Kelet-Magyarország, 1961. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1961-02-17 / 40. szám
A Biztonsági Tanács ülése Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön délután folytatta a kon*»ói vitát Bombarobban»» Algírban kongói kormányt. Kaszavn- bu tekintélye ugyanis a semmivel egyenlő, hatásköre pedig egyáltalán nincsen, azaz csak annyiban, amennyiben külföldi megbízói támogatják. A főtitkár pozíciójának kérdésében az ázsiai-afrikai delegátusok azon az állásponton vannak, hogy részint bizalmatlanok vele szemben, részint eljutottak addig a határig, hogy ennek a bizalmatlanságnak már hangot kell adni. A Newsweek című amerikai folyóirat most megjelent száma egyébként közli, hogy Leopold- villeben olyan hírek keringenek, amelyek szerint Lumumbát és társait január 18-án, közvetlenül Katangába érkezésük után, megásott sírjuk mellé állították és akkor lőtték agyon őket Ugyanakkor az ENSZ-titkárság közölte, hogy a Biztonsági Tanács csütörtöki ülésén látogatók nem jelenhetnek meg az ülésteremben. Ismeretes, hogy a szerda délelőtti ülésen a vita hallgatói hangosan tiltakoztak Lumumba kongói miniszterelnök meggyilkolása miatt. New York, (MTI): A Biztonsági Tanács szerda délutáni ülésén Irak képviselője is részt vett Az első szónok Hammarskjöld volt aki hosszú beszédben igyekezett védekezni. „Sajnálkozását" fejezte ki Lumumba és társai meggyilkolása miatt, de azzal érvelt, hogy a felelősség tulajdonképpen az ENSZ összes tagállamait terheli. A főtitkárnak és kongói képviselőjének ugyanis — szerinte — „nem volt megfelelő felhatalmazása arra, hogy az események fejlődését megállíthassa“. Azt bizonygatta, csak addig tudták megvédeni Lumumbát, amíg el nem hagyta leopoldvillei lakását, utána — mint Hamarskjöld mondta — „húszezer főnyi ENSZ-haderő képtelen volt megakadályozni azt, hogy Lumumbát elfogják". A főtitkár ezután kijelentette, nem mondhat le, nincs joga lemondani állásáról, elsősorban azért, mert a Szovjetunió az ő lemondása esetén nem lenne hajlandó új főtitkár megválasztásához hozzájárulni, hanem háromtagú titkárságot akar. Másodszor azért nincs joga lemondani, mert hiszen csak a Szovjetunió bizalma ingott meg benne. Ha az úgynevezett el nem kötelezett államokkal együtt a tagok többsége ellene szavazna, akkor természetesen azonnal lemondana. Végül a főtitkár öt pontból álló javaslatot tett a kongói helyzet rendezésére. Hammarskjöld beszéde után a í török küldött szólalt fel. Kifejezte a török nép sajnálkozását Lumumba és társai meggyilkolása miatt, azonban kiállt a főtitkár mellett. Majd a csangkajse- kista klikk delegátusa vállalkozott arra, hogy megvédje Belgiumot. Franciaország küldötte rövid felszólalásában nem foglalkozott érdemben a kongói ügygyei. Chile képviselője kétszínűén elítélte a kongói eseményeket, de az ENSZ főtitkára mellett állt ki. Az ázsiai-afrikai delegációk körében egyébként szerdán délben és délután élénken vitatták Stevenson délelőtti állásfoglalását. A legtöbb ázsiai-afrikai delegátus sajnálatosnak tartotta Stevenson . álláspontját, többen hangoztatták azt, hogy ha Gizengát nem lehet elismerni, mint a törvényes kormány vezetőjét, akkor nem lehet tudni, hogy tulajdonképpen ki képviseli a New Tóik. (MTI): Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerda délutáni ülésén, — amelyről korábbi híradásunkban már beszámoltunk — elhatározta, hogy csütörtökön magyar idő szerint 17 órakor' folytatja a kongói vitát. PÁRIZS, (MTI): Algírban szerdán este egy autóbuszban bomba robbant, 21 sebesültet szállítottak kórházba. A város három pontján az európai terroristák plasztik-bombákat robbantottak fel. Ezek robbanásai anyagi károkat okoztak. Az Európa 1. rádió jelentése szerint az algériai francia kaszárnyákban röplapokat terjesztenek. E röplapok arról adnak hírt, hogy Oran közelében megalakult „a francia Algéria ellenállási szervezete” s ennek élén egy volt ejtőernyős százados áll. A TASZSZ jelentése Mikor indulhat rakéta emberre] az űrbe? FIRENZE (MTI): Álla Maszevics szovjet csillagász, a Szovjet Tudományos Akadémia űrhajózási bizottságának alelnöke, aki jelenleg Olaszországban tartózkodik, ahol megfigyelte a február 15-i nap- fogyatkozást, újságíróknak kijelentette, hogy a Szovjetunió eddig még embert nem lőtt ki az űrbe, de remélhetőleg erre hamarosan sor kerül. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban csak akkor bocsátanak majd útra olyan rakétát, amelyben ember is utazik, ha biztosítani tudják, hogy épségben visszatérhessen a Földre. Maszevics professzornő egyike annak a két szovjet tudósnőnek, aki közreműködött a Vénusz — rakéta kilövésének előkészítésében. WASHINGTON Hugh L. Dryden, a NASA (Or szágos Űrhajózási Hivatal) igazgatóhelyettese az amerikai képviselőház űrkutatási bizottságában szerdán azt mondotta, hogy az Egyesült Államok 1965-ig, vagy 1966-ig nem képes utolérni a Szovjetuniót az űrhajózás területén. Hangsúlyozta, hogy a lemaradást nem lehet hamarabb helyrehozni semmiféle pénzösz- szeggel, vagy egyéb erőfeszítéssel sem. I Vénusz-rakéta továbbra is az érdeklődés középpontjában áll MOSZKVA . | (TASZSZ): Nyikolaj Petyinov biológus, a Szovjet Tudományos, Akadémia tagja nyilatkozott a szovjet automatikus űrállomásról. A Vénusz rakéta fellövése — hangoztatta — nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy mélyebben behatoljunk az élő anyag titkaiba. A földi élet keletkezésének egyik legfontosabb tényezője — folytatta a biológus — a Föld mágneses mezője. Éppen ezért a tudósokat rendkívül érdekli, hogy a Vénusznak vajon van-e mágneses mézeje. Ha sikerül e kérdést eldönteni, akkor nagyobb pontossággal lehet megmondani, van-e élet az illető bolygón. WASHINGTON A Washington Post Times Herald terjedelmes cikkben méltatja a szovjet tudomány és technika legújabb vívmányát. Az automatikus űrállomás felbocsátása — Írja — csodálatos teljesítmény, amely messze meghaladja az amerikai technika mai lehetőségeinek határait. Az űrállomás nehéz súlya arra enged követkéz- tetni, hogy az űrhajó nagymeny- nyiségű tudományos készülékeket. VÍS7 fedélzet fin. ttetejezödtek Macmillan es Karamunlisz tárgyalásai LONDON, (TASZSZ): Londonban befejeződtek Macmillan miniszterelnök és a február I3-án hivatalos látogatásra Angliába érkezett Karamanlisz görög miniszterelnök tárgyalásai. A nyilvánosságra hozott záróközlemény hangsúlyozza, a két miniszterelnök egyetértett abban, hogy „égetően szükséges a béke megvédése és a katonai kiadások terhének csökkentése, mégpedig oly módon, hogy haladást kell elérni a leszerelés kérdésében”. A miniszterelnökök hangsúlyozták, hogy „mindent meg kell tenni a kereskedelmi csere fokozása és a szélesebb alapokon nyugvó európai gazdasági együttműködés megvalósítása céljából”. Kennedy sajtóértekezletéről Washington, (TASZSZ): Kennedy elnök szerdán Washingtonban sajtóértekezletet tartott. Elöljáróban nyilatkozatot tett az Egyesült Államok kongói politikájáról. Kijelentette, hogy Stevenson, az Egyesült Államok ENSZ-képviselője „egészen világosan kifejtette az amerikai kormány álláspontját” azokkal a javaslatokkal szemben, amelyeket a Szovjetunió a Biztonsági Tanács szerdai ülésén terjesztett be. Kennedy hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is híve az ENSZ-csapatok Kongóban maradásának és hogy az egyetlen törvényes kormány, amely az egész Kongó nevében beszélhet, az Egyesült Államok véleménye szerint a Kaszavubu elnök által létrehozott kormány. Az elnök a továbbiakban hosz- szadalmasan fejtegette, hogy az Egyesült Államokat „a legkomolyabban nyugtalanítja a munkanélküliség problémája”, majd ismét felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyeket az amerikai kormány a munkanélküliség csökkentésére tett. Az újságírók sok kérdést tettek fel az elnöknek, ezek lényege az volt, hogy vajon a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a kongói kérdésben elfoglal! ellentétes álláspontja nem hátráltathatja-e az amerikai—szovjet viszony rendezését, egyebek között a sikeres leszerelési tárgyalásokat. Kennedy ezekre a kérdésekre válaszolva többek között kijelentette: „Remélem, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonya olyan irányban fejlődhet, hogy megmaradhassa son a béke, és hogy országaink erőfeszítéseit a békés, produktív és eredményes fejlődés útján hasznosíthassuk." A Washingtonban szerdán nyilvánosságra hozott Hruscsov-üze- net kapcsán Kennedy kijelentette: reméli, hogy már az idén lehetőség nyílik közös szovjet- amerikai erőfeszítésekre a békés világűrkutatásban. „A legőszintébben reméljük — mondotta az elnök —, hogy viszonyunk harmonikus maradhat, és együttműködhetünk különböző békés területeken.” A Vénusz felé tartó szovjet űrállomásról szólva Kennedy, akárcsak korábban, utalt arra. hogy az űrrakéták vonalán a Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat és amint az elnök kifejezte magát, „bizonyos ideig a jövőben is az Egyesült Államok előtt lesz”, j Kennedy „benyomáskeltőnek” nevezte a szovjet tudomány ez utóbbi eredményét. Világszerte követelik Lumumba gyilkosainak megbüntetését (MTI): A hírügynökségi jelentések továbbra is arról számolnak be, hogy Ázsia és Afrika, Európa és Amerika népei Lumumba és társai gyilkosainak megbüntetését követelik. SZERDÁN A TOKIÓIAK tüntettek a belga nagykövetség előtt. Kalkuttában a diákok a belga konzulátus előtt máglyára vetették Kaszavubu és Mobutu, valamint gazdájuk, a nemzetközi imperializmus szalmabábját, majd az amerikai konzulátus előtt tüntetettek. A rendőrség 15 diákot letartóztatott. Khartumban szerdán folytatódtak a tüntetések Belgium és az ENSZ kongói szereplése ellen. A tüntetők követelték a diplomáciai kapcsolatok megszakítását Belgiummal és a szudáni csapatok hazarendelését Kongóból. AZ OLASZ DOLGOZÓK sztrájkokkal juttatják kifejezésre együttérzésüket Kongó népével Sztrájkról érkezett jelentés Bogotából, Genovából, Nápolyból, Falermoból és más olasz nagyvárosokból. Ugyanakkor Rómában, Torinóban, Bariban M. Modenában és más városokban az utcai tüntetések résztvevői követelték a gyilkosság elkövetőinek megbüntetését. Havannában, Kuba fővárosában szerdán este sokezer főnyi tömeg vett részt Lumumba meggyilkolása miatt tiltakozó tömeggyűlésen. Kairóban szerdán nagy tömeg vett részt az ázsiai és afrikai szolidaritási bizottság ENSZ-szerve- zetének Lumumba emlékére rendezett nagygyűlésen. A gyűlés megnyitásakor helyetfoglalt az elnöki emelvényen Lumumba Kairóban nevelt három árvája is. A beszédek elhangzása előtt a résztvevők egyperces csenddel adóztak Lumumba emlékének. A csendet a nők zokogása szakította meg. később pedig a jelenlévők szeretetük megnyilvánulásával árasztották el az árvákat. 4 francia rendőrség összejátszik Francával ellen. Franciaország felszabadulása után becsületrenddel és számos érdemrenddel tüntették ki. Luis Fernandez ellen az ügyészség most elejtette a vádat, de nem helyezték szabadlábra, hanem azon a címen, hogy a politikai menekülteknek tilos politikai tevékenységet folytatni, kiutasítási eljárást helyeztek ellene folyamatba. A francia ellenállás hősét kiadják Franco várbíróinak? — A francia haladó közvélemény megdöbbenéssel és nyugtalansággal várja a kérdésre a választ. Lumumba meggyilkolásának tovább« sajtó visszhanaia Moszkva. (MTI): Valamennyi moszkvai lap továbbra is számos cikket közöl Lumumba és társai meggyilkolásával kapcsolatban. A Pravda vezércikke a többi közt ezeket írja: — Nincs és nem lehet egyetlen becsületes ember sem — akinek a szívét ne töltené el a gyász és felháborodás. Haragtól izik az egész világ, és ez érthető is: nemzetközi bűntettet követtek el méghozzá módszeresen és hi- degvérűen, az ENSZ kék zászlaja pedig a kalózok fekete zászlaját helyettesíti a gonosztevők kezében. — Lumumba meggyilkolása a gyarmatosítók műve. A gyarmatosítók már nem egyszer bántak így el az ázsiai és afrikai felszabadító mozgalom vezetőivel. — Lumumba és küzdőtársai tragikus haláláért elsősorban a belga gyarmatosítókat terheli a felelősség — hangsúlyozza a vezércikk, majd rámutat — Belgium szövetségesei sem bújhatnak ki a súlyos felelősség alól Lumumba meggyilkolásáért. Lumumba hóhérai között a világ megvetéssel emlegeti Hammarskjöld nevét. Valóban nincs kifejezés arra az aljasságra, amely a gyarmatosítók harminc ezüstpénzzel megvásárolt, visszataszító kiszolgálóját jellemzi! — mutat rá a Pravda. — Kongó miniszterelnöke elpusztult, de a Kongói Köztársaság törvényes kormánya, amelyet Gizenga vezet, tovább harcol Kongó szabadságáért és függetlenségéért. A szovjet kormány a szabadságszerető államok szent kötelességének tekinti a segélynyújtást. A maga részéről kész a Kongói Köztársasággal barátságban álló több állammal együtt megadni minden lehető segítséget és támogatást a kongói népnek és törvényes kormányának — fejeződik be a Pravda vezércikke. PÁPJZS, (MTI): A francia rendőrség az elmúlt ősszel számos letartóztatást eszközölt azon a címen, hogy „kiterjedt kémhálózatnak” jutott nyomára. A letartóztatottak jelentős része az idők folyamán szabadlábra került. A vádakat nem sikerült bizonyítani. A fogvatartottak között van Luis Fernandez, a francia ellenállási mozgalom kimagasló alakja, az illegális Spanyol Kommunista Párt tagja. Fernandez, mint a szabad francia erők tábornoka küzdött a hitlerista megszállók