Kelet-Magyarország, 1961. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1961-03-29 / 74. szám
»XVIII. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM Ara 50 fillér IMI. MÁRCIUS 2», SZERDA BECSÜLETBELI ÜGYÜNK A nemrégiben lezajlott megyei nagyaktíván többek között ezt mondotta Benkei elvtárs: Megyénk burgonyatermelő megye. Az ország áruburgonyájának közel jelét adjuk, az ország összes burgonyavetésének egyötöde megyénkben van. Miért szükséges erre figyelmeztetni megyénk mezőgazdasági dolgozóit? Mindenek előtt azért, mert a szabolcsi burgonya jó hírnevének megőrzése és öregbítése elsőrendű feladatunk, sőt mondhatni: becsületbeli ügyünk! Ez abban is kifejezésre jutott, hogy Benkei elvtárs megyénk három fő növénye között első helyen foglalkozott a burgonyatermesztés legfőbb kérdéseivel. A burgonya — semmi kétség — Szabolcs legfontosabb növénye, hiszen az ország második „kenyere”. Nyilvánvaló, hogy a folyó esztendőben sem adhatunk kevesebb burgonyát a népgazdaságnak, mint más években. Ha a megnövekedett igényekkel számolunk, úgy még több étkezési, ipari és vetőgumót kell termelnünk, mint eddig. Megvan-e ennek a követelménynek a reális alapja? Egyesek ebben kételkednek és arra hivatkoznak, hogy új termelőszövetkezeteink tábláiba vegyes minőségű és különböző előveteményű földek kerülvén, nem várhatunk nagy terméseket. E pesszimista következtetéssel azonban nem lehet egyetérteni. Az elmúlt évben alakult' nem egy új termelőszövetkezet rácáfolt erre. Van példa arra nem is egy, hogy hasonló viszonyok között igenis nagy terméssel és nagy jövedelemmel járt a burgonyatermesztés. A sok példa közül csupán a múlt évben alakult mándoki Űj Élet Tsz eredményére hivatkozunk. Vágó Mihály agronómus a kisvárdai módszerek alkalmazásával kiemelkedő eredményt ért el. A mándoki Űj Élet burgonyája az országos 6. helyezést érdemelte ki. Az oklevél és ezüst serleg erkölcsi sikere mellett még nagyobb jelentőségű a tényleges anyagi haszon. Tavaly 109 vagon étkezési burgonyáért másfélmilliót, 56 vagon vetőgumóért pedig 1,4 milliót kaptak. Az idén 100 kh. közösen csíráztatott burgonya és 330 kh. vető- burgonya termesztése, a tervük, amelyből 190 holdat szar- felhúzásos és szelekciós módszerrel termesztenek. Nem ürdöngős dolog jó burgonyatermést elérni, de feltétlenül szükséges hozzá az, hogy adottságainkat és eszközeinket jól használjuk ki, továbbá: fontosságának megfelelően törődni kell a burgonyával. A vetés már folyamatban van, de még sokat lehet tenni a siker érdekében. Mindenek előtt szakítani szükséges az itt-ott tapasztalható ráérős hangulattal, a helyenkint elhúzódó tervezgetéssel. Téves az a felfogás, amely az ültetés időpontját sablonosán április közepére helyezi. Az időjárásnak nagy szerepe van az ültetés idejének megszabásában. „Minél korábban, ha jó rá az idő!” — tartják a tapasztalt burgonyatermesztők. Az idén a jó kitavaszodás előbbre hozta ezt a feladatot, mint más években. Az cselekedett helyesen, aki a korai csírás burgonyát már a földbe tette, vagy rövidesen végez vele. A rakamazi Győzelem Tsz például 300 holdas tervéből e hó 25-ig 250 holdat ültetett el, mára a 300. holddal is végeztek. Tímáron, Mándokon és számos más helyen hasonló a törekvés. A megye burgonyavetési terve — csak tanácsi területen — 83 000 kát. hold. Nem kis feladat ennek végrehajtása, igyekezetre, elevenebb munkára van szükség, ha azt akarjuk, hogy munkánk eredményes legyen. A gépállomás ültetőgépeit jól megszervezve, okosan használjuk ki s emellett szükséges hagyományos eszközeinknek, a fogatos és kézi sorozónak, a kézi kapának stb. összehangolt alkalmazása is. Munkánk akkor lesz igazán eredményes, ha eddigi alacsony termésátlagainkat jelentősen emeljük és a minőségi követelményeket szem előtt tartjuk. Az alacsony termésátlagok legfőbb oka a csekély, 12—15 000 tőszám, ami a kisparaszti gazdálkodás korláta! mellett érthető volt. A mostani nagyüzemi feltételek nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is teszik a holdankinti 20—22 000 tő burgonya elültetését. Ez a tényező egymaga mintegy 25 százalékos terméstöbbletet eredményez. Igen ám — mondják néhol — de ehhez jó talaj, azaz táperő kell. Megvan ez a feltétel? Igen, megvan. Utalunk a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet gyors homokjavítási módszereire, amelyek lényege: jó agrotechnika és istállótrágyázás, ha ez nincs: zöldtrágyázás, ha ez sincs: műtrágyázás. Ez van, 3 mázsa kát. hol- dankint a szerződéses burgonya alá. Tavaly — olyan sivár homokon, mint a penészleki — Ajtay Ödön 70 mázsás termést ért el a gyors homokjavítási módszerrel. Itt keli megjegyezni, hogy van bizonyos késlekedés itt-ott a műtrágya megrendelésénél is. A megrendelők ne késlekedjenek, mert a műtrágya rendelkezésre áll. Fontos követelmény, hogy 3 mázsa műtrágya valóban a szerződéses burgonya alá kerüljön idejében. Végül csak utalásszerűén emlékeztetünk a nagyaktíva egyéb tanácsaira: a Gülbaba, a Rózsa és hasonló közkedvelt étkezési fajták arányának növelésére, a jó vetőágy elkészítésére, a cserepesedést megszüntető, a kelést segítő fogasolás elvégzésére, amelyek közeli teendők. Csupán néhány tényező és feladat a sok közül, de ha ezek jó végrehajtását becsületbeli ügyüVíknek tekintjük, a kívánt eredmény nem maradhat el. Hanoitól— Tiranait» (2, oldali isztVODHUlak <5. oldal) ★ Sport (6. oldalon.) Az enyhe koratavaszi időjárás lehetővé tette, hogy az idén valamivel korábban megkezdjék a téglagyárakban a szabadtéri munkákat. A Kőbányai Téglagyárban rendbe hozzák a bányagépeket, kijavítják a kis vasutakat s elhelyezik a futószalagokat. A bányamunkák megkezdésével egyidejűleg rövidesen megkezdik a nyers tégla gyártását is. (M TI Foto — Mező Sándor t'elv.) Verseny a földeken A balkányiak eleget lesznek április t-i vállalásuknak A felszabadulási ünnepi műszak a mezőgazdasági nagyüzemekben is kibontakozott. Állami gazdasagok, gépállomások trakto-,' rosai tettek felajánlásokat, vállaltak kettős műszakokat a tavaszi szántási és vetési munkák során. A Balkányi Állami Gazdaság dolgozói a nemrég lezajlott termelési tanácskozáson a három és félmilliós nyereséges terv mellett több, mint négy és félmillió forint értékű éve»s versenyvóllalást tettek. Az április 4-i ünnepi műszakra vállalták, hogy 840 holdas gyümölcsösükben befejezik az első permetezést. Űjabb csatlakozások a tlszabercell felhíváshoz Nyírtelek május 1 helyett április« 4-re teljesíti tervét A liszaberceli községi tanács versenyfelhívását, — május elsejéig annyi szerződést kötnek hízott sertésre, ahány parasztcsalád van a községben — sorra tárgyalják a községi tanácsok. A nyírteleki községi tanácstól érkezett jelentés szerint a tanácsülés csatlakozott a verseny- felhíváshoz, de annyi módosítást tettek, hogy ők nem május elsejére, hanem felszabadulásunk ünnepére teljesítik a község hízott sertés szerződési tervét. A tanácsülésen Snájder Mihály tanácstag, a nyírteleki Új Barázda Tsz. tagja vállalta, hogy a háztáji gazdaságában egy sertést szerződésesen hizlal és a választó körzetében 10 darabra köt szerződést. A nyírmadai községi tanács március 24-i ülésén is hasonló lelkes vállalások történtek. Űk is elfogadták a tiszaberceliek felhívását. Többen már az ülésen előjegyeztették a szerződést; V. Szűcs József kettő darabra, Bacsó László, Kaposi Ferenc, Gé- gényi Gyula tanácstagok pedig egy-egy sertés szerződésére tettek vállalást. Oroahúzára készülnek a váaároanuményi én Jeher#} armati ssínjtítasók A SZÖVOSZ és a Népművelési Intézet együttes támogatásával az öntevékeny színjátszó csoportok fejlesztése érdekében ez évben három megye részvételével „Falusi színjátszó napokat” rendeznek Orosházán . Megyénk földmüvesszövetkezeti színjátszóit — az előzetes megtekintés alapján — a vásárosnamé- nyi és fehérgyarmati csoportok képviselik. A vásárosnaményialt H. Pfeif fel: Nem hallgat a tenger, a fehérgyarmatiak pedig Simon Magda: Százházas lakodalom című darabját tanulták meg, illetve fogják előadni. Mindkét csoport többéves, eredményes munkájával érdemelte ki azt, hogy résztvehetnek a színjátszó napokon. Már több esetben előadták az említett darabokat és — szakértői vélemények szerint is, — megérdemelt sikert arattak. A fehérgyarmatiak például már nyolc esetben mutatták be a Százházas lakodalmat községükben és a környező falvakban. Legutóbb Jánkmajtison. Ugyancsak sikeresen szerepeltek a na- ményiak is, és most újabb művet választanak ki, hogy tovább folytathassák ez irányú tevékenységüket. eleget tesznek a fejtrágya- zási feladatoknak és hatszáz holdas burgonyaültetési tervüknek megfelelően márciusban 304 hold burgonyát ültetnek el. A műtrágyázást közel kétezer holdon már befejezték, a gyümölcsös permetezésével április 1-ig végeznek és a burgonyaültetési célkitűzésüknek ötven helyett előreláthatóan hetven százalékban tesznek eleget. A Kölesei Gépállomás körzetében 35 traktort üzemeltetnek két műszakban. Ügy számítják, hogy az ünnepi verseny-dekád mintegy négyezer normálhold munka elvégzését eredményezi, aminek a jelentős többsége talajmunka és vetés lesz. A kölesei traktorosok legtöbbje elhatározta, hogy az ünnepek alatt is folytatja a munkát. A tyukodi traktorosok háromnegyede is két műszakban dolgozik. A lápos, süppedékes talajokon most kezd kibontakozni a munka. A traktorosok vállalták, hogy az eddigi 2500 normálholdat kitevő talajmunka mellett az ünnepi műszakban ugyancsak 2500 normálholdat végeznek el. A Kemecsei Állami Gazdaságban cgy-egy traktor átlag száz- j harminc hold szántást végzett el márciusban. Kertész Mihály nyújtott műszakban napi nyolc hold, Tábori Antal és váltótársa, Gyerák István kettős műszakban tizenkét hold földet szántanak meg. Megkezdődött a varsü szerződés politikai tanácskozú testületének ülése MOSZKVA, (TASZSZ): Mo*«k- vában kedden megkezdődött * varsói szerződésben résztvevő államok politikai tanácskozó test-" leiének illése. VíMf StmlntAr tut ef y #*u</e «w*.