Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-11 / 215. szám

Semleges-e az ENSZ Kongóban ? A nyugati hatalmak tisztában vannak korlátozott leh et őségéi kkel itonnbau már óvatosabban nyilatkoznak íz ellenrendszabályokról A bajbakerüit emberekre jel­lemző, hogy zavarukban azt is elmondják, amelyről más körül­mények között semmiképen sem tennének említést. Ilyen hely­zetbe került a héten Csőmbe, az imperialista-barát néger vezető is, alti hirtelen haragjában olyas­mit mondott el, antit később bi­zonyára nagyon megbánt. Katan­ga tartomány szakadár minisz­terelnöke ugyanis, amikor arról értesült, hogy az ENSZ-csapatok egyidőre a tartományban is — Kongó más területein már ré­gebben megtették — lezárják a repülőtereket, felháborodottan e szavakkal fakadt ki: „Ham­marskjöld főtitkár úrtól, amikor itt járt, ígéretet kaptam, hogy repülőtereinket nem zárják le és a katangai fegyveres erők szaba­don használhatják azokat...” A főtitkár úr tehát, aki azzal a feladattal járt Kongóban, hogy megakadályozzon minden külső beavatkozást az újonnan függet­lenné vált ország belügyeibe, az imperialistákkal összejátszó áruló „miniszterelnöknek” megígérte, hogy a „katangai fegyveres erők” — értsd: a belgák volt gyarmati csendőrsége — szabadon használ­hatja a tartomány repülőtereit. Hammarskjöld bizonyára nem örült Csőmbe nyilatkozatának. Az ENSZ kongói tevékenységére azonban nem csupán Csőmbe megnyilvánulásai vetnek árnyé­kot, hanem egy s más cselekede­tei is... kísérlete is. Nyugaton azonban ebből csak azt a tanulságot von­ták le, hogy „Kaszavubu nem sajátította el az államcsíny ki­robbantásának és végrehajtásá­nak technikáját”. Bizonyos, hogy Brüsszelben, Washingtonban és több más nyugati fővárosban újabb tervek készülnek a fiatal, független köztársaság megfojtására. Bármit kotyvasztanak is azonban az imperialista boszorkánykonyhák­ban, a kongói nép hősiesen foly­tatja nehéz harcát hazája valódi függetlenségének kivívásáért. Bonn, (MTI): A pénteki nap lázas tanácskozásai után szomba­ton Bonnban némileg enyhült az a mesterségesen felkorbácsolt izgatott hangulat, amelyet az elő­ző napon egyes körök Szándéko­san szítottak fel az NDK kor­mányának legutóbbi intézkedése miatt. A lapok, amelyek az elmúlt napokban még „sürgős ellen- rendszabályokat” követeltek, ma már sejtetik olvasóközönségük­kel, hogy ez nem is olyan egy­szerű. Pénteken délután Bonn­ban még oiyan hírek keringtek, hogy Erhard alkancellár szomba­ton délelőtt Nyugat-Berlinben tartandó beszédében bejelenti ezeket az „ellenrendszabályokat". Szombaton azonban Erhard egy nyugat-berlini ipar* kiállításon mindössze a nyugatnémet politi­ka jólismert szólamainak han­goztatására szorítkozott. Ugyan­akkor Bonnban közölték, hogy a kormány csak hétfőn foglalko­zik majd az esetleges' „ellenrend­szabályokkal”. Politikai megfigyelők vélemé­nye szerint egyelőre eredmény­telenek maradtak azok a tanács­kozások, amelyeket penteken Erhard Nyugat-Berlinben, Cars­tens külügyi államtitkár pedig Bonnban folytatott a nyugatiakkal. Wilhelm Pieck temetése A Kougói kormány helyzete megszilárdul Augusztus utolsó napjaiban sok minden tisztázódott Kongóban. A szándékos zavartkeltési kísérle­tek ellenére nyilvánvalóvá vált, hogy a köztársaság kormánya az országban feltétlenül ura a hely­zetnek. A független afrikai álla­mok leopoldvillei konferenciája bebizonyította, hogy a gyarmato­sítás alól felszabadult országok egységesen támogatják a köz­ponti kongói kormányt. Bebizo­nyosodott, az is, hogy a külön­böző szeparatista törekvések nem a kougói rép egy részének óhaját fejezik ki, hanem kizárólag a gyarmatosítók mesterkedéseit a fiatal független állam megfojtá­sára. Végül kiderült az is, hogy 'a súlyos pénzeken megvásárolt árulókat csak egy elenyészően szűk réteg támogatja, amely nem képes meggátolni, hogy a központi kormány érvényt sze­rezzen határozatainak az egész ország területén. És amikor Katanga határán felsorakozott a kongói hadsereg, hogy az utolsó szakadár tarto­mányból is elkergesse az áruló­kat és megteremtse az ország egységét, amikor a gyarmatosí­tókat az a veszély fenyegette, hogy Lumumbának, mint az or­szágot egyesítő győztes hadve­zérnek, hallatlanul megnő majd a tekintélye, akkor „a szabad világ” gyors cselekvésre szánta el magát... Berlin, (ADN): A Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bi­zottságának berlini székházában szombaton 14 órakor kezdődött mag Wilhelm Piecknek, a Német Demokratikus Köztársaság el­hunyt államelnökének temetési szertartása. Ezzel egyidőben a gyászmenet körülbelül 17 kilo­méter hosszú útvonalon sokezer berlini lakos, valamint küldöttsé­gek gyűltek össze az ország min­den területéről, hogy elkísérjék utolsó útjára a német nép nagy fiát. Walter Ulbricht vezetésével az NSZEP Központi Bizottsága poli­tikai bizottságának tagjai és pót­tagjai, Grotewohl vezetésével a kormány tagjai, dr. Johannes Dieckmann vezetésével a Népi Kamara elnökségének tagjai és dr. Correns-szel az élen a de­mokratikus Németország Nemzeti Frontja Országos Tanácsa elnök­ségének tagjai, valamint a kül­és belföldi vendégek elfoglalták helyüket, majd az ünnepi szertar­tás kezdetéül felhangzottak az új, demokratikus Németország nem­zeti himnuszának hangjai.1 A már leszögezett koporsó mel­lett, amelyet az NDK állami zász­laja borított, a nemzeti néphad­sereg négy tábornoka állott utolsó díszőrséget. A himnusz elhangzása után a gyászoló gyülekezet percekig tartó meghatott hallgatásba merült. Ezután az NSZEP Központi Bi­zottságának első titkára, az NDK miniszterelnökének első helyet­tese, Walter Ulbricht, aki ötven éven át együtt harcolt Wilhelm Pieckel a közös célért, mondotta el gyászbeszédét. „Megfogadjuk, hogy minden erőnket és képességünket latba- vetjük, hogy a szocializmus győ­zelme a Német Demokratikus Köztársaságban előmozdítsa Nyu- gat-Németországban a munkás­osztály egységét és a beke összes erőinek összefogását a német nép javára és azért, hogy Németor­szág újraszülessék, mint béke; szerető, demokratikus, haladó és egységes állam”. A temetési szertartás után á' néphadsereg tábornokai gyászih-' dúló hangjai mellett vállukon Mit-' ték ki az NSZEP Központi Bi~; zottságának székházából az első német munkáselnök zászlókkal borított koporsóját. Előttük ha­ladt a néphadsereg díszalakulata, amely a drága halott kitünteté­seit és a koszorúkat vitte. A ko­porsót követték a legközelebbi' hozzátartozók, az NSZEP Köz­ponti Bizottsága politikai bizott­ságának tagjai és póttagjai, a Minisztertanács, a Népi Kamara, a Nemzeti Front országos taná­csának tagjai, a külföldi párt- és kormányküldöttségek és a gyá­szoló közönség. Eyskens miniszterelnök bejelenti. Terveikben két tényezőt vettek fegyelembe. Egyrészt a két kon­gói vezető, Lumumba miniszter- elnök és Kaszavubu köztár­sasági elnök között fennálló el­lentéteket, valamint az ENSZ- csapatok jelenlétét. Nyugaton jól tudták, hogyLu- mumbával nem lehet alkudozni az ország függetlenségéről, nem flehet őt megvásrolni holmi ígé­retekkel, vagy könyöradomány- nyal. Tudták, hogy ugyanez nem mondható el a köztársasági el­nökről, akiről köztudomású volt, hogy a gyarmatosítók ellen foly­tatott harcok idején is — elő­nyökért, vagy személyének elő­térbe helyezéséért — hajlandó­nak mutatkozott megegyezésre Kadaréba fi Szeptember 5-én éjjel Kongó­ban drámai gyorsasággal pereg­te az események. Kaszavubu el­nök a leopoldvillei rádióban be­jelentette, hogy leváltja Lumum­ba miniszterelnököt tisztségéből, mert — mint mondotta — „Lu- mumbát a belgák tették meg minisztere!nőknek”. Még el sem hangzott az elnök rádiónyilatko­zata, a brüsszeli rádió máris Wigny belga külügyminiszter szavait röpítette világgá, aki „bá­mulatos gyorsasággal'’ reagált a leopoldvillei rádióban elhang- sottakra. „Belgium csak örülhet, ha Kongó Kaszavubu vezetésével visszatér a béke és nyugalom állapotába” — mondotta a kül­ügyminiszter, aki nem volt te­kintettel arra, hogy az általa fel­magasztalt köztársasági elnök néhány perccel korábban azzal indokolta a kongói miniszterel­nök törvénytelen leváltását, hogy az „a belgák ügynöke”. S a rá­diónyilatkozattal egyidőben ak­és kompromisszumok elfogadá­sára. A megoldás tehát kézen­fekvőnek látszott. Kaszavubu- nak felajánlani az egyeduralmat és kijátszani a legveszélyesebb ! ellenség, Lumumba ellen. Az j elképzelés megvalósításához a j szükséges erő is rendelkezésre j áll — gondolták — az ENSZ ' Kongóban lévő „semleges” fegy- 1 verés ereje. Eysikens belga miniszterelnök pedig már jó előre megjósolta egy sajtóértekezleten, hogy „nagy- jelentőségű” események várhatók Kongóban. „Meggyőződésem, uraim, hogy rövid időn belül újra találkozunk szenzációs fon­tosságú dolgok következtében” — mondotta a miniszterelnök. I iliadt fervek dóba lépett egy másik erő is, az ENSZ Kongóban lévő fegy veres ereje. A jól előkészített akció mégis kudarcba fulladt. Kiderült ugyanis, hogy a gondosan kidol­gozott tervekből egy „tényezőt” kifelejtettek, mégpedig azt, hogy Kongó nagy többsége független­séget akar és csak olyan poli­tikust hajlandó támogatni, aki e függetlenség mellett száll síkra. Kaszavubu hiába adott paran­csot a hadseregnek a miniszter- elnök eltávolítására, a kongói katonák Lumumbának engedel­meskedtek, elutasítva az impe­rialista mesterkedéseket. A ha­talom tehát továbbra is a köz­ponti kormány kezében van. Ezt az ENSZ „felügyelete alatt” meg­tartott képviselőházi és szenátusi ülés is megerősítette. Kudarccal végződött tehát az imperialisták­nak ez az újabb — az ország két és fél hónapos függetlensége óta ki tudja hányadik — puccs­Toth János nyírbátori traktoros a nyírcsászári tsz egyik 34 holdas tábláján veti a gabonát. A 11 éves gyakorlattal bíró traktoros munkáját szeretik a császári Haladás tagjai. (Hammel József felvétele.! Örök hűiig. Ezen a nyárvégi szombat délutánon minden a megszo­kott a városi tav.ács környé­kén, csupán az egymás után sorakozó hét személygépkocsi árulkodik arról, hogy valahol még „hivatal” lehet a városi tanácson. Fent, az emeleti há­zasságkötő teremben „teltház” van, sokan kíváncsiak arra a pillanatra, amikor a. boldog­ságban úszó fiatal pár ki­mondja a boldogító igent, viost már nem egymásnak, hanem egészen nyilvánosan, a házasságkötő feltett kérdé­sére válaszolva. Kissé ha'árazatlanul remeg mindkettőjük igen-je, nyilván nem a bizonytalanságtól, ha­nem a boldogságtól, hiszen milyen régóta várnak már erre a pillanatra és milyen sokáig emlékeznek majd vissza rá. Valószűnüleg arra gondolnak ők is, hogy egész életükben. Erről szól az anya- könyvvezétő is, az ímnár fiatal párhoz intézett rövid beszédében. „Pirosbetűs nap marad ez a mai egész életük­ben” ■— mondja. A nézők, hallgatók is megilletőive gon­dolkodnak el rajta. Akik túl vannak rajta, emlékeznek; akik még előtte, ábrándoz­nak, képzelődnek. Csak , Jám­bor László és Vincze Mária, illetve most már Jámbor Lászióné számára nincs most j múlt és jövő, csak jelen, a, legteljesebb jelen. Az anya- könyvvezető tekintete az ö I nyugodt, bizakodó villanzá- j sukkal találkozik, amikor ar­ról beszél, hogy valamikor nem álltak itt ilyen önfeledt boldogsággal a fiatal párok, a. , legboldogabb pillanatra is rá- j vetette árnyálcát a létbizony- ! talanság. ök ezt nem isme­rik. Ne is ismerjék meg so- \ ha — ezt mondja minden ro­kon és ismerős, barát és ’ barátnő meleg kézfogása, gre- . t v ládája. 2 Az Ufos nyergében

Next

/
Oldalképek
Tartalom