Kelet-Magyarország, 1961. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1961-03-11 / 59. szám
SPORTJA 1961. március 11, szombat. Névnap: ALADÁR. A NAP ESEMÉNYEI: »6 évvel ezelőtt, ezen a napon kapott egyetemi rangot a budapesti technikai főiskola. 110 éve Velencében március 11-én mutatták be Verdi Rigolct- tó című operáját. 150 éve született U. J. J. Levcr- rier francia csillagász. 5 éve halt meg Sz. N. Vaszilen- ko szovjet zeneszerző. ★ BÖKI KARTÁRS TÖPRENGÉSE Mostanában vendég voltam a záhonyi „restiben”. Az étel — az nagyon ízlett, de — kimondom egyenest: rám öntötték a levest. — Enyje, enyje! — fohászkodtam, a panaszom beírom. Panaszkönyvnek vitrinkéje ottan lóg ám a falon, de nincs abban forgalom, csak por és üvegtörmelék. Azóta is töprengek: a panaszkönyv hol lehet? ★ A NYÍRBÁTORI BÁTHORY ISTVÁN Gimnázium negyedikes tanulói Szászi Ferenc tanár rendezésében Nyírbogáton mutatták be először Kisfaludy Kérők című ] színművét. További terveik, hogy ! a környező községekben és később Nyírbátorban is bemutatkoznak ezzel a darabbal a diák színjátszók. ★ MÁSFÉLMILLIÓ FORINT be- ) vételre számítanak zöldségből a I buji Táncsics Termelőszövetke- ] zetben. Az idén 100 holdon létesítenek öntözéses kertészetet, ebből csak a paprika 35 holdat foglal el, az uborka 10 holdat és a paradicsom is tíz holdon terem majd. ★ A KILIÁN TESTNEVELÉSI mozgalommal összefüggő feladásokat beszéli meg március 14-ci. délután a Városi Testnevelési és Sporttanács a Rákóczi utca 1. sz. alatti helyiségében. ★ A BERKESÉI BAJCSY-ZSI- LINSZKY Termelőszövetkezetben idejében hozzáláttak a tavaszi munkákhoz. A hét közepére már végeztek is a 15 holdnyi mák vetésével. r Újra nagy küzdelem várható — a holnapi labdarúgó mérkőzéseken Már ízelítőt kaphattunk abból, aogy a nemzeti labdarúgó bajnokság tavaszi fordulója sokkal izgalmasabb lesz, mint az „első félidő” volt. Akádnak jócskán meglepetések: éllovasok veszítenek pontot s kieső zónában tanyázó együttesek idegenben aratnak győzelmet. Megnőtt az érdeklődés a fordulók iránt, a kellemes, tavaszi időjárás pedig jó alkalmat kínál az egyes mérkőzések megtekintésére.- A Nyíregyházi Spartacus NB II-ős csapata holnap délelőtt II órakor a Diósgyőri Bányász csapatával veszi fel a küzdelmet Miskolcon. A nyíregyháziak nagy becsvággyal utaznak el a találkozóra, mert a vasárnapi, BVSC elleni mérkőzésen a csapat visz- szanyerte önbizalmát s ez csak fokozza lelkesedésüket. A Spartacus szakosztályának vezetői közölték, hogy holnap indul a csapat autóbuszon Miskolcra, s a mérkőzésre az alábbi keretet jelölték ki: Hargitai I, Hargitai II, Galló, Siska, Lakatos, Havacs, Szokol. Balogh, Páll, Nagy, Boros, Papp, Aranyi. Tiszalökön megyei rangadót játszik két NB III-as csapatunk, íi Tiszalöki Vörös Meteor és a Kisvárdai Vasas. Mindkét csapatunk jó erőben és meglepően jó formában van, — így küzdelemre és minden bizonnyal szép játékra kerül sor holnap Tiszalökön. A megyei bajnokságban ismét több érdekes mérkőzést vívnak a csapatok, melyeknek végeredménye valószínűleg kis „felforgatást” idéz majd elő a tabellán. NB II. KELETI CSOPORT: Diósgyőri Bányász—Nyíregyházi Spartacus, Miskolc, 11 óra, játékvezető: Ihász. NB III. ÉSZAKKELETI CSOPORT: Tiszalök—Kisvárda, Ti- szalök, 15, Lesán (Tivadar—Rácz.) MEGYEI I. OSZTÁLYBAN: ! Nagykálló—Balkány. V.: Dévényi ! (Ilcsik—Takács). Nyházi Munkás j —Vásárosnaményi Vörös Meteor. V.: Migróczi (Tóbiás—Vaskó). Nyíregyházi VSC—Mándok. V.: Miskolcról (Szabó—Maróthy). Nagyecsed—Nyírbátori Spartacus. V.: Debrecenből (Lakatos—Németh), Nyírbátori Dózsa—Mátészalka V.: Salamon (Oláh—Gasz- per). Fehérgyarmat—Nagyhalász V.: Ladányi (Erdei—Herr), Nyír- bogdány—Nyírtass V.: Demeter (Rubóczky—Tóth), Nyírmada-— Honvéd A. SE V.: Sántha (Béres —Huszti), Tiszavasvári—Nyíregyházi Spartacus II. V.: Paulik (Szunyogh—Török). AZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG sorsolása azonos a megyei I. osztályú csapatok sorsolásával, kivéve a két honvéd csapatot, melynek helyén a Tiszalök—Nyírmada és a Kisvárda—MTK ifjúsági mérkőzésekre kerül sor. A résztvevők számát tekintve „csúcs” volt a megyei súlyemeli pontszerző verseny negyedik fordulóján, amelyet az elmúlt vasárnap a nagykállói gimnázium tornatermében rendeztek, összesen 87 megyebeli súlyemelő állt ki a versenyre. A rendezőség örvendetesen állapította meg: nagy fejlődés mutatkozik megyénk súlyemelő Sportjában. A pontszerző versenyben résztvevő sportolók teljesítménye fordulórólfordulóra általában 2.5—5 kilóval emelkedik. Míg az elmúlt évben alig akadt egy-két súlyemelő, akinek teljesítménye meghaladta a 200 kilogrammot, addig az idén ezeknek a száma már eléri a harmincat. Az elmúlt vasárnap egyébként Smajda, Gergely és Lukács Mihály (Kótaj) az országos ifjúsági III. osztályú minősítő versenyen vett részt Kecskeméten, — sikerrel. Smajda 5., Lukács pedig 7. helyen végzett. Az első négy forduló után a pontszerző verseny rendezősége elkészítette az egyes sportkörök, községek pontverseny állását. Jelenleg ez a helyzet: 1. Nyírtelek 604-1,5 ponttal, 2. ltozsály 5609,5, 3. Nyírbátor 5080, 4. Nagykálló 4533.5, 5. Nyíregyházi Munkás 3712, 6. Szamosszeg 2458,5, 7. Mátészalka 1934, 8. Kótaj 651,5, 9. Kisvárda 391, 10. NYVSC 163, 11. Kcmccsc 91 ponttal. A következő fordulót holnap a rozsályi kultúrotthonban tartják meg, majd ezt követően március 19-én Nyíregyházán, a II. sz. iskolában kerül sor a hatodik és egyben utolsó fordulóra, ahol már a díjakat is kiosztják. A leguíóbbi eredmények: Ifjúságiak. Légsúly: 1. Medve László (Nagykálló) 162,5, 2. Sebestyén István (Rozsály) 107,5. Pehelysúly: 1. Arst Sándor (Mátészalka) 145, 2. Ignácz György (Rozsály 130, 3. Bartha József (Nagykálló) 120. Könnyűsúly: 1. Lőrincz Ferenc (Szamosszeg) 155, 2. Tarnavölgyi J. (Nagykálló) 147.5, 3. Bandula Bertalan (Rozsály) 145. Váltósúly: 1. Fülöp Elek (Nyírbátor) 200, 2. Szabad József (Nagykálló) 197,5, 3. Farkas László (Nyírbátor) 185. Középsúly: 1. Szentmiklósi István (Nagykálló) 195. 2. Mindák Zoltán (Nagykálló) 195. 3. Sváb Béla (Mátészalka) 187,5. Félnehézsúly: 1. Karasz Mihály (Rozsály) 175. 2. Deák István (Mátészalka) 157,5. Felnőttek. Légsúly: 1. Iván Sándor (Nyházi Munkás) 190, 2. Tóth András (Nyírbátor) 175, 3. Szabó István (Nyírbátor) 157,5. Pehelysúly: 1. Glückmann Pál (Nyházi Munkás) 235, 2. Szelei László (Nyírtelek) 200, 3. Tóth László (Nyírtelek) 140. Könnyűsúly: 1. Vitéz Ferenc (Nyírtelek) 225, 2. Juhász Béla (Nyírbátor) 220, 3 Mircz István (Nyírbátor) 215 Váltósúly: 1. Simon Attila (Rozsály) 260, 2. Varga József (Nyírtelek) 230, 3. Siska Gyula (Szamosszeg) 220. Középsúly: 1 Deák Sándor (Nyházi Munkás 1305, 2. Tóth Balázs (Nyírtelek ! 242,5, 3. Tóth Mihály (Rozsály 1242.5, Félnehézsúly: 1. Petroi j Márton (Nyházi Munkás) 242,5 12. Oláh Vilmos (Nyírtelek) 170, 3 j Kerényi Imre (Nyírtelek) 160. Ne- jhézsúly: 1. Papp Ambrus (Nyír bátor) 260. ÜJ HOMOKBÁNYÁT nyitottak meg az idén a Tiszavasvári Téglagyár mellett. Most folyik az új bányánál a sínépítés. ★ A KOCSORD1 ÚJ ÉLET Termelőszövetkezet értékesítési szerződést kötött 16 vagon kenyérgabonára, 29 vagon napraforgóra, 9 vagon kukoricára. 100 mázsa babra, 130 hold étkezési és 50 hold vetőburgonya termésére. A SZABOLCSI NŐTANÁCS ma délután 5 órakor a községben igen jól működő kézimunka szakkör készítményeiből kiállítást rendez tcadélutánnal egybekötve. KELETMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkásom Sraboles-Szatmar meevel Bizottság *• * Megyei Tanács tan a. felelős szerkesztő- Bálint Lajos ICtadja: ■ Keietmaffvsrorszá® Lap kiaSO Vállalat. Felelős kiadó: tarkas Pát. Szerkesztőség- Nvtreevhaza Sztatj «««- «. Tel: 16-70. 16-71. 16-77. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdano in l. Tel: sfl-e». Kéziratot nem őrzőnk meg, és nen adunk vissza. Törleszti s Magyar Posta. Elődzei hető a helvl oostabivataioknat é kézbesítőknél tizaDoics-bzatnriai megyei Nyoma* pari Vattaiét. Nyireevhaza, Dózs György u. 6. HOLNAP: Sportlövő emlékverseny Nyíregyházán A Szabolcs-Szatmár Megyei Sportlövő Szövetség holnap, vasárnap délelőtt 8 órai kezdetei rendezi meg évi, hagyományos március 15-i emlékversenyét Nyíregyházán, a Sóstói úti kispuska lőtéren. Az emlékverseny során ifjúsági, női és férfi versenyzők mérik - össze erejüket nyiltírány- zékú kispuska és sportpisztoly számban. Az MHS lövész klubjának tagjai egyébként jövő vasárnap, már* cius 19-én az MHS területi bajnokságán Diósgyőrben szerepel - nek, ahol diósgyőri, miskolci és szolnoki versenyzőkkel találkoznak. Egy hét múlva ugyanitt visszavágó-jellegű találkozóra kerül sor, majd a későbbiekben Szolnoko-n, Miskolcon és Nyíregyházán is megredezik a két-két versenyt. II fiúk között a Vasvári, a lányok között a Pénzügyi Technikum kosárlabda csapata nyerte a közéji' iskolás megyei bajnokságot / Az elmúlt vasárnap az utolsO mérkőzéseket is lejátszották á megyei kosárlabda középiskolás bajnokságban. A küzdelem —. amely helyenként szép játékot is hozott — befejeződött. A leánycsapatok versenyét a Nyíregyházi Pénzügyi Technikum kosárlabda csapata nyerte , vereség nélkül. 2. Kisvárdai Leánygimnázium, 3. Nagykálló, 4. Zrínyi gimn. A fiúk között a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium lett az 1961. évi megyei bajnok. 2. Kossuth gimn. 3. Pénzügyi technikum, 4. Nagykálló. A két megyei bajnokcsapat e hónap végén területi elődöntőt vív Hajdú-Bihar győzteseivel. mozik Musona BÉKE MOZI: Rómeó,'Júlia cs a sötétség. Díjnyertes csehszlovák film. Előadások kezdete: fél 5. (él 7. (él 9 órakor. DÓZSA MOZI: Apák és fiúk. Színes szovjet film. Hlöadások kezdete. 4. 6 es 8 órakor. GORKIJ MOZI: A kolostor titka. Üj szovjet film. Előadások kezdete: 4. 6 es 8 árakor MÓRICZ ZSIGMONU MŰVELŐDÉSI HÁZ: Artnélküli város. Magyar film. Előadások Kezdett: lél 6 es tél 8 órakor. ön dupcstre készülnek a nyíregyházi ipuriianutó- tornászok A közelmúltban Debrecenben rendezték meg az ipari tanulók „Március 21” alapfokú tornász területi csapatbajnokságát. A küzdelmen három női és 4 férfi csapat vett részt, köztük a nyíregyházi ITSK férfi és női csapa- ta. A versenyen — amely színvonalas küzdelmet hozott — az alábbi eredmények születtek: Nők: 1. Debrecen (170 sä. ITSK) 130,7 ponttal. 2. Nyíregyháza (110 sz. ITSK) 130,3 ponttal. 3. Hajdúböszörmény (122 sz. ITSK) 125,5 ponttal. Férfiak: 1. Nyíregyháza (110 sz* ITSK), 166,5 ponttal. 2. Hajdú- böszörmény (122 sz. ITSK) 159,3 ponttal. 3. Debrecen (170 sz, ITSK) 157,3 ponttal, 4. Hajdúszoboszló (128 sz. ITSK) 145,8 ponttal. Az első helyezést elért csapatok március 19-én az Országod Iparitanuló Bajnokságon vesznek részt Budapesten. f. N)>oi*f iníí-oi* és jáiékvo/rlií küldi** Fordulónkén! 2,5—5 kilogrammal több a teljesítmény Nagy sikere von ti menyei súly emelő pontszerző versenynek A megyei ifjúsági labdarúgó lajnokságban is megindult a küz- lelem az elmúlt vasárnap. A ta- •aszi I. forduló során érdekes, áltozatos eredmények születtek íz ifjúsági mérkőzéseken. — kadl nébá'y nem várt eredmény s. Érdekesnek tekinthető, hogy a ilándok ifjúsági csapata 2:1 irányban legyőzte a Nyíregyházi víunkást, míg a Mátészalkai TK fjúsági együttese fölényes, nyolc- >ólos győzelmet aratott a Tisza- ,-ásván ifjúsági labdarúgó csapara felett, így a bajnoki tabella ;lső helyére került, megelőzve a Nyíregyházi Munkást. Vasárnap egyébként az alábbi Ifjúsági eredmények születtek Balkány—Nyírmada 3:1, Mándpk —Nyíregyházi Munkás 2:1, Nyírbátori Spartacus—NYVSC 2:2 Tiszalök—Nyírbodgány 5:1, Nagy- káiló—Vásárosnamény 2:1, Nagyhalász—Nagyecsed 5:1, Fehér- gyarmat—Nyíregyházi Spartacu: 1:0, Kisvárdai Vasas—Nyírtass 2:1, MTK—Tiszavasvári 8:0. A tabella élén Mátészalka ál 31, második helyen a Nyíregyházi Munkás 30 ponttal. Mátészalka megelőzte a Mvíregvházi Munkást fi megyei i f iá*ági lubdtimígo hti fnokságbnn