen Poloneczki Dezső (Üjpesti Dózsa), harmadik helyen Wirth Dezső (PVSC). negyedik helyen pedig Kun Attila (Nyíregyházi VSC) végzett. Az első tíz helye­zett érem- és tiszteletdíjat ka­pott. Csapatban a Budapesti VSC együttese végzett az első helyen (Janovecz József Ormódi Béla, Holló Ferenc, Jálics Attila). A győztes csapat tagjainak az MTST kék trikót, érmeket az egyes szervek pedig tiszteletdíjat adományoztak. Csapatban a 2. Békés megye, 3. a Budapesti Va­sas, 4. a Szekszárdi Spartacus lett. A verseny rendezősége a versenyen indult 18 csapatot em­lékoklevéllel jutalmazta meg. A nagyszerűen sikerült verse­nyen színvonalas küzdelmet vív­tak egymással a sportolók. A versenyt rendező szervek áldo­zatkész munkát végeztek, • de Egy kép a sok közül: a gyermekek virággal kedveskednek a versenyzőknek. lós (Miskolci VSC) nyerte és magára húzhatta a győztest meg­illető sárga trikót. Kisvárdán igen szerencsétlenül járt a Nyír­egyházi VSC. Egyik legjobb me­(Hammel J. felvételei.) gadták volna a kerekesek az előző napon vetített filmek tapaszta­latait, igen jó átlagsebességet haj­tottak. A gyengébb minőségű utakon is 40—45 kilométeres A harmadik napon, s egyben a verseny utolsó napján a verseny­zők a Fehérgyarmat—Csenger— Mátészalka—Nyírbátor—Nagykál- ló—Nyíregyháza távot hajtották végig. A nagy hőség ellenére is színvonalas küzdelem folyt a ver­senyzők között. Többször szét­szakadt a mezőny, a bolyok elke­seredett harcokat vívtak a kilo­méterekért, hogy minél jobb he­lyezést biztosítsanak csapatuk­nak. Az első versenyzők hat óra előtt néhány perccel futottak be Nyíregyházára, a Béke mozi előtti célba. A versenyzők be­érkezése után gyors számítgata- sok után eredményhirdetés kö­vetkezet a városi tanács előtti téren, ahol Biró László elvtárs, a városi tanács vb. elnöke méltatta a verseny jelentőségét, elismeré­sét fejezte ki a versenyzőknek és arra kérte őket, hogy jövőre, a negyedik Tour de Szabolcson is vegyenek részt. A könnyező apa Az eredményhirdetés során, mintegy 2000 néző előtt lépett tel az emelvényre Eszlári Mik­mindazok dicséretet érdemelnek, akik közvetve, vagy közvetlenül segítették a Tour de Szabolcs lebonyolításának sikerét. Végezetül annyit mondhatunk a versenyről, hogy a Tour de Szabolcs az egész megye számára nagyszerű sportesemény volt, s a versenyzők és vendégek szá­mára impozáns és komoly él­ményt jelentett, s mindenkép­pen öregbítette megyénk sport­hírnevét. Szuhay Géza KELETMAGYARORSZÄG a Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja: a Keletmaeyarország Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér ál. Tel: 16-70. 16-71: 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdanov U: L Tel: 30-00. Kéziratot nem örzfink meg; és nem adunk vissza: Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. szauotes-SzatmAr megyei Nyomda­ipari Vállalat. Nyíregyháza! Dózsa György u. I. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom