Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-19 / 196. szám

A kevesebb almatermés ellenére Így ünnepeltek vasutasaink hárommilliós eredményjavulást várnak a Hodászi Állami Gazdaságban Gyümölcstermelő állami gaz­daságinkban már az elmúlt eszten­dőben kialakult az általános vé­lemény: gazdaságos és üzembiz­tos termelést abban az esetben végezhetnek, ha egyetlen terme­lési ágat sem hagynak háttér­ben, hanem valamennyi egyen­lő mértékben áll a jövedelme­zőség szolgálatában. Ez az elv tavaly igen szép eredményeket hozott. Az idén pedig különö­sén nagy szükség van arra, hogy a növénytermelésben, ál­lattenyésztésben a hozamok nö­velésével, az egész gazdálkodás­ban a messzemenő takarékos­sággal igyekezzenek pótolni azt a hiányt amit az almatermelés kiesése okozott. A Hodászi Állami Gazdaság két éve lépett a komoly, igazi nagyüzemi fejlődés útjára. Ta­valyi Eredményeivel már nem kellett szégyent vallania. Az idén még biztatóbb tervekkel, szebb reményekkel kezdték a gazdálkodást. Azonban a rossz termőév következtében tervük­ből mintegy százötven vagon al­ma esett ki. Ez többmillió vesz­teséget jelent a gazdaságnak s az ilyesmi sokszor járhat meg­rázkódtatással egy üzem életé­ben. Azonban a hodásziak — ve­zetők és fizikai dolgozók — a nekibusulás helyett azon tör­ték a fejüket, miképpen hárít­hatnák el ezt a nagy vesztesé­get. Mind több jaTnslat született vitását túlteljesítik. Többek kö­zött erről tanúskodik néhány konkrét és becsült adat. A juhá­szaiban az 5,2 kilogrammos gyap- jutermelési átlagot 5,8-ra teljesí­tették. Az ezerhatszáz mázsa le­szerződött nemesített rozsvetőmag helyett háromezer mázsát adnak át. Rozsból több, mint egy má­zsával haladják meg a tervezett holdankénti termésátlagot. Előze­tes becslés szerint szemeskukori­cából 5—6, burgonyából 5—10 mázsával haladják meg a terve­zettet holdanként. Az utóbbi időben sokat fejlő­dött a gazdaság állattenyésztése s különösen a tejtermelésben van­nak szép eredmények; a hodászi gazdaság már hónapok óta i a dolgozók a termelés külön­féle ágaiban kereken kétmillió forintos versenyfelajánlást tet­tek. Mi-jd a gazdaság vezetői az : igazgatóság dolgozói segítségé­vel igyekeztek feltárni, megtalálni azokat a takarékosság körébe tartozó lehetőségeket, amelyek — ha nem is a termelési érté­ket növelik —, nagyban javít­hatják az üzem gazdálkodási eredményét. A dolgozók verseny vállalását, annak teljesítését — a sajátos mezőgazdasági termelési adott­ságok között — zömmel a gaz­dasági év végén értékelhetik. Azonban az eddigi részeredmé­nyek és a további kilátások azt mutatják, hogy a versenyben vállalt termelési eredmény ja­—300 forinttal többet keresnek egyenként. A gazdaság ugyan­csak jól jár, mert komolyabb ta­karmánytöbblet nélkül, esősorban a fejők gondosabb munkája eredményeként több tejet értéke­síthet. A gazdaságosságot nézve is jó ez a bérezési forma, mert ha tizenegy literre is emelik az átlagtermelést, áz összes többlet- hozamból csupán 12 százalékot fizetnek ki progresszív bérben. A tehenészeten túlmenően az itatásos borjúnevelés, és a nö­vendék üszönevelés is alatta van a tervezett önköltségnek. A gyapjutermelésnél pedig több, mint egyharmadát takarították meg a tervezett költségnek. Mint már szó volt róla, az idei almatermés-kiesést nagyfokú takarékossággal akarják ellensú­lyozni az üzemi eredményben. És ez a szám. nem is kicsi: megha­ladja a hétmillió forintot, amely­nek jelentős részét az anyagta- karókosság, kisebb részét a mun­kabértakarékosság teszi ki. Anél­kül, hogy részleteibe mennénk a takarékosság elemzésének, az ed­digiek alapján megállapítható, hogy ennek a feladatuknak is ele­get tesznek majd. Fél év alatt 3,7 millió forintot, írhattak a ta­karékosság számlájára. Ezek alapján mégvan a reális alapja a bizakodásuknak, hogy az almatermelés kiesése ellenére is elérhetnek hárommillió forintos eredményjavulást. S áugusztus 20-án méltán érdemlik meg ve­zetők és fizikai dolgozók leg­jobbjai a takarékosság és a több? termelés alapján az igazgatóság, illetve a gazdaság által odaítélt jutalmakat. S. A. Nyíregyházán, a Szabadtéri Színpadon rendezett ünnep­ség elnökségében az MSZMP megyei és városi bizottságá­nak képviselői mellett helyett foglaltak a tómegszervezeteki üzemek képviselői is. Képünk az elnökségről készült. első helTen van a tejtermelésben. A tehenészet — mint a gazdaság vezetői elmond­jak — igen alacsony színvonalú volt. A munka, a takarmányo­zás jobb megszervezésével igye­keztek biztosítani a tervben sze­replő istállóátlagot. De ezzel nem Elégedtek meg. Kidolgozlak a te­henészek részére egy progresszív bérezési rendszert. A tervezett is- tállóátlag teljesítése eseten a te­henészek tizennyolc fillért kap­nak egy liter kifejt tej után. Amennyiben egy fél literrel túl­teljesítik a tervezett átlagot, úgy a túltermelés minden literje után az alap mellett további tíz fillért kapnak. Újabb félliteres túltelje­sítés esetén — amellett, hogy az első átlagnövekedésnél megmarad a tíz fillér — ismét tíz fillér progresszív bért kapnak a dol­gozok. És így tovább: minden újabb félliteres istállóátlagnöve- lés újabb tíz fillérekkel növeli a bért. Ennek a bérezésnek igen jő hatása volt. Rohamosanemelke­dett az átlaghozam. A gazdaság most, féléves átlagban 9,7 liter­nél tart a tervezett 8,5-teT szem­ben. A tehenészek havonként 250 A népfront a haladó társadalmi erők legszélesebb összefogása boldogabb jövőnk építésére Nagy Dániel elvtára látogatása Ibrányban Mint már közöltük, Nagy Dá­niel, az Elnöki Tanács elnökhe- helyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja szer­dán megyénkbe látogatott. Nagy Dániel Fekszi Istvánnal a megyei tanács vb elnökével. Orosz Ferenccel, a megyei párt- bizottság titkárával és Soltész- Istvánnal, a Hazafias Népfront megyei titkárával hosszas eszme­cserét folytatott a megye nagy­üzemi gazdálkodásának eredmé­nyeiről, a terméskilátásokról. Kü- j Ionosén érdekelte a gabonafélék behordásának állapota, a kukori­ca- és burgonyatermelés. Majd: hangsúlyozta, hogy megyei útja során szerzett tapasztalatai és a tájékozta­tás alapján igen kedvező­nek tartja az eddigi ered­ményeket és a további ki­látásokat, s Szabólcs-Szatmár megye párt-, tanács-, népfront- és egyéb tö­megszervezetei méltán lehetnek büszkék a termelőszövetkezetek megszilárdításában elért' eredmé­nyekre, amelyek a további fej­lődés biztosítékai. í Dóxsa téeszben Nagy Dániel a délutáni órák­ban Ibrány községbe látogatott el. Az ibrányi Dózsa Termelő- sövstcez-tban Nsgyidai Mihály, a községi népfront elnöke, a tsz elnökhelyettese kalauzolta a ven­dégeket, akik megtekintették a cséplési munkákat, a sertés-, s szarvasmarhatenyésztést és a sőrehízlalást. Nagy Dániel hosz- szabban elbeszélgetett Kató Sán­dor sőregondozóval a hizlalás kérdéseiről. A községi tanácson kedves epizódra került sor. Az Elnöki Tanács elnökhe­lyettese meleg szavakkal üd­vözölte azokat a tanácsi dol­gozókat, akik már tíz eszten­deje vannak posztjukon. A tanács dolgozói nevében Oláh Ferenc tanácstitkár köszönte meg a jókívánságokat. Az ibrányi vezetők büszkén mutatták meg a vendégeknek a megépült szép kultúrházukat, a szabadtéri színpadot, amelyek ! építéséhez a község dolgozói je­lentős társadalmi munkával já- I rultak hozzá a községfejlesztési alapon kívül. gátlás nélkül- elbeszélgettek a,, orskág egyik- vezető emberével a köiség eredményeiről, a népfront- mozgalom kiszélesedéséről, az el­következő feladatokról. Az Elnöki Tanács elnökhelyet­tese a beszélgetés összefoglaló­jában elmondotta, kedvező ta­pasztalatokat szerzett Ibrány köz­ségben. — Meghatódottság fog el — folytatta Nagy Dániel — az itteni eredmények, a szép össze­fogás láttán. Magam is földhöz- jutíatott voltam, s most itt újra lemérhetem, hogy a volt cselé­dek, zsellérek mekkora utat tet­tek meg, akiknek egy része már a nagyüzemi gazdálkodásban megtalálta az igazi boldogulás útját. Találkozás a falu lakóival a knltűrháxban ' szélgetést rendeztek a vendégek a dolgozó parasztokkal a kul- túrház egyik helyiségében. A szövetkezeti és egyénileg dol­gozó parasztok egymással egyet­értésben, nyíltszívűén, minden — A község becsületes munkás népe nagy tetteket hajtott végre. Bízom benne, hogy a párt és a tanács iránymutatásával, a Haza­fias Népfront átfogó erejé­vel, a jövőben több és na­gyobb tettekre is képesek lesznek. Nyugodtan elmondhatom: Ib­rány termelőszövetkezeti és egyé­nileg gazdálkodó parasztjai az idén is szívvel, lélekkel eleget tesznek többtermelési feladataik­nak a maguk és az egész nép javára. : Az ibrányi vezetők és a köz­- ség dolgozó parasztjai, szívélyesen búcsúztak el a, kedves. vendégek­- tői a késő estébe nyúló, hosszú- ideig emlékezetes heszélgetés i után. Együtt ünnepelt ifjabb kollé­gáival Listván Aladár bácsi is. A 84 éves, friss mozgású, igen kedélyes nyugdíjas mozdonyve­zető legkedvesebb napjai közé ' sorolja azokat, melyeket a vas­utasok nagy családjával közösen tölthet. Szívből kívánjuk, hogy még sok ilyenben legyen része. (Hammel J. felvételei.) Iskolaavató less Demeeserben Kettős ünnep lesz augusztus húszadikán Demecser községben. Alkotmányunk ünnepe, és ami szintén nagy esemény a község életében: ünnepélyes keretek között adják át az állami beru­házásból épült négytanterme?, szolgálati lakással ellátott , új, modern iskoláti & Az ünntpseg keretében szá­mosán kaptak „Kiváló dolgozó” jelvényt, oklevelet és pénzjutal­mat. Asszonyaink, leányaink helytállását bizonyítja, hogy a forgalom, a fűtőház és a pálya fenntartás kitüntetettjei közöt számos nőt is láthattunk. Kedves jelenet volt, amikor egy kisdobos leányka virágcso­korral köszöntötte Deák Sándor nyíregyházi csomóponti párttit­kárt.------------------------------------------I öt óra előtt már sokan ősz- i , szegyúltek — tanácstagok, terme- ; lőszövetkezeti tagok és egyéni gazdák — hogy a vendégekkel találkozzanak. A. község vezetői- ; [nek javaslatára rögtönzött be- i Erősítik az ünnepek alatti autóbuszközlekedést Az 53-as AKÖV közli, hogy 20-án a munkaszüneti napokra megállapított menetrend szerinti közlekedést biztosítják az autó- buszjáratokon. Szükség szerint ezeket a menetrend szerinti já­ratokat megerősítik, hogy a for­galom zökkenőmentes legyen. Sóstóra reggel 9 órakor indul az első busz és 22 órakor az utolsó. Szükség szerint azonban 22 óra után is indítanak járatot. A bu­szok óránként közlekednek. Erő­sítik a vidéki járatokat is. 21-én a motoros salakpályaversenyre való tekintettel új járatot indí­tanak a Beloiannisz tér és a sóstói úti Stadion között, egy forintos helyi járati díjjal. Fennakadás az atuóbuszforga- lomban sehol nem lesz,

Next

/
Oldalképek
Tartalom