Kelet-Magyarország, 1961. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1961-04-29 / 99. szám
dig sok nehézséggel küzdöttünk kezdetben — írja a levelében Katona Lászlóné tsz-tag — mégis jól haladunk minden munkával.” Ennek legfőbb oka az — amint kitűnik a levélből, hogy jó szer- vezésseL szilárd iránvítással Eddig 1000 kát. hold földet jf szántottak meg nagyobbrészt sa- h ját erővel, lófogatokkal. A közös |’ részére elvetettek eddig zabot 37, t takarmányrépát 10, napraforgót 122, burgonyát 130, borsót 20, má- c kot 5, édescsillagfürtöt 100, keserűt, 100, takarmány bükkönyt 35 holdon. A háztáji gazdaságokban is folyamatban van a szántás, vetés. Április 26-ig 70 hold kukoricát és 51 hold burgonyát tettek nyék szerint, fitt hű nypulán táj tik párját ritkítja földbe. Ezzel együtt 680 holdon vetettek el eddig. Ebben azon- nincs benne a bepalántázott terület. Április 17-re kiültették a paradicsom- és a paprikapalántákat. Ebből a két növényből bőségesen nyiséget piacon értékesítenek, szépen pénzelnek belőle. Április neveltek palántát, jelentős meny- 26-án kezdték meg a dohánypalánták kiültetését, SzakvéleméFerített asztal és az ifjúság hozzájárulása Járási KlSZ-aktíva Tiszáinkon Fontos tanácskozásra gyűltek egybe szerdán Tiszalökön a járás KISZ-szervezeteinek vezetői, aktivistái a községi tanács nagytermében. A. fiatalok között ilyen vélemények hangzottak el: „Ilyen még nem volt”. „Bízik bennünk a párt, s ezt meg kell szolgálnunk”. Miről volt szó? Arról, hogy az egybegyűltek előtt — akiknek nagy része termelőszövetkezeti fiatal volt — Szabó Mihály elvtárs, a járási pártbizottság titkára ismertette a járási párbizottságnak és a járási tanácsnak 1961—-62-es intézkedési tervjavaslatát, mely meghatározza azokat a feladatokat, tennivalókat, > amelyek az elkövetkező időkben a párt, az állami és tömegszervezetek előtt, kommunisták és pártonkívüliek előtt megvalósításra várnak a járásban. A több mint száz résztvevő figyelemmel hallgatta végig a beszámolót, mely tényekkel, számokkal ismertette, mi a teendő. Kérte a fiatalokat, hogy teljes szívvel, szolgalommal és becsületes munkával vállaljanak részt a termelőszövetkezetek megerősítéséből, a növénytermelési munkából, az állattenyésztésből. Elmondotta, a tsz KISZ-szervezetek sokát tehetnek azért, hogy a közös gazdaságok az árutermelési terveket teljesítsék, időben és jól megkapálják a burgonyát, kukoricát, s a meghatározott előirányzatokat. teljesítsék. Nincs hely arra, hogy ezt az alapos, sokoldalú intézkedési tervet elemezzük, de annyit megállapíthatunk: alaposan és részletesen meghatározta a tiszalöki járás ifjúságának feladatát a termelésben, abban; ha azt akarja a fiatalság, hogy jobban éljen, többet kapjon* megyei viszonylatban is. 23 hold dohányhoz 23 melegágyat készítettek, amelyekben nagyon szép a palánta. Ezért külön dicséretet érdemelnek Tóth János, Simon Ferenc és Balogh Gusztáv dohányosok, akik a melegágyak mellett áldozatkész munkát végeztek szinte éjjel-nappal. A külön dicséretet érdemlők névsorából nem maradhat ki Kalmár Károly kertészeti brigádvezető sem, akinek szorgalmas tö- tedelme és szakértelme jelentősen közrejátszik a kertészet jó tölthet kell tennie, jobban kell dolgoznia eredményeinek elérésében. Valamennyi derekasan dolgozó tag felsorolása nehéz lenne. Elismerésre méltó azon igyekezetük, amellyel vállalásokat tesznek és írásbeli kötelezvényeket írnak alá, hogy az egyénekre lebontott területüket a kezdődő növényápolás során a legjobb gazda gondosságával művelik meg. Az eddig elvégzett jó munka nyomán virul az Üj Élet határa, jó termés ígérkezik és jó hangulatban, bizakodva tekintenek az első zárszámadás elé. A szél is közbeszólt Modellezők vetélkedése Vasárnap rendezték meg Nyíregyházán a felszabadulási modellversenyt, melyen az alábbi eredmények születtek. Felnőttek: l. Lukács Mihály (Kótaj), 2. Kiss Ferenc (Nyíregyháza), 3. Nagy György (Kótaj). — ifjúságiak: 1. Turányszki László (Tiszadob). 2. Cede Albert (Tisza- dob). 3. Fekete József (Nyíregyháza). Ifjúságiak csapatban: 1. Tiszadobi Gyermekotthon, 2. Nyíregyházi Úttörőház, 3. Tiszaeszlári Alt. Isk. Az erős szélben rendezett verseny egyben jó előkészület is volt a komolyabb versenyekre. a terrnelőszö vetkezeteicbún. Ez csendült ki a felszólalásokból is. Az intézkedési tervvel kapcsolatban tizenöten mondtak véleményt. S ezek azt mutatták, tsz KISZ-szervezeteinknek sokat kell termi azért, hogy a falu egész fiatalságát összefogva, mozgósítsák őket a szövetkezetben folyó termelő munka jó elvégzésére. Igaz, vannak eredményeik. Erről szólt Gönde János, a tiszalöki Kossuth Tsz fiatalja, aki elmondotta, hogy ők a silókukorica felett vállaltak védnökséget, s a gyümölcsösben dolgoznak. Matiz János, a tiszavasvári Alkaloida KISZ-litkára a munkás fiatalok nevében vállalta, hogy a szükséges termelőszövetkezeti épületek tervrajzait és .költségvetését készítik el, mint ahogy ebben segítséget adtak a Munka Tsz-nek. A tiszalöki Erőmű fiataljai közel 20 ezer forintot takarítottak meg a tiszalöki Kossuth és a tiszadadai Vörös Csillag Tsz-nek, mert a villanyszerelési munkákat ők végezték el társadalmi úton. De ennél többet kell és. lehet tenni, hisz az egész falu ifjúsága egy cél megvalósításáért küzd. Jó példát mondott erre Hendzsel István, a tiszadadai Vörös Csillag Tsz KISZ-ti tikára. „Tavaly még csak munkacsapatunk volt, s öt holdat kaptunk a szövetkezettől. Most, hogy egyesült a KISZ-szervezet, ifjúsági munkabrigádot alakítottunk, több földet kapunk, s minden KISZ-tag vállalta, hogy 10 tojást és 1 baromfit ad át a termelőszövetkezetnek. Azelőtt mi sem tudtuk volna megvalósítani, hogy sportpályát építsünk. Most, hogy nagyobb a szervezet, ezt is .megcsináljuk, s megalakítottuk a labdarúgócsapatot is., ,,A tisza- dobiak nevében' Szűcs Imre arról számolt be, hogy ők az Idősebb tagok háztáji területeit munkálják meg, s 3 ifjúsági munkacsapatuk 150 hold burgonya felett vállalt védnökséget. : Ezek a példák mutatják: ott, ahol a KISZ-szervezet vezetői és a tsz igazgatósága között helyes és jó kapcsolat van, fellendül az ifjúsági munka, bekapcsolódnak a termelésbe a fiatalok. Ezt bizonyítják az úttörőszervezetek is. Szilágyi József járási úttörő titkár elmondotta, hogy a járás 18 úttörőcsapata közül 13 kötött szerződést a tsz-ekikel. Az úttörők segítenek a betakarításban, .a burgonyabogár keresésében, s a tsz porták tisztántartásában. Minden úttörő vállalta, hogy egy baromfit 1 kg-os súlyig felnevel a tsz-ek részére. Ebben segítséget kapnak a tsz-ek vezetőitől is. Több helyen azonban baj az, hogy nem igénylik egymás segítségét. Erről szólt Petes János elvtárs, a járási tanács vb. elnökhelyettese, aki elmondotta. hogy most tokozoll gondot hdi lorditani a tsz KISZ-szervezetek szervezeti es politikai erősítesere, a fiatalok nevelésére. S erre mindenütt szükség van. A jövőben gondoskodnak arról, hogy a tsz-ek a kulturális célokra meghatározott pénzösszeget valóban arra fordítsák, mert a múltban nem ezt tették több helyen. Fel- híva a fiatalok figyelmét, a taT nulásra, arra, hogy minden fiaFANTASZTIKUS, TUDOMÁNYOS REGÉNY 56. Akkoriban, ősz felé, a tenger egyre viharosabb volt, s a vízen, ezen a kövér, olajos kikötői vízen bárkák siklottak ide- oda távolabb a nyílt tengeren gőzhajók és motorosok jártak s néha fel-felbukkantak a halászbarkák vitorlái. Kijártam a mólóra s olyan sokáig elálldogáltam a végén, hogy az őrök kezdtek felfigyelni rám, azt hívén, hogy talán valami öngyilkosjelölt vagyok, csak éppen nem szántam még el magamat egészen. De az én fejem annyira tele volt a szilíciumokkal és polisztirének- kel, hogy sem őket nem láttam, sem a tengert, sem a hajókat — vagy legalábbis azt hittem, hogy nem látom. Egy kicsit olyan voltam, mint a gyerek, akinek apró, szétszórt részekből álló mozaikot adtak s azt kellene összeraknia, de nem tudja. Nem tudtam, mit mihez illesszek s csak úgy, részint szokásból, részint kétségbeesésből illesztgettem össze a fejemben hol az ägyik, hol á másik részletet, de semmi sem volt jól. Kezdtem a professzorok nyakára járni- s agyonzaklattam őket kérdéseimmel, amíg az egyik türelmetlenül rám szólt: — Tulajdonképpen mit csináljak meg ön helyett? — Ezzel aztán egyszer s mindenkorra lerázott a nyakáról, de a többieket is megmentette tőlem. Visszamentem a tengerpartra. Most már tudom, de akkor nem tudtam, mert amint mondtam, az agyam tele volt polisztirénekkel, — hogy csak akkor indultam haza, amikor a ha- lászflottila visszatért. Különösen érdekelt -gy kisebbfajta vitorlás, amely valameny- nyinél gyorsabb volt. Nagyon érdekes volt a vitorlarendszere. Néhányszor egészén al- konyatig kint maradtam, mintha csak ezt a hajót vártam volna. Figyeltem az útját a megtorlódó hullámok között. Érthetetlen volt ez a kíváncsiságom, mert a hajózáshoz nem értek s különleges, kissé szárnyas vitorlázata semmi olyasmit nem mondott nekem, amit tudatosan összekapcsolhattam volna a magam ügyeivel. Egyszerűen ez a kis hajó volt számomra a jel, hogy sétám a mólón vége felé jár. Egy este is így álltam a móló beton fokán és vártam, amíg esni kezdett az eső. Az eddigi szeles időjárás kezdett viharosra fordulni. Már csaknem teljesen besötétedett, mikor a halászbárkák feltűntek. Az a leggyorsabbik kitűnően látszott, mert fehér vitorlái elütöttek a sötét tengertől. A hatalmas hullámok olyan erősen vágták a mólót, hogy ruhám néhány perc alatt teljesen átázott, de valami, amit meg sem tudok nevezni, nem engedte, hogy elhagyjam helyemet. Az egyre erősödő szél fülsiketítőén üvöltött s a tenger egész felszíne hol felemelkedett, hol alásüllyedt. Minden bárka kezdje bevonni vitorláit, csak a kis hajó nem követte példájukat, sőt még új vitorlákat feszített ki s olyan volt, mint egy melléig a vízbe merülő fehér madár, amely erős szárnycsapásokkal igyekszik felemelkedni. Lehet, hogy a kép nem volt ennyire poétikus, de amint mondom, szárazföldi patkány vagyok és semmit sem értek a hajózáshoz. Mikor megláttam, hogy az a hajó sebességét egyre növelve, duzzadó vitorláival előtör a többi közül, megelőzi azokat s eltávolodik tőlük a ködbe és sötétségbe, történt velem valami, ami arra indított, hogy azonnal hazamenjek. Elképzeltem, hogy a szervezetem nem olyan ellenállóképes, mint a fejem, mert ez még további lírai élményekre vágyik, holott a testem már csak pihenni kívánna. Hazatérve kartonjaimat kezdtem rakosgatni — aki akar, nevessen ki érte, de új irodalmat jegyeztem ki azzal, hogy azt minél hamarább el kell olvasnom. Tollal a kezemben aludtam el asztalomnál egy félig leírt szó fölött. Furcsa álom volt. Polisztirének és butadie- nek jelentek meg álmomban, de ez akkoriban nem is volt különös. Az volt a furcsa, hogy úgy viselkedtek, mintha hatalmas erejű vihar hajtotta volna őket. A szél fúvósára nem úgy rendeződtek el, ahogy a természet szerint kellett volna, vagyis amint a tankönyvek képletei kívánták, hanem mint a duzzadó vitorlák. Minél jobban fújt a szél, annál jobban kiterjedtek a képletek s közöttük repült az egyik, kinyújtózva, mint a szövőszéken a láncfonalakat összefogó vetélőcsónak. Csónak? Dehogy. Hiszen ez az a fehér hajó — és íme, kialakult a nagy kristályrács... Mikor felébredtem, rémes ijedelem szállt rám, hogy elfelejtem az álmomat. A valóságra ébredve, azonnal írni kezdtem s megdöbbenve, persze örömömbe megdöbbenve láttam, hogyan születnek toliam alatt á képletek... (Folytatjuk.) tál — akinek nincs meg — végezze el a nyolc osztályt. Ezután Lipők András elvtárs, a KISZ megyei bizottságának titkára szólalt fel. Elmondotta: „Lehet bármilyen jó egy taggyűlés, szervezhetnek kellemes kirándulásokat, ha a termelésben nem mutatnak példát a fiatalok, az a KISZ-szervezet nem dolgozik jól. Csak a megtermelt termények értékesítése után kapott pénzből oszthat előleget a tsz, s ebben segíteni kell a fiataloknak. Ezért igen. fontos: minden tsz KISZ-szervezet lássa, a gazdasági szervező munka került előtérbe. Számokkal bizonyította, miben segíthetnek a fiatalok. Ebben az évben a tsz-ekben folyó építkezéseknél 8 ezer fiatal végez 20 órás társadalmi munkát. Többszáz fiatalt bíznak meg az állat- tenyésztés fellendítésével, a tej- hozamok növelésével. „Meg kell állapítani ebben a járásban is — folytatta — hány fiatal teljesítse az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom keretében a termelési feltételeket a növénytermelési, állattenyésztési munkákban, az építkezéseknél. Az a íeladaiuna, hogy e mozgalom keretében hajtsuk végre a párt által meghatározott intézkedési tervei. Ezt minden fiatallal meg kell értetni, s arra törekedni, hogy a KISZ-tagok mellett a KISZ-en kívüliek döntő többségét ennek az ügynek megnyerjük”. Alapos, sokoldalú tanácskozás volt, melyből valamennyi KISZ- szervezet meghatározhatja mi a feladata, hogy már ebben az évben gazdagabban terített asztal legyen, s több jusson a fiataloknak is. Mert csak akkor tudnak nagyobb segítséget, több támogatást adni a fiataloknak, ha ők is többet tesznek. Af. Ic.) idejében kezdték meg a közös munkát Eddig jelesre vizsgázott w + a nylpmadai Uj Klet első éves JUTSZ 1000 hold szántás — 680 hold vetés — Folyik a palántázás — Dicséretes a szorgalom — Jó a hangulat Ez év február 2-án alakult meg a nyírmadai Üj Élet MTsz 328 taglétszámmal. A tagság nagyobb része a megalakulás első percétől kezdve szívvel-lelekkel veszi ki részét a közös munkákból. „Pe5