Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1960-12-20 / 299. szám

Több burgonyát, hízót adott a nagykállói járás — Ezer hízót szerződtek jövőre a szövetkezetek Ami nem Mhivatalos“ — és aminek egyedül csak a raktára» nem örül Jól felkészültek a téli gépjavításra Tiszavasváriban Még nem mindenütt tettek pontot a mezőgazdasági munkák Végére, de már mind inkább a munka erdeménye kerül az elő­térbe. Közeleg az év vége, a zárszámadás, mind gyakrabban kerül szóba a munkaegység érté­ke. Az ország ellátásán kívül ez a tény tereli most a figyelmet meg jobban a felvásárlásra az eladók szemszögéből nézve; az áruértékesítésre. A nagykállói járásban nem áll­nak éppen rosszul, különösen ami' a burgonya és a hízott ser­tés felvásárlását illeti. Burgonyából 133 vagon volt a járás negyedik ne­gyedévi terve és eddig csak­nem a kétszeresét; 263 va­gont értékesítettek. Hízott sertésből nem állnak ugyan ilyen jól, legalábbis szá­zalékos kimutatás szerint nem; az egész évi tervnek 105 százalé­kos teljesítése azonban legalább olyan örvendetes, mint a burgo­nya értékesítési terv túltelje­sítése. Különösen jónak mondha­tó ez az eredmény akkor, ha még azt is hozzátesszük, hogy november végéig érték el. Te­hát még a decemberi felvásár­lás hozzá jön.. Ebben a hónapban inég mintegy nyolcszaz hízott sertés felvásárlására számí­tanak. Külön is érdemes megemlíteni járom kézsé­get: Geszteréd 250 darabra kötött szerződést és - 430- at adott át, Kállósem jennek 464 darab a teljesítése a tervezett 350 dara>>'.),U szem­ben, Szakolyban pedig kettő híján hatszázat adlak el holott csak nc.jyszíz volt a terv. A felvásárlással egyidőben szorgalmazzák a jövő évi szerző­dés kötéseket is, még pedig nem is eredménytelenül; ezer darab sertés hizlalásra kötöttek eddig szerződést a téeszek. A kukorica felvásárlásának még a derekán tartanak; a tervezett 29 vagonnak eddig a 44 száza­lékát teljesítették. Külön emlí­tést érdemel a nagykállói Virág­zó Föld Tsz, ugyanis tervüket hatszorossára teljesítették, öt ven mázsa helyett 350 mázsát értéke­sítettek. A császárszállási Új Al­kotmány Tsz tagjainak bőven termett a háztáji földön; 230 mázsát értékesítettek a háztáji­ból. A téesz jó termést, jó jövedel­met akar jövőre kukoricából, er­re utal a kétszáz holdra kötött szerződésük. Háromszáz mázsa kukoricát adnak majd át a ter­mésből, — májusi morzsoltban, — a szerződés szerint, a téesz pe­dig kétszáz mázsa műtrágyát kap még a télen, de legkésőbb a vetés megkezdéséig. A vezetőség bizonyára alaposan megfontolta a ! dolgot, hiszen ez a szerződés, il- j leive a kétszáz mázsa műtrágya I jelentősen emeli majd a termés­átlagot, sokkal többel. mint amennyibe a műtrágya kerül. A I több kukorica pedig több sertés hizlalását teszi majd lehetővé. Lassan — reméljük —„beköt” az idő. A mezőgazdaságban a j benti munkák maradnak: cso- I mázas, jószággondozás, tervezge- • tések. A traktorok is pihenőre térnek az egész évi megfeszített munka után. Azazhogy pihenni térnének és csak azok, amelyek nem szorulnak valamilyen ja­vításra. Olyan pedig elvétve akad. A Tiszavasvári Gépállomásra látogattunk cl, hogy megérdek­lődjük; Megtettek-e minden szükséges lépést annak érdeké­ben, hogy a téli nagyjavításo­kat idejében, megfelelő minő­ségben elvégezhessék? Érdeklő­désünkre a gépállomás igazga­tója, Nagy Sándor és a mű­szaki vezető — ugyancsak Nagy Sándornak hívják — adta meg a választ és kalauzolt a mű­helyekben. — A gépállomás fennállása óta nem volt ennyi alkatrész a raktárban felhalmozva a téli gépjavításhoz, mint az idén — mondotta az igazgató. — Ezt úgy sikerült elérni, hogy a jö­vő évi keretből már most meg­kaptunk négy és félszázezer forintot anyagvásárlásra, ugyan­akkor a gépállomás emellett nyolcszázezer forintot fektetett be erre a célra. Az alkatrészek jelentős része már megérkezett. — A téli gépjavításra való felkészülés azzal kezdődött, hogy a traktorosok segítségével fel­mértük milyen anyagra és al­katrészre van szükségünk. — Milyen a gépek állapota, hogyan állnak a munkákkal? — A gépek állapota nem kedvező. Ennek több oka van. Első az, hegy 93 gépünk dolgo­zott két műszakban. A második műszakra kevésbé képzett em­bereket tudtunk biztosítani, akik kisebb hibákat észre sem vettek, csak ha már nagyobb tett a baj. A másik az, hogy az idén a gépparkunk csak húsz százalékkal gyarapodott, vi­szont az egy traktoregységre ju­tó teljesítmény a múlt évihez viszonyítva megkétszereződött. Egy traktoregységünk teljesít­ménye a legutóbbi értékelés szerint 839 normálhold. — A vetést — néhány kri­minálisán elázott terület kivé­telével — mindenütt befejeztük terv szerint, vagy helyenként még többet is vetettjük. Elma­radtunk a mélyszántással, amely elengedhetetlen a dohány, cu­korrépa alá. Mi is várjuk a fa­gyot, azért, hogy tovább szánt­hassunk, mert most a széntó- traktorok állnak. A januári mélyszántás is sokkal többet ér, mint a márciusi talaj forgatás, szellőztetés. mivel erre a munkabértteret esai a jövő évtől van biztosítva; Azonban a javítást a tizenhét műhelymunkás már megkezdte. A javítási tervünkben külön­ben külön csoportosítottuk az egyes géptípusokat. A téli gép­javítást csak úgy vagyunk ké­pesek elvégezni, ha a traktoro­sokat is bevonjuk a munkába. — A Diesel-motoros erőgé­peknél például egy tíz dolgozó­ból álló csoport lesz. öt csoport a Hoffhcr szántótraktorokat fog­ja javítani és minden traktoros itt a maga gépével foglalkozik majd. Külön csoport javítja majd a munkagépeket. Erre a csoportosításra azért is szükség van, hogy így könnyebben át lehessen tekinteni a munkát. A három nagy csoporthoz küiön- küiön biztosítunk szakmai veze­tőket, mert a műhelyvezető egyedül nem lenne képes az irá­nyításra. Sajnos, a javítást idő­bérben kell elvégezni és így — a lazsálás elkerülhetetlen. Ezt akarjuk a csoportosítással a minimálisra csökkenteni. — Felkészültek-e a termelő­szövetkezetek gépparkjának a javítására? — Huszonkét termelőszövet­kezettel kötöttünk gépjavítási szerződést. Eddig erőgép javí­tásra nyújtottak be igényt. A Hazánk védelmére nevelni — Sikcrül-e javítani a szak­mai színvonalon? Járási MUS küldöííválassíó értekexlei Bakíalórűníháxán — Igen, erre törekszünk. A téli szakmai aktatásban nagy­Az MHS szervezeti szabályza­ta értelmében két évenként vá­lasztják ujja az alsó, közép és íelső vezető szerveket. A járás- szerte megtartott alapszervezeti vezetőség választó értekezletek után a napokban Vincziczki Im­re járási KISZ-titkár bevezető­jével kezdődött meg az MHS já­rási küldöttválasztó értekezlete, melyen Takács Károly elnök mondott beszámolót az elmúlt két esztendő eredményeiről, hiá­nyosságairól és a soronkövetke- zo feladatokról. Kedvező lehefőségek A honvédelmi sportszövetség munkája, különösen az utóbbi hónapokban, kedvező fordulatot vett és számszerűleg, minőségi­leg örvendetesen javult. A fel­lendülés alapvető oka, hogy az MSZMP Központi Bizottsága augusztusi határozata alapján a járási párt-végrehajtó bizottság is napirendjére tűzte az MHS alapszervezetek munkájának se­gítését és határozatban rögzí­tette a feladatokat. A tapaszta­latok azt bizonyítják, hogy azo­kon a helyeken működnek jól az MHS körök — Nyírtéten, Nyírmadán, Leveleken, Nyírib- ronyban, — ahol a pártszerveze­tek és tanácsok rendszeresen se­gítik munkájukat. Az eredmények megtartásá­nak és fokozásának legfőbb követelménye, hogy a köz­ségekben működő párt, álla­tni és tömegrszervezetek úgy dolgozzanak, hogy a minden­kor legfontosabb feladatok mellett ne hanyagolják el még átmenetileg sem az MHS szervezetekkel való tö­rődést. Annál is fontosabb követelmény ez, mert a fiatalok egyre inkább megismerik, megszeretik és igénylik az alapszervezetek nyúj­totta ismereteket. Mint Valkó Mihály elvtárs, a megyei MHS munkatársa elmondotta, ezeknek az igényeknek kielégítésére ad­va vannak a szükséges anyagi feltételek. Cél: a nevelés Jóllehet nem általános jelen­ség, egyes tények mégis arra val­lanak, hogy még hatnak a fia­talokra a vallásos nézetek és néhányuknál hiányoznak az alap­vető általános és politikai isme­retek. Az autó, motor, rádió, lö­vészet slb. jó eszközök, hogy az MHS tagjait építő munkánk vív­mányainak megvédésére nevel­jük. 1 Minden alapszervezeti elnök­nek és körzetvezetőnek vilá­gosan kell látnia, hogy nem a technikai ismeretek elsajá­títása az MHS legfőbb fel­adata« hanem a világnézeti, politikai nevelés. Az ellenség és a barát felisme­rése olykor nehezebb mint mo­torkerékpárt vezetni vagy célba lőni. A vonzó, élményt nyújtó nevelés feltételezi, hogy az MHS tagjai rendszeres klubéletet ét­iének. mint ahogy azt a nyír­táti tapasztalatok is igazolják. A világnézeti’ nevelés, kiképzési és szervezési munka mellett válto­zatlanul nagy gondot keh fordí­tani az egész lakosságot felölelő propagandára, hegy mesismei.'él: és megszeressék az MHS tevé­kenységét. Ezen a téren is van­nak számottevő eredmények. Az elmúlt évben megtartott 60 elő­adáson több mint kétezren vettek riszt. Akik sokai lehelnek Mindenekelőtt a tartalékos tisztekre vár a feladat, ■ hogy előre vigyék az alapszervezetek munkáját, Jelenleg a nyilvántar­tott tartalékos tiszteknek több mint fele nem tevékenykedik az MHS-ben. Elsősorban azért, mert nem ismerik fel e munka fontosságát. Politikai felvilágosító szóra és meggyőzésükre annál is inkább szükség van, mert ehhez a tevéKenységhez ők értenek a legjobban és tu­dásuk továbbadása köteles­ségük! A tartalékos tisztek bevonása nemcsak szakmailag, de politi­kailag is erősítené a szervezete­ket, mert mintegy 80 százalékuk párttag. Ugyancsak fontos lendítője az alapszervezetek tevékenységének a munkásőrséggel való jó és egy­re terebélyesedő kapcsolat. Kö­zös együttműködési tervük na­gyobb részét teljesítették. Nyír­madán, Besenyődön és Levele­ken munkásőr kiképzési felelő­sök vannak, de az Apagyi Ál­lami Gazdaságban, Magyon és Baktalórántházán is segítik az alapszervezeteket. A választások A beszámoló, az ellenőrzési bi­zottság tájékoztatója után több órás vita keretében számoltak be a küldöttek alapszervezeteik eredményeiről, problémáiról és a megnövekedett feladatok megol­dásának leghasznosabb módsze­reiről. Ezt követően megválasz- otíák az MHS járási elnöksé­gét, melynek elnöke Horváth István lett. A megyei küldött- értekezletre nyolc szavazati és két tanácskozási joggal rendel- cezö küldöttet választottak, kö­röttük Benkei András elvtársat, az MSZMP Központi Bizottságá­ra!; tagját, a megyei pártbizott­ság első titkárát és Soltész Ist­ván elvtársat, a Hazafias Nép­front megyei titkárát. — péter m részit a második műszakban fog­lalkoztatott tratorosok, termelő­szövetkezeti tagok vesznek részt itt, a központban. A központ­ban szervezett tanfolyam száz­ötvenen lesznek s egyharmaduk termelőszövetkezeti tag. Ezen kívül úgy terveztük, hogy Ti- szadobon é6 Tiszadadán, a hely­színen is indítunk tanfolyamot kizárólag termelőszövetkezeti tagok részére, akik egyrészt a tsz traktorával, másrészt a mi­enkkel fognak dolgozni — tájé­koztatott az igazgató. Nagy Sándor műszaki veze­tőtől az iránt érdeklődtünk, hogyan szervezik meg magát a téli gépjavítást. — A téli gépjavítást hivatalo­san január elején kezdenénk. A színház műsora ns év utolsó napjaiban Karácsonykor és Szilveszter­kor bárom napon át találkozik még egymással színház cs kö­zönség, mindhárom napon kei­két előadás alkalmával. A mű­sor eddigi közlésünktől némileg eltér, ezért megismételjük. De­cember 25-én, vasárnap délután 3 órakor a Csokonai Színház mutatja be A miniszterelnököt bérletszünctben, este ugyanezt adják a Madách-bérletben. 23-án délután négy és este í nyolc órai kezdettel Katona: \ Bánk bán című drámáját játsz- j szák a Déryné Színház művé­szei. 31-én 6 és féltizenegy órakor szilveszteri kabarémií- sort rendez a Miskolci Nemzeti Színház vendégtársulata. A jegyek minden előadás \ előtt már négy nappal megvált- j hatók a József Attila Művelő-1 dési Ház pénztárában. tiszadobi Táncsics, a tiszavasvá­ri Rákóczi é6 Petőfi, és a tísza- löki Kossuth Tsz nyújtott be nagyobb gépjavítás! igényt A termelőszövetkezetekben új gé­pek vannak, nem hozzák még mindet javításra. A tizennégy erőgép mellett két tehergépko­csi és a munkagépek javítását végezzük majd. Az erőgépet — mivel ezek a legmodernebbek — a legjobb, Dieseles csoport fogja javítani. — Lesz munka bőven. Saját gépünk 138 van, amely kisebb; vagy főjavításra szorul. Legna­gyobb" gondunk a helyszűke. Nem férünk el a nagy javító­műhelyben. ötven kombájnuftk és negyvennyolc cséplőgépünk javításához hozzá sem kezdhe­tünk emiatt, csak tavasszal. A tájékoztatás után megnéz­tük a nagy javítócsarnokban, folyó munkát. A szerelőműhely­ben belorusz traktorok, Zeto- rok, körmösök, vetőgépek ba­jait, hibáit keresik, szüntetik meg a műhelymunkások. A mo­dern gépműheyben végzik (nem hivatalosan, de darabonként több ezer forint megtakarítás­sal) a főtengelyek, hajt&r^l- csapágyak köszörülését. Ha ki­sebb mértékben is, de javában megy a javítőmunlca minde­nütt. l A raktárban katonás rendben sorakoznak a hat-hét emeletes polcokon csoportosítva a kü­lönféle alkatrészek: Hoffher­dugattyíik, ekealkalrészek, veiő- gépszerelékek, csapszegek, csa­varok — igen nehéz lenne vala­mennyit felsorolni. A biztató gépjavítást szezon­nal: a vezetők, traktorosok egy­aránt nagyon örülnek, csak egyedül a raktárosnak van pa­nasza: egyedül nem győzi emel­getni, elszortírozni a rer.gst;g, nap mint nap gyarapodó anya­gokat, alkatrészeket. Reméljük, csak ennyi panasz lesz a Tiszavasvári Gépállomá­son az egész gépjavítón idő­szak alatt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom