Kelet-Magyarország, 1960. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-17 / 115. szám

mm Hruscsov nyilatkozata a liétflf előzetes találkozóit (3. oldal) ★ Sporteseményekről (6. oldal.) XVII. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM. Ára 50 fillér I960. MÁJUS 17, KEDD Három megy© szövetkezeti vezetőinek tanácskozása (5. oldal) ★ Tudósok nr»Imik őznek az ember űrutazásáról (2. oldal) Vasárnap hajnal óta négy és fél tonnás, ember szállítására is alkalmas szovjet szputnyik- űrhajó kering a Föld körül Moszkva. Május 15. (TASZSZ) A Szovjetunióban évek óta szorgos tudományos kutatómun­ka, folyik az ember űrrepülésének előkészítésére. A nagy súlyú és nagy méretű mesterséges holdak megal­kotásában elért eredmények és többtonnás mesterségen hold szállítására alkalmas nagy teljesítőképességű hordozó rakéta si­keres kipróbálása lehetőié tették, hogy olyan űrhajó-prototípuso­kat dolgozzanak ki, amelyek alkalmasak lesznek az ember hosz- ssabb időtartamú űrhajózására s hogy megkezdjék ezek kipróbá­lását. A TASZSZ jelentése as űrhajó felbocsátásáról A Szovjetunióban május 15-én sikeresen a föld körüli pályájára bocsátottak egy szputnyik-űrha- jót. Ab eddigi adatok szerint a szputnyik-űrhajó az előzetes számításoknak megfelelően rátért majdnem köralakú pályájára, amelynek magassága körülbelül 320 kilométer a föld felszínétől. Ekkor levált a rakéta utolsó lép­csőjéről. A szputnyik-űrhajó kez­deti keringési ideje 91 perc. Pá­lyájának az egyenlítő síkjához viszonyított hajlása 65 fok. Ab űrhajó-szputnyik súlya a hordozó rakéta utolsó lépcsője nélkül 4540 kilogramm. Fedélzetén légmentesen záró fül­két helyeztek el, benne az ember súlyának megfelelő teher­rel és az ember jö­vendő űrhajózáséhoz szükséges minden felszereléssel. A fedélze­tén ezenkívül különböző beren­dezések vannak, amelyeknek sú­lya az áramforrásokkal együtt H77 kilogramm. Az űrhajó felbocsátásának célja olyan szputnyik-űrhajó prototípusok kidolgozása és kipróbálása, amelyek biztosít­ják az utasfülke biztonságos repülését és kormányzását, a földre való visszatérését és az ember űrrepüléséhez szük­séges feltételeket. Ennek a szput- nyik-űrhajónak a felbocsátása megvetette az alapját ama bo­nyolult munkának, amely az em­ber veszélytelen kozmikus útját biztosító, megbízható űrhajó meg­alkotására irányul. Ha a szputnyik-űrhajóról meg­kapják a szükséges adatokat, le­választják a körülbelül két és fél tonnás, légmentesen záró fül­két. Ezúttal nem tűzték ki cé­lul, hogy a légmentesen záró fül­két visszahozzák a földre. Mi­után ellenőrzik működésének megbízhatóságát és leválasztják a szputnyik-űrhajóról, a fülke — csakúgy, mint a szputnyik-űrha­jó — a földről kapott irányításra megkezdi az ereszkedést és a sűrű legrétegekbe jutva, el­pusztul. Az űrhajón elhelyezett „Szig­nál’ rádióadó 19.995 megaherz frekvencián működik, jelzéseit mind távíró, mind telefon-rend­szer szerint továbbítja. A „Szignál" adón kívül külön­leges rádióberendezéseket is elhe- helyeztek a szputnyik-űrlr)jón. hogy adatokat közvetítsenek a földre a műszerek munkájáról és a pálya elemeiről. A tudományos és mérőberendezés vegyi áram­forrással és napelemekkel műkö­dik. a súly tette lehetővé, hogy az űr­hajón különleges fülkét alakítsa­nak ki. ■ A fülke alkalmas űrhajósok ott tartózkodására, az ember űrrepü­lésére. A hermetikus fülke kü­lönleges berendezései normális életfeltételeket biztosítanak. A műszerek bonyolult megfigyelé­sek végzését teszik lehetővé. A szputnyik-űrhajó rádió, táv­író és rádió-tclelon berendezé­sei segítségével a földi meg­figyelő állomások meggyőződ­hetnek a berendezések és a műszerek működésének pon­tosságáról. Az új szputnyik-űrhajó alkal­mas arra, hogy a szovjet tudó­sok ellenőrizzék: megfelöek-e a szükséges védőberendezések, s a megfigyelések végzésére beépített műszerek. Rendkívül nagy fon­tosságú továbbá az a tény, hogy a szputnyik-űrhajó a Földről irá­nyítható. Miután a tudósok meg­felelő adatokat szereztek a be­rendezések működéséről, az űr­hajóról leválasztják a hermeti­kus fülkét, majd ezt kővetően, mind a fülkét mind pedig az űr­hajót „lehívják” az atmoszféra felső rétegeibe, ahol megsemmi­sülnek. Bár ez alkalommal még nem kerül sor a fülke visszaté­rítésére, nem kétséges, hogy egész rövid időn belül ez is megvaló­sul — állapította meg Dobronra­vov professzor. Az űrhajó súlyosabb egy hétszernél vcs repülőgépnél I. A. Merkurjev repülésügyi szakember kijelentette: Az uj szovjet űrhajó legfonto­sabb tulajdonsága hatalmas sú­lya. Már az eddigi űrkutatási kísérletek is bebizonyították a szovjet fölényt: az eddig fellőtt amerikai szpuinyikoi< összsúlya együttvéve is kevesebb, mint a harmadik szovjet mesterséges holdé. A szputnyik-űrhajó súlya — amint ismeretes — négy és fél tonna: a második világháború idején használt JAK—7 típusú kétszemélyes repülőgép mindösz- sze három és fél tonna súlyú volt. Nyugaton szeretik hangoztatni, hogy a szputnyíkok súlya nem döntő kérdés — mondotta a szovjet szakember. — Minden szakember számára világos azon­ban, hogy a világűr meghódítá­sáért folytatott harcban döntő jelentősége van a szputnyik hasz­nos terhelésének. A műszerek súlyát lehet csök­kenteni miniatürizálással, az űrhajó súlyát azonban nem. Éppen ezért rendkívül nagy fon­tosságú, hogy a szovjet szput- nyikok nagy hasznos súlyt tud­nak magasba emelni. Rendszere­sen figyelik... A szputnyik-űrhajó a Földről irányítható Szovjet tudósait nyilatkozata Moszkva, május 15. (MTI) Dob­ronravov, az ismert űrrakéta­szakértő, a szovjet űrhajó fellö­vését kommentálva, emlékeztet arra, hogy pontosan két évvel ezelőtt, 1958. május 15-én kezdte meg keringését a Föld körül a harmadik szovjet mesterséges hold. A szputnyik-űrhajó fellövése nem váratlan — állapította meg a professzor. ■— Ez év januárjá­ban a Szovjetunió sikerrel pró- oálta ki a Csendes-óceán térségé­ben új, több fokozatú, nagyerejü rakétáit, amelyek alkalmasak ne­héz szputnyíkok és a Naprend­szer más bolygóira induló űrra­kéták fellövésére. A szputnyik-űrhajó tulajdon­ságairól szólva, Dobronravov professzor felhívta a figyelmet a szputnyik nagy súlyára, amely több mint négy és fél tonna. Ez Kifogástalanul dolgoznak az űrhajó berendezései Moszkva, május 15. (MTI) J. Fjodorov prolesszor, az is­mert szovjet rakétaszakeitő, nyi­latkozatot adott a szovjet szput- ny.k-űrhajóról. Fjodorov elmondotta, a felbo­csátott kísérleti szputnyik-űrha- jón lényegében ugyanazokat a berendezéseket helyezték el, ame­lyek az emberszállító űrhajóó lesznek. A többi között beépítet­ték az oxigéncserére szolgáló berendezést, amely az űrhajóst mindvégig megfelelő mennyiségű oxigénnel látja el. Automatikus berendezések szabályozzák a hő­mérsékletet is. Ezek a berendezések — mint a hivatalos közleményből is kitűnik —, mindezideig kifo­gástalanul dolgoznak: az űrhajó fülkéjének belsejében a hőmérsékletet pontosan az előre megadott sz nten tartják. A kísérleti űrhajóban elhelyez­ték azokat a berendezéseket is. amelyek biztosítják, hogy az űr­hajós a súlytalansag állapotá­ban is táplálékot tudjon magához venni. Természetesen — mivel a kísérlet célja az, hogy való­ságos körülményeket teremtse­nek —, ehhez szükség volt ap- ra is, hogy különböző tápszerek tartályait is elhelyezzék a fül­kében. Az egyik legbonyolultabb berendezés az, amely lehetővé teszi a jövendő űr­hajósnak, hogy elviselje a rakéta fellövésekor, illetve a leszálláskor keletkező rend­kívül nagy megterhelést, amely a gyorsulás következ­tében lép fel. Ezenkívül — mint az eddigi szputnyikokon és rakétákon — nagyteljesítményű rádióberende­zéseket, különböző — kutatási célokra szolgáló — műszereket is elhelyeztek az űrhajó fülkéjében. Az űrhajózás gyakorlati meg­valósításához ez az egy kísér­let természetesen még nem elegendő. Mindenekelőtt olyan kísérletek­kel folytatni a sorozatot, ame­lyek során teljes biztonsággal megoldható a hermetikus fülke visszatérítése. Lehetséges, hogy sor kerül újabb állatkísérletekre is. Rcud§zercscn figyelik az űrhajó jelzéseit A Szovjetunió tudományos megfigyelőállomásai rendszere­sen veszik és magnetofon szalag« ra rögzítik az első űrhajó-szput­nyik adóberendezésének jelz&eit. A magnetofonszalagra rögzített jelzéseket azonnal megfejtik. Az esti órákban kerül sor a szputnyik vizuális megfigyelésé­re. A közzétett adatok szerint ugyanis moszkvai idő szerint 22 óra után az űrhajó Vlagyivosz- tok térségében optikai eszközök­kel is észlelhető lesz. Az űrhajó tegnap már elrepült Moszk­va, Párizs és Neto York felett, a délutáni órákban pedig Lon­don felett is elszállt. A szovjet rádió naponta több­ször is közvetítette a szputnyik jelzéseit. A szovjet emberek örömmel fogadták, hogy — „ szovjet tu­domány és technika ismét be­bizonyította kimagasló eredmé­nyeit, egyúttal megmutatta azt is, hogy a szovjet tudomány eredményeit békés célokra akar­ják felhasználni. Közlemény a szovjet szputnyik-űrhajó útjáról ható fülkében a hőmérséklet és a nyomós továbbra is a meg­állapított határok között mozog. Az űrhajó-szputnyik „Szignál" rádióadó-állomása, amely 19.995 megaherz hullámhosszon dolgo­zik, megszakítás nélkül működik mind a távíró-, mind a telefon­adások vonalán. (Folytatás a 2. oldalon.) Vlléf pr»lmt4rp*t • f•*#!/•♦•*-* Május 15. (TASZSZ) Moszkvai időszámítás szerint vasárnap délután 15 órakor (bj- dapesti idő szerint délután 13 órakor) a szovjet űrhajó-szpu- nyik befejezte kilencedik fordu­latát a Föld körül. Az űrhajó- szputnyik fedélzetéről kapott te- lemetrikus adatok szerint a szputnyikon elhelyezeti készülé­kek normálisan működnek. A i műszerkamrában és a leválaszt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom