Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)

1961-05-14 / 111. szám

CLAUDE MC. KAY: AMERIKÁHOZ |Y| crget csöpügtetsz titkon ételembe. Ha dolgozom, száraz kenyér a bér, mert vétek az, ha ajkam enni kér. És mint a tigris, törsz a védtelenre. De érzem én, hogy bűnhődsz nemsokára. Rút dög leszel, kit senki nem sirat. Oh, eljövend a boldog pillanat, hogy béke száll a néger homlokára. Széttörhetetlen gránittömb vagyok. Szemembe lásd, egy tisztult kor ragyog. Nem ölhetsz mór meg gyilkod özönével. Gonosz vasuk’ bár érzem keblemen, a forradalmat mégis hirdetem! Te elpusztulsz, de él tovább a néger! (Rakovs/,ky József fordítása) fl közösségi nevetés néhány problémája Hozzászólás Albert Antal: „A munka, a nevelés fontos tényezőié“ című cikkéhez Ciaucic Mc. Kay Jamaicában született 1891-ben. Tizenegyen vol­tak testvérek, ő mint a legkisebb, egyik bátyja házában ncvelke- dett. Asztalosinasnak adták, majd később kitanulta a kocsigyánósá- got is. New-Yorkba került, ahol nehéz munkája mellett állandóan művelte magát. Beutazta Európát, fél évig- élt a Szovjetunióban. Je­lenleg újságíró az Egyesült Álla­mokban és tagja a színesbörück fejlődéséért küzdő nemzeti szövet- segnek, melynek élén Rooswelt el­nök özvegye áll. Négyszáz esztendő után előkerült egy jelentős humanista kézirat Vittore Branca, a paduai egye­lem professzora egy firenzei antikvárius üzletében felfedezte a XV. században éli Poliziano humanista egyik rendkívül érté­kes. elveszettnek hitt kéziratát. A mii több mint száz, az antik nyelvtudományról és kultúráról szóló cikket tartalmaz. Szakem­berek tudták, hogy Poliziano 1494-ben bekövetkezett halála előtt befejezte ezt a művét, amely 1498-ban meg is jelent,, a kötetet azonban eddig sehol sem sikerült felfedezni. A leletnek a huma­nista kutatás szempontjából igen nagy értéke van. A közoktatási reiorni legtöbb feladatának jelöli meg az iskolai élet minden tevé­kenységének az élettel való szo­rosabb összekapcsolását, a tanu­lók megismertetését a gyakor­lattal és a termeléssel. E célki­tűzések alapján az elkészült tan- terv-tervezet komoly szerepet biztosít a munkának. Albert elvtárs cikkének a munkára vo­natkozó elvi megállapításaival egyet is értek. Hiányosságnak tartom azon-' ban, hogy szemléltető példákat nem közöl járásunkból. Az iskola rendjének megóvá­sa önkiszolgáló rendszerrel rész­ben már megvalósult az ófehér­tói modern, 8 tantermes isko­lában, ahol a tanulók az osz­tálytermek tisztasága, a termek parkettájának megóvása lelett védnökséget vállaltak, s e mun­kából aktívan kiveszik a részü­ket. Itt említhetjük meg az isko­laudvarok parkosítását, külön­böző sportpályák létesítését, melyeket legtöbb helyen a ta­nulók társadalmi munkában vé­geztek, vagy végeznek. Példa­ként csak Ófehértót és Nyir- madát említeném meg, de so­rolhatnám tovább is. Nem egy iskolai gyakorlati kertben is komoly munkát vé­geznek a tanulók a nevelők irányításával. Példaként csak a vajaiak „primőr hagyma'’ ter­mesztését említeném meg. Ugyancsak itt kell megemlíte­nem az apagyi iskolások mun­káját dicsérő Falusi Ifjúsági Szövetkezet eredményes zár­számadását is. A felnőttekkel együtt végzett közös termelő munkára is akad DÉNES GÉZA: \ hídnak csak egyik * felől van már meg a korlátja, az is kor­hadt. Másik felöl a- pár­ja letört valamikor. Két korhadt vége hegyes szilánk. De nem veszé­lyes, nem szúrna az meg senkit, ha valaki beleszaladna se, egyrészt azért, mert nem jár erre járatlan idegen, de még talubeli is igen ritkán, másrészt meg csak hoz­zá kell érni a korhadt fához, s máris porlik le az évszázados pudvás része. Ez a kis *híd de sok szép, küvér civis-gazdát segített már át az .alvégről a módosabb felvég­re. Hány perpatvarnak, hány ádáz osztozkodás­nak volt már tanúja. Mert azért a föld a föld, hogy legyen miért gyűlölnie, marnia testvért a testvérnek. Azon a régi, késő őszi ökörnyáias-napfé- nyen délelőttön egy nyúlánk, szikármagas fiatal parasztember igyekszik az ösvényen az erdő, a híd felé. Szeme szilaj, keze ökölbeszprul, arcát eltorzítja a vak düh. Néha csaknem szalad, majd lihegve lelassítja lépteit. A kis erdő sar­kánál kifárad, s valósággal ledől az ösvényt sze­gélyező árok partjára. Ahogy testét pihenteti, ügy működteti az agyát. Már megpihent, léleg­zete is normális lesz. de ^gya nyugtalanul dol­gozik, s szeme rémülten cikázik a falu felé, ahonnan elindult, s a kis híd felé, amely felé igyekszik. Hirtelen felül az árok pariján, tarzsebébe nyúl, s onnan egy gyűrött, sargu papirost vesz elő, amit bar lassan, betűzve, de nem ^valami nyugodtan olvas. A sárga papiros felső sarkú­ban jól látható a felírás: „BúiTOKLÉ VÉL.” A fiatal parasztembert a áo.i, sárga papi­ros felingerli: csak annyi időt hagy maganak, hogy a papírt zseoeoc vissza^ űrje, s máris ug­rat fel, hogy még dühödtebben induljon a kis híd felé. így éri el végre a hidat. Átlódul rajta, s megállapodik, hogy széjjeltekintsen, hogy a célt, a továbbfutás irányát megállapítsa. S hirtelen észrevesz a közelben egy üszővel és egy öszvér- - rel szántogató idős parasztembert. Az is meg­pillantja a csapzotthajú, közelgő fiatalembert, megállítja az állatokat és egy'vasrúdat készít a kezeügyébe. A fiatalabbik paraszt lassú, ki­mért lépésekkel megindul az idősebbik leié, s szemét le nem véve róla, mintegy húsz lépésre megáll előtte, szétter­pesztett lábbal, csípő­re tett kézzel. — Itt vónék megint! Kiadja, vagy nem?... Eleget hazudozott mán... Az öregember az ap­ja. Szólni sem tud, csak néz maga elé némán, fulladozó döbbenettel. — Szóljon hát — sürgeti amaz. Nem vá­runk tovább. Most beszéltem a feleségemmel. Elég vót... Vagy kiadja a négy hódat, vagy... — s azzal lassan, elszántan megindul az öregember felé, aki csak áll, hangtalan, megbénult torok­kal. Valami tompa, hasító fájdalom, valami sö­tét, nehéz emlék sújtja fejbe. Mintha mindez valamikor réges-régen ugyanezen a helyen, ugyanígy egyszer már megtörtént volna... S hir­telen mintha elhűlne körülötte a világ, már nem is tudja, hol van, mi történik vele. A Jiút megvadítja az apja szótlansága, te­nyere ökölbeszorul, s az ökle már üt is. Égyet, kettőt, ötöt. Többet csak azért nem, mert az apja összerogyik. Uramisten, vége — fut át a gyerek gerincén a hideg. Megragadja, s húzza-vonszoija a híd felé. Ott a híd alatt majd jó helyen lesz. Ott senki meg nem látja. Hajtja a bosszú, de még inkább az ijedelem. Futásnak ered, bukdácsolva, barázdáról-barázdára ugrálva igyekszik terhével. A hídnál felállítja apját rogyadozó lábaira. Az öreg nem akar megállni sajat lábán, hát nek,- uuu a híd meglévő norhaut korlátjának, ami egy ropanással kettétörik, s az idős paraszt beiectui az árokba. Jaj, csak most ne jöjjön ’valaki. A tiu csaknem összerogyik ijedtében. Apja hangjai hallja lentről, az árok mélyéről. Az ijedelem hirtelen átcsap reménykedéssé, örömmel ugrik be az árokba. Ott lihegve hajol apja fölé, aki vérbeliül! tővel, lehunyt szemmel fekszik a fia karjában és halkan, szakadozva nyögi: — Most mán elég, fiam... Haggy itt, fektess le... Én is csak eddig cipeltem az apámat... Csak idáig, a kis hídig. A rég kiszáradt nagyháti Tólaposon ma is ott áll a korlát nélküli kis híd. Az egyik korlát végén még nem régi a törés. helyi példa. A levelek! úttörő­csapat például munkaegység­könyvet váltott a helyi tsz-ben, s megállapodtak azokban a mun - kaféleségekben, melyből a paj­tások ki fogják venni a részü­ket. A továbbiakban helyesen állapítja meg a cikk azt is, hogy a jövőben fokozottabb figyelmet kell szentelnünk a fegyelemre való nevelés; a követelmény tá­masztás, az érzelmi nevelés, a tanulói közösségek kialakításé- nak területére. Itt csak egy mo­mentumot szeretnék kiemelni mégpedig az iskolai közösségek kialakítását, s mindjárt néhány eddig tapasztalt negatív jelen­séget is szeretnék megemlíteni. Nem kívánok itt a közösségek kialakításának pedagógiájával foglalkozni, csak annyit szerei­nek leszögezni, hogy minden is­kolában adva van már egy olyan mag, amelyből kialakít­ható az osztály, illetve az isko­lai közösség. Ez a közösség: az úttörőcsapat. Ennek alátámasz­tására röviden csak az önkén­tes voltát, a kommunista jelle­gét és az iskolában folyó főleg oktató munkával szembeni ne­velő tevékenységet szeretném megemlíteni. E munka eredmé­nyességét nagyon szépen példáz­za a csapatok történetét feldol­gozó, most folyó nyomolvasó munka, melynek során a „Hő­sök könyvébe” igen sok, ma már íe.lnőtt, volt úttörő visszaemlé­kezése kerül. Sajnos, nem e«y helven megfelelő gyakorlat hiányában, a szétszórt iskolatermek öröksé­geként, — a nevelők a legkü­lönbözőbb módon, s sokszor egy­mással ellentétben próbálják kialakítani az osztályközössége­ket. Ez különösen akkor derül ki, amikor az iskolaépítési terv megvalósítása során modern 4 vagy ennél több tantermes is­kolába „költöznek”. Járásunk­ban ez év végéig ezek száma eléri a hetet. Sajnos az a ta­pasztalat, hogy a nevelőtestíile-, tek nem készülnek fel alaposan ezen új nevelési lehetőség meg­felelő kiaknázására, pedig ez a körülmény igen alkalmas az egységes nevelői ráhatások és eljárások folytán az iskolai kö­zösségek kialakítására is. Na-' gyón kevés helyen találunk az iskola életével, a tanulók ér­deklődésének kielégítésével fog­lalkozó, a tanulók cs a nevelők által közösen szerkesztett fali­újságot, az iskola tanulóit di­csérő, vagy dorgáló, az egyes osztályok vállalását népszerűsí­tő táblát. A folyosók ez irányú dísze legtöbb helyen csak a hir­dető tábla. A Művelődési Minisztérium és az Úttörő Szövetség Országos Tanácsa közös intézkedése le­szögezte: az úttörőközösség le­gyen az iskolai osztályközössé­gek alapja. Mégis azt tapasztal­juk, hogy sok helyen még félre­értve a mozgalom szervezeti ön­állóságát, mereven válaszfalat húznak az iskola és az úttörő- csapat közé. Ennek, mondanom sem kell — mindnyájunk közös ügye,— a közösségi nevelés vallj b kárát. Ott, ahol ezt a problé­mát sikeresen oldják meg, nagy lépéssel halad előre a közösség kialakítása. ^ajuálaltal keli azt is megállapítanom, hogy járásunk területén még szép számmal akadnak olyan pedagógusok, akik csak szemlélik, vagy bírál­ják az úttörőcsapat munkáját, de nem segítenek nevelői mun­kájukkal még sokoldalúbbá ten­ni az ott folyó munkát. Az osz­tályfőnököknek is közelebb kell kerülniük osztályuk őrsi illetve raj életéhez. Tarthatatlan, hogy egyesek a mozgalomtól függet­len közösségi mechanizmusokkal kísérleteznek, s mellőzik a mái meglévő, és jól bevált közösségi szervezetet. Meg kell érteniük az osztályfőnököknek, hogy az úttörőcsapatnak nem csak a tagjaival való foglalkozás a feladata, hanem magával kell ragadnia az egész tanulóifjúságot, mint ahogy ez a sportvonalon már megvalósult. Ahol ezt acél­kitűzést az osztályfőnökök meg­értették, és magukévá tették (ezeknek száma egyre nő), ott az erők koncentrálásával, a célki­tűzések összeegyeztetésével he­lyes úton halad a közösségek ki­alakítása. Ennyiben kívántam Albert elvtárs cikkét kiegészíteni, illet­ve a közösségi nevelés járá­sunkban meglévő egyes problé­máira rámutatni. Pintér Árpád járási úttörő titkár Baktalórántháza Nyári Szabadegyetem nyílik Pécsett A TUDOMÁNY OS ISMERET- TERJESZTŐ TÁRSULAT Bara­nya megyei szervezete 1961-ben negyedízben rendezi meg a múlt években nagy sikert aratott Nyá­ri Szabadegyetemét. A hallgatok a Pedagógiai Fő­iskola festői környezetű kollégiu­mában nyernek elhelyezést és ellátást. Egyetemi és főiskolai ta­nárok és a legjobb szakemberek előadásai ismertetik gazdag szemléltetéssel Pécs és Baranya földrajzát, történetét, természeti világát, irodalmát, zenei, művé­szeti és tudományos életéi, a kul­túra és technika nagyszerű helyi alkotásait. EGÉSZNAPOS KIRÁNDULÁ­SOKON megismerik a megye nagyjelentőségű történelmi emlé­keit: Szigetvárt, Siklós várát, Mohácsot (a most folyó csatatéri ásatásokat) Pécsváradot és a Me­csek vadregényes tájait, az aba- ligeti cseppkőbarlangot, a harká­nyi és sikondai gyógyfürdőt, Komló szocialista várost, vala­mint a keleti Mecsek és Zengő környéke vadregényes vidékeit. SZAKSZERŰ VEZETÉS MEL LETT megismerkednek a 2000 éves Pécs híres műemlékeivel, a Mecsek felejthetetlen szépségű kiránduló helyeivel. A város mú­zeumai, könyvtárai, strandfürdői mozijai, stb. az egyéni szórako­zás minden lehetőségét megad­ják. A Pécsi Nyári Szabadegyetem 1961. július 16-tól 29-ig tart. A SZABADEGYETEMRE IS­KOLAI VÉGZETTSÉGRE VALÓ TEKINTET NÉLKÜL bárki je­jelentkezhet, aki üdülő Idejét az ország ezen történeti emlékekben és tájképi szépségekben gazdag vidékén művelődve és szórakozva óhajtja eltölteni. A részvételi díj 890,— Ft. Ez magában foglalja nemcsak a szál­lás és ellátás díját, hanem az előadások, kirándulások, városné­zések költségeit is. ÉRDEKLŐDŐKNEK részletes tájékoztatót küld a Nyári Szabad- egyetem Titkársága: Pécs, Janu? Pannonius u. 11. szám, telefon 14-44., 62-48. Jelentkezni ugyan­ott lehet írásban, vagy szeméi.’ - • sen. 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom