Kelet-Magyarország, 1961. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1961-04-02 / 78. szám
Levél MARIJA BORWSZUOZ KEDVES MARIJA FORTUSZ! A fehér vászon clővc válik előttem. Pe- 1 * reg a film: Álba Rcgia, Székesfehérvár felszabadulásának művészi megjelenitésc. Egyszer csak egy ismerős arc tűnik fel. Hol is láttam ezt az arcot? Igen, Moszkvában. Most már határozottan emlékszem, te voltál az, Marija Fortusz, Székesfehérvár városparancsnoka. Csak most tudtam meg, hogy azonos vagy azzal a rokonszenves őrnaggyal. Pedig te nem is említetted ezt tavaly, amikor nagyon szívélyesen fogadtál benniiket, magyarokat, gyönyörű fővárosotokban. Sokat kalauzoltál a városban, az egyetemen, a par-» kokban. Sokat beszéltél nekem magyarországi emlékeidről, a háború borzalmairól, majd tavalyi, sokkal kellemesebb emlékeidről. Pereg a film, de ahogy nézem, téged is latiak állandóan, ahogy Moszkva utcáin sétálunk. Szerény, kedves, nagyon udvarias, intelligens hölgy, állapíthattam meg mindjárt, de a hazánk felszabadításában olyan nagy szerepet játszó őrnagyra nem tudtam miből következtetni és te szerényen csak annyit mondtál, hogy részt vettél a felszabadításban, mint ahogy akármelyik egyszerű közkatona mondta volna. Te a háború alatt ismertél meg minket, magyarokat, én békében, kellemes külföldi utazásom alatt ismertelek meg. Sok kellemes emléket hagyott hátra a kint töltött tíz nap. Hálásan emlékszem vissza azóta is Moszkvára és Rád, de azt hiszem, akkor nem ismertelek meg egészen. Itt, a film kockáin mutatkoztál meg igazi valódban. A napokban felkeresed a régi csaták színterét, a sok-sok emléket felelevenítő tájat, már bizonyára megnézted a filmet is. Nekem pedig egy kedves emlékem nemhogy halványulna, hanem most lett igazán kedvessé. SOMOGYI JOLÁN A NYÍREGYHÁZI Felsőfokú Tanítóképző Intézetben lelkesen és szorgalmasan készülnek szép hivatásukra a jövő tanítói, hogy egy-két év múltán jó nevelőként állhassák majd meg helyüket. Az iskola titokzatos műhely, ahol az emberré formálódás a tanítói meggyőződés, lelkesedés és szeretet izzásának magas hőfokán történik. Kétszeresen jelentős azonban az az iskola, amelyben egyszerre nevelnek gyermekeket és pedagógusokat. Vessünk egy pillantást ebbe a műhelybe! Éppen bemutató tanítás folyik a gyakorló általános iskola negyedik osztályában. A kilenc—tízéves ' gyermekek arcán iszonyat tükröződik. Szemük egy képre tapad, s ezt a szót hallják: „kilakoltatás”. Né- sák-nézik a sűrű hóesésben didergő családot, az udvarra hordott szegényes holmit és az édesanyjuk szoknyájába kapaszkodó vézna, ijedt kisgyermekeket, akik — ki tudja — hol hajtják álomra fejüket ezen az estén. „Tömeg- szállásra” mennek, hallják a magyarázatot, s az új szó nehéz kőként zuhan a tudatukba, miközben maguk előtt látják a világító-udvarra néző, nappal is sötét, dermesztőén hideg szobát, amelyben négy-öt család is meghúzódik, és amelybe a 15—20 ember földre vetett fekvőhelyén kívül bútor már el sem fér. A KIS NEGYEDIK osztályosok számítgatják, hogy mindez több, mint ötven évvel ezelőtt történt, mert az írónő: József Jolán az 1907-es esztendőről ír, amikor Attila még egészen kisgyerekként tipegett a szegényes holmit rejtő láda után, amelyet az édesanyja és két nagyobb testvére vonszolgatott költözködéskor. A „boldog békevilág” — jut eszembe — ahogyan valamikor előttem emlegették ezt az időt A gyerekek pedig nehezen értik meg, hogy akkor emberpiac is volt, ahol munkára vártak a férfiak, de csak a férfiak, mert a nők vederrel, súrolókefével és ronggyal egy másik téren gyülekeztek, hogy valamelyik „nagysága” felfogadja őket takarítani, vagy boltot súrolni éjszakára, hogy nappal az üzletet ne zavarják. A GYERMEKEK előtt lassan kibontakozik a keserves élet amelyben az anyák hősi küzdelmet vállaltak övéikért. Gyermekeikért, akiket szerettek, és ez s szeretet megsokszorozta erejüket. Lám, a proletár költő: József Attila törékeny anyja is mire nem vállalkozott! Havat lapátolni a hideg budapesti éjszakában és a dermesztő hajnalokon Majd letört a karja, de megfeszítette izmait, hogy verseny dolgozhassák a férfiakkal, akii nem is sejtették, hogy a malte ros nadrágban, a lötyögős kabát ban és az óriási cúgos cipőber egy gyenge aszony rejtőzködik Csak így, ebben a maskarába: adtak a kezébe lapátot, külön ben még éhbérért sem birkózha tott volna a hótömeggel, mert : nők semmi áron nem kaphatta! Tanítási órán A mint arról a napokban- * lapunk hasábjain beszámoltunk, március 25-én a József Attüp Művelődési Ház népi tánccsoportja és énekkara adott közös műsort a nyíregyházi színházban. Jubileumi előadás volt ez. Ezzel a műsorral ünnepelte új színházunk megnyitásának első évfordulóját. Egy év nem nagy idő egy színház életében, mégis érdemes egy pillanatra megái Inunk és vissza tekintenünk az eltel egy évre. Mennyi kellemes élményt, szép emléket takar ez a szám. a 145 előadás! Sokáig váratott magára, de ez alatt az egy év alatt sokat is pótolt. Az Idén pedig még jobbat akar nyújtani, mint tavaly a színházlátogatók egyre bővülő, egyre igényesebb táborának. Nemrégiben ültek össze a színházban a szerződésben álló társulatok, — a Debreceni Csokonai Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, az Állami Déryné Színház, az Országos Filharmónia és az Országos Rendező Iroda üzemigazgatói, hogy összeegyeztessék előadásaikat. A megbeszélések szerint a miskolciak június végéig havonta egykét darabbal Látogatnak el hozzánk. A debreceniek a még hátralévő öt bérleti előadáson kívül a maximális előadásszámot biztosítják az Állami Déryné Színházzal együtt. Nagyrészt az időjárástól függ, hogy mikor kezdik az előadások tartását a szabadtéri színpadon, de a tervek szerint már június közepén ott hagyják a kőszínházat, Augusztusban olyan jelentős darabok szerepelnek majd a műsoron, mint Rómeó és Júlia a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. Az április havi műsort lapunk csütörtöki számában maiismertettük, azokra nem térünk ki. Májusban Katona József Bánk bán-jának ifjíiságj előadása tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre. Ezt a drámát az Állami Déryné Színház mutatja be. Színvonalas előadásnak ígérkezik az Állami Déryné Színház műsorán szereplő darab, a Szótlan asszony és Soos György mai témájú drámája, a Két szem mazsola. Szó van arról is, hogy nyáron, a szabadtéri színpadon kül - földi együttesek vendégszerepeinek. A már megtartott 33 előadáson kívül még körülbelül 110 előadásra számíthatunk az idén. Bár összehasonlításra még kevés az alap máris megállapíthatjuk, hogy igényesebb lett a műsorpolitikánk. Jóval kevesebbszer szerepel a könnyű műfajon belül a keveset mondo előadás, és sokkal több a színvonalas, klasszikus vágj’- mai témájú dráma. Gondoljunk csak a Kormos ég, a Hajnali tűz, a Pesti emberek, vagy a Pillantás a hídról cimű darabokra. örvendetesen megnőtt az opera-előadások száma Igényesebb közönség, igényesebb műsorpolitika, ez röviden színházunk egyéves történetének mérlege G. — A nyíregyházi almatároló építkezése. I ««■■■■■■■■■■■■■■■■■< Találkozás Petőfi tolmácsolójával a kiságyuk mellett, mert az anyák idejéből és erejéből mindig futja, ha á gyermekükről van szó. A GONDJAIK azonban ma már egészen mások, mint akkor, abban a régi-régi világban, amelyben olyan nehéz volt a proletár asszonyok és a kisgyermekek sorsa. Jó visszatérni a sötét múltból a jelen világba, és felszabadultan beszélni az édesanyákról, akikről kiderül, hogy családi gondjaik mellett jó munkájukkal a közösséget is szolgálják, mégis van idejük meglátni és gyönyörködni az élet szépségeiben is. Az egyik a zenét szereti nagyon, a másik a verseket. S az édesanyák ott a munkahelyen — a gyárban, a műhelyben vagy a hivatalban — egy pillanatra gyermekeire gondolnak, és talán megsejtik, hogy azok most ebben az órában érzésben gazdagodtak, és bővült a látókörük is. Észre vettek valamit, amit eddig meg sem láttak, mert egészen természetesnek tartották, hogy milyen szép a mi életünk. A JÖVÖ PEDAGÓGUSAI is vittek magukkal valamit útrava- lóul erről az óráról, amelyen megfigyelhették, hogy az igaz pedagógus munkájával hogyan csiszolódik az ész, s hogyan formálódik a jellem. Halmai Tivadarné munkát a hosszú sorban kígyózó nincstelenek között, ott az emberpiacon. De ha valakinek a gyönge vállára három gyermek sorsa, gondja nehezedett, köhögésen, betegen is ment a sűrű hóesésben a férfi ruhában, férfi módra küzdeni az életért még az élete árán is. A kis negyedik osztályosok előtt ezen az órán a „kilakoltatás”, „tömegszállás”, „emberpiac” sötét szavak árnyékában fényesen magaslott elő a gyermekeikért küzdő, minden áldozatot vállaló proletár asszonyok alakja. De a fény és árnyék ez éles ellentétében rajzolódott ki előttük igazán a saját barátságos otthonuk vonzó képe is. Az otthoné, amelyen most, éppen most vették észre édesanyjuk szorgos keze nyomát. Gyermeki szeretettel és hálával vallanak róla, aki ízes falatokkal várja haza őket, szép, tiszta ruhával kedveskedik nekik, ha betegek, orvost hív hozzájuk, és ott virraszt bitangok ellen. Nem hittem, hogy valaha is viszontlátom,, 8s most, tizenöt év után, ismét találkozhattam vele! Most már nem volt kétséges előttem, hogy ez a most megismert őszét költő azonos a tizenöt éve látott vitéz harcossal. Hangja, arcvonásai, sót egész egyénisége nem sokat változott az elmúlt másfél évtized folyamán. Megemlítettem Csehojavu Száráéinak a régi találkozást. Válaszul megmutatta sérült kezét. Hazánk felszabadításakor sebesült meg. — Nem kellemetlen emlék önnek emiatt Magyarország ? — kérdeztem, — Ellenkezőleg! — felelte,— Nagyon megszerettem az Önök barátságos, vendégszerető népét. Arról nem is beszélve, ' hogy hazájukban ismertem meg Petőfi költészetét, melynek azóta is rajongója vagyok1 RAJONGÓJA és tolmácsoló*> ja. Mert Csehojevu Szárábi — ’ ki azóta az őszetek legnagyobb- élő költője lett, — az elmúltse másfél évtized folyamon számos versét lefordította netn~? zete nyelvére. S a továbbiak-? ban sokat beszélt arról: milyen# elragadtatással olvassa az őszét ^ nép a mi langleUcú költőnk alkotásait... . ’ MERÉNYI LÁSZLÓ ír « Ilyen népről eddig sohasem i hallottunk! ■ — Pedig nektek, magyaroknak, ismernetek kell bennünket — válaszolta. — Minket ' régi nevünkön alánoknak hív- ■ tak! AZ ALÁNOK! Rögtön eszembe jutottak az iskolában ta- ■ nultak. „Száll a madár ágról ágra, száll az ének szájról ‘ szájra". Me, levenedett képze- ; létünkben a régi mesés történet a csodaszarvasról, s az őket < kergető Hunor és Magor vité- ■ zekröl. Elmeséltük neki mindezt. Az őszét harcos arca fel- i derült: „A csodaszarvas a mi ; hagyományainkban is él! Mi . őszetek, nem felejtettük el a • veletek való egykori rokonsá- . gotr . Kedves, meghitt beszélgetés alakult ki közöttünk. S ennek nyomán a ház minden lakójában végleg feloldódott a szovjet katonák iránti kezdeti bt- ^ zalmatlanság. Jólesett. hogy egy rokonnép fiától kaptunk tájékoztatást a szovjetek akkor ', eléggé ismeretlen országáról. j A BESZÉLGETÉS azonban i végétért. Őszét barátunknak mennie kellett, mert hívta a -kötelesség, csatába a fasiszta szavalást, — hogy ilyen jól ismeri a mi Petőfinket? — Őszét költő vagyok. Nevem CSEHOJEVU SZÁRÁBI — mutatkozott be. — Petőfijüket akkor szerettem meg, mikor az önök hazájában jártam. — Mikor volt ön Magyarországon? — A háború idején... Végig cikkázott bennem a felismerés e szavak hallatára. Emlékezetemben egy régi találkozás jelent meg, melyet tizenöt év távlata sem tudott elfeledtetni... A felszabadulás ■ napjaiban történt. A MI KORNYÉKÜNKRŐL akkor már elűzték a fasiszta ellenséget. Ezekbe- •• apókban különösen nagy élmény volt minden egyes szovjet katonával való találkozás. Hiszen ők egy számunkra ismeretlen világból jöttek és róluk annyi rosszindulatú rágalmat hallhattunk addig. Egy napon egy kaukázusi katona jött be hozzánk. Elmesélte. hogy egy kis nemzetnek: az őszeteknek honából jött. — Őszetek? — kérdeztük. ■ ORDASON IKIDZEBEN, a Kaukázus vidékén történt társaságunkkal, hogy megszólított bennünket egy negyven év körüli, napbarnított arcú, szemüveges férfi: — Önök Magyarországról jöttek, Petőfi hazájából. Csodálom és szeretem az önök nagy szabadságharcos költőjét. Kérném, mondjanak el tőle egy verset magyarul! Szívesen teljesítettük ezt a kissé váratlan kérést. S miközben egyikünk a Talpra magyar !-t szavalta, szemügyre vettük új ismerősünket. S egyszerre az az érzésem támadt, hogy én őt valahonnan ismerem. De vajon honnan? Hiszen életemben most járok először a Kaukázusban! ISMERŐSÜNK egyszerre csak megszólalt: — Most pedig én mondom el önöknek „A XIX. század költöi’’-t Petőfitől, — hazám nyelvén! Barátunk oszétül szavalni kezdett. Számunkra oly ismeri sorok csendültek fel egy teljesen ismeretlen nyelven. Valósággal elbűvölt bennünket: milyen szépen hangzik Petőfi oszétül. Volt valami különleges varázsa e nyelvnek: dallamos volt, mint a kismadár éneke, és olyan erő érződött benne, mint a hegyekről leomló sziklákban. — KICSODA ÖN — kérdeztük tőle, miután befejezte a
