Kelet-Magyarország, 1961. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1961-03-05 / 54. szám
mimMHs EiEimmm AZ ANYA ÉS AZ ISKOLA Szokásom, hogy iskolalátogatásaimkor ellátogatok egy-két családhoz is. így történt ez Ramo- csaházán is, abban a kis Sza- bolcs-Szatmár megyei faluban, ahol még a lámpa pislákoló fénye mellett beszélgettem K. S- sel, kinek több iskolás gyermeke van. A gyermekek az asztal mellett tanulgattak. Csendesen, hogy lehetőleg egymást ne zavarják. Milyen jók, fegyelmezettek ezek a gyerekek — mondottam a szülőknek. Mindig így viselkednek? — Most már igen, törte meg a csendet az édesanya. De nem mindig így volt ez, kérem! Csak pár hónapja. S elmondja, hogy valamikor az őszön történt, hogy az iskolában szülői értekezletet tartottak ... Tetszik tudni, hosszadalmas lenne úgy azt mind elmondani, amit az iskolában akkor este hallottam, el se tudnám mondani, hogy mire is kell ügyelni, mit is kell pontosan tenni, hogy a gyermek figyelmesebb legyem, de azért elkezdtem, próbálkoztam a dologgal. Egyszer azt mondtam az enyéimnek: na, voltam az iskolában és megérdeklődtem, hogy ti hogyan is tanultok, hogy is viselkedtek? Nem mondom, hogy különösebb panasz volt rátok, de azt mondták, hogy bizony, ha ti ott és itthon jobban figyelnétek, rendszeresebben tanulnátok, hát egészen jó bizonyítványotok is lehetne. És akkor még egészen pontosan emlékeztem azokra az esetekre is, amit az előadó elmondott, hát én is elmeséltem a családnak. Meg is tetszett a mi gyermekeinknek, hogy nem mondtak rosszat rájuk a tanítók, pedig biztosan át sem a legprímábbak. Rátértem, csak úgy egyszerű szavakkal, hogy milyen jó lenne nekik és öröm nekünk, ha jobb tanulók lennének. Benne _ voltak, fogadták, hogy megpróbálják, megkísérlik a nagyobb figyelmességet. Én azért nem tudok odafigyelni, mert J. mindig dudorá- szik, én azért, mert mindig akkor szól hozzám, amikor már gondolkodom valamin, s így sorba mindnek volt kifogása. Tudjátok mit, — szóltam. Hát egyezzünk meg most itt szépen, közösen, egyakaraton. Holnaptól kezdve egyszerre fogtok tanulni itt az asztalnál, és nem is sokáig, de az idő alatt valóban legyen csend, ne zavarjátok egymást. Én sem szólok hozzátok, s majd meglátjátok, hogy ha figyelni fogtok, milyen hamar meg fogjátok tanulni a leckét. Ráálltak. így is történt. Időközben meg-megdíesértem őket, hogy csak értelmes, jóakaratú gyermekek vagytok, milyen öröm így látni benneteket, stb. S ez rájuk ösztönzően hatott. S így fokozatosan jutottunk el idáig. Nincs is most egyiknek még hármasa sem! Aztán vagy jó két hét múlva elmentem az iskolába és megérdeklődtem, hogy hogyan tanulnak. Hát kérem: észrevették, sőt azt mondták, hogy nemcsak jobban tudják a leckét, de ott is figyelmesebbek, alig-alig kell rájuk szólni. Ezt is elmondtam nekik, örültök! S most kérem ott tartunk, hogy szívesen tanulnak és jobban Is viselkednek. Elkészítették a házi órarendet is, beosztották a délutánt is, hogy mikor mit csinálnak. így jut idő mindenre! Mondanom som kell, hogy örültem K-né tájékoztatásának. De még megkérdeztem azt, hogy szokta-e gyermekei munkáját ellenőrizni, leckéjüket kikérdezni, írásbeli munkájukat megnézni, meg szokta-e őket bízni valamilyen feladattal? — Igen. ök kémok, hogy kérdezzem ki a leckéjüket, néznem meg a feladatukat. És én örömmel teszem ezt Öröm látni fejlődésüket! Kíváncsi vagyok arra is, hogy észre veszik-e egymás munkájában a hibát? Ezért mondtam nekik: nézzétek át egymás teladatát és ki talál benne hibát és hányat (írásban, számolásban.)? S ha tetszene látni, milyen tágranyilt szemekkel keresik, s kárörvendés nélkül boldogabb az alti többet veti észre, s utá"a hogyan fogad- kozik a ludas, hogy na: holnap találj ennyit, meglásd, hogy nem találsz! S így egymást serkentve haladnak. Meg aztán tetszik tudni veszek én az én gyermekeimnek nekik való újságokat is, ahol rejtvények, megkeresni valók, színessel kihúzni való rajzok vannak, amit nagyon szeretnek. Meg könyveket is, amit esténként felváltva olvasnak, úgy, fennhangon, s figyelik a történetet, s közbeszólnak, ha úgy érzik, hogy tévesztett az olvasásban, meg van, amikor az egyik hangosan olvassa, a másik meg szemmel kíséri, s szól, ha hibásan olvasta. Aztán megbeszélik a történetet, elmondják, s ha valami nem úgy volt, figyelmeztetik egymást a pontos tényre, vagy arra a kifejezésre, s ha a kétely nagy, megnézik. Gondolom: ez is fejleszti megfigyelésüket, figyelmüket. Szoktam adni nekik feladatot, hogy készítsenek nekem különböző tárgyakat, így nem régen egy madáretetőt készítettek közösen, egy kép mintája nyomán. Jól megfigyelték az arányokat, hová kell az üveg, mekkora 1 egyen a bejárat, milyenre fessék, stb., hogy a kép utánihoz hasonlítson. Én pedig melegen megszorítottam K-né kezét. Ügy láttam őt, otthonában, mint az igazi anyát, aki nemcsak reggelit és ebédet ad gyermekének, hanem felkészítést is az életre. Albert Antal. KULCSÁR ATTILA: Portré Nap mint nap látsz egy nénikét sietni reggel — hétre megy, Látod és róla mást se tudsz csak, hogy: Köztünk ő is egy Egy.., Nem kor kötött oly sok fehér szálat hajába csintalan, ő most ez egyszer nem ludas, csak negyvenegyedikbe van. Ki merné róla hinni ezt — De nem, ne hidd, a furcsa iv a szája szegletén nem tört mosoly, dacos küzdést tanít. Férjét az átkos vérözön tizenhat éve vitte cl, s tizenhat éve egymaga csók-hév nélkül ő itt telel. A két csöppség már nagyra nőtt, s miként a gyom a gond velük... — S a vadvirág — a szarkaláb — a szem körül még úgy elüt, hisz cinkos csillogással ég, a pár oly ifjú még. A sok baráti jobb adott erőt — a lányok ösztöndíjasok, vegyész-jelölt az egyik, a másik meg technikus s a hős anya, a tágas életé... És hogy kilóg a haj. hogy ősz, s ha az üzem-kapun kilép ecrnás a megkopott kabát a fáradt asszonyon, kj ne nevesd — lehet, hogy az anyád — ■a mmahát. hogy ez a Búdi KW TT mit ki nem talál! Még K I jóformán meg sem K WM melegedett a faluban, Bl KM máris felforgat mindent. Agronómus létére várososdit kezd játszani Nyír- szecsőn, valósággal megbolon- dítja a fiatalságot. Mert mi az, hogy álarcosbál? Még jó, hogy nem azt pingáltatta. a palán- kokra: maskara muri! hiszen azt akarja, hogy cirkuszos bohócoknak öltözzön fel a fala. — Majd egy nyehésséget! így gondolkodott, azután elcépp szisszentette ki idegességét Varga Mariska anyja, merthogy ő bizony nem csinál csúfságot a lányából. Különösen most, amikor a zárszámadásból kapott pénzen talpig nájlon ruhát vett neki, hozzá csipkealjú, riszálás- ra álló alsószoknyá val. — Jaj, édesanyám, ez egy vicc csak, játszás — így Mariska. De azon nyomban meg is bánta szólását, mert az anyja azzal replikázott vissza, hogy kisülhetne a szemed, a szemetek, maholnap beköthetitek a fejeteket, ti meg bolondériáz- tok? Mint a pulya? „Elmegyünk abba a bálba, de ketté töröm a derekadat, ha nekem még egyszer felemlíted azt a... azt a mit is tudom én micsodát!” — akart pontot tenni Vargáné a vita végére. — Csakhogy azt nem lehet. Rajta áll a meghívón... — Mi a fenén? Meghívón! Esek tisztára megzavarodtak. Nekünk még jó volt, ha a kisbíró kikiabálta a bált, ezek meg már meghívatják magukat. Vrizálni akartok tán? Ez a szó felért egy pofonnal. Mariska sarkonfordult, be a felső szobába, erőtlenül ledobni magát a sezlonra, sírni. Mert csak neki van ilyen anyja! Kikönyörögheti ő a lelkét is, nem és nem. Pedig már olyan szépen kitervelte, hogy mi is szeretne ő lenni. Legelőször is Csárdáskirálynő. Azt a héten látta, a kisznél, televízión. Vagy ba- lettáncos. Olyan kis pihekönnyű papucsban, pártával a hajában. A fekete papírból való álarc- szemüvegére meg szabályos mandulaszemet vágna. Olyan lenne, mint egy külföldi, mint egy japán. De csak sírt. Vargáné pedig azt találta mondani, hogy ha tovább itatja a kisasszony az egereket, azt a nájlonruhát is szétollózza... Jjaj. Hát ő már nem is sir tovább, méghogy azt a... Elszaladt a kedd. Utána a szerda, csütörtökön csak any- nyi történt, hogy Dodi, a nemrég kihelyezett agronómus köszönt be nagyot az udvarra, a bicikliről; de hopp, köd előtte, köd utána. Csak a Mariska szive nehezedem meg meg jobban. Elébb maga sem tudta miért, de ahogy sehogysem akart végelérni a kiskapuban az ácsorgás, meg a: elviharzott bicikli nyomának nehézkes követése, — úgy szeretett volna most szál ruhában kiszaladni a világba. Ki is szaladt, aztán fél óra múlva még gyorsabban vihar- zott vissza. Jajj, csak édesanyám meg ne sejtse...! Szombaton este lett csak igazi az izgalom, amikor már az asszonyok mind ott ültek ün- neplösen, sorban a fal mellett, a festékszagos új kultúrházban. Vargáné a szokott helyéről leste a mellette lévők hol suttogás, hol kacagás szavát s egyre idegesebb lett. Mi az, hogy még nem húzzák Jenöék? Hogy ez is újítás? Felvonulással nyitják meg a bálát? Bánja is ő, csak kezdjék már, legalább nem dicsekszenek ezek itt sorban, hogy az ő lányuk így, meg az ő lányuk úgy, azt kell megnézni, micsoda jelmezt csináltattak ők... így mondják, hogy ő is hallja. Pedig mindet öli a sárga irigység. Ha ö felöltözteti a Mariskát...! De nyavalyát. így is ő lesz az első táncos, majd meglátja mindenki. Minek is ment ez a lány igazítani a más lányok maskaráján... Minek? Hiszen neki nem kell szeplőt takaró papírfej, se görbe lábal bujtató, cipó orráig érő ruha! Széthúzták a függönyt a színpadon s Vargáné előbb észre zc vette, hogy Jenöék helyett sárgakürtösöl; hangosítják tele zenével a termet. Már meg idő sincs csodálkozásra, hiszen jcsszusom, indulnak a maskarások s elől, ó egek! az ő Mariskája, mint egy valódi hercegnő... nem is herceg, királynő... ■mellette Bódi, a király, sárgafényű koronával a fején... fogják egymás kezét... mosolyognak... mindjárt hozzá érnek... most... — Édesanyám.. ugye nem... baj... -- mentegetőzne Mariska cseppet lejebb hajolva, a széksor Jelé. — Oda figyelj a lépésre.,.! — hull ki Vargáné száján váratlan, parancsoló gyorsasággal a válasz. Vonulnak a párok, pillangó kisasszonynak, kéményseprőnek, Jancsinak és Juliskának, meg mindenfélének formázva, az olyan szépen hallatszó kürtmuzsikára. De Vargáné mindebből csak a királypárt látja, pillanatig le nem venné róluk a szemét. Egy kicsit jobban megfeszül a válla körül a ruha, ahogy Mariskáéit kezdik a táncot, keringövcl. Csak az első szünetkor jön újra elő az idegessége. Elibc áll a király, meg a királyné, született Varga Mariska, s Bódi udvarlás hangon kér engedélyt a következő tanéra is. — Szívesen lelkem. Csak ez a lány. No, csak menjünk haza! Képzelje, elhallgatta a ki- rálynésagát. Pedig tudja, milyen jelmezt csináltam volna én neki? Tiszta nájlont... De az agronómus-kirily csak felkacag, teli szívvel, nagy melegséggel s már oda is illeszti kezét a Mariska derekára és a dobbantó, koppanó friss táncuktól nyikorog a parkett, hajnalhasadásig. ANGYAL SÄNDOR C>
