Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-30 / 179. szám

Ma e»tes opera-eí öadás a Szabadtéri Színpadon Ma este nyolc órai kezdettel opera-előadást tartanak Nyír­egyházán a szabadtéri színpa­MAI NAPLÓ I960. júHns 30. szombat. Névnap: JUDIT. Állami vállalatok, termelőszövet­kezetek, egyénileg gazdálkodók! Az Öfefaértói Vegyes KTSz. vállalja bármilyen méretű boroshordók elkészítését és javítását. Megrendeléseikkel forduljanak közvetlenül a címhez, ahol bő­vebb felvilágosítást nyújt a szö­vetkezet, (2550) dón. A debreceni Csokonai Színház társulata Puccini: Pil­langókisasszony című operáját mutatja be, Rubányi Vilmos ve­zényletével. A címszerepet Ba­logh Éva, Suzukit Vaiga Mag­da, Pinkertonnét Marsay Mag­da, Pinkertont Oszvald Gyula énekli. A NAP ESEMÉNYEI: A kommunista nők első nem­zetköri konferenciája negyven évvel ezelőtt nyílt meg Moszk­vában, 1830 július 30-án született Victor Henri Rochefort francia író és radikális publicista. 1919 július 30-án a román burzsoá csapatok átlépik a Ti­szát. Ugyanezen a napon Országos Közoktatásügyi és Bibliográfiai Intézetet szerveznek. Kétszázbarminc eve született Jelky András utazó. ★ BÖKI KARTÁRSNAK KITEKERIK A NYAKÁT — Miért van úgy kitekerve a nyaka, Böki kartárs? — Nem látja, hogy most nyi- retkoztam? Hajvágás közben te­kergették ki. ★ KETTŐS MUNKAEGYSÉG- kimutatast vezetnek a nyírbáto­ri Vörös Csillag Tsz-ben. A táb­lázatban a tárgyhóban teljesí­tett munkaegység mellett fel­tüntetik a tárgyhó végéig ösz- szesen elért munkegységeket is, így a tagok minden külön szá­mítás nélkül tudják, mikor mennyi munkaegységnél tarta­nak. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A Kaknmazi Földmű­vesszövetkezel azonnali belépésre szakképzett­séggel rendelkező cuk- rászdavezetöt és szaká­csot keres. Jelentkezés az fmsz. irodáján Ra- kamazon. Útiköltséget felvétel esetén térítünk (25-45) Adminisztrátornak iro­dai gyakorlattal jó gép­írót azonnal felvesz a Nyíribonyi Községi Ta­nács VB. (2552) Tanulót felveszek. Krupánszky Kálmán autófényező. Tompa Mi­hály u. 8. (2554) A Nyíregyházi Kerté­szeti Technikum pályá­zatot hirdet matematika- fizika, és magyar-törté­nelem szakos középis­kolai tanári állásra. A pályázatot az iskola igazgatójához kell be­küldeni. Kinevezés a Földművelésügyi Minisz­térium hatáskörébe tar­tozik. (2597) A Nyíregyházi Do­hánybeváltó és Fermen­táló Vállalat szakkép­zett (képesített) lift-.| szerelőt azonnali belé­péssel felvesz. Jelent­kezni lehet a Munka­ügyi osztályon (2604) j Demecser és Vidéke Közeti Földművesszövet­kezet szakképzett vas- boltvezetőt keres felvé­telre. Erkölcsi bizo­nyítvány és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés a Földmű- vesszövetket kisker. üzemvezetőnél. (2601) A Petneházi Föld­művesszövetkezet gya­korlattal rendelkező szakképzett vegyes­boltvezetőt keres 450 000 Ft-os árukész­lettel rendelkező ve­gyesbolt vezetéséhez. Fizetés kollektiv sze- | rint. (2605 j HAZ-INGATLAN Megvételre keresek város belterületén be­költözhető, egyedülálló házat. ,.Készpénz” jeli-1 gére a Hirdetőbe (2582) Külső Debreceni úton 1200 négyszögöl telek fe­lerészben is eladó. Ér­deklődni: Közép u. 45. (2579) Szamuely tér 16. si. ház 507 négyszögöl kelt­tel eladó. Érdeklődni: Árok u. 34. (2576) Kétszoba, konyha, elő­szoba, mellékhelyiségből álló családiház 280 négyszögöl telekkel, gyü­mölcsfákkal részben be- költözhetőn eladó. Ér­deklődni: Vasgyár u 6. öt után. (2575) Eladó István út 20. számú ház. Vétel esetén kétszobás lakrész be­költözhető. Érdeklődni: Virág u. 83. (Megtekint­hető délután öttől, va­sárnap egész nap.) (2570) Szoba konyhás ház be­költözhetően eladó. Hu­nyadi u. 37 (2589) Oszoló u 97. sz. szőio gyümölcsös eladó. Ér­deklődni: a helyszínen. (2549) Kétszoba konyhás ház beköltözhetően eladó. Kisteleki űt 9. (2607) Beköltözhető három­szobás összkomfortos házrész garázzsal, ked- vezmenyesen eladó. Kos­suth u. 22. (2608) Beköltözhető három szoba összkomfortos ház fele részben is eladó. Madách u. 15. /B (2610) 150 négyszögöl telek, egy zongora eladó. Sós­tói út 57. (2599) 'k A VÁSÁROSNAMÉNYI köny­vesbolt • második negyedévi for­galmának hetvenegy százalékát a vidéki bizományosok bonyo­lítják le. Ez arra mutat, hogy Ugrásszerűen emelkedik a na- ményi járás falvaiban a könyv iránti kereslet. Nő a forgalom a könyvesboltban is: amíg 1958- ban csak 14 ezer forint volt az első negyedév eredménye, addig az idén elérte a , hatvanezret. 88 EZER forintot kaptak tej értékesítéséből már két hónap­ban is a tiszaeszlári Győzelem Tsz-ben, holott havi tervük csak 17 ezer forint. Minden bi­zonnyal alaposan túlteljesítik tejtermelési tervüket. Juhgomo- lyából ig túlteljesítik tervüket: 6 mázsa helyett 8,4 mázsát ad­tak el. •Sr SZÁZEZER ZSÁKKAL látta el a Termény forgalmi Vállalat a megyei hálózatot. Az előző évi tényszámok és az előzetes szá­mítások alapján ez elegendő is lesz. fr HATSZÁZHŰSZ KÖTET kSnyvet kölcsönzött ki az első félévben az aranyosapáti nép­könyvtár könyvtárosa. Tavaiy az egész évi forgalom csak hat­száz kötet volt, az idén valószí­nűleg ezren felül lesz. Ehhez leginkább a könyvállomány nö­vekedése járul hozzá; tavaly 280 veit, az idén pedig 420 a köny­vek száma. J(üssön r ★ ŰJABB TÍZEZER naposcsibét szállítottak a napokban a nyír­egyházi Dózsa Termelőszövetke­zetbe. Ezzel a téesz baromfiál­lománya 22 ezerre nőtt. A ko­rábbi csoportokat már értékesí­tettek, SERTESHIZLÄLÄS! SZERZŐDÉST aa 'Á Half ormiint i Vállalattal (2578) a nyíregyházi Állami Áruházban sen Csemete út. 3. alatt 1200 négyszögöl hatéves gyümölcsös eladó. Ér­deklődni; Kalinin u. 99. (2587 ) AUAS-VEKL 150-es Jáva Zetka mo­torkerékpár príma álla­potban igényesnek el­adó. uros. Kisvusgos ta­nya. 31. (2580) Gyönyörű szép kauká­zusi gyükerdio haló es kombináitszekreny igé­nyesnek továbbá csiná­lok, ebédlőasztal és tóbű lakberendezési tárgy költözködés miatt eladó, ton délután hatig, va- Megtekinthető szomba­ton délután hétig va­sárnap egész nap. Hét­köznap délután 4-től 6-ig. Körte u. 24. Gyű­rlek. (2583) t.gy jó állapotban levő mosogep eladó. Sóstól ut 33. elől. (2577) Írógépét Bizományin keresztül vásárol a XIII. sz. Autójavító, Dózsa Cyörgy u 16. (2372) Rövid, körpáncélos, páncéltokés, keresztnu- ros zongora eladó. Rá­kóczi u. 48. (2574) Kisipari kisméretű kombinaltszekrény és modem konyhaszekrény eladó. Egyház u 3. (2573) Jókarban lévő „Sun- da” cimbalom eladó. Dózsa György u. 26. (2571) Ipari árammal mű­ködő új 4 kilós mosó­gép eladó, Fizetés át­utalással. Tiszaszalka községi tanacs VB. (2563) Vtlágossziuu kétajtós ruhaszekreny és két agy olcsón elauo. Érdek­lődni: Guszev lakóte­lep 8/7 epulet 2. (2568) Vályog 8 «00 db eladó. Oszoló u. 36 szám. (2567) Eladók: Sozódézsa, barna lelcipo, markás kepea, damaszt abrosz, illan kosztüm. Bocskai u. 13 (2530) Eladó is család méh Balog kaptárban. Ara -cl)—- t. Rebi Ferenc, csaroda. (2591) Kifogástalan modern melykocsi igényesnek eladó. Kossuth u. 34. (2532) Zongora eladó. Ibolya u. 14 (2533) Betétes keményía há­ló és egy darab új szekreny-agy sürgősen eladó. Arany János út 34. földszint. 1. (2594) Fényezett hálószobák konyhabútorok, toalett tükör, székek eladók. Víz u. 13 Használt bú­torokat veszek. (2596) Bécsi zongora, cserép­kályha, Singer, szabó­gép, bőrvarrógép el­adó. Dimitrov u 38. (2600) I 0. Csepel 1956-os kia­I dású 125-ös motor üzem­képesen jó állapotban igényesnek eladó, Mik­lós, Tiszakerecseny. (2593) Motoros PERMETEZŐ magasnyomású sürgősen eladó. Mátészalka, Baj­csy Zsilinszky u. 11. (2561) HARLEY DAVIZON 750 köbcentis oldalkocsis motorkerékpár jóállapot­ban eladó. Mátészalka. Bútorüzlet. Telefon: 91, (2562) szép sötét diófa hálószobák, kombi- naltszobák, dupla re- kaimé, kis es nagy­méretű konyhák. ol­csó Darna halók, ru- tiásszekrények. ágy- Detetek, matracok, sodronyok eladók nasznalt bútorokat veszek. Soltész Mi­hály u. 20. 197) ______ 2900 db hódfarkú cse­rép eladó. Malom u. 20. (2359) euyeb Igényes magános nő központban bútorozott szobát keres. „Bérházi előnyben’“ jeligére a Hirdetőbe. (2699) Felhívjuk megren­delőink figyelmét, hogy amennyiben 1959. december 31-e előtt hozták be óra­javító részlegünkhöz javításra órájukat és azt mind a mai napig nem vették át, 15 napon belül váltsák ki. mert ellenkező esat- ben a Bizományi Áruházon keresztül értékesítjük. (2684) Szakoly Községi Ta­nács VB közli, hogy 1956. évben a volt sza­koly! ,,Vörös Sugár” termelőszövetkezet tu­lajdonát képző 1 db 10 éves pej kanca, 4 lába kesely, csillagos lová­nak marhalevele ismeret­len körülmények kö­zött elveszett. Fenti Tanács a járlatlevelet körözteti és egyben megsemmisíti. (2602) Nem lesz áondls a hajára, ha hides-me- leg dauerjét. haltes- tését MARIKA hölgy- fodrász garanciával megcsinálja- Kiss Er- nő Ui I9i szám. Te- efon: 35-08. (53) Menyasszonyi, koszo­rúslány ruhák, fátylak kölcsönzése. Dózsa György u. 29 (2535) I Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szerétéit jó férjem a és édesapánk KOLTAI JANOS' temetésén resztvettek és ezáltal fájdalmun­kat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család. (2593) LAKÁSCSERE Elcserélném Budaörs­ön lévő szoba konyha speiz. pince és fre:kam­rából álló lakásomat Nyíregyháza belterüle­tén lévő hasonló laká­sért. Hibás porszívót veszek. Cím: Vfrág u. 3 (2588) Kétszoba összkomfor­tos lakásomat elcserél­ném egyszoba összkom­fortosra, angoimechha- nikás versenyzongora- mat, Sóstói úti házhe­lyemet eladnám. Cim: a Kiadóban. (2566) Elcserélném budapesti szoba konyha pincés ipari áramos lakásomat nyíregyháziért. Érdek­lődni: Kalinin u. 94, I napig. Kalinin utcai környéki előnyben. (3696) Elcserélném guszevS szoba konyhás fürdő- fülkés főbérletemet ha­sonlóra a város belte­rületén. Sztálin tér 21. I em 8. Páll. (2813) HÄZASSAG 58 éves józanéletű nyugdíjas hasonló korú nőt keres házastársnak. Nyugdíjas előny bem Fényképpel ellátott le­velet „Megértés““ jeligé­re a ■ Lapkiadóba ké­rek. (2565) Ha Ízléses szép szan­dált és cipőt akar, keresse fel a Minősé­gi Cipőipari Vállalatot. Zrínyi Ilona u. í—4 sz. (1441) Villanyszerelő, lakatos vizvezetékszerelő, ács és kályhás munkát vállal a kisvárdal Építőipari Ktsz. (2473) 6 i Kétrészes strandruha 140—200.— Ft-ig Szatén fürdőruha 120—230.— Ft-ig Szatenkaríon fürdőruha 130.— Ft Frotíl fürdőköntös 260—330.— Ft-ig Strand papucs 24.— Ft Strand-szatyor 136—158.— Ft-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom