Kelet-Magyarország, 1960. október (20. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-16 / 245. szám
Huszár István: Anyámnak *> Csodáskelyhű virágot tépnék, melegillatút, kedveset. Aranyvirágot, aranylevéllel, Édesanyám neked. Nyugodt, színes mezőkre vinném, elfáradt drága lelkedet, simogató meleg szellők, elsimítanák fáradt léptedet. Harmat gyöngye, ékköve peregne, kényelmes, szép cipőd nyomán, fel-felkacagnál boldogan, nem vagyok fáradt és semmi se fáj Kacagnád kitárt szívvel, boldogan, aranynap sütné ősz hajad, olyan szép lennél, ragyogó, a melegfényű dús lombok alatt,-k A megyei pályázaton harmadik dijat nyert verseskötetéből. Krecsmári László: Éjszakai szántás Az éj barna, terebélyes faját körülszőtte hálója a csöndnek... Ágain — mint sárguló gyümölcsök — a csillagok' fénykocsányon csüngnek. Ügy fekszik a nyugalom a tájon, mint házakon a gyapjas, téli köd, Pihen minden — csak a Szomjúháton szánt egy traktor s tompán dübörög. Vakítón fénylő reflektorszeme magra éhes rögeket cirógat — megfeszíti hát acél izmait és igyekszik, mert — Vetnénk már holnap — mondta az este az agronómus — s csak őmiatta késsen a dolog?... A jószagú, nedves, friss szántásra a Hold olvasztott, bronz fénye cső; .' s dohog a gép. — Olajszagú füstje kezet fog a földnek illatával s az öt eke csillogó ezüstje összesimul testvér-barázdákkal... FILMEKRŐL A MEGBILINCSELTEK A MEGBILINCSELTEK sd?án film, amelyet nem lehet egyhamar elfelejteni: nagyszerű témája, eszmei mondanivalójának félreérthetetlen tisztasága, kiváló rendezése és a. szereplők szug- gesztiv, jellemformáló játéka művészi alkotássá ötvöződnek benne. A film vádirat a faji gyűlölet ellen, meggyőző erővel mutatja be, hogy az ember felül tud emelkedni az embertelenségen, a mély előítéletek gyökereit ki lehet tépni, s a legerősebb bilincs- nélNés láncnál is erősebb az igaz, emberi érzés. V| ég élénken emlékezünk a tisztességtudó utcalány című film nagyszerű záró képsorára: egy amerikai rabszállító autóban egymás mellett ül a társadalmon kívüli prostituált és a meghajszolt vad, a lincselők elől menekülő néger. A felvevőgép lencséje premier plan-ba hozza a lány fehér kezét, amint a néger kezére simul, mintegy jelképezve összefonódott sorsukat. Ez a kép jut eszünkbe a Megbilincseltek című amerikai film utolsó jelenetét nézve: a szökevény néger ölében tartja sebesült társát. — egy fehér embert, — s miközben egyre közelednek a vérebek, az üldöző serrifek a néger fájdalmas dalba kezd. hangjában évszázadok gyötrel- j mével. Két fiatal, összeláncolt rab, fehér és néger, kényszerű egymásrautaltságban, vad hajszában szökik üldözői elől. Fűre lépni »zabod A vidám magyar filmek cso- portja ismét gazdagodott: új vígjátéka, a FŰRE LÉPNI SZABAD. A derűs történet napjainkban, Budapesten játszódik, és egy kényszer-társbérlet, no meg egy kedves szerelem körül bonyolódik. — Vezessen az ezredes úrhoz — mondta István, és közelebb lépett a férfihez. — Most nem lehet — ásított a fiatalember. — Az ezeredes úr csak reggel jön ide, és különben is... Tovább nem mondhatta, mert István teljes erővel sípcsonton rúgta az amerikait, aki fájdalmában felnyögött, és ösztönösen hajolt a lábához. István ezt a pillanatot használta ki. Mikor az amerikai feje a mellkasáig ért, hatalmas horogütést mért a fiatalember szegletes állára. Az amerikai, mint egy zsák, eldőlt a földön. A fiú most már gyorsan és ösztönösen cselekedett. Behúzta az ájult férfit a szobába. Zsebkésével felhasította a lepedőt. Egy vászondarabbal betömte a száját, kezét lábát összekötötte, és a megkötözött férfit a fürdősz/oába húzta. Feje alá egy párnát helyezett, majd rázárta a fürdőszoba ajtaját. Kiment a folyosóra. Óvatosan, lassú léptekkel végigosont a szőnyeggel leterített folyosón. A lépcsőfeljárónál megállt. Lenézett a hallba. Nem látott senkit. Halk léptekkel megindult. A száraz tölgyfaiépcső nyikorgóit léptei alatt. Míg leért, arra gondolt, hogy Johanntó! hogy fogja megszerezni a kulcsot. — Bezörgetek hozzá — gondolta. Megállt a gyéren megvilágított hallban. Körülnézett. Nem látott senkit. Elindult Johann szobája felé. Még nem ért el az ajtóig, mikor megnyílt az egyik földszinti szoba ajtaja, és kilépett rajta három férfi. István megismerte azt az amerika; tisztet, akivel Donovánnál találkozott. A tiszt egy pillanatra megállt, mintha tűnődne valamin, majd angolul mondott valamit társainak. Megindult a fiú felé. István ösztönösen a falhoz állt. — Hogy került maga ide? — kérdezte a tiszt. István nem felelt. — Emelje fel a kezét — parancsolta az amerikai, és mereven ránézett Közel álltak egymáshoz. A fiú tudta, hogy a következő percben támadni fognak. Nem várta be a támadást. Hirtelen mozdulattal megfeszített tenyerének élével halántékon ütötte a tisztet, aki az ütéstói hátratántorodott, majd elesett. A két amerikai rávetette magát. Az egyik rárohsnó férfit válldobással hajította a szalongarnitúrára, a másiknak pedig ugyanazzal a lendülettel belefejelt az arcába. Az amerikai azonban keménykötésű, izmos fiatalember volt. Mintha nem érzett volna semmit. Szemét egy pillanatra becsukta, megrázta fejét, és a következő percben hatalmas ütést mért István állára. A fiúnak megremegett az agya, belebotlott a szőnyegbe, és hanyattvágódott. Az amerikai rárontott. István azonban nem vesztette el eszméletét. Mikor az amerikai közelébe ért, gyors mozdulattal lábkulcsot hajtott végre. Mint egy hatalmas oszlop, dőlt el a fiatalember. István felugrott. Érezte, hogy valaki nagy erővel átkarolja, ösztönösen lehajolt, terpeszbe állt. majd hirtelen mozdulattal lábai között előre rántotta támadójának mindkét lábát. Lezuhantak a földre. Az amerikai szorosan tartotta őt, és azon mesterkedett, hogy a fiüt maga alá gyűrje. István hányát feküdt a férfin. Megragadta az amerikai bal kezének mutatóujját, és törni kezdte. A férfi a fájdalomtól fel- üvöltött, a szoritás engedett. Félszemmel a tiszt felé pillantott. A tisz akkor tá- pászkodott fel. Kezében megcsillant a pisztoly. — Adja meg magát — kiáltotta eltorzult arccal az asztalnak támaszkodva. Még mindig szédült volt a fiú ütésétől. A harmadik amerikai a fal mellett nyögött, és vállát fogta. Nagy fájdalmai lehettek, mert szeméből könny csörgött. Nincs mit tennem — gondolta a fiú. — Fegyverrel szemben tehetetlen vagyok. — Támadójának ölelése engedett. Felállt. Haja zilált volt, szeme vadul forgott. Felemelte kezét. — Álljon a fal mellé! Engedelmeskede 11. Egy óra múlva Már Donován ezredes előtt ült. — Tudja mi jár az amerikai hadsereg tagjai ellen elkövetett merélyletért? — Nem — felelte István. — De milyen alapon tartanak önök engem fogva? — Az amerikai megszálló hatóságnak ehhez joga van, fiatalember. Maga az amerikai övezetben van. István nem válaszolt. A szökési kudarc nagyon lehangolta. — Idefigyeljen, fiatal barátom — törte meg a csendet az ezredes. — Kár -magának így vadóskodnia. Lehet, hogy én túl nyers voltam magához, de a világos beszédet szeretem. Végrehajtja ezt a feladatot, és én becsületszavamat adom, hogy több megbízást nem kap. Ha visz- szajön, azonnal indul az Államokba. Én betartom a szavamat. Nekünk szükségünk van a- felfedezésre. Azt is elárulom, hogy ha nem tudjuk megszerezni, megsemmisítjük az egésze1, a tudóssal együtt, mert a felfedezés nem kerülhet más kezébe. Amennyiben nem hajlandó a feladatot végrehajtani, még a mai nap folyamán visszaadjuk a magyar hatóságoknak a bizonyítékokkal együtt. Ezt az Ígéretemet is betartom. Ha pedig volna más választásom, talán elállnék ettől a megoldástól. De nincs. Maga választhat. Élet, vagy halál. Ez a kérdés. Mert odaat felakasztják, az biztos. Én tökéletes segítséget adok a feladat végrehajtásához, a veszélyt a minimumra csökkentem. Utána aztán tanulhat... Sok idő nincs a gondolkodásra. Határozzon. Istvánban a gondolatók forgószele tombolt. Mit csináljon? Mit válasszon? Van-e értelme a további küzdelemnek? Holubra gondolt, a jó öreg professzorra, aki annyi odaadással dolgozott hónapokon keresztül. Az ezredes megint beszélni kezdett. Félfüllel hallotta, hogy a kommunisták kegyetlen módszereiről beszél, a kommunisták világielforgató terveiről, és arról, hogy az amerikaiak ’"állalnak a vilá" ki'ü-'rf íAr?k mstmér*!.«' ’«• — Maguk, fiatalember, azt várják, hogy felszabadítsuk a vasfüggöny mögötti országokat, a maga hazáját is, de ehhez a harchoz nem akarnak segítséget nyújtani. Az amerikai kormány önzetlen munkáját minden becsületes embernek támogatnia kell. Végeredményben kinek az érdeke Magyarország felszabadítása? A mienk vagy a maguké? —De kérem, én orvos akarok lenni — nyögte ki István. — Azért harcolnia kell! Orvos csak úgy lehet, ha maga is résztvesz a harc- oan. Különben nem. Bizonyára hallotta, hogy Magyarországon mennyi letartóztatás történt. Gondolja meg, hogy milyen sors vár magára. Nézze, (Folytatjuk.)
