Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-10 / 188. szám
Ha a sátán énekel... Hatmillió zsidót, férfiakat asszonyokat, gyermekeket, mészároltak le. égettek el a második világháború néhány éve alatt a nácik. És ők mindezt így nevezték: „A zsidókérdés meg____________oldása”. A kon. , . centrációs táboAdolf É'chmann, rok szervezését. sokmilllo milliók tervgy rosa. szerű kiirtását egy ember irányította: Adolf Eichmann. A sátán most tizenöt évi bujkálás után végre hurokra került és bíróság előtt felel gaztetteiért. A tárgyalás előkéizüle- tei még körülbelül egy évig fognak eltartani, mert a tanúk százait kell kihallgatni. íme néhány idézet egy szemtanú, HerA halálgödrökben. kis testét. A gyerek ncanicow a gyönyörűségtől. A gyerek szülei könnyes szemmel álltak «a öregasszony mellett és figyelték a kicsikét. Az apa kezét egy tízéves fiú fogta. Halkan beszél» fiához a férfi közben mindketten könnyeikkel birkóztak. Az apa ujjával az ég felé mutatott, meg vissza a táborra és az SS legényekre és közben valamit magyarázott a fiának. De a sírgödör felől ebben a pillanatban kurta parancsszó hallatszott. A csendben várakozd tömegből az SS legények leszámoltak húsz embert és elindítót* ták őket a domb mögé. A kis család, akikről az előbb beszéltem, szintén bekerült ebbe a szomorú csoportba. Megkerültem a dombot és egyszerre ott álltam az óriási sírgödör szájánál. Sűrűn összepréselve feküdtek benne az emberek. Csaknem valamennyi kilátszó fejből vér csurgóit a meztelen vállakra. A lelövöldözött emberek egy része mozgott még. Egyesek a kezüket mozgatták, mások a fejüket emelgették. A gödör háromnegyedrésze tele volt. Számításom szerint körülbelül ezer ember feküdt benne. Egy SS legény, térdén géppisztollyal, szája szélén lelógó cigarettával a gödör szélén ült és lábait egykedvűen ló- bázta a hullák fölött. A teljesen meztelen szerencsétlen embereknek egy lépcsőn kellett lemenni- ök az óriási gödörbe, végigbotorkáltak a holttesteken, aztán ledőltek arra a helyre, amelyet az SS legény kijelölt részükre. Aztán egy géppisztoly-sorozatot hallottam. Benéztem a gödörbe és láttam, hogy sok test még vonaglik és rángatózik, a többiek pedig már kinyúlva feküdtek, élettelenül. A meztelen testek vörös vércsíkokkal voltak befestve. Én csodákoztam, hogy az SS legények nem zavarnak el a gödörtől, de aztán láttam, hogy két postatisztviselő, akik ugyancsak hivatalosan tartózkodtak a táborban, szintén végignézték a jelenetet. Aztán jött a következő csoport... így vallott egy szemtanú a sok száz, a sok ezer közül. Adolf Eichmann és társai 1945-ben eltűntek. Sokan közülük azóta újra felszínre kerültek és újra hallatják szavukat. Ma Nyugat-Német- országban újra miniszteri és bírói székben ülnek, újra az egykori levetett tábornoki egyenruhákban feszítenek és teljes biztonságban érzik magukat. És most a bal- szerencséje lebuktatta Eichmannt. Üjra énekel a sátán. És a sátán sokmindent kifecseghet egykori cinkostársairól. Ezért félnek és ezért tiltakoznak most a bonni urak. Nagy nyári szezonvégi kiárusítás augusztus 8-tól 20-ig a megye földmüvesszövetkezeti ruházati boltjaiban MOST KERESSE FEL SZAKÜZLETEINKET, AHOL MINTEGY KÖZEL. 3*0 CIKKBŐL 2«—3»—40 %-OS ENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHAT. Pél dial: Egyes pamut méteráruk 20—30% eng. Egyes selyem méteráruk 20—40% eng. Egyes harisnyaáruk 40% eng. Egyes alsó és felső kötöttáruk 20—40% eng. Egyes alsó konfekcionált cikkek 30% eng. Egyes férfi felső konf. áruk 20—30% eng. Egyes női konfekció cikkek 20—40% eng. Egyes divatáruk 30—40% eng. Egyes lábbelik 20—40% eng. A FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZETEK SZAKÜZLETEIT MINDEN PONTJÁN MEGTALÁLJA. 2707 , MAI NAPLÓ I9W. augusztus 10, szerda. Névnap: LŐRINC. A NAP ESEMÉNYEI: *CB esztendeje katonai és polgári felkelés tört ki Asztrahán- ban. 1905 éve történt a portyázó magyarok ansburgi veresége. 140 éve halt meg Lavotta János hegedűművész és zeneszerző. 1903 augusztus 10-én fejeződött be az OSZDMP II. kongresszus«. ★ BÖKI KARTÁRS uzt javasolja az Arany János utca éjszakai „dalos pacsirtáinak", hogy csak gondolatban dúdolgas- sanak. Vagy ha mégis elkerülhetetlenül szükséges, a harsány kocsmai nóták helyett inkább stílusos altatódalokkal kísérletezzenek. Hátha ezt szívesebben hallgatja a jószomszédság... ★ 560 KILOGRAMM GOMO- LYAT terveztek értékesítésre az eperjeskei „Alkotmány” termelőszövetkezetben 8400 forint értékben. Eddig már 18 mázsát értékesítettek. Az eredetileg tervezett mennyiség helyett 22—24 mázsa gomolyát adnak el. * A HAZAFIAS NÉPFRONT járási titkárai értekezletet tartanak csütörtökön. Az értekezleten az augusztus 20-i ünnepségek előkészületeit és egyéb aktuális népfront-mozgalmi feladatokat vitatnak meg. * KILENCVENEZER KÖBMÉTER FENYŐFA érkezett az idén a Szovjetunióból a mátészalkai Vegyesipari Vállalathoz. A fenyőfát a bányák és az építőipar részére dolgozzák fel bányafának, állványfának és egyéb fűrészárunak. A külkereskedelmi vállalatok révén e héten 2S 000 dollár értékű külföldi gép érkezését várja a vállalat, melyekkel különféle faipari termékeket készíthetnek. Udvariasság M nden hely foglalt a kocsiban, de nem is vagyunk, csa~: annyian, amennyi az ülőhelyek száma. Kényelmesen csevegve, vidáman utazunk. A legtöbb utas egymással beszélget, néhányon könyvük fölé hajolnak, úgy tesznek, mintha olvasnának. Különösen az ellenkező sarokban ülő fiatal lány gyanús nekem, már régóta nem fordított egy lapot sem. Csak nem azt a vicc- áradatot hallgatja ilyen rosszul álcázottan, amit a közelében lévő nagyhangú férfitársaság zúdít az avatatlan fülekre? Egy másik csoport nem éppen halotti csendben, izgalmasnak tűnő kártya-partit játszik. Én magam a menetirány szerint legjobb sarokban ülők. Egyedül utazom. Az utazók színes, változatos csoportjait vizsgálgatom és közben eltűnődöm, mennyire más mindegyik ember. A vonat most hirtelen megáll, egy asszony lép be pici, pályás gyermekkel a karján, végigmegy a kocsin, aztán a túlsó ajtónál megállapodik. Az utasok, mintegy villámcsapásra, azonnal elkomorodnak, ahogy az új utas belép, mindegyik felfedez valami érdekességet az ablakon túl, az anya szeme egyelten tekintettel sem találkozik. Az előbb még vidám kacagástól hangos kocsiban most síri csend honol. Valahogy elektromos feszültséget hozott magával az új utas, pattanásig feszültek az idegek, de felálni csak nem akart senki- Sorra vettem mindenkit, ez is átadhatná a helyét, az is, ott annak a bácsinak is lehetne már annyi esze, gondoltam. Hát én mondjam meg neki, éppen én, aki talán a legfiatalabb vagyok az egész kocsiban a 16 évemmel? A KOCAKIHELYEZÉSI AKCIÓ során a mátészalkai járás tez-községeiben eddig 340 tsz-tag adta be igényét és 320 darab te- nyészkocát már ki is helyeztek. ★ AZ ARANYOSAPÁTI PEDAGÓGUSOK nagyrésze lelkiismeretesen kivette részét az aratási munkálatokból. Felajánlották munkájukat az őszi betakarításhoz is. V HALÁLOS BALESET történt a közelmúltban Aranyosapátiban. Barcsa Kálmán laza talajba ásott kútba ment. hogy abból a .betongyűrűket eltávolítsa, s nem tudott menekülni a reája omló föld elől. Szörnyű halálának oka az elővigyázatlanság volt. FEJLŐDIK A RIZS. A kedvezőtlen időjárás ellenére is szépen fejlődik a rizs a fehérgyarmati járásban. Az 1220 holdas rlzsterületen már megkezdődött a bugázás és a kalászok virágzása. •k SÁTORTÁBOR A SPORTVEZETŐKNEK. A Megyei Ifjúsági Sportbizottság rendezésében augusztus 15-től 20-ig Nyíregyházán, a Sóstón sátortábort, sportvezetőképző tanfolyamot indítanak, melyen a falusi kiszista sportfelelősök vesznek részt, ÄÜEJ.ET IH IfiVlRAROÍC i* m j m mw aiaai v mm ijpmu i m *1 * Egy a hatmillió közül. mann Grgbe nürbergi magán- egyéves kisgyermeket tartott a építészmérnök tanúvallomásából: karjaiban, halkan dúdolt neki „Egy őszhajú öregasszony egy egy dalt és simogatta a csupasz