Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-16 / 193. szám

MURI FERENC riportjához Kétmillió forint Biri község iejlesztesére „Szerény, csendes szsvú most is, nem dicsekedett ő sen­kinek tettével. Pedig, amit tett arra az unokái is büszkék le­hetnek”; Kerek két éve lesz október­ben, hogy e sorokkal búcsúzott a riporter Muri Ferenciéi. S íme. egy véletlen találkozás új­ra feleleveníti az emlékeket. — Sokat reszkettünk mi ak­kor Bálint Sándorral, az étel se ment belénk... S mint egy régi, poros filmkockáról, mely­ről a főszereplő lefújja a port, kirajzolódik előttünk a kis Fe- rénc-tanyai hajlék, Muri Fe­renc otthona, a környék, ahol életet kapott tíz szovjet felde­rítő,, Életet, a leselkedő halál helyett, s mindezt Muri Fe­renc és Bálint Sándor kezétől. Amikor e sorok íródnak, már csak az egyik megmentő él. Bá­lint Sándort eltemették, a szov­jet nagykövetség koszorúját is ott áztatták a könnyek az örök fekhelyen. A magas, vállas, ko­paszodó Muri Ferenc fátyolos szemmel emlékezik Sándor bá­csira, a reszketésre. . , Mert nem igaz az, hogy a hősök mindig bátran születnek, a kí­nos pillanattal a rettegés is velejár s úgy, csak úgy, a féle­lem tűzében edződik az ember. Ha akkor, tizenhat évvel ez­előtt, közömbösen meglapul a Porigrácz-grófok egykori bére­se, ha nem int a gyanútlanul haladó szovjet felderítőknek, azok valósággal a németek kar­jaiba futnak, Vagyis inkább a puskacsövük elé. De megállítot­ta őket és elrejtette a zöldru­hás német katonák elől. Ha egy kutya csaholt, vagy zaj verte fel a tanyák csendjét, mindig felrettent, gondolatban elbúcsúzott a kedves fészektől, a feleségétől, a lányaitól..; Még- most,- másfél évtized távlatából is furcsa izgalom vibrál az arcán. Némán hallgat, lassan simulnak ki vonásai; Csöndesen megjegyzi, mintha a csak megmentett fiainak mon­daná: — így történt. Megmenekül­tek, Mi mást tehettünk? Em­berség dolga volt..; S előhúz­za a messze földről érkezett képeslapot, a tavaszon kapta. Rajta az első számú megmen­tett feleségével, gyermekével, Nyikiforov Vaszilij Petrovics százados. — Nagyon szeretném még- egyszer látni, kezet szorítani vele, meg a többiekkel is. . . Ed­dig csak Nyikiforov adott ma­gáról életjelt, ő köszönte meg az életmentő napokat, a dugva küldött ebédeket, a meleg ru­hát, mindent... A többiek még hallgatnak. Talán elvesztek a háború nagy viharában, talán még nem jutott el hozzájuk Muri Ferenc kereső szava. Az öregedő Ferenc-tanyai „mező­őr” vár. Még jelentkezni fog­nak, a tíz közül nem lehet, hogy csak egy maradt életben. S mindig lesi a postát... szinte várakozását azonban néhány rosszindulatú ember a maga módján magya­rázza. Mikor az újságban ko­rábban megjelent Muri Ferenc hőstette, a rosszakaratúak ösz- szesúgtak: „Muri Feri megütöt­te a főnyereményt”. S ők is vártak. Vártak, mikor száll alá egy nap gépmadár a Ferenc- tanyán, mikor veszi szárnyai alá földijüket, hogy elrepüljön vele a távoli országba. Gúnyos megjegyzéseket is megeresztet­tek arról, hogy Muri most mar „nagy ember lesz”. Mikor lát­ták, marad a mezők pásztorá­nak, nem jön érte repülő, sem aranyozott hintó, elhallgattak. De csak egy darabig, hogy az­után annál sárgább irigységgel, kárörvendéssel szapulhassák úton-utfélen. A becsületes, ke­vés szavú ember eleinte észre se vette, vagy nem is akarta, milyen hálót szövögetnek kö­rülötte. Azelőtt se dicsekedett hőstettével, — majdnem egy teljes évtizedig csak kettőjük titka maradt Bálint Sándorral. Nem is számított kitüntetésre, sem más egyébre. Jól esett, hogy elismerték, amit tett, meglepte a szovjet nagykövet­ség ajándéka, s élte a maga hétköznapi életét. — Úgy éreztem, egyesek ösz- szenevetnek a hátam mögött, ferde szemmel néznek rám. Egyesek megsértették, köz­ben elbocsátották a mezőőri ál­lásából; csökkentették a lét­számot és ő is beleesett. .. Be­lépett a téeszbe. . . De — mint vallotta — o't sem fogadták kellően. A pártszervezet is ke­veset . törődött vele, mert a pártbizottságon Fodor elvtárs­tól sem kapott biztatást. Három hónapja maltert, téglát hord az egyik vállalat­nál. Segédmunkás, havonként 1055 forinttal a borítékjában, ebből fizeti a szobácskát. amit bérel, meg egyéb apróságot. Negyvennyolc éves, a télen ope­rálták, sokszor szúr még, ha emel. Muri Ferenc nem kér „ma­gas” állást, sem különleges előnyt. De annyival tartozunk neki, hogy korához, egészségé­hez mérten, a jelenleginél job­ban megbecsüljék. Talán sike­rülni fog — a megyei pártbi­zottság is segíti — hogy ezer­mester tudását gyümölcsöztes- se. Ez a legkevesebb, amit Mu­ri Ferencnek adhatunk. Páll Géza Biri község a tanács megala­kulása óta több mint kétmillió forintot fordított a község fej­lesztésére. Alig hat esztendő alatt korszerű, négytantermes is­kolát építettek, kultúrházat, vil­lanyhálózatot, betonjárdát, két mélyfúrású közkutat, új tanács- házat, tűzoltó szertárat, szenny- vízievezetö csatornát. Még eb­ben az évben 313 000 forint ér­tékben egészségházat építenek maguknak a községfejlesztési alapból. Országos terepgyorsasági motorverseny leszNyiregyházán Az MHS Szabolcs-Szatmár me­gyei Elnökségének motorosklub­ja a Keletmagyarországi Ku­páért országos terepgyorsasági versenyt rendez augusztus 28-án Nyíregyházán, a Villanytelep meletti diákpályán. A versenyen szerepelnek 125, 250, 350 és 500 köbcentiméteres oldalkocsis motorkerékpárok. A budapesti motorosklubon kívül részt vesznek Debrecen, Miskolc, Szeged. Nyíregyháza és más vá­rosok legjobb motorosai. Elsőnek fejezte be a cséplést a baktai járásban a baktalórántházi Úttörő Tsz A baktalórántházi járásban a baktai Úttörő Termelőszövet­kezet másodiknak végzett az aratással, s első a cséplés befej érzé­sében — írja Veréb Miklós járási üzemszervező. — Az aratás­ból a női munkacsapat derekasan kivette a részét, s most a cséplés befejeztével az asszonyok a terménytároló helyeken a ga­bona forgatását, szárítását végzik. A termelőszövetkezet tervé­ben 1200 mázsa gabona szerepelt s most, a cséplés befejeztével kiderült, hogy tervüket jóval, 700—800 mázsával sikerült túl­teljesíteniük. Megújult utcák, utak Nyíregyházán Az idén tovább fejlődött Nyír­egyháza. Alig három hete ké­szült el a Színház utca új bur­kolata kétoldalt korszerű gya­logjáróval a színháztól a Sza- bc’cs utcáig. Már csak kis felü­let hiányzik az új Jókai téri autóparkolóból, rövidesen telje­sen elkészül és alkalmas lesz a legmodernebb nehéz járművek közlekedésére is. A tanács a Városgazdálkodá­si Vállalatnak az idén egymillió egyszázezer forintos megrende­lést adott a város útjainak, gya­logjáróinak javítására, s a fel­újítási keretben külön két és fél­milliót biztosítottak az utak és gyalogjárók felújítására. Vállajon készülnek augusztus 20 megünneplésére Vállajon a gyönyörű néppark­ban rendezik meg az augusztus 20-i ünnepséget. Alkotmányunk ünnepén nagygyűlést tartanak, majd ezt követően egésznapos vidámság színhelye lesz a nép­park, az egykori földesúri kas­tély kertje. Már készülődnek arra, hogy az ünnepséget külső­ségeiben is nagyszerűvé tegyék Rendezkednek a színhelyen, szé­pítik, csinosítják a környéket. Széljegyzet Segítség Vasárnap délután történt s Kossuth térre nyíló Zsdánov ut­ca elején. A szabolcsi falvakba. , siető tejeskocsik közül az egyik elromlott. Egy ideig ott Veszte-. gelt a villamossín előtt... Veze­tőjének arcán látszott az "izga-' tottság és a felelősség. Kereste a hibát, de nem találta. A percek y múltak, s■ ki tudja hol kellett volna már lennie kocsijával, fel­venni a tejet, hisz másnapra is szükséges a tej, ezer és ezer gyerek és felnőtt várja Nyirégy-' I házán, Budapesten... Ünneplőruhás emberek szem­tanúi voltak az esetnek. Nem szólt nekik senki, s mégis tud­ták kötelességüket. Valaki oda­ment és megszólította a vezetőt:, „Üljön csak be mester, majd megtoljuk, hátha beindul.” S->az emberek nekiveselkedtek a . nagy ' gépkocsinak. Áttolták a síneken, nyomták a kocsit, futottak utá­na, míg egyszer csak felberre­gett a motor. A vezető kitekin­tett az ablakon és mosolyogva köszönte meg a segítséget... Lényegében nem nagy dolog történt. Segítettek az emberek,'■ jól vizsgáztak emberiességből... S lehet, hogy ezzel elősegítették:' idejében érkezett a tejeskocsi, hamarabb tejhez jutott a város, s talán a gévkocsivezető vélemé­nye is erösödö’t: sok segítószdn- dékú ember él nálunk. (kas.) (8) — Eszterke — szólt csendesen Ist­ván —, merre is laksz? Látod, még ezt sem tudom. — A Battyhány utcán — válaszolt a lány. — Hazakísérhetlek? — Parancsra teszed? — Nem, nem — tiltakozott István. — Akkor is elkísértelek volna, ha Holub nem szól. — Kedves vagy. Tudod mit? A fiú kérdően nézett rá. Arca most vidámabb, nyugodtabb volt. Szeme is a régi fényben csillogott. — Sétáljunk haza, jó? — Ahogy akarod — mosolyodott el Krasznai. Hosszú ideig szó nélkül mentek. — István — szólalt meg egy idő Után. a lány —, nagyon szeretted? — Nagyon. — Mesélj róla. Gépiesen lépkedtek. Karjuk néha Összeért. A járdáknál a fiú udvariasan megfogta a lány karját. — Mit mondjak róla? — kérdezte István. — Mindent. Milyen volt? Hogyan nézett ki? Miért szeretted? — Milyen volt — tűnődött hangosan a fiú. — Magas, karcsú. — Nálad egy negyed fejjel magasabb. Vállig érő, sötétbarna haja, örökké mo­solygó fekete szeme és örökké nevető ajka volt Soha nem láttam szomorúnak. Szobrász akart lenni. Szerette a szépet... Ennyit tudok mondani róla. Miért szeret­tem? Nem tudom. Az ember kutatja az okát, hogy miért szeret valakit? Te, ami­kor szerelmes voltál, tudtad, hogy miért lettél az? — Én még nem voltam, szerelmes — felelte a lány. — Soha? — Soha! — Hát Eszterkém. ha majd leszel, érzeni fogod, hogy mi az. Nem fogal­mazod meg önmagadnak azt az érzést, lehet, hogy tagadod is, harcolsz is elle­ne, mégis legyőz. — Valamit nem értek. — Mit, Eszterkém? — Idestova öt éve már, hogy Maya meghalt. És még mindig szereted? Ezért nem udvarolsz senkinek? — Ezért nem látsz engem más lány­nyal — válaszolta István. — Talán, ha Mayánál találok egy különbet, akkor fe­ledni tudorji őt. De addig azt hiszem, nem. — Sok benned a romantika — mond­ta elgondolkodva Eszter —, de az is le­het, hogy Maya emlékét túlságosan ide­alizálod, s ennek a nemlétező ideálnak keresed az élő mását. Sohasem fogod megtalálni ... — Lehet — szólt közbe István és a távolba nézett. — Lehet, hogy igazad van, de érzéseimen nem tudok változ­tatni. — Ezért vagy magányos. — A lány megállt, a fiú felé fordult. — Mondd, te nem vágyódsz a család után? István tűnődve összeráncolta homlo­kát, majd megfogta Eszter karját. — Gyere üljünk le egy percre — szólt csendesen. Leültek az egyik padra a sétányon. — Nem fázol? — Nem — mondta a lány, de azért közelebb húzódott a fiúhoz. — Tízéves sem voltam, mikor anyám meghalt. Azóta élek egyedül. Rokonaim nincsenek. Néha azt hiszem, megőrü­lök, úgy rámszakad az egyedüllét. Ta­lán azért vetettem bele magamat a ta­nulásba. Neked nem szégyellem bevalla­ni, hogy sokszor sírva fakadok, amikor anyám eszembe jut. S valószínű, hogy a Maya iránti szerelem, valami beteges ragaszkodás a szerelemhez, amely az - emlékében ölt testet. — És sohasem akarsz megnősülni? — Ilyet nem mondok. — Kesernyé­sen elmosolyodott. — Azt hiszem, most nevetséges lenne nősülésre gondolnom. — A kizárás miatt? — kérdezte a lány. — Igen. — Holub biztosan elintézi. Ismered az ő természetét Ha megfog valamit, azt nem engedi el többé. Lehet tőle ta­nulni szívósságot, becsületességet. — És sok mást is — jegyezte meg a fiú. — Eszterkém, én nem is tudom, mi lesz velem, ha nem vesznek vissza. Talán túl sem élem. Nekem hivatásom az orvosi pálya. Erre készülök gyermek­korom óta. — Ne izgasd fel magad. Én tudom, hogy orvos leszel. — Tudod — mondta ábrándozva a fiú —, mikor 1944-ben rádöbbentem apám szörnyű bűneire, megfogadtam: mindazt a szörnyűséget, melyet az em­berek ellen elkövetett, én fogom jóváten­ni. Ezek, Eszterkém, nem nagy szavak. Komoly elhatározás. Ennek a fogada­lomnak rendeltem eddig mindent alá, ezért tanulok. Ügy gondoltam, hogy az orvosi pályán nagyon sokat tudnék ten­ni... Talán most már érted, hogy mi­ért tanulok olyan megfeszített erővel. — Ezért vonod ki magad a MÉFESZ munkájából is? — kérdezte enyhe iró­niával a lány. — Eszterkém, hát csak azzal lehet politizálni, ha az ember folyton szaval, vagy beszédeket mond? Az nem politi­ka szerinted, ha én kiváló tanuló va­gyok? Én ezt az országot kívánom szol­gálni tudásommal. És ez is politika. Úgy érzem, hogy a nagy kérdésekkel tisztá­ban vagyok. S ha ügy hozná a sors, hogy a barikádokra kellene menni,, én ott lennék köztetek ... — Tudom, István — mondta gyön­géden a lány. — Azt hiszem, én tisztá­ba vagyok veled. Menjünk, jó? —Meg­fogta a fiú kezét, és ránézett. — Ahogy akarod, Eszter... — Fel­álltak. A hegyek felett a felhők sötét folt­jait világította meg a hold. A fák lomb­ját gyengéden ringatta az esti szellő. Egymás mellett lépdeltek, gondolataikba mélyedve. (Folytaljuk). 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom