Kelet-Magyarország, 1960. április (20. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-28 / 99. szám

• * . ? \ • Uimcpi i’iiliálnft öNöxik a iai*o§ inaju§ elsején Veteránok és fiatalok találkozója, rendezvények sorozata a Sóstón Szépen nézzünk ki! — Adták ki a jelszót a Vasszerkezeti és Gép­ipari Vállalat dolgozói. Az elha­tározást tett követte. _ A dolgo­zók műszak után társadalmi munkával „nagytakarítást” ren­deztek a vállalatnál május el­seje tiszteletére. Parkosították az udvart, befejezték az úionnan épített vasraktárt, s lázasan dol­goznak, hogy a tervezett gyönyö­rű szökőkút is működjön május elsejére. • Ezenkívül „házilag” va­donatúj dekorációs eszközöket készítettek, hogy a felvonuláson elnyerjék a nézőközönség tetszé­sét. A vállalat felvonulását az új embléma nyitja meg a VAGÉP jelzéssel. Majd az ötágú vörös csillagot viszik, Marx, Engels és I Lenin képeivel Ezután a válla­lat tizennyolc kiváló dolgozója halad két sorban. Az első sor vö­rös, a második pedig piros—fe­hér—zöld zászlókkal. Majd egy gépkocsi következik, rajta két exportra készített távirányítású szekrény és egy rajzolóasztal lesz, amelyen egy dolgozó mun­kálkodik majd. A kocsi után a műszaki gárda vonul majd va­donatúj kék köpenyben valósá­gos zászlóerdővel. Ezután a vál­lalat nődolgozói következnek, ke­zükben fehér galambokkal, mé­lyeket a dísztribün előtt fognak felröpíteni. A vállalat többi dol­gozói is zászlókkal és transzpa­rensekkel vesznek részt az ün­nepélyen, s a tribün előtt lég­gömberdőt — rajtuk feliratokkal j — röpítenek a magasba. Miinden vállalat készül — es akik titkolóznak A többi nyíregyházi vállalat, közület, üzem is lelkesen készül, hogy minél színpompásabb kül­sőségek között ünnepeljenek május elsején. A kórház ápoló­női kék egyenruhában, fehér kö­tővel és kendővel, az orvosi kar pedig teher köpenyben vesz részt az ünnepi menetben. Egy gépkocsin pedig kezelőasztalon szemléltetve mutatnak be egy gipszelési formát. Együtt vonulnak fel a MÉSZÖV, a MEZOSZŰV, a föld művesszövetkezet, a nyíregyházi FJK dolgozói. A mintegy két­százötven 'fős« menet szintén zászlóerdővel halad el a nyíregy­háziak előtt, vállalataik ered­ményeit tükröző feliratokat, de­korációkat visznek, s a menetei mezőgazdasági gépek . zárják majd be. A Terményforgalmi Vállalat dolgozói a hagyományokhoz hí­ven szintén kivétel nélkül ott lesznek a felvonuláson, transz­parensekkel, zászlókkal a kezük­ben, s a dísztribün előtt a béke jelképeit, fehér galambokat rö­pítenek a magasba. A Tejipari Vállalat dolgozói hófehérbe öltözve, piros szegfű­vel és piros zászlóval fognak részt venni az ünnepi menetben. Dekorációjuk az' ipar -Jelíegét fogja kifejezni, de' erről bőveb­bet nem tudunk írni, mert ők nagyon zárkózott emberek, s nem voltak hajlandók elárulni. Ezt „titokként’’ kezelték, s so­kat ígérőén csak annyit mond­tak, hogy meg akarják lepni a közönséget. A hallott hírekből ítélve pár- nap múlva Nyíregyháza minden bizonnyal szinpompás, gyönyörű ünnepet fog ülni. I Saját erőből építkeznek a lányaink Xjj fűrészüzem épül a lónyai termelőszövetkezetben. Szüksé­ges is a sok gerenda é> deszka, hiszen többszáz lónak és szarvasmarhának kell niég a nyár folyamán közös épületet készíteni. ■x A sertésfiaztalóf már a szövetkezet építési brigádja állította helyre. (Csikós felv.) Tanácskoznak a 4 ezer holdon felüli termelőszövetkezetek képviselői Ma délelőtt tanácskozásra jön­nek össze a megye 4 ezer hold földnél nagyobb területű terme­lőszövetkezeteinek képviselői Nyíregyházára, a Hazafias Nép­front megyei bizottságára. A szö­vetkezeti képviselők azzal a nép­front aktívával ülnek össze meg­beszélésre, amelynek tagjai: bu­dapesti egyetemi tanárok és mű­szaki káderek, s amely csoport a termelőszövetkezeteket a gépesí­tés, villamosítás, üzemszervezés, építkezés, tervezés területén segí­ti. A megbeszélés célja: tisztázni, hogy ezek a termelőszövetkezetek milyen segítséget várnak a nép­front eme társadalmi aktívájától. A tanácskozáson résztvesznek a párt és a tanács képviselői is. A héten befejezi a burgonya ültetését a Nagy kallói Gépállomás Jól haladnak a tavaszi terv teljesítésével a Nagykállói Gép­állomás dolgozói, eddigi teljesítményük 64 százalék. Talajmunka- tervük teljesítésében ennél is előbbre vannak, már 68 százaléknál tartanak. Középszántást 4520 holdon végeztek. A kukorica vetését sorosan és négyzetesen is végzik. Sorosan 310, négyzetesen 350 hol­dat vetettek eddig. Burgonyaültetési tervük 550 hold, nagyrészét már teljesítették, ami még hátra van, a héten szeretnék befejezni. Készül az új kordély a komlódtótfalui Két Vadas Testvér Tsz-ben. Ez is szövetkezeti mesterek, C/íkle Ferenc és Antal András munkáját dicséri. , \ . . . (Hammel József felvétele.) Jó eredmények birtokában, újabb sikerek elolt Május I. méltó megünneplésére készülnek az állami gazdaságok fi záhonyi iiatalok vállalása A záhonyi állomás széles ren- j dező pályaudvarán dolgozó fia­talok II. műszakja vállalta, hogy az állomásfőftökség által meghatározott időpontban ponto­san biztosítják a határforgal- mat. A kocsik tartózkodására vonatkozó előírásokat betart­ják, illetve egy órával megrö­vidítik. ígérték, minden fiatal olvasója lesz a „Magyar Ifjú-1 ság”-nak és az idén két alka-1 lommal kirándulnak, kollektív I mozilátogatáson vesznek részt. I Ügy dolgoznak ,hogy elnyerjék a | ..Szocialista brigád” címet. ' Megyénk . állami gazdaságai méltán kivívták a párt és a kor­mány elismerését is tavalyi ered­ményeikért, a szocialista munka­versenyben elért sikerekért. Az országos versenyben a gazdaságok megyei igazgatósága második he­lyezést ért el. Az idén a gazdaságok újabb feladatokat tűztek maguk elé, hogy bizonyságát adják: a nagy­üzemi mezőgazdaság fölénye el­vitathatatlan. A főbb növények — burgonya, kukorica — vetés- területét jelentősen bővítették s ezeknél egyharmadával maga­sabb hozamot .akarnak elérni, mint az elmúlt évben. A tavasa munkákat mindenütt jő ütemben végzik. A kukorica vetése most folyik és megkezd­ték a korai növények ápolását. Valamennyi gazdaság dolgozói versenyre keltek, hogy méltó­képpen fejezzék be felszabadulá­sunk jubileumi évét. A kezdeti sikerek azt mutatják, hogy a ke- mecsei dolgozók által célul ki­tűzött négymilliós, a nyírlugosi két és félmilliós, a hodászi, má­tészalkai kétmilliós és a többi versenyvállalásnak becsülettel eleget is tesznek. A gazdaságok most május 1-re, a munka megünneplésére készül­nek. A felszabadulási évforduló­ra indított versenyben április 4-ig mintegy négymillió forintos eredményt értek el. Büszkén ünnepelhetnek a gaz­daságok dolgozói május elsején: a kiváló dolgozók és az igazgató­ság munkatársai a nyíregyházi ünnepi felvonuláson vesznek részt a gazdaságok községük termelő­szövetkezeteivel, párt- és tömeg- szervezeteivel közösen készülnek az ünnepre. Lj irodaházai épít a TIT ASZ nyíregyházi ««cmvezetősége Közismert, milyen zsúfoltan dolgoznak még ma is a TiTÁSz, nyíregyházi üzem vezetőségén ék alkalmazottai a Zsdánov utca ele­jén, három üzlethelyiségben el­helyezett irodákban. Itt nemcsak a műszaki és adminisztratív dol­gozók, de a munkások, és az ott gyakran megforduló fogyasztók is kényelmetlen körülmények kö­zött' intézhetik dolgaikat. Most hozzákezdtek már, egy emeletes irodaház építéséhez, a Víz utca 10—11. szám alatt, amely tagos korszerű helyiségeket biztosít majd az üzemvezetőségnek. Az építkezés egy éven belül elké­szül. Most adják át rendeltetésé­nek a TITÁSZ villanytelepi iroda- építkezéseit is, ahol hat új helyi­séggel bővítették az üzletigazga­tóságot. 3 A tizenhatodik szabad május elsejét városunkban is a szocia­lizmus gyorsabb ütemű építése és a béke fenntartásáért folyo harc jegyében ünnepük meg a nyíregyházi dolgozók. Ünneplő ruhába öltözik a város, nagy tö­megek mozdulnak meg. A vá­rosban előreláthatólag 30 ezer ember részére számítanak. a délelőtt 10 órakor kezdődő fel­vonulásnál. Már készülnek az üzemekben, hivatalokban, intézményeknél a május elsejei díszítések, a keres­kedelmi pártszervezetek ünnepi kirakatokat rendeznek be a pro­letárnemzetköziséget k.fejező jel­szavakkal. Április 30-án délután 5 órakor- a Hármas-dombi mun- kásemlókműnél veteránok és fia­talok találkozóját rendezi meg mintegy száz idős ember és 200 fiatal részvételével a KISZ vá­rosi bizottsága és az Üttöröszo- vetség. A találkozó során a ve­teránok a régi május elsejék­ről, a régi harcokról beszélget­nek a fiatalokkal, a város fia­taljai emlékkoszorút helyeznek az emlékműre, majd rövid kultúr­műsorral emlékeznek meg a munkások nagy ünnepéről. Május elsején a Sóstón a ren­dezvények sora fogadja a város dolgozóit. Délután 3-tól a város legjobb kultúrcsoportjai adnak 2-2 órás műsort, a KISZ és az Üt- törőszövetség szórakoztató játé­kokat, este lampionos csónak felvonulást rendez, a múlt évi találkozókhoz hasonlóan az idén is megrendezik. az üzemi munká­sok és a termel őszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztok ba­ráti összejöveteleit. Rakéta járat a Föld és Hold között A Dohánybeváltó és Fermen­táló Vállalat dolgozóinak mene­tét minden bizonnyal nagyon meg fogják tapsolni a. nyíregy­háziak. 180 asszony halad majd a menetben, mindannyian piros- pettyes fejkendőben. A vállalat fiatal kiszistái pedig sötélkéK szoknyában és fehér blúzban mennek majd. Nem fognak hiá­nyozni a táncosok sem. Igen öt­letes dekorációval lepik meg a „dohányosok” a nézőket. Egy gépkocsin a fóldgömböt és a „Holdat” hol zik el. s a két égitest között egy rakéta közle­kedik majd. A földgömbön Moszkvát egy piros zászlóval, fogják jelölni, ahonnan tizen­nyolc kék szalag fut le, s ezek végén a nemzetiségek zászlói lesznek. A gyár tizenötéves fej­lődését is ábrázolni fogj ált. Egy pótkocsis teherautón lesz elhe­lyezve az újonnan épült, impo­záns mai dohányfermentáló és a 15 évv.el ezelőtti lebombázott régi gyár makettje, hogy ábrá­zolja a múlt és jelen közti kü­lönbséget. Ezeken kívül termé­szetesen. nem hiányoznak majd a ..szakma jellegére” utaló de- I korációk; a nagyméretű cigaret­ták, szivarok sem. Otthon is és az utcán is

Next

/
Oldalképek
Tartalom