Kelet-Magyarország, 1960. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-15 / 269. szám
MAI N A P L Ő I960, november 15, kedd. Névnap: LIPÖT. A NAP ESEMÉNYEI: sportja Alárendelt szerepet játszottunk Jászberényi Vasas—Nyíregyházi Spartacus 1:0 (0.0) Háromszázharminc éve, 1630- ban halt meg Kopier német csillagász, a bolygók mozgástörvényének felfedezője, ötven évvel ezelőtt, 1910-ben halt meg Wilhelm Raabe német polgári realista író. 1916. novemberében halt meg I. Ferenc József, s ekkor lépett trónra IV. Károly. •k BÖKI KARTÁRS Böki kartárs Nagykállóban időzött a múltkorában, s a hangulatos kis cukrászdába is benézett. Sokáig nem időzött azonban, mert a lemezjátszó úgy bömbölt, hogy saját szavát se értette tőle. A kísérlet, hogy lehalkítsa a készüléket hiábavalónak bizonyult, mert a személyzet mindig felerősítette. Böki tehát fizetett és ment, mielőtt meg- siketült volna. Megjegyzése a dologról: cukrászdában a kedves hangulatvilágításhoz, halk, finom zene illik.-ér FORGALOMKORLÁTOZÁS! A tunyogmatolcsi Szamos-hidon a forgalom 1960. november 22-én, 0 órától, 1960. november 26-án reggel nyolc óráig szünetel a híd átépítése miatt. A közúti járművek ezalatt a Vásárosnamény és a kisari Tisza-hídon, valamint a csengeri Szamos-hidon közlekedhetnek. A vasúti forgalom Tu- nyogmatoIcs-Alsó és Fehérgyarmat között 1960. november 22-én 2 óra 38 perctől, november 25-én 19 óráig szünetel. Fehérgyarmat és Zajta állomások között a vonatok menetrend szerint közlekednek, míg a Mátészalkára, vagy továbbutazók számára Csengeren keresztül vonatpótló autóbuszok állnak rendelkezésre. ★ IPAROST AGG YÜLÉS. A KIOSZ nyíregyházi járási szervezete ma délután 17 órai Kezdettel iparostaggyűlést tart Nyíregyházán, a Bocskay utca 15 szám alatti helyiség nagytermében. A taggyűlésen meg fog jelenni és fel fog szólalni Semsei Ferenc, a KIOSZ Országos Központjának munkatársa is. •k ELŐKÉSZÍTŐ EGYETEMI FELVÉTELRE. A Megyei Tanács VB. Művelődési Osztálya ebben az iskolai évben is beindítja az egyetemi felvételre előkészitő tanfolyamot azok részére, kik egy-két, vagy több éve végezték el a középiskolát és most akarnak az egyetemek nappali, esti, vagy levelező tagozatain tovább tanulni. A tanfolyam helye a Zrínyi Ilona Leánygimnázium. A résztvételi díj tantárgyanként 160 forint. A jelentkezők 1960. november 30-ig adják be kérvényüket a Zrínyi Ilona Leány- gimnázium igazgatóságához. A kérvényeket a munkahellyel is igazoltatni kell. ir A NYÍREGYHÁZI Roagonyi Piroska leánydiákotthon I960 november 19-én ünnepli kollégiummá avatását. Ez alkalommal ünnepélyes előadást és zászlóavatást rendez a diákotthon. Az ünnepségre este 19 órai kezdettel kerül sor a József Attila Művelődési Házban. ★ MEGHÍVö. Az Orvos-Eü. Dolgozók Szakszervezete Szabolcs- Szatmár megyei bizottsága rendezésében november 16-án, szerdán d. u. 2 órai kezdettel „Társadalmi törvények és a világpolitika” címmel dr. Várhegyi Zoltán központi előadó szakmai politikai előadást tart. Előadás helye: Nyíregyháza, Zsdánov u. 24. nagyterem. A nyíregyházi együttes már előző napon elutazott a mérkőzésre, hogy pihenten álljon ki: A csapat a védekező taktikát választotta, s így a mérkőzés nagyrészében a hazai csapat támadott. A nyíregyházi együttes a következő összeállításban lépett pályára: Hargitai — Galló, Siska, Szokol — Havacs, Boros — Balogh, Pál, Lakatos, Papp, Aranyi. Egy szép támadás után nagy kavarodás keletkezett a nyíregyházi kapu előtt. Márkus a kimozduló Hargitai kapujára lőtte a labdát, az Szántai hátán iránytváltoztatva a gólvonal felé gurult, s a menteni akaró Szokol a gólvonalról már csak a saját hálójába tudta juttatni a labdát. 1:0 Jászberény javára. A gól után is fölényben játszott a hazai csapat, s csak Hargitai nagyszerű védése akadályozta meg az újabb gólokat, A mérkőzésen jobb csatárjátékot játszott Jászberény, sokkal többet és veszélyesebben támadott, mint a Spartacus. A nyíregyházi együttes ezen a találkozón teljesen alárendelt szerepet játszott, s Hargitai nagy formája mentette meg a csapatot a súlyosabb vereségtől. Jászberény teljesen megérdeme ten nyerte a találkozót. A nyíregyházi csapatból Hargitai (a mezőny legjobbja), Havacs és Boros játéka érdemel dicséretet* AZ NB 11. Állasa 1. Ganz-M. 15 7 8 — 27: 8 22 2. BVSC 15 10 2 3 33:14 22 3. Özd 15 8 5 2 21:13 21 4. Szolnok 15 8 4 3 32:16 20 5. Pü.-őrök 15 6 6 3 22:2) 18 6. Nyh. Spart. 15 5 5 5 10:13 15 7. Cegléd 15 4 7 4 18:25 15 8. Bp. Spart. 15 5 4 fi 22:20 14 9. Egyetértés 15 4 6 5 17:16 14 10. Diósgyőr 15 4 6 5 20:23 14 11. M VSC 15 6 2 7 16:23 14 12. Kecskemét 15 4 5 6 16:21 13 13. Szeged 15 5 2 8 15*20 12 14. Bp. Előre 15 3 4 8 18:24 10 15. Borsodi B. 15 2 4 y 10:21 8 16. Jászberény 15 3 2 10 13:33 8 AZ NB III. TABIAZATA 1. DEAC 14 8 6 — 28: 7 22 2. Misk. B. 15 9 3 3 33:23 21 3. D. GÖCS 15 7 6 2 29:15 20 4. R.-bánya 15 7 5 3 32:22 19 5. Eger 15 8 1 6 43:24 17 6. Egercsehi 15 6 4 5 18:16 16 7. Gyöngyös 15 5 5 5 21:25 15 8—9. D. Kinizsi 15 6 3 6 19:24 15 8—9. MMTE 15 4 7 4 19*24 15 10. D. Honvéd 15 5 3 7 27:32 13 11. Somsály 15 4 4 7 20:27 12 12. Tiszalök 14 4 3 7 23:22 11 13. D. Építők 15 3 5 7 16:24 11 14. Kisvárda 15 l 3 8 16:25 11 15. P.-ladány 15 4 3 8 19:37 11 16. R.-szentm. 15 4 1 10 19:31 9 A MEGYEI BAJNOKSÁG TÁBLÁZATA: 1. Ny. Műnk. 14 12 — 2 47: 8 24 2. Nyb. Spart. 14 9 3 2 34:11 21 3. Mát. TK. 14 10 1 3 30:13 21 4. Balkány 15 9 3 3 26:18 21 5. Nyírbog. 14 10 — 4 31:21 20 6. Nyírmada 14 8 2 4 34:15 18 7. Ny VSC 14 7 1 6 26:18 15 8. N.-Kálló 15 5 4 6 20:16 14 9. N.-halász 14 6 2 fi 30:31 14 10. Nyb. D. 14 6 1 7 25:27 13 11. Nagyecsed 14 4 4 6 14:34 12 12. F.-gyarm. 14 3 4 7 20:22 10 13. T.-vasvári 14 5 — 9 23:32 10 14. Mándok 14 2 4 8 14:29 8 15. Nyírtass 14 4 — 10 10:33 8 16. Honv. SE 14 2 2 10 16:40 6 17. Namény 14 2 1 11 12:50 5 18. Ny. Spt. II. 15 7 3 5 45:27 17 NYÍRBÁTORI SPARTACUS— HONVÉD ASE 7:0 (4:0) A hazaiak kezdtek jobban, s már a 2. percben a vendégcsapat hálójában táncolt a bátoriak vezető gólja, Karácsonyi révén. Nagy fölénybe került a Spartacus, már ekkor látni lehetett, hogy nagyarányú győzelmet fog aratni. A 21. percben Miczi, a 27. percben Kiss, majd Tóth újabb góljával alakult ki az első félidő eredménye. Szünet után is a Spartacus támadott, s szinte tetszés szerint érte el góljait. Ebben a játékrészben Miczi és Bácskái két gólja jutott még a vendégcsapat hálójába. A vendégeket a még súlyosabb vereségtől jól védő kapusuk akadályozta meg. A Nyírbátori Spartacus ilyen arányban is teljesen rászolgált a győzelemre. További eredmények: Nyíregyházi Spartacus II.—Vásárosnamény 3:1, Nagyhalász—Nyírtass 5:0, Fehérgyarmat—Mátészalkai TK 1:0 (!!!), Nagyecseff—Tisza- vasvári 2:0, Mándok—BalKány 2:2. Kálim pontra nőtt a Nyíregyházi Munkás előnye A forduló nagy szenzációját a megyei labdarúgó bajnokságban az szolgáltatta, hogy vereséget szenvedett a Mátészalkai TK. így a szalkaiak vereségével és Balkány pontvesztésével a Nyíregyházi Munkás előnye 3 pontra növekedett. Érdekességként meg kell említeni, hogy a nagyarányú győzelmet aratott Nyírbátori Spartacus feljött a második helyre. Kezdés után azormí l a hazaiak vezettek veszélyes támadást, amelynek végén meleg neljzet alakult ki a Spartacus kapuja előtt. A 10. percben Márkus hatalmas bombát eresztett meg, melyet Hargitai nagyszerűen védett. Nem sokkal ezután Szántai elől mentett Hargitai. A nyíregyházi csapat szórványosan támadott, de ezek a támadások sem jelentettek különösebb veszélyt a jászberényi kapura. A játékidő első felében a nyíregyházi támadósor tagjai közül egyedül Lakatos váratlan, erős lövése volt említésreméltó. Szünet után is a hazaiak irányították a játékot. Az 53. percben érte el győztes gólját Jászberény. TISZALÖK—D. KINIZSI 5:0 (1:0) A hazai csapat már az első félidőben is nagy fölényben játszott, de fölényét csak a második félidőben tudta gólokra váltani. Az első játékrész egyetlen gólját, sorozatos hazai támadások után a huszadik percben szerezte meg Berki, amikor közelről lőtt a hálóba. Ebben a játékrészben Schneider, majd Csáki hibáztak biztos helyzetben. Szünet után még jobban kidomborodott a tiszalökiek fölénye, s ekkor a fölény gólokban is kifejezésre jutott. Már a kezdés percében szép Schneider— Csáki támadás futott végig a pályán, melynek végén Antalóczi a jobb felső sarokba lőtt. 2:0. Az 52. percben Berki hatalmas lövése a kapufáról vágódott le, de újabb hat perc múlva már nem hibázott a tiszalöki csatár. 3:0. Ekkor büntetőhöz jutottak a debreceniek, de a megítélt büntetőt Jedlovszky jó érzékkel védNY1REGYHÄZI munkás— NYlRBOGDÁNY 5:1 (2:0) Mindkét csapat több szép támadást vezetett a játékidő első perceiben. A nyíregyházi csapat a 20. percben büntetőhöz jutott, de Szilágyi II. a kapufát találta te ki. További tiszalöki fölény ■után Berki és Antalóczi góljaival Tiszalök teljesen megérdemelten nyerte a találkozót még ilyen arányban is. KISVÄRDAI vasas— D. ÉPÍTŐK 3:0 (1:0) Változatos játékkal kezdődött a mérkőzés és a 15. percben Kisvárda a debreceni kapu előtti kavarodásból Farkas révén megszerezte a vezetést. 1:0. Változatos maradt a játék, továbbra is támadtak a debreceni csatárok, de a védelem mindent hárított. Szünet után Kisvárda ragadta magához a kezdeményezést, s az 50. és a 70. percben elért gólokkal megérdemelten győzte le a D. Építők csapatát és szerezte meg a mérkőzés két pontját. Eredmények: Miskolci Munkás —DEAC 0:0, Rudabánya—Eger- csehi 2*1, D. Honvéd—Rózsa- szén tmárton 6:1, D. GÖCS— Eger 2:0, Püspökladány—Somsaly 1:1, M. Bányász—Gyöngyös 2:1. el. Ezután két perc alatt Csem- niczky két gólt lőtt, s így alakult ki a félidő eredménye. Szünet után is a Munkás irányította a játékot. Az 57. percben a bogdányi védők rövid hazaadását Gelics elcsípte, így szerezte meg a harmadik gólt. Röviddel ezután ismét Csemniczky volt eredményes, majd a bogdá- nyiak tiszteletgólját Cziránku szerezte meg. A végeredményt Esze- nyi gólja állította be. NYÍRMADA—NAGYKALLÖ 1:0 (0:0) A hazaiak kezdtek jobban és sorozatos támadásokat vezettek Fehér kapuja ellen. A káliéi csatároknak azonban nem ment a góllövés, hiába játszottak saját pályájukon. A puhán és kényelmeskedve játszó káliói csatárok elől a nyírmadai védők mindig menteni tudtak. A madaiak az első támadást csak a 35. percben vezették Kézi révén, akinek lövése alig kerülte el a kaput. Szünet után is a kállóiak támadtak többet, s fölényben voltak. Ekkor azonban már a madal együttes is igen veszélyesen támadott néhány alkalommal. Kézi először egy érvénytelen gólt szerzett, majd a 75. percben ugyancsak ő vezetett veszélyes támadást, elhúzott Milotay mellett, aki a 16-oson belül csak szabálytalanul tudta akadályozni. A megítélt büntetőt Kézi értékesítette. A gól után hatalmas fölényben játszott a kállói együttes, de az eredményen nem tudott változtatni. A kállói csapat tehetetlen csatársorának köszönheti, hogy hazai környezetében is vereséget szenvedett Nyírmadátöl. NYÍREGYHÁZI VSC— NYÍRBÁTORI DŐZSA 4:0 (1:0) Már az első percekben VSC- támadásokat láthattak a nézők, s a kezdés után közvetlenül majdnem gólt érték el a nyíregyháziak. Az első gólt Román I. szerezte a 25. percben, aki elfutott, s úgy lőtt kapura. Lövését a nyírbátori kapus kiejtette, de a résen lévő csatár másodszorra már nem hibázott. 1:0. A második játékrészben már teljesen a nyíregyházi csapat irányította a játékot és Román II., Tóth, majd Román 1. góljaival biztosan és ebben az arányban is megérdemelten nyerte meg a találkozót. MOZIK M ÜSQRA BÉKE MOZI: Ballada a katonáról. Magyarul beszélő díjnyertes szovjet film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. DÖZSA MOZI: Fatima. Könnyes szerelmi történet a múlt szazadból. Színes szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: Különös hajótöröttek. Kacagtatóan szellemes, ötletes színes angol filmszatíra. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Meztelen igazság. Egy zsaroló, zugújságíró botrányai. Angol filmszatíra. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. NB Ill-asaink jól fejezték be az őszi szezont Mindkét NB Ill-as együttesünk szép győzelemmel tett pontot az őszi szezon végére ezen a vasárnapon. Saját pályáján győzte le a Tiszalök az igen jóképességű D. Kinizsit, Kisvárda pedig a D. Építőket. Ezzel a győzelemmel mindkét együttes javított helyzetén a bajnoki táblázaton, Kisvárda a 14., Tiszalök pedig a 12. helyen végzett az őszi fordulóban. Uymódon mindkét együttesünk bizakodva nézhet a tavaszi forduló elé, s megvan a reményük, hogy a kiesést elkerülve, egyre jobb helyen végezzenek. 6