Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-23 / 198. szám

sportja A fiatalság diadala volt a lour de Szabolcs“ Csapatversenyben a Miskolci Vasul«» lett aie első — l%yéniben harmadik é« negyedik helvet szereztünk A második szabolcsi kerékpá­ros körverseny rendező bizottsá­ga már 17-én és 18-án fogadta a Szegedi-ól, Pécsről, Budapestről, Békéscsabáról, Szolnokról Ózd- ról, Putn okról, Debrecenből, Diósgyőrből ég Miskolcról érke­zett versenyzőket. 19-én reggel 8 órakor a Megyei TST előtti gyülekezésnél városunk számos dolgozója volt kíváncsi az indu­lók kilétére. 9 órakor a 43 főnyi mezőny a stadionból lassú rajt­tal körülbiciklizte a várost és pontosan 10 órakor a Zsdánov úti 1 km kőnél 43 kerékpáros vágott neki az első napi szakasz 101 km-es távjának. Már az első három kilomé­terben látszott, hogy igazi me­nést fognak diktálni a pécsiek, miskolciak és szegediek. Élre álltak és váltott vezetéssel 45— 50 km-és átlagot hajtottak. A jó útról letérve a Tiszaesz- lár-rakamazi úton megnyúlt a mezőny, s mintegy 2 km hosz- szú útszakaszon keltették fel a mezőn dolgozók érdeklődését. A tiszaeszlári községi tanács előtti hajránál a versenyzőket diadalkapu, virágeső és úttörő zenekar várta. A községi és járási tömeg­szervek 6 tiszleletdijat aján­lottak fel a versenyzők ré­szére, melyeket Őri Árpád pécsi, Nádassy Gyula nyír­egyházi, Bomba Lajos szege­di, Bujdosó Zsigmond deb­receni, Kozma György pécsi és Báli Péter szegedi ver­senyzők nyerték meg. A2 eszlári rossz makadámúton újabb kezdeményezések vo-ltak, ügyes robbantások, szerelések, ellentámadások váltották egy­mást. Tiszanagyfalu előtt már teljesen szétszóródott a mezőny. Az élen 4 versenyző maradt csak, akik erős tempót diktálva Rakamaznál mintegy 1 km-es előnyre tettek szert. A második hatos bolyban hajtott a vásáros- naményi Miskolci Lajos, aki okos taktikával, — nem a leg­jobb állapotban levő gépével — a verseny egyik hősévé lett. A Nagyhaiász-dombrádi útsza­kaszon Miskolci kezdeményezett, magával ragadta Janovicet, a BVSC versenyzőjét, elszálltak, befogták a négyes első bolyt és a kékesei nagykanyarban már újra csak öten maradtak. Az öt kerékpáros szinte csak sétabicik­lizett — tudva azt, hogy más­fél km. előnyüK van és csak a kisvárdai vár előtt kezdődött a helyezkedés, ahol Miskolci na­gyon ügyesen a pécsi Kozma elé állt be. A kisvárdai Fő-téren Nádassy nyitotta meg a hajrát nagyon helytelenül. Kerékpárja kipör- gött és a nyomós áttétellel később hajrázó Kozma pécsi és a mis­kolci Polanecki megelőzte öt a célban. Miskolci, mintha szárnyakat kapott volna, negyediknek gurult át a célvonalon és a pesti és vidéki szakvezetők élénken érdeklődtek Miskolci múltjáról, eredményeiről. Kisvárdán az 1—III. helyezett a Vulkán által öntött szép kivi­telezésű sas, szarvas és labdarú­gó figurát kaptak. A verseny résztvevői a kisvárdai kollégium­ban étkeztek és szállták meg, s feltűnő és jóleső érzés vendé­geinknek a Vulkán vezetőinek figyelmessége, akik melegvízű fürdőt biztosítottak számukra. Az első nap eredményei Egyéni eredmények: 43 induló, 35 befutó, 8 felada­ta. 1. Kozma Attila Pécsi Sparta­cus 3:06.56, 2. Polaneczki Dezső MVSC 3:07.26, 3. Nádassy Gyula NYVSC 3:07.56, 4. Miskolezi La­jos Nyírbátor 3:15.25. Csapatban: I. Miskolci Vasút 9:45.61, 2. BVSC 9:53.53, 3. Bé­késcsabai Pamut 10:00.55, 4. Szolnoki Kinizsi 10:06,35. A négy csapaton kívül még öt csapat futóit be. A második nap küzdelme több- száz érdeklődő sorfala között indult pontosan 10 órakor a kisvárdai községi tanács elől. A 35 főre olvadt mezőny egészen Nyírlövőig haladt együtt, majd az Arar.yosapáti és Gyüre kö­zötti útszakaszon és Nagyvar- s|ny után volt egy-két kezde- ményezes, amu öt embert rázott csak ki a bolyból. A vásáro&na- ményi járási tanács előtti célvo­nalra egy tömegben mintegy 27 —28 versenyző futott be. Eredménvek: 1. Kozma Attila Pécs, 2. Koz­ma György Pécs, 3. Polaneczki Dezső MVSC, 4. Janovecz József BVSC, 5. Kukcsik József MVSC, 6. Miskolci Lajos Nyírbátor. A .vásárosnarpényi hajrát kö­vetően a kanyargós úton az élen haladók még nagyobb hajrát vágtak ki, hogy el tudjanak szállni. Kísérletük eredménnyel járt, mintegy 300 m-es előnyre tettek szert a Tisza-hídnál, majd 50—55 km-es sebességgel eresz­kedtek le, azonban Gergelyiugor- nya után már 25 km-rel elhajtot­ok a jó úton. A második boly BVSC 34.40. 2. MVSC 36.18, 3. Ózdi Kohász 36.59 4. Debreceni Postás 37.30, 5. Békéscsabai Pa­mut 37,45, 6. NYVSC 38.42, 7. Szolnoki Kinizsi 39.37. A többi csapat a küzdelmet feladta sérülés és géptörés miatt. A két első csapat tagjai Má­tészalkán Is 6—6 tiszteletdíjat nyertek, majd ezt követően a járási tanács nagytermében a versenyzők a járási tanács foga­dásán vettek részt. A harmadik napon voil a legjobb biciklizés 12 embere ellentámadásba in­dult át és a hídról való ereszkedés közben egy Ubanyáj állta útjukat, melynek következ­tében nyolcán buktak, több géptörés és sérülés miatt négy versenyző feladta a to­vábbi küzdelmet. Csak a műútról letérve Tarpa községben kezdődött meg az igazi verseny. Robbantás rob­bantást követett és a rossznak sem elfogadható úton időnként negyvenes óraátlagot hajtottak ki. Az élen haladó elszállt Koz­mát és Polaneczki t kocsival is elég volt követni. A két elszálltat hármas boly kísérte, s az élen haladó két szabolcsi versenyző, Nádassy és Miskolci ellentámadást nyitott, azonban erejük már nem futot­ta arra, hogy a fehérgyarmati részhajrán megfogják őket. A fehérgyarmati véghajrá eredménye: L Kozma Attila Pécs 2:07.30, 2. Polaneczki Dezső MVSC 2:08.20, 3. Nádassy Gyula NYVSC 2:09.01. 4. Miskolezi La­jos Nybátor 2:09.50, 5. Kupcsik József MVSC 2:11.45, 6. Juhász Bálint Ózdi Kohász 2:11.45. A fehérgyarmati részhajrát kö­vetően versenyzőink a fehérgyar­mati sporttelepre vonultak, hogy átvegyék a részhaj rákon össze­gyűlt tiszteletdíjakat, valamint a fehérgyarmati Állami Gazdaság által felajánlott értékes díjazást. Díjkiosztás után bőséges ebé- . j det fogyasztottak el és 4 órakor j a Halászcsárda elől csapatonkén- -1 ti indítással folytatódott a ver- •■seny Mátészalka irányában. ri Eredmények: Táv 20 km. 1. 21-én de. 10 órakor ismét el­indult a mezőny és mint az el­múlt évben, az idén is a har­madik napon láthattunk jó bi­ciklizést. A kedvező útvonal és a kecsegtető díjak lelket öntöt­tek valamennyi menőbe, s he­ves küzdelem jellemezte a ver­senyt. Számos kísérlet volt arra, hogy elszökjenek a verseny­zők, azonban a heves ellen­támadások mindig sikerrel jártak egész a nyírbátori gépállomásig. Itt már a szö­kevények és a támadok is belenyugodtak abba, hogy tömeges céibaérkezés lesz a nyírbátori hajrán. Nyírbátori eredmény: 1. Koz­ma Attila Pécsi Spartacus, 2. Kupcsik József MVSC, 3. Kötner Lajos Nyírbátor, 4. Polaneczki Dezső MVSC. Nyíregyházán a Malinovszkij emlékmű előtt hatalmas tömeg várta a versenyzők célbaérkezé- sét. 12 óra után pár perccel erős iramot hajtva mintegy 22—23 versenyző ért célba. A nyíregy­házi hajrát, is a Pécsre való jó képességű Kozma Attila nyerte. 2. Bujdosó Zsigmond Debreceni Postás, 3. Vass László BVSC, 4. Bajnok Jenő Putnoki Bányász, 5. Janovecz József BVSC, 6. Uh- rin János Békéscsabai Pamut. A célbaérkezést követően a versenybíróság félrevonult, erős iramú értékelés következett, majd a versenyzők a stadionba hajtottak ki, ahol Bacsóka Péter VTST elnök üdvözölte a veze­tőket, versenyzőket. Ezt köve­tően Szuhay Géza kiosztotta az értékesebbnél értékesebb díja­kat. Díjkiosztás a nyíregyházi Stadionban Eredmények: 1. Kozma Attila Pécsi Spartacus 7:39.05 Verseny­kerékpár. 2. Polaneczki Dezső MVSC 7:41.35 Strapakerékpár. 3. Nádassy Gyula NYVSC 7:42.57 Szigeti Imre gyümölcsöstála. 4. Miskolezi Lajos Nyírbátor 7:51.15 MÉSZÖV díja. 5. Vass László BVSC 7:53.34 Népfront díja. 6. Kupcsik József MVSC 7:53.44 Útfenntartó V. díja. 7. Bujdosó Zsigmond Debreceni Postás 7:54.09 „Keletmagyarország'’ díja. 8. Bajnok Jenő Putnoki Bányász 7:55.29 Megyei Tanács díja. 9. Uhrin János Bcsabai Pamut 7:55.29 MÉK díja. 10. Janovecz József BVSC 7:57.18 MISB díja. Csapat-eredmény: 1. MVSC 24:24.05 MKSZ vándordíja. 2. BVSC 24:30.38 MÉK díja. 3. Deb­receni Postás 24:56.40 SZMT dí­ja. Az első csapat tagjai Pola­neczki Dezső, Kupcsik János, Tóth Gábor, az Állami Áruház, és az Éielmisserkiskerejkedelmi Vállalat, valamint az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat díját nyerték. A sportszerűség díját, amit az Iparcikk KISKER Vállalat aján­lott fel. Novak Ferenc Debrece­ni Postás versenyzője nyerte. Az Útfenntartó Vállalat áltál felajánlott rolleres vigaszdíjat Tóth József a Szolnoki Kinizsi versenyzője kapta. Az I—X. helyezett és az első három csapat tagjai az értékes dijakon kívül érdemdíjazásban részesültek, és valamennyi sport­körnek, • amely a versenyen résztvett, a Megyei TST emlék okiratot adományozott. A sárga trikót Kozma Attila pécsi ver­senyző kapta, míg a miskolci Vasutas győztes csapatának tag­jai a kék trikót kapták aján­dékba. Szuhay Géza. Megyénk SBortsIül mérsékelten szerepellek a Falusi SpartaHiád országos döntőién Mint korábban megírtuk, me­gyénket hatvan falusi sportoló képviselte Egerben a Falusi Spartakiád országos döntőjén. Nem a legjobb előjelekkel in­dultak el, mert kilenc kijelölt versenyző nem utazott el a csa­pattal, ismeretlen okokból, s kö­zülök többen voltak olyanok, akik szép eredményre lettek vol­na képesek Egerben. A versenyzők végig kitűnően érezték magulü t a háromnapos viadalon. Eredményeik bizony sze­rények. Egyetlen számban sem született szabolcsi győzelem. Az alábbi jobb eredményeket. érték el a szabolcsi versenyzők. 800 m. futás: Szabó Dénes hatodik, fér­fi kerékpáros csapatunk máso­dik, férfi kerékpár egyéniben De­meter hatodik. Bihari negyedik lett. Női kerékpáros csapatunk harmadik helyet szerzett, s ke­rékpáros lányaink egyéniben egy negyedik és egy hatodik helyet szereztek Farkas, illetve Kovács révén. Női magasugrásban Len­gyel a 140 cm-es magasságot csak másodszorra ugrotta, s ezzel lett második. Szopku Mária gránát­vetésben 50,45 m-es eredményé­vel harmadik helyet szerzett. , Megyénk csapata a megyék közöt1 i sportversenyben végered­ményben a tizenharmadik helyen végzett. Mozgalmas délelőtt volt húszadikán a Stadionban Szombaton, Alkotmányunk ün­nepén a Stadion kézilabdapályá­ját körülfogták a nyíregyházi sportrajongók, s ugyancsak kiju­tott a biztatásból a kéziiabdás lányoknak. Az Alkotmány-kupa küzdelmeiben három csapat in­dult. A közönség a szurkolás örök szabályaitól eltérve itt min­den csapatnak egyformán szur­kolt, s minden gólt megtapsolt. Végeredményben a kupát a nyír­egyházi Munkás lányai szerezték meg, a Spartacus 4:1, a Dohány­gyár lányait pedig 8:0 arányban legyőzve. Aki ezen a szép, napsütéses délelőtíön kilátogatott a Stadion­ba, bizony nem bánta meg, mert egyszerre két sportág küzdelmei­ben gyönyörködhetett. A kézi­labdások mellett ugyanis négy röplabdacsapat birkózott egy­mással. A rüplabdások vetélke­dését egy kis szépséghiba csúfí­totta el. Ugyanis a Nyíregyházi Feőfi női csapata nem jelent meg, így a Spartacus lányok el­lenfel nélkül maradtak, s vég­eredményben e miatt elmaradt a női bemutató mérkőzés. Ezen a délelőttön nem annyi­ra az volt a fontos, hogy melyik csapat lő több gólt, vagy szerez több pontot. S a nézők sem így értékelték az eseményeket. Meg­tapsolták a veszteseket is, s há­lásak voltak a sportolóknak, hegy az ünnepi délelőttön a ragyogó időben kellemes ..délelőtri el­foglaltságot” szereztek e sport híveinek. Jó szórakozást, szép sportot jelentett a nemzetközi salakmotorverseny Vasárnap, bár délután kezdő­dött a motorverseny, már igen sokan gyülekeztek a Stadion kör­nyékén, a déli órákban, hogy biztosan szemtanúi lehessenek a nagy eseménynek, s hogy sem­mit ne szalasszanak el. Sőt, a délelőtti edzőiutamokat is több- százan szurkolták végig. Fél 4-kor pontosan megkezdő­dött a várva várt esemény. A pálya bejáratánál feltűntek a bírók, s mögöttük fegyelmezett sorban a versenyzők. Egymás után mutatták be a verseny min­den indulóját. Az osztrák és ju­goszláv vendégek már ismerős­ként jöttek Nyíregyházára, hi­szen az elmúlt évi salakversenyen már megismerkedtek városunk­kal, s elismerőleg nyilatkoztak a Sadion pályáról. Külön taps kö­szöntötte a magyar versenyző­ket: Vöröst, Radácsit, Pásztort, Pergét és a két nyíregyházi mo­torost, Kiss Bélát és Karsai Bé­lát. Az első futamban az oszt­rákok, a másodikban a ju- gcsziávok, majd a magyar versenyzők döntötték el egy­más közölt a sorrendet. A további futamok folyamán nagyszerű, izgalmas vetélkedést láthatott a nézősereg. A verseny elején látni lehetett, hogy a sző­ke osztrák fiú, Luther igen ko­moly esélyese a versenynek. Per­sze a mi fiaink sem adták meg magukat egykönnyen, s Perge, Perényi, Vörös és Karsai végig versenyben voltak. Perényit pedig egyenesen balszerencséje fosztotta meg attól, hogy a győzelmi, emel­vény legmagasabb lépcsőjé­re kerülhessen. Nagy izgal­mak után végülis az osztrák Luther nyerte meg a ver­senyt. Bár nem hozott hazai győzel­met a nemzetközi salakmotor- verseny, a közönség mégis elége­detten hagyta el a Stadiont, hi­szen a külföldi és hazai motoro­sok a sport minden szépségét be­mutatták, s a délután folyamán nagyszerű „sportcsemeget” szol­gáltattak a nyíregyháziaknak. A pálya, dacára a sok esőzé- nek, nagyszerűen volt előkészítve megfelelt a nemzetközi követel­ményeknek. Áldozatos munkát végeztek a rendezők. A verseny rendezése is kifogástalan volt, lé­nyegesen kevesebb zökkenő nél­kül folyt le, mint az elmúlt év­bén. A Nyíregyházi Spartacus Sportkör motoros szakosztálya minden dicséretet megérdemel a színvonalas verseny megrendezé­séért, s a nyíregyházi sportked­velők a jövőben is hasonló nagy­szerű sporteseményekre számíta­nak. (Bacsóka)

Next

/
Oldalképek
Tartalom