Kelet-Magyarország, 1960. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-28 / 177. szám

fonhatnának, ha erre használnák készítményüket. Dchát a Nyíregyházi Húsipari Vállalat nem sövénynek, hanem ét­kezésre gyártja ízletes áruit. A töltő üzemben korszerű gé­pekkel könnyítették a munkát. A keverőgépnél Szabó Já­nos dolgozza ki a „masszát”, amely innen a töltőgépbe ke­rül. Kolbászból kerítést­Hogy szárnyakat kapjanak a kanyári fiatalok... Még ma is jólesőn gondolok -issza a kanyári fiatalokra. Ter­metes titkáruk, Lenyu Bandi — aki azóta már bekötötte egy lánynak a fejét — vezetésével egy esztendővel ezelőtt, ilyentáj­ban, egy szép reggelen felkere­kedtek és megkapálták a kukori­caföldeket. Akkor sok idős pa­rasztember lepődött meg, s nem tudta 'elképzelni, hogy kik is voltak , a hűséges segítők. — És még sok hasonló cselekedet foly­tán növekedett a tiszakanyári KISZ tekintélye, s lett nagyobb, erősebb ez a szervezet egy esz­tendő aiatt. Ha csak a példamutatásra hi­vatkozunk, elmondhatjuk, hogy Lenyu, akit a faluban mindenki ismer és tisztel is, nemrég ka­pott dicséretet, mert mint tejke­zelő is kiváló munkát végzett, Gé in esi bácsi j Nos, nézzük, mivel is lett nép- • szerű a KISZ, s miért beszélnek az idősebbek elismeréssel a fia­talokról? Fontos ez, hiszen még sok helyen manapság ’s hallani különböző megjegyzéseket... A tiszakanyári KISZ-szervezet ve­zetői és tagjai nemcsak maguk­kal törődnek, hanem meglátják, mi történik körülöttük, milyen gondok foglakcztatják az időseb­beket. így jöttek rá, hegy az öreg Gemesi Feri bácsi mindig arra panaszkodik, hogy kicsi az udvara, mert elfoglalja a helyet a domb, s neki mar nincs ereje azt onnan ei hordani. Nos. ezt s a tisztasági versenyben jeles helyen szerepel. Az ő példája és a vezetőség tagjainak maga­tartása, az ifjakkal való törő­dés a bizonyítéka annak, hogy ahol igazán szívükön vselik a" vezetők a fiatalok sorsát, gond­jait, s olyan célokat tűznek ki eléjük, mint itt is, szívesen dol­goznak a fiatalok, s gyarapodik a KISZ-szervezei létszáma. Bár igaz: közel másfélszáz " fiatalból még csak nyolcvan a-, KISZ tag­ja, de ez az arány mindinkább javul. Ugyanis, a nagy munkád idején, mint most is, több olyan fiatal is részt vállal a munká­ból. akik azelőtt nem sokat tö­rődtek azzal, mivel is foglalko­zik a KISZ-szervezet. S az az örvendetes, hogy többségű«, nem vándorol el a faluból. homokdombja tudva, egy vasárnap reggel fel- kerekedett a KISZ-brigád és „megnagyobbította” az udvart, elhordta a dombot. Gémesi bá­csi nem győzött hálálkodni a fiataloknak. A két Baglyos testvér, Háda Gyuri, Fedeles Géza, a KISZ- titkár feleségestül segítettek az idősebbeknek, özvegy Csáki Fe­rencivé panaszát is úgy tudták meg, hogy egy beszélgetés alkal­mával megfigyelték. Alig telt el egy-két nap, máris felállították a kútgémet, s bizony az öreg nán: nagyot nézett, mikor meglátta. frelpevaló kezdeményesések Az ilyen igazán jótétemények azt mutatják, hogy a tiszakanyá­ri szervezet vezetősége ió szel­lemben neveli a fiatalokat. Nem csak azzal, hogy politikai isko­lát, sütő-főző, és szabó-varró tan­folyamot szervez, hanem azzal is, hogy a szervezeti szabályzat értelmében megbízza tagjait fel­adatokkal, s azok végrehajtását meg is követeli tőlük. A t’zes bizalmiak: Molnár Sándor, Há­da György, Háda Zoltán, Laka­tos Berta, Koch Edit és ifjú Bányácski Sándor becsületesen ellátják munkájukat. Kiválóan dolgozik a vezetőségi tagok kö­zött Kertész Borbála, Az ifjúsági szervezet helyiségét valóban ott­honossá tették. Felsúrolták a padlóját, ajtót, ablakot pucoltak, függönyt vásároltak, most vesz­nek kályhát, hogy télen is ba­rátságos környezetben lehessenek a fiatalok. Példamutató magatartást tanú­sítottak az aratásban is. A Ha­vasi Gyopár Tsz-nek az egyik vasárnap hatvan tagból álló KISZ-brigád ment a segítségére. Ezek között több olyan fiatal vnlt, mint Lakatos István és Há­da Tibor, akik most ismerked­nek a KlSZ-szervezettel. Műkö­dik a tánc- és színjátszó gárdá­juk, s bizony ez a kis „kincses- bánya” gondoskodik arról, hogy a fiataloknak mindig legyen pén­zük, amire szükséges. így szer­veztek kirándulásokat, látogatá­sokat, nyújtottak támogatást a sportkörnek, virágokkal köszön­tötték az anyákat és a pedagó­gusokat, s most pénzt akarnak keresni közös munkával a lilla­füredi és tapolcai kirándulásra; Miért né* el a pártszervezet a KISZ fölött? Csupán e néhány momentum­ból is látható: nem dolgoznak rosszul a tiszakanyári kiszesek. Az ötlet, az akarat megvan ben­nük. Csak néha nagvoob bizta­tásra lenne szükségük. Ez azon­ban — sajnos — elmarad. El pe­dig azért, mert a pártszervezet nem foglalkozik problémáikkal. Egy év óta nem beszélte meg a pártvezetőség és a taggyűlés a KISZ-szervezet munkáját. Pedig erre nemcsak akkor van szük­ség, amikor bírál.r kell, hanem akkor is, amikor elismerést szük­séges kifejezni. Flvariák ezt a pártszervezettől és a vezetőktől a kanyári íiataJck. de meg is érdemlik. Nem lehet közömbös a pártszervezet vezetőinek az, hogy hány tagia van a KISZ- nek, s bizony szükséges. hogy ők, az idősebb kommunisták is tevékenykedjenek azért, hogy az arra érdemes fiatalok megtalál­ják helyüket az ifiusági szerve­zetben Persze ez jobb kapcsolatot kö­vetel. Sajnos egyetlen fiatal nincs a kiszesek között olyan, aki a párt tagjelöltie lenne! Pe­dig vannak egészen kiválóan dolgozó parasztfiatalok. Soós László meg is érdem-iné, csak­hogy nem törődnek vele az idő­sebbek. S ezért nem csodálatos, hogy a KISZ-titkár, Lenyu Ban­di kedvetlen, s az eredmények ellenére is ez a hangulat befo­lyásolja a fiatalokat. Éppen ezért szükséges, hogy a tiszakanyári kommunisták is gondolkodjanak el a dolgon, s javítsák meg mun­kájukat a fiatalok körében. Te­kintsék elsőrendű kötelességük­nek a kiszesek nevelését. A fia­talok így még nagyobb szárnya­kat kapva még jelentősebb si­kereket érnek el, melyek követ­keztében egyre több lesz az olyan ember, aki elismeréssel, és egyre kevesebb az olyan, aki csak le­gyintéssel válaszol, ha a fiatalok szóba kerülnek. Farkas Kálmán Naponta mintegy 35 mázsa szalámi és kolbász kerül ki a töltőbrigád keze alól. Innen függőkocsikon szállítják a füstölőre, s másnap már fogyasztjuk a friss felvágottat. Hammel József. Amikor belépett a fiú, meg a rány. ő már kiitta a feketé­jét. Volt még né­hány keretezett apró­hirdetés a városi lapban, ezt már csak szokásból, meg időtöltésből akarta átfutni. Amíg előke­rül valahonnan a pincér. Mert a pin­cér már vagy tíz perce magára hagy­ta. Délelőtt fél tíz, ilyenkor csak néha vetődik be . vendég még a „Vénlegenv- be” is. Most jött egy pár, ülnek szemben, várnak. Hiányos a világítás, még sze­rencse, hogy ő lám­pa alatt ül, láthatja a betűket. Megérezte. hogy nézi valaki. Éppen a használt gyermekko­csi hirdetésénél tar­tott, amikor elömlött ra.ita a furcsa meleg­ség. A fiatalember nézi. Nem hosszan, csak oda-oda néz. Szívesség Hagyta kis ideig, hadd lesegessen rá. Hiszen valamit csak kell csinálni, amíg nem jön a pincér..; összehajtotta az új­ságot, aztán gyorsan, mintha valami még eszébe jutott volna, ismét szájjelteritette. Észrevette, hogy a szembenülők csóko- lóznak, s a papírzör­gés szétrebbentette őket. Szeretett volna mosolyogni. Tilda ju­tott az eszébe. Til­da, akivel az első vi­lágháború előtt ő is így bújdogált a presszóban. Persze, az egy jobb helv volt, el lehetett búj­ni a kis, kopott boxokba. De a „Vén- legényber.” nincsen box. Miért is nem ion már a pincér? Hiszen a fiatalember újra idenéz, és ő alig tudja már job­ban eltakarni magat az újsággal. Leg­alább nagyobb lenne a lap! De kis for­mátum. Borzasztóan utálhatja most ez a fiatalember. Mire is gondolhat’< „Vén öregúr, tűnne már el, volna benne egy kis tapintat..A pincér csak késik, megint elcsuklik a suttogás, és ő való­sággal szoborrá me­revedik, nehogy ziz- zenjen a papír. Ha ez így megy tovább, belefárad. És a fia­talember fél szemmel talán mindig nézi. A pincér marad, . érzi, hogy a homlokán csípősen ül ki a ve­rejték. .. Aztán elő­veszi noteszát, ír. majd feláll, s a fia­tal pár asztala előtt ellépve eiibük poty- tyantja a papírt. Azok felveszik, ki­bontják: „Ha jön a pincér, itt a pénz, fizessék ki a duplá­mat. Szívességüket hálásan köszönöm...” —angyal— E'zen a napon is úgy kezdö- dött minden, mint rende- desen, mint hetek, hónapok, évek óta. A főnök nyolc előtt tíz perccel lenyomta a hivatali szoba kilincsét, fakó arcát, szür­ke, tompafényű szemét végig­járatta a régi bútordarabokon, majd előkotorta szekrénye kul­csát. Nyolc előtt két perccel, mint egy hálókocsikalauz, meg­szemlélte a szobákat, mindenki elfoglalta-e a helyét. Utánozha­tatlan félszegséggel megbiccen­tette fejét köszönésképpen, s ment tovább. Kezet sose fogott. Először roppant szokatlannak tűnt a reggel biccentés. Az em­berek gyanakodva pislogtak egymásra, meg a főnökre: mi baja, még kezet se nyújt, mi nem tetszik ennek? Később megszókták, sőt fel sem vették, meggyőződtek róla, hogy senki­vel se kezel, mindenkire pedig nem haragudhat. Azért teljesen soha, azaz egészen a mai napig nem tud­ták megérteni. Vadalmába ha­rapott képét, szótlan, mogorva, emberkerülő természetét, meg­rögzött főnöki pontosságát ma­guk közt kicsit el is marasztal­ták. Hol terem az ilyen ember, akinek nincs egy megnyerő mo­solya, egy fedzveilen szava, kér­dése, mondjuk arról, hogy érzi magát a munkatársa, a beosz­tottja.;.? Ha valaki a család­ja, a gyermeke nevét ki talál­ta ejteni a száján, a főnök szi­A főnök arca gorú arccal menten másra te­relte a szót. Mikor Kocsis Bé­la egy szuszantásnyi szünetben lelkendezve újságolta, hogy el­indult a fia, majd lekuporodott, cs úgy utánozta az első lépése­ket, a főnök utána négyszem­közt megdorgálta: ne günyögjön, ne bohóckodjon munkaidőben. Még ilyet...! „Fakírnak” tartották a főnö­köt a hivatalban. Csupa jégből állt a szava, az arca, a tekinte­te, ahol megfordult, valami láthatatlan kéz letörölte a mo­solyt, a derűt az arcokról. In­kább dühöngene, kiabálna, len­ne igazságtalan, csak néha-né­ha fordulna az emberekhez is, lenne szíve, melegség a hang­jában ...! Sokszor, nagyon sok­szor gondoltak erre a munka társai, minduntalan igyekeztek közel férkőzni hozzá, mögé nézni a kifejezésleien, rideg, crősvonalú. szigorú arcnak .. Három éven át nem sikerült Míg ezen a napon, július 25-én történt valami. Látszólag szür­ke kis epizód ... Táviratot hozott a postás Marika, a titkárnő megszokott mozdulattal tépte fel a frissen rótt sorokat. A szeme káprázott, úgy olvasta: „A kért tolókocsit n mai nappal címnek elküld­tük, esetleges észrevételeit kö­zölje velünk. Budapest, aláírás”. — Jó cg, — csapott a homloká­ra, s tekintete a címezettre esett — felbontottam az igazga­tó kartárs táviratát! Eszre sem vette, hogy a főnök pár másod­perce már ott áll mellette s fi­gyeli megrökönyödött arcát. — Hát megjött? — fordult az ámuló titkárnőhöz szokatlan hangsúllyal és a távirat után nyúlt. — Hetek óta várom. Teg­nap érkezett meg a kislányom! Három évig feküdt vastüdőben! Paralízissel! Most hazahozattam. Legalább itt legyen mellettem... A kimondott darabos szavak, a váratlan vallomás megdöbben­tette a főnököt magát is. El­szólta magát, a véletlen így hozta, ez a távirat... Eddig magábantartotta, nem akarta, hogy szánják, sajnálják, a rossz­indulatnak örüljenek. De most felszakadt belőle minden. így talán meg is értik, miért for­dítja el a fejét, ha gyereket, egészséges, vidám apróságokat lát Délután ketten is szóltak: se­gítenének összeszerelni a kis tolókocsit, a harmadik kispárnát ígért. Reggel más tekintetek ta­padtak a főnökre, mint koráb­ban. A főnök szemében is ott bujkált valami különös mosoly­féle, de nem kerekedett ki, az előszobában ügyfelek várták, panaszosok, hozzájuk fordult, szívélyesen, betessékelve őket a süppedő fotelokba. S elkezdődött egy igazán új nap. Páll Géz• 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom