Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-29 / 178. szám

Öreg fészekrakók

JTsész éjjel esett. Az emoe- rek kisebb csoportokba verődve az utcán, borús arccal kémlelik az eget, ahol nehéz felhők cammognak, s hatalmas függönyként takarják be a falut.

— Már megint lóg az eső lába.

— Nagyon elég lenne már — sóhajtoznak.

Esős időben lehet jókat szundítani a szúnapadláson, na meg beszélgetni, mindenféléről. Szűcs Zsiga bácsi is akkor kászálódott le az álomba ringató illatos szénaágyról, amikor a felesége, Eszti néni felkiabált érte.

— Gyere már le, hé! Vendégek vannak!

A vendégek: Lengyel József, a kömörói Üj Élet párttitkára, Baku László bácsi, egy nyolcvan esztendős, öreg, szatmári magyar es jómagam.

^fsiga bácsi, mint kiderült,

^ hetvenegy esztendős. De jól bírja magát. Piros az arca, élénk a tekintete s tán két olyan is kitelne belőle, mint Baku Laci bácsi. Csak az a hasonlóság köztük, hogy mindkettőnek fehér a bajusza, a haja s világéletükben a munka volt az éltető elemük.

Elnézem őket. Mennyi mindent megértek, megéltek? A régi paraszt szimbólumai ők, akik évtizedekben számlálják emlékeiket és egyike-másikánál hosszabban elidőznek s még a hangjuk is eli'o- gódottabb lesz ilyenkor. Zsiga bácsi örökölt és egy életen át tizenkilenc hold földet kaparga- tott össze élete párjával úgy, hogy a falatot is megvonták maguktól sokszor, csakhogy jövőt csináljanak, a gyerekeknek. Baku László; ostoros gyerekként kezatc s bármilyen emberfeletti erőfeszítéssel küzdött, nem bírt a maga ura lenni.

üűzögetjük a szót... Beszél- getünk a termelőszövetkezetről, az öregek megbecsüléséről, a nyugdíjról, a munkáról, de mindegyre visszakanyarodunk a múlthoz, a régihez — az ő volt életükhöz.

— Kedves öcsém — mondja Laci bácsi a karosládán üldögélve, amint, megköszörüli a torkát és kezével igazgatja a nyakára csavart sálat — én a konfirmálás másnapján már Kende bárónál négy ökör mellé álltam. Napi húsz krajcárért. Kellett a kenyér.

— Hány iskolája van László bátyámnak?

— Hány? Egy se! — mondja keserűen nevetve. Hát hogy lett vóna? Amikor iskolába mehettem vóna, nem volt mibe'. Nyáron meg a kisebbekre vigyáztam, meg kenyeret kerestem. Annyira futotta az iskolai tudományomból, hogy palatáblára tudtam írni a nevemet.

r

L's ez a mostoha föld mos- toha gyermeke 1910-ben nyakába akasztotta a magyar világvándorok tarisznyáját, hogy kenyeret adhasson családjának. Kivándorolt Amerikába, az „ígéret földjére”.

— Majdnem tíz évig éltem kint. Egy nagy enyvgyárban dolgoztam. Hat évig híremet se vették itthon, utána küldözgettem majd valamit a családomnak. Merthát, az ígéret földje...?

Elhallgat és sokatmondóan legyint öreg kezével. A többiek hallgatva bólogatnak.

— Aztán, — folytatja — húszban jöttem haza. Vettem tizenkétezer öl földet, házat, már azt hittem, megszűnik a gond.

— És jött a bank. Mi? — szól közbe a házigazda.

TWagyot hallgatnak. Az emlé- kezés eltakarja a szót.

— Igen, a bank — suttogja az öreg. — Elvert a jég. Két esztendőn is. A bankra szorultam. S a vége? Az amerikás magyar két év múlva ott volt, ahonnan elindulj Hat. hold földemet egy táblában árverezték el... Újra mások cselédje napszámosa lettem.

Mázsás szavak. Pörölycsapásként hullanak mindnyájunkra. Te keserves, irgalmatlan élet, te! Miért kellett ennek így lenni?

Az öregek szemén látni, hogy ott kalandoznak gondolatban,

ahol a szép, erős fiatalságukai célratörően és mégis eredménytelenül otthagyták.

— Mi is mindent a gyermekekért tettünk — mondia Eszti néni. — És... az egyik fiam, de derék ember volt, elvitte a háború...

tfsaggatottan törnek elő a ^ szavak. Zsiga bácsi arra emlékezik, hogy tizennégy esztendős korában már aratott... Még tavaly is ment, de az idén a negyedik i-endnél már le kellett tennie a kaszát. De azért ment. A fiával, menyével hét holdat vágtak le a közösben. A munka most is kell. Míg dolgozik valaki, addig él. — ezt tartja az öreg. Már száz körül van az idei munkaegysége. A család, ö, a feleségével és a fiatalok, olyan szorgosan dolgoznak, mint egyéni korukban. Pedig élete párja is már közel a hetvenhez.

De a többi idős szövetkezeti tag is igyekvő. Baku Laci bácsi, nyolcvan esztendős létére, nem is a legegészségesebben két rész máiét, cukorrépát és három rész krumplit kapálgatott meg a nyáron. Meg a háztájiját. Már nem maguknak — nem, ők nagyon korán születtek ehhez—, hanem gyermekeiknek, az egész községnek segítenek az új fészek építésében.

És akarattal teszik, mert ők nagyon ismerik a régit...

Samu András.

Négy csibenevelő két dohánypajta, 10 iskola

Nagy munkában vannak az Építő és Szerelő Vállalat dolgozói. A múlt héten fejezték be négy 2500 férőhelyes esibenevelő építését, továbbá két dohánypajtát is átadtak rendeltetésének. Most azon igyekeznek, hogy legkésőbb szeptember elsejéig átadhassanak 10 iskolát a megyében: Dombrádon, Jármiban, Tisza- kanyáron, ófehértón, Kállósemjénben, Balkányban, Szakolyban, Túristvándiban és Jándon.

Két pártházat is átadnak rendeltetésének rövidesen. Tegnap adták át a Guszev lakótelepen a korszerűen átalakított 40 férőhelyes bölcsődét. A nyírbátori múzeum és a postatatarozás munkálatainak befejezése után a városi tanács homlokzatának és a. házasságkötő terem építésének munkáihoz látnak.

Bútor-alupanyaogyárló új iparág alakult

Az utóbbi három évben a len— kender iparban valósággal új iparág bontakozott ki, amely a korábban értéktelennek vélt kenderpozdorját hasznosítja. A rostíeldolgozásnál keletkező pez- dorjából műgyartás ragasztó- anyag hozzáadásával a fával egyértékű bútorlapokat préselnek. Újszegeden. Vajháton, Nagylakon működik már poz- dorjalemezgyár. c Dunaföldváron, ahol az első kísérleti üzem létesült, a jövő hónapban kezdi meg munkáját az évente egyelőre 4 ezer köbméter bútorlapot gyártó korszerű üzem. Még ebben az évben befejeződik a komádi rostfeldolgözó telepen a pczdorjalap-gyár építése.

Pozdorjalemez üzemeink 1957- ben 130 köbméter, tavaly 9 ezer köbméter anyagot gyártottak, az idén pedig már 10 500 köbmétert

Mngyur*8zovjel baráti találkozót rendeznek ranárnap Ibrányban

A Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a Hazafias Népfront és a nyíregyházi járási pártbizottság közös rendezésében kerül sor vasárnap délután az ibrányi magyar—szovjet baráti találkozóra. Kultúrműsorral szórakoztatja a vendégeket a nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház táncegyüttese, a Háziipari Szövetkezet tánccsoportja, valamint a szovjet helyőrség meghívott öntevékeny kultúregyütte- se.

Az ünnepséget megelőzően az ibrányi termelőszövetkezet talála múltból visszamaradt érzésekkel lehet magyarázni, hanem azzal is, hogy gyakran néhány műszaki rossz munkája miatt általánosítva támadják a műszakiakat. A barátság hiánya a műszakiak tartózkodó magatartásából eredhet. Hibát követnek elv ahol kritikátlanul tekintik a műszaki értelmiség munkáját, de nagyobD hiba, ahol nem építő jellegű a kritika.

Van még olyan mérnök, technikus, aki nem ellensége rendszerünknek, de nem is aktív híve. Ezek különféle leküzdhetetlen nehézségekre szeretnek hivatkozni a megnövekedett feladatok láttán. Bosszankodnak, ha a versenyző munkás jogosan több anyagot, jo'oo műszaki feltételeket követel. S ehhez a típushoz tartozik az olyan is, aki nem követcli meg erélyesen a munkafegyelmet, szemet huny a hibák felett.

Szocialista versenymozgai- munk új, hatalmas lendületet kapott. A szocialista munka- brigád-mozgalemmal építésűnk meggyorsul. Szebbek lesznek a sikerek, ha a műszaki értelmiség bekapcsolódik ebbe a mozgalomba, ha bevonjuk őket tervünk aktív harcosai közé. Miért is ne állhatnának ebben a mozgalomban egy sorban a munkásokkal? Nekik is segíteniük kell. hegy nagyobb léptekkel haladjanak előre!

Szocialista iparunk fejlődése nagy követelményeket állít a műszaki értelmiség elé. A fejlődés százával vet fel műszaki problémákat. Ezek megoldása rájuk vár. Gépiparunk sorra bocsátja ki az úi típusokat. Újabbak megtervezése és gyártásuk megszervezése műszaki feladat. Minden lerületen szükség van az új, jobb technológiára, a munkaszervezés haladó módszereinek bevezetésére.

Műszaki kultúránk. iparunk technikai színvonalának fejlődése rendkívül nagy feladat elé állítja őket. Határozniuk kell, akarnak-e lépést tartani ezzel a fejlődéssel? Ha igen, minden támogatást megad nekik dolgozó népünk, s elérhetik, hegy nagyobb tisztelettel és ragaszkodással veszik körül őket a munkások. Ha nem, akkor menthetetlenül azok közé kerülnek, akik fejlődésünk útjában állnak.

A műszaki értelmiség csak akkor felelhet meg a/ egyre növekvő követelményeknek, ha felkarolja a munkások jó kezdeményezéseit, segíti a versenyüket, erősíti kapcsolatát a munkásokkal. Ugyanakkor keményen fellép a rendbontókkal szemben s él azokkal a jogokkal, amelyekkel felruházták. A felmerülő nehézségekre ne siránkozással, hanem harcos nekigyürközéssel, kemény helytállással feleljenek. Száműzzék munkájukból a lélektelen rutint, a megcsontosodást, a maradiság szellemét.

Az igazi műszaki értelmiségi dolgozók természetüktől fogva újítok. Újítsanak, kezdeményezzenek merészen. Tanulmányozzák a szovjet és külföldi tapasztalatokat, azokat alkalmazzák sokkal következetesebben. Azt várjuk tőlük, hogy foglalkozzanak többet a munkások tanításával, s ugyanakkor tanuljanak is a munkásoktól. Ismerjék meg és használják fel a munkások kezdeményezéseit.

Azsajev „Távol Moszkvától” című regénye sokszáz magyar dolgozó előtt közeli ismerőssé tette Topoljev mérnök alakját. Ez az idős mérnök kezdetben maradiságból é’esen ellenezte az építés vezetőinek merész, új terveit, de a végén odaadó hívük lett, s a-’kotó segítséget nyújtott a tervek végrehajtásához. Két nagyszerű emberi tulajdonság tette ezt lehetővé: egyik a forró hazaíiság. a másik a szakma, a technika iránti rajongó lelkesedés. A mi műszaki értelmiségi embereinkben is mélyen élrek ezek a nemes vonások, őszintén szeretik hazájukat. a munkásokkal, parasztokkal együtt az ő szívű* is örül, amikor látják az ország erősödését, szépülésének ezernyi jelét. Szeretik hivatásukat. Megadunk nekik minden lehetőséget ahhoz, hegy megmutassák igazi képességeiket az egész dolgozó nép javara.

Nem kevés az, amit a műszaki értelmiségtől várunk, különösen a munkásokkal való még jobb együttműködés terén. Biztosak vagyunk benne, hogy készek a nagy feladatokat híven teljesíteni. O. A.

kozóra hívta meg a szovjet együttes tagjait.

A vendégek • szórakoztatásáról gondoskodik még Sifnón Lajos honvéd, aki nagysikerű bűvész- mutatványaival szerepel.

adnak a bútorgyártáshoz, 195B- ban az összes felhasznált bútorlapnak csupán 8,5 százaléka volt pozdorjalemez, idén pedig ez az aránj 64,1 százalékra emelkedik. Az ötéves terv végére 36 ezer Köbméter pozdorjalemez gyártását tervezik és olyan háromrétegű, úgynevezett tripo lapot is szándékoznak gyártani, amelyet nem kell furnirral borítani. Ebből az anyagból festett konyhabútorokat készítenek majd

Szabolcsi turisták külföldön

Idén számos turista látogatott az IBUSZ segítségével megyénkből a baráti országokba. Ebben az évben eddig Csehszlovákiába 306, a Szovjetunióba 206, a Német Demokratikus Köztársaságba 10, Romániába 6, Lengyelországba 3 szabolcsi turista utazott. Csehszlovák—NDK körutazáson 9, csehszlovák—lengyel—NDK turnén pedig 8 megyei turista vett részt.

Az év végéig további csoportok indulnak külföldre, melyekben még számos megyénkbe!) turista vesz részt.

lett? Jugoszláviával milyen kapcsolatunk

van? Mikor kerül sor atommeghajtású villanytelepek építésére, mivel második, öteves tervünkben villa- mosttasunk is nagy

feladat? Folyik-e jelenleg hazánkban osztály harc es milyen

területen? Mi a jellemzője az úgynevezett kispolgárnak?

Es meg sok komoly kérdés merült fel mai életünkről, normáinkról, vallási,

filozófiai, erkölcsi elveinkről. Nem ártott volna meghívni néhány felnőttet, aki elmarasztalja a mai fiatalokat, közömbösnek, a könnyű eleire hajlónak minősíti őket. Az ötvenkét kérdés nagyonis életbevágó volt, s a kapott válaszok kielégítették az érdeklődést. a KISZ vezetökep- zó-táborban kevésnek is bizonyult a három órás beszélgetés, s jól esett a közös uzsonna, melyen ott maradt kedves vendégük is. A fiatalok arról beszélgettek: önbizalmat is adott a délutáni találkozás és látják: a megye, az ország vezetői számítanak a fiatal korosztályra, az ,, aranytartalékra". Úgy búcsúzfak: szívesen látják Benkei elvtársat máskor is.

*

A tábor vendége

kei elotárs '■ elégedetten nézegette a ri- rágágyakkal övezett, tiszta, rendes lakó sátrakat, meg is dicsérte a lányokat, mert az övéket találta szebbnek. Közben az eső is szaporán közbeszólt, a vendégfogadók a júliusi „zimankóban” fázósan húzódtak a kultúr- házba, azaz a kultúr- sátorba. Bent, a tábor vendégével sokáig elbeszélgettek. Az esőn is túltéve záporoztak a kérdések. Először a vendég kérdezett: Hogy ízlik az itteni élei? Milyen a koszt? Nem fáznak- e? Nincs e valamilyen kívánságuk? Majd a fiatalok tettek fel kérdéseket mindenről, ami érdekli őket.

Félszáznál is több kérdésre válaszolt- Benkei elvtárs. Ilyenekre: Lehet-e reménykedni abban, hogy világbéke lesz? Hogyan következik be az általános leszerelés? Mi. történik abban az esetben, ha az

újabb csúcstalálkozó is kudarcba fullad?

Miért nem küld a Szovjetunió Kubába rendfenntartó csapatokat? Mi a helyzet Kongóban? Meddig lehet, meg engedni, hogy Amerika kemre- püléseket folytasson a szocialista államok feA A sóstói erdő réjiekén sátortábor áll a zöld gyeptakarón. Vadonok lakói élhettek így hajdan, gyors- röptű madarakat, erdei vadakat űzve. Ez a tábor azonban kényelmesebb. emberei néma les helyett fél- karéjban ülve az okos szóra figyelnek, jegyeznek, kérdéseket tesznek fel. Így zajlik az erdei élet napok óta a megyei KISZ-bizottság Szamuely Tibor KISZvezetőképző táborában. Nemcsak az üde levegőt szívják magukba a fiatal fiúk, lányok, — kilencvenhaton, — hgnem tudásban. ismeretekben is gazdagodnak És a soronkövetkező előadások nem unalmasak, mert érdekes, izgató témákról szólnak, s utánuk ízletes étel, sok szórakozás, változatos műsor következik.

Szerdán délután valósággal felbojdult a kis erdei „városka”. Vendég érkezése hozta lázba őket. Délután 2 órakor érkezett a táborba Benkei András elvtárs, a MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Virágcsokorral várták a bejáratnál a kedves vendéget. majd a tábor „hazaiba” a sátrakba tessékelték.. Ben- •