Kelet-Magyarország, 1961. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1961-03-31 / 76. szám

A laoszi kormány csapatok újabb sikerei Vientiane, (MII): A laoszi kor­mánycsapatok és a Patet Lao har­coló egységei Xieng Kho uang tartomány déli részén és a 15. sz. útvonal mentén folytatják elő­nyomulásukat és nagy vesztesé­geket okoznak a lázadóknak. A Rizsesköcsög Síkságtól dél­nyugatra Nakeng közelében meg­futamították az ellenséget és visz- szaszorították őket a 15. számú mű­úton is. Az útvonal több mint száz kilométeres szakasza, amely március eleje óta a lázadók és az intervenciós csapatok ellen­őrzése alatt volt, most már tel­jesen a kormánycsapatok kezébe került. A lázadók és az intervenciósok katonái egyre nagyobb szám­ban állnak át a kormányosa patok oldalára, vagy elmene­külnek az országból Az AP jelentése szerint a lá­zadó kormány Phcumi Nosavan elnökletével szerdán összeült, hogy megvitassa a SEATO ta­nácskozásának eredményeit. A megbeszélés részletei nem isme­retesek, de a hírügynökség hoz­záteszi, nyilvánvaló, hogy Vien- tiane-ben nem okozott nagy örö­met a SEATO határozata, mert azt mérsékeltnek ítélik meg. No- savanék szerették volna, ha a SEATO nyilt akcióra kötelezi el magát. Bangkok. Lapjelentések szerint Thaiföldön fokozott katonai elő­készületeket tesznek Laosz ellen, A thaiföldi miniszterelnök és a fegyveres erők főparancs­noka elrendelte egy különle­ges katonai parancsnokság felállítását. A parancsnokságnak az a felada­ta, hogy hírszerző tevékenységet folytasson, értesüléseket gyűjtsön a laoszi helyzetről és legyen ál­landóan kapcsolatban a laoszi ha­tár mentén állomásozó katonaság­gal és rendőrséggel. A jelentések azt is elmondják, hogy a thaiföldi hatóságok a ha­tármenti tartományokban a iegy- veres erőket riadókészijltségbe helyezték. Intézkedtek a hatar­n.enti közlekedés meggyorsításá­ról is, hogy felkészüljenek egy esetleges „rendkívüli helyze're”. A szocialista országok egysége menti meg az emberiséget áz újjáéledő nyugatnémet militarizmus veszélyétől Varsó, (MTI): A Trybuna Ludu külpolitikai kommentátora, J. Kowalewski a lap szerdai számá­ban válaszol a Die Welt március 23-án megjelent cikkére. A Die Welt azt fejtegette, hogy „1945 óta Lengyelország, Magyarország, vagy Csehszlovákia nem folytat önálló politikát a német kérdés­ben”. A Trybuna Ludu válaszában rámutat, hogy a szocialista orszá­gok közös történelmi küldetése megmentette az emberiséget az újjáéledő nyugatnémet militariz­mus veszélyétől Amikor a nyugatnémetek a Szovjetuniónak és a szocia­lista országoknak éppen erre a szoros összefogására pa­naszkodnak, akkor tulajdon­képpen nyíltan beismerik: milyen hátrányt jelent szá­mukra az Európa és a világ békéjéért folyó harc élvona­lában haladó államok egysége. Nem Véletlen, hogy az NSZK kormánya megpróbálja megbon­tani ezt az egységet. Ezt szolgálja a legutóbb Adenauer által felve­tett, Lengyelországgal kötendő megnemtámadási egyezmény ter­ve is. A lengyel kormány azon­ban nem engedi, hogy ilyen ma­nőverekkel szembeállítsák a len­Stanieyvilteben tárgyal az ENSZ két megbízottja Mobutu „tiszti becsületszava“ Ueopoidvillc, (MTI): Mobotu, a kongói zsoldosok főparancsnoka szerdán Leopoldvilleben sajtóér­tekezletet tartott. Azt állította, hogy a stanleyvillei kormány visszavonta fegyveres erőit” a keleti-tartomány és az egyenlítői tartomány közös határvonalúnak GYERMEKFOLYÓIRATOK SZERKESZTŐINEK NEMZETKÖZI SZEMINÁRIUMA Prágában a napokban véget ért a gyermekfolyóiratok szerkesztői­nek nemzetközi szemináriuma, amelyen a népi demokratikus or­szágok képviselői megvitatták a sajtó szerepét a gyermekneve­lésben. A haladó grermeksajtó képvi­selői elhatározták, hogy a jövő­ben még szorosabban együttmű­ködnek. NYUGAT-BERLINI KÓRHAZA­KAT A BEZÁRÁS VESZÉLYE FENYEGETI Pénzügyi nehézségek következ­tében több mint 50 nyugatberlini magánkórházat és Magánklinikát a bezárás veszélye fenyeget. A Telegraph című lap jelenti, hogy az egyik klinika már be is csukta kapuit. Sok kórház nem tudja kifizetni a villany, a víz és az egyéb közszolgálatatások dí­ját. A nyugatberlini magánkórhá­zak egyesülésének képviselője ki­jelentette, hogy ha a szenátus a közeljövőben nem nyújt pénz­ügyi segítséget, akkor a magán- ! kórházak többsége katasztrofális 1 helyzetbe kerül. UiO kilométeres szakaszáról Mo- Dctu szerint zsoldosainak küldött­sége tanácskozik a törvényes kor­mány fegyveres erőinek képvise­lőivel az, említett határvonal egy pontján. Mobutu igyekezett azt a látsza­tot kelteni, hogy „ura a helyzet­nek.” Kijelentette, nem ad paran­csot zsoldosainak, hogy vonulja­nak vissza a határtól, ezzel szem­ben — mint mondotta — „tiszti becsületszavát adja”, hogy a ke­leti-tartomány megtámadására sem ad parancsot. Ezután közleményt olvasott fel a leopoldvillei, elisabethvillei és bakvangai katonai vezetők ta­nácskozásáról. Ez a közlemény visszautasítja a Biztonsági Tanács határozatának azt a pontját, amelynek értelmében Mobotu és Csőmbe zsoldosait le kell szerel­ni, és azt állítja, hogy ezt a fel­adatot a zsoldos-Darancsnokságok maguk hivatottak elvégezni „a maguk választotta szakértők” se­gítségével. A sajtóértekezleten jelenlévő Ileo a Biztonsági Tanács határo­zatának ama pontjával szállt szembe, amely a külföldi katonai és polgári „tanácsadók” eltávolí­tását követeli Kongóból. Stanleyville. Az ENSZ két kon­gói megbízottja — a leopold­villei tárgyalásait követően — szerdán ötórás bizalmas megbe­szélést folytatott Stanleyvilleben a törvényes kormány képviselőivel. Luburpa, a törvényes kormány szóvivője, később adott nyilatko­zatában közölte, a két megbízott azt követelte, járuljanak hozzá egy kongói „közös katonai pa­rancsnokság ’ létesítéséhez, vagy legalábbis fogadják el egy „sem­leges külföldiekből” álló parancs­nokság létesítését. A szóvivő kijelentette, hogy a megbeszélésen újból ismer­tették a megbízottakkal a tör­vényes kormány álláspontját: össze kell hívni a kongói par­lamentet és ha a parlament nem ülhetne össze az ország területén, akkor ülésének színhelye valamely semleges ország, például Szudán lehet­ne. A parlament döntene az­után Kongó felelős kormá­nyának kijelöléséről és a fegy­veres erők átszervezésének kérdéséről is. gyei népet az NDK-val és Cseh­szlovákiával. Adenauer azt szeretné, hogy Lengyelország a megnemtá­madási egyezmény aláírásá­val szabad kezet adjon » te- vansista erőknek az NDK el­leni aknamunkához. „Erre azonban sohasem kerülhet sor — mondotta a legutóbbi beszédében Gomulka. — — Az NDK biztonsága Lengyel- ország biztonságát is jelenti. Minden agressziót az NDK vagy Csehszlovákia ellen úgy tekin­tünk, mintha hazánkat érté volna támadás.” ­A Trybuna Ludu a továbbiak­ban hangoztatja, hogy Lengyel- ország olyan kollektív, megnem­támadási egyezmény mellett száll síkra, amelyet az .egymással szem­benálló katonai csoportosulások­hoz tartozó közép-európai álla­mok kötnének egymással. Ma IManryjiáilóbati sorsolják a Lottót A hónap utolsó Lottó-sorsolá­sát ma délelőtt tíz órai kezdettel Nagykállóban tartja a Sportfoga­dási és Lottóigazgatóság. Ezúttal a 13. játékhét nyerőszámait húz­zák. , . ’ : -é Ugyancsak sorsolással döntik el, hogy márciusi öt játékhét kö­zül melyik hét szelvényei vesz­nek részt a kővetkező tárgynyere- mény sorsoláson. Összetűzések Auvolabau New York, (TASZSZ): Luan­dából érkező jelentések szerint az angolai nép folytatja harcát a gyarmatosítók ellen. Különö­sen a gyarmat északi' területein újabb <k újabb összecsapásokra kerül sor a felkelők és a portu­gál gyarmati hatóságok között. A United Press értesülése szerint súlyos összetűzés robbant ki Vis- ta-Alegra és Nabuangonbo he­lyiségekben. A hatóságok közben folytatják irtóharjáratukat és tömeges le­tartotta fásokat hajtanak végre. Különösen széleskörű letartózta­törtóütek Bangó térségé­A fegyveres testületek irodalmi és zenei pályázatának eredményhirdetése Vasúti szerencsétlenség a londoni Cannon Street állomáson. Egy személyszállító vonat belerohant egy üres szerelvénybe, amely éppen kitolatott a pályaudvarról. Az üres szerelvény bárom utolsó kocsija felborult, a személyvonat négy kocsija pedig kisiklott. — A képen a szerencsétlenség színhelye. (MTI Külföldi Képszolgálat.) A fegyveres testületek 1960 augusztusában a Népművelési In­tézettel közösen pályázatot hir­dettek egyfelvonásos színdarabok, kórusművek és katonadalók alko­tására. A pályázatra nagyszámú irodalmi és zenei anyag érke­zett. Az eredményt csütörtökön délelőtt hirdették ki a Magyar Néphadsereg központi klubjában a díjnyertesek jelenlétében. A bírálóbizottság — megfele­lő mű hiányában — egyfélvoná- sos színdarabokért és jelenetekért első díjat nem adott ki. A jelenetek írói közül 2. díj­jal jutalmazták Polgár András: A hegyeket nem fújja el a füst, 3. díjjal Nemes Ferenc: Mezte­len ember című művét. Egyfelvonásos színdarabért 2. díjat kapott Varga Imre; Név­nap, 3. díjat Túrái Kálmán; Für­kész című alkotásáért. A bíráló bizottság a kórus-mű­vek között nem talált díjazásra alkalmas munkát. Katona-dalokért 1 első, 2 má­zlik és 3 harmadik díjat adott ki a bizottság. Az 1. díjat Lend- vai Kamilló — Kövesd! János: Katona-nóta című műve nyerte; 2. díjjal Juhász Frigyes — Rossa Ernő; Ha katona vagy és Kovács István — Rossa Ernő: Szállj, szállj ezüst gépmadár; 3. díjjal Kőhalmi Imre — Soltész Erzsé­bet: Fényes fegyverünk; Soós Sándor — Varga Sándor Elemér című művét, valamint Tamási Sándor — Gábor József Határ­őr induló című szerzeményét ju­talmaztál:. A bizottság a díjazottakon kí­vül dicséretben részesítette az alábbi szerzőket, illetve szöveg­írókat; Szathmári Attila: Állj közénk; Juhász Frigyes — Kö- vesdi • János: Mikor a század; Kovács István — Rossa Ernő: Menetelük dala; Rossa László — Soltész Erzsébet: Drága csillag és Láng Istvár—Kövesdi János: Kővirág című műveiért. A díjazottak között több mint 25 000 fórint pénzjutalmat osztot­tak ki. tások ben. A gyarmatosítók .körében ré­mületet keltett a felkelők' el­szántsága és — mint a hírügy­nökségek jelentik — az ültetvér nyesek Luandába menekülnek. Eddig több mint kétezren érkez­tek a portugál gyarmat főváron sába. Az Angola felszabadításáért küzdő népi mozgalom egyik- ve­zetője, lao Carval felszólította a portugál kormányt, ismerje el az angolai nép önrendelkezési jogát,: hogy ilymódon véget vethessenek a további vérontásnak.', ■ , >­48 000 irodaüelyiséget szabadítottak tel lakás céljaira Lenevelorszáírban Varsó,, (MTI): Zérón Nowak mi­niszterelnökhelyettes vezetésével négy éven keresztül párt- és kor­mánybizottság vizsgálta felül, hogy milyen helyiségeket használnak fel iroda céljára Lengyelország­ban. A szigorú felülvizsgálat ered­ményeként országos méretekben 48 000 irodahelyiséget szabadítot­tak fel és ezeket lakószobákként azonnal kiutalták a rászorulók­nak. cseles itlo Varható időjárás péntek ,estié 'felhős idő, főképp az ország észa­ki felében több helyen kisebb esők. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet 14—18 fok között. A NYÍREGYHÁZI RADIO MŰSORA: Városaink, falvaink életéből. Zenés műsor. — Hírek, tudósítá­sok. — Levelekre válaszolunk 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom