Kelet-Magyarország, 1960. április (20. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-03 / 80. szám
Szakái Feri így kezdte történetét: * * * y^v lyan titkot árult el édesanyám, amelyig. g® re örökké emlékezni jogok... Nem 'QJ/ tudom mi késztette erre. Lehet apám emléke, aki odaveszett a háborúban s számomra személyét ma is az ismeretlenség homálya födi, s akit az én anyám, tudom: reménytelenül, de mégis visszavár?... Vagy a környezet váltotta ki belőle s én magam, akiről soha nem gondolta. volna, hogy e helyen, ahol oly sokat szenvedett, az ő szemében én leszek a legnagyobb úr?... Mondom nem tudom... Csendes este volt. Anyám ott ült kopott varrógépe mellett. Ekkor még nem sejtettem, hogy számára oly kedves is, fájó is, de részemre annál inkább megható emlékekét idéz könnytől áztatott szemekkel házasságának s igy az én életuiamnak különös körülményeiről... — Ne vesd meg anyádat, fiam azért, amit most fog elmesélni. Ember lettél, s illő, hogy tudassak veled mindent — kezdte. Arról már hallottál, hogy a te édesanyád Pongrácz grófék- nál volt cseléd. De azt még nem mondtam el, hogyan is házasodtak össze édesapáddal... Én a fiatal éveimet egy replikás, szeszélyes asszony mellett éltem le. Mert a méltóságos asszony erről volt híres. Németül káromkodott s nem hogy a cselédei, de még az ura sem állhatott meg előtte. Én varrtam a ruháit, én öltöztettem, vetkőztettem. Ha nem úgy állt rajta a ruha. mint ahogy azt ő szerette volna, toporzé- kolt, kiabált, fellármázott még éjszaka is... És ekkor anyád gép mellé ült, s míg kész nem volt, fel sem állt. Még Becsbe is magával vitt csak azért, hogy legyen, aki kiszolgálja... így múltak az évek felettem. Arról hallani sem akart a méltóságos asszony, hogy férjhez menjek. Mert ki varrta volna a ruháit, ki szívlelte volna el szeszélyeit, s ki öltöztette vglna?... Bánatos voltam, mert fenyegettek apád miatt, akit szerettem s minden vágyunk az volt, hogy családot alapítsunk. Nem engedték. A grófnő csak abban az esetben egyezett volna bele férjhezmenetelembe, ha apád is beáll cselédnek. Én örültem, kérleltem, ő azonban erről hallani sem akart. Hajthatatlan maradt és én éjszakákon át csak sírtam... Történt egyszer, hogy a grófék elutaztak. A cselédek azonnal értesítették apádat. Soha nem felejtem el, amikor éjszaka beosont a kastélyba, s arra kért, hogy szökjünk meg. Megdöbbentem. Féltem a grófnőtől, s az emberektől. Szégyelltem magam. Mit szólnak az emberek, ha megtudják? — gondoltam. De nem volt más választás. A cselédektől elbúcsúztam, s még azon az éjszakán megszöktünk édesapáddal... M egdöbbenve hallgattam anyám szavait, aki csak nézett maga elé és közben telefutott a szeme könnyel... — így volt, kisfiam — mondta halkan... — Ne feledd el soha. Tudnak erről az emberek is. Csak te... te nem tudtál. Vártam, hogy ember legyen belőled... Ezerkilenc- százharminckilencben Szilveszterkor esküdtünk örök hűséget egymásnak apáddal, s házasságunkból csak huszonhat hónap lett. Elszakított bennünket a háború. így aztán meg sem ismerhetted... Szívemben őrzöm anyám titkát. Álmomban ma is visszaperegnek gyermekéveim, melyeket ott töltöttem az emlékeket idéző nagy főúri kastély árnyékában. Látom anyámat varrógépe mögött görnyedve, amint a pislákoló lámpa- világnál virraszl, hogy a félárva kenyér ne legyen olyan keserű a számnak. Visszacseng fülembe ma is volt tanítóm jóságos intelme, akivel most együtt nevelem a bashalmi grófné egykori szolgáinak gyermekeit: „Feri, gondolj özvegy édesanyádra és úgy tanulj!” Megfogadtam. Bár akkor még nem sejtettem, hogy egykor anyám álmát valóra válthatom. Valóban úgy mentem el innen, mint gyermek, s mint meglett ember jöttem vissza. Akkor már csak egyedül a dölyfös kastély idézte a főúri világ szellemét. Az újat pedig mi porban játszó gyerekek, a cselédek gyermekei, akik abban a kosiéiban tanulták a betűvetést, ahol egykor az én anyám szobalányként hajlongott úrnője előtt... Lelkembe zárva vittem magammal gyerekkori emlékeimet, hogy később felnőttként hozzam vissza ide a kastély árnyékába... Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor mint diplomás tanító kinevezéssel a zsebemben, kopottas diákruhámban, kiszolgált táskámmal megérkeztem Bashalmára... Földbegyökerezett lábakkal álltam a kastély előtt és csak bámultam... Megrohantak az emlékek, édesanyáin titka és sejtett álma... Nem tagadom, sírtam mint egy gyermek... Édesanyám ébresztett fel gondolataimból, aki ott állt már akkor előttem összekulcsolt kezekkel és nézte a fiát. Mint oly sokszor mikor szünetben hazamentem, most is azt kérdezte: — Hát megjöttél gyermekem? — Meg anyám! — és átöleltem... — Haza jöttem, ide ebbe a kastélyba — mutattam. Édesanyám szomjazva hallgatta szavaimat. — Bashalmára neveztek ki tanítónak... Nyakamba borult és sírtunk, zokogtunk mind a ketten. Él- csukló szavakkal akkor csak ennyit tudott mondani: — Teljesült a vágyam fiam... € ttől a pillanattól kezdve <5 lett az én történelem tanárom. Ámulva hallgattam szavait, mely nyomán életre kelt előttem a múlt... Ezt csináljuk most tanítványaimmal. Idézzük a múltat, s a pajtások oly bámulatos módon írják Bashalma történetét... A Sólyom őrs tagjai a minap nagy felfedezésről számoltak be, melyet a krónikajegyző Petruska Pista így olvasót fel: — Megtudtuk tanító bácsi, hogy a felszabadulás előtt hét kaszárnya (cselédház) volt itt. Pitvaros volt valamennyi, ötvenhat család élt cselédkenyéren és Pongrácz grófnak kél kastélya volt. Egyikben most az iskolánk van, a másikban a Kossuth Termelőszövetkezet. Az első házat Kurucz József építette 1945 tavaszán. A Kaszárnyákat is lebontották és az új házak felépítéséig az emberek a kastélyokban és mosó- házban laktak. Édesanyám mondta, hogy én is ott születtem, Szanyi Laci is, meg több pajtás... És volt osztálytársaim közül mégis azt kérdezik tőlem: Hogy tudsz meglenni azon a tanyán? Én itt érzem jól magam. Szülőföldem, ismerősöm minden rög, a viruló élet, s a keserű emlékek... S ha tizenöt évvel ezelőtt csak a szolga gyermekének félő tekintetével nézhettem a hatalmas kastélyra, most otthonommá vált, s testvéreimmel együtt mi vagyunk urai, s főszereplői, akik részére a dicsőséges legenda írásához azok a szovjet harcosok adtak erőt, biztatást, akiknek a sírját a Rigó őrs tagjai fedezték■ fel. Ott alusszák örök álmukat a gesztenyefa alatt, s fejfaként lombkorona borul föléjük... Nekik köszönhetem, hogy most esténként végigvezethet anyám a hatalmas kastély szobáin, s már nem az idegenvezető, hanem a tulajdonos büszke érzésével, lebbenti fel előttem a keserű múltat... Örülök, hogy ide kerültem. Testvéreimet, édes anyám „rokonainak” gyermekeit jöttem tanítani. Velük költeni a legendát Bashalmáról... * * * így fejezte be történetét könnyező szemekkel Szakái Feri. FARKAS KÁLMÁN. Tizenöt év c^kotéseri A Nyíregyházi Dohányfermontálógyár. Hammel Józsei {elvétele Tizenöl' éves lettem én. . . — Gratulálunk, 1 lénké... A „nagylány”, Takács Irén legalább annyira elpirul a meglepetéstől, mint amikor a randevúra invitáltuk. Merthogy , még azt is eláruljuk: amolyan, „osztályfőnöki engedély nélküli”, fél- hivatalos találkát beszéltünk meg mi négyen. Három tizenötéves „kortárs”, és a riporter. -Tulajdonképpen a születésnap ürügyén ültük körül az asztalt, de- hát Tránkc, a Kölcsey leanygim- názum la osztályos tanulója közbeszólt, hogy ő a napokban már tartott egy kellemes ünnepet. A tizenötödig névnapját! A kis dióhéj titka Egyszóval ez volt a tizenötödik, és már kopogtat az ugyanezt a számot viselő születésnap is. Mosolygunk, hogy lám,; lehet ünnepelni ital nélkül is, nekik egyébként még a bambi a „specialitásuk”. Látom, mindhármójuknak kikerekedik az arca, ami- 'ker elröppen a szó: irigylésre méltó időben születtek. Abban is gyorsan megállapodunk, hogy kérdezz-f eleiek interjúvolás helyett csak elbeszélgetünk. Irénke a dióhéjt említi, mármint azt a kis dióhéjat, amelyikbe az ö maroknyi élete belefér. Hogy mi volt a legérdekesebb az életében? A legnagyobb meglepetés? Elmosolyodik, aztán mintha történelem órán váratlanul szólítanák, zavartan töpreng egy kicsit, míg „kitalálja”, hogy az ő életében tulajdonképpen nin- csennek meglepetések. De ezt ne értsem félre, mert ó ezt úgy gondolja, hogy amióta az eszét tudja, simán, nyugodtan élnek. Apukája mozdonyvezető, szépen keres, két éve, hogy lakást kaptak a Guszevben, gimnáziumba jár, telik taníttatásra, meg szép ruhára. Tyukodi pajtás „hozzászólása, Gyuszi, a „trió” iegíiatalabbja — 1945. április 19-én született — úgy látszik, nem felejtette s dalt; „Te vagy a legény, Tyukodi pajtás”. — mert Tyúkod község városba vándorolj fia már „kivágja a rezet”, vagyis a legnagyobb élményt mondogatja. . . úogy a faluból bejöhetett a gimnáziumba, most ősszel, a kollégiumban helyet kapott, ahol a felét se fizeti annak, amit az állam rákölt. Most pedig, hogy a szülei döntöttek, ő biztosan tudja, hogy még kevésbé érzik majd a taníttatását. Mert ahogy Nyéki Gyuszi a szüleit ismeri, ég a kezük alatt a munka, a közösben is. Általános csodálkozás Ezt Újhelyi Józsi említi, a „negyvenötös különítmény’ rangidős tagja. (Most múlt 15 éves!) Mert az ő élettörténetéből a múlt ősz volt a legérdekesebb, amikor színkitűnővel végezte el Nyíregyházán az iskolát és beállt a „száz tízesbe” mezőgazdasági gépész tanulónak. Nagy volt az ismerősök, meg a rokonok csodálkozása, hogy nem a gimnáziumot választotta. De Józsi azt mondja, jobb ez így. előbb szakma, azután az érettségi. .. Hát ezt nem lehet „büntetlenül” elviselni! Irénke, meg Gyuszi, akárha tűvel szúrták volna őket, tromfolni kezdenek! S a riporternek már nincs más dolga, csak jegyezni az új korban élő ifjú emberek vitatkozását... Jó, jó, lehet, hogy van valami abban, amit Jóska -mond, de ma már a gimnáziumban is van szakmai oktatás... Irénke a mezőgazdaságról, Gyuszi meg az asztalos szakmáról kap oklevelet, ha érettségizik... Már nemcsak Tizenöt óv alkotásai A Tiszalöki Erőmű Hammel Józseí felvétele A nyíregyházi ruhapyár felszabadulási műszakjának végeredménye: 850 ezer forint „ráadás“ Hazánk felszabadulásának 15. vfcrdulója tiszteletére valamennyi szabászvarrógépnél és i 'asalóasztalnál szorgoskodó dolgozó ígéretet tett a jobb, a több munkára. Két héttel előbb; március 16-án este értékelték elő- ! szőr, azután minden nap, s az j üzem „házi stúdiója’’ nangos riportokkal, időközi értékelésekkel tette még izgalmasaboa a vetél kedést. Március 29-én a ruhaüzem száz százalékig teljesítette a/ ■idei. első negyedévi tervét. Az felszabadulási műszaknak. Március közepétől a hónap végéig 1216 darab ruhával készítettek többet az előirányzottnál. Mindezt a minőségi munka megtartása mellett érték el Ez ^ meny- nyiség pon'osan annyi ameny- nyit az egész gyár több, mint másfél nap alatt képes előállítani. De a műszak alatt elért többlettermelés igazi értékét csak akkor látjuk, ha forintban számolunk Hétszáz forintos átlagot figyelembe véve a felszabadulási műszer alatt több. mint 850 ezer forim ..ráadással' szolgának a ruhaipariak. eredményben nagy tésze volL a S mindezt két hét' alatt! gimnázium a gimnázium... Alom ? Nem ! — Elhatározás.., Tetszik a kérdés, hát egymást előzve árulják el álmaikat, vágyaikat, elhatározásaikat... Irén- kének egyszer kirándulás közben eltörött a karja. Olyan jól esett az orvosok aggodalma. — már akkor döntött... Nyéki Gyula, a tyukodi fiú rabja a könyveknek, különösen Jósainak, — tanárnak készül. .. Újhelyi Jóska csak nem hágj’ja magát: „Most új lehetőség adódott a nagyüzemmel. Nagy földek, soksok gép. Végzek, maradok a traktoroknál... Tizenötévesek. Egy mukkot is alig tudnak a múltról, a háborúról, esetleg, amit az iskolában tanulnak róla. Erősödnek, tervezgetnek, álmodoznak. .. Angyal S. 4
