Kelet-Magyarország, 1960. április (20. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-24 / 96. szám

Karika» Frigye»t

Korbély János

írtvabányán a dan- dárt oldalba kap- fák a csehek. Pa- rancsot adtunk a Balogh-völgyét \ megszállva tartó salgótarjáni bányász-zászlóaljnak, hogy a völgyet adja át egy gyenge géppuskás huszárjárőrnek, ő maga pedig vonuljon Korbély János lovas- hadosztályparancsnok rendelkezésére, akinek a feladata volt a cseheket Bánya és Bré- zó közül elzavarni. Az öreg rögtön sorakozót rendelt, és kiadta a parancsot:

— Vörös huszárok! Elvtársak! Az ellenség oldalba támadta a mi cseléddandárunkat. A mi parancsnok elvtársunk Bányánál tartja magát keményen. Ha törik, ha szakad, a cseheket el kell zavarni. De hamar ám, mer’ másképp odaveszhet a dandár parancsnokostul. Értik-e kendtek?

Egy nagy „értjük’-kiáltás volt rá a felelet.

— Na, patrulkomendáns Zsikics, cumir!

Egy fiatal, hegyes bajuezú huszár lovagolt az öreghez.

— Parancs! — tiszteleg keményen a hegyes bajuszú.

— Tudja kend, hogy hol a Balog-völgye?

— Tudom, parancsnok elvtárs.

— Derék. Veszi kend a pat- rulját s az osztály parancsnok- ságrul két géppuskát, 60k munícióval. Odamegy kend a Balog-völgyébe és leváltja a tarjám zászlóalját. Érti kend?

— A zászlóaljat, parancsnok elvtárs?

— Azt.

— János bátyám — szólt a hegyes bajuszú, majdnem könyörgően —, tize-dmagamma-1 álljak ötszáz helyett?

— Most semmi Jánosból vám, érti kend? Itt nem komázunk, káplár úr Zsikics! Kend indul rögvest a kilenc atyafiával és a két masingverével. A Balogvölgyét meg lezárja. Ha pedig csak egyetlenegy kölyökcseh átaljön a Balog-völgyén, úgy ballagjék kend világgá, mer’ én igen megnyomorítom kendet.

— János bá’ — próbálkozott még egyszer a patrulkomendáns, de nem fejezhette be a mondanivalóját, mert az öreg Korbély kardot rántott.

— Patrulkomendáns Zsikics indulj!

És patrulkomendáns Zsikics kelletlenül ugyan, de igen határozottan elindult.

^ _ i pedig, ahogy az

rT_>g öreg Korbély PWM mondta, menJm M tünk „dandár- W»' szabagyitani”

Forró júniusi nap volt. Úgy egy óra tájt lehetett az idő, mikor az osztály útra kelt. Rimaszombatról kilépve, az öreg galopott vezényelt, s az osztály irtó porfelleget verve sietett a célja felé. Mikor vagy két falut keresztülvert, az öreg „állj”-t vezényelt. Kivette a térképet és magához hívta a századparancsnokait. Régi, kipróbált huszártisztek sápadtan sorakoztak az AI- mássy grófok számadó csikósa elé.

— Fehér! század parancsnok! A második és a negyedik századdal nekivág a brézói hegyeknek és a tisz.clci országúihoz érve rajta-rajtában rohan a vasútig és lekaszabolja az ott állásban lévő ellenséget. Az. első és a harmadik század pedig velem jön. Győrfi hadnagy pedig bevárja a salgótarjániakat, a zászlóaljjal állást foglal Bányánál, az országút

Részlet az elbeszélésből

mentén egyenesen halad előre és megütközik az ellenséggel.

Elhatároztam, hogy ma, ha törik, ha szakad, én Korbéllyal maradok végig. Valahogy nem voltam egész ember előtte. Csendesen ügettünk1 egy erdei ösvényen, és kiértünk egy dombos tisztásra. Az öreg egy járőrt küldött ki. Nem haladhatott a járőr öt percnyire sem, mikor éles, közeli puskaropogást hallottunk. Idegesen összerázkódtam. Korbély rám nézett és megjegyezte:

— Bizony elvtárs, néha rá- lűnek a patrulra.

— Mit akar kend most csinálni?

— Megnézzük, hogy hol van a cseszki és elzavarjuk.

— S ha túlnyomó erő volna itt?

— Nincsen a vörösháborúban túlnyomó erő, kérem.

Hallgattam. Éreztem, hogy az öreg mc*t tesz engem próbára, és jaj nekem, ha nem állom ki a próbát.

A patrul közben visszajött, s jelenti, hogy az erdő szegélyén ellenséges csapat van, a járőr éppen íedezékásáson kapta őket. Az öreg merően rám nézett. Én szokatlanul rövi- debbre fogtam a kantárszárat, és kigomboltam a revolvertáskámat.

— A beste, hosszú kvártélyra gondol — mondja az öreg nyugodtan. — Na fiúk, helyre, felfejlődni — vezényel az öreg csendesen.

lovasok szó nélkül csata állásba fej- lődtek. Az öreg kardot rántott, W majd minden

hang nélkül

négyszáz kard suhant ki a hüvelyből, szinte egy időben.

— Rajta! ordít az öreg tor- kaszakadtából, s a félosztály irtó ordítással nekiveti magát az erdőnek. Izgalmasabb perceket még soha nem éltem át. Először voltam életemben lovasrohamban. Nagy erőmbe került tartani magam, úgy, ahogy a huszároktól láttam. Sápadt lehettem, mert az öreg sokszor végignézett rajtam, igen gúnyos mosollyal.

Az erdőből kiérve kemény puskatűz fogadott bennünket. De egynéhány pillanat alatt szemtől szembe álltunk az ellenséggel. Az egyik fedezékből egy fiatal cseh kapitány ugrott ki, és ellenrohamra vezényelte a csapatait. Az öreg Korbély nyílsebesen rohant ra a kapitányra, visszatiporta a fedezékbe, miközben egv rengeteg nagyot vágott nehéz lovassági kardjával a kapitány karcsú derekára. A fogai közt sziszegte:

— Mit agitálsz, te taknyos?

A huszárok túlrohantak már

régen . az árkon, egy részük összeterelgette a fegyverüket elszóró katonákat a másik részük pedig üldözőbe vette a menekülőket. A csomóba terelt katonák siránkozva könyörögtek magyarul, hogy ne bántsák őket, ők szlovákok, és nem ellenségei a vörösöknek.

— Na! — ordít az öreg gúnyos haraggal — hát azér’ lőttetek olyan szorgalmatosán a veres huszárra? A cselédhuszárra? Mi?

A huszárok közül egy fiatal szakaszparancsnok kardlcppal végig vágott egy magát nagyon mentegető szlovák altiszt derekán. Az öreg dühösen rákiáltott a buzgolkodú huszárra:

— Hé. Csongori elvtárs, most én magyarázok, kend most hallgat. Majd én dalolok ra a kend híres derekára, ebadta!... Mi? — folytatta az öreg — hát nem sül le az ábrázatotokról a búr? Mi? Kódus, haszontalan, semmirevaló nép! Annyira a telketekre vettétek, hogy az Almássy grófom földönfutók lettek? Mi? Ezt bírja ki olyan nehezen a szlovák kódus? Mi? Aljas, haszontalan sihederek.

— a ez a csipás itt, ff f ni — s az öreg egy fiatal cseh hadnagyra mu\J tatott —, lű rá a

Korbély J ánosra, azt Korbély János érti. Mert Korbély is rálű, az apja istenét néki, ahogy módját ejti. De ti lüttök énrám, sok rühös, ganajos térgyű parasztja az istennek? Hiszen vissza se tudlak ütni benneteket. Hiszen nem tudom a kezem rátok emelni, sok bestéje. Én látom bennetek a testvért, akármilyen szlovákok vagytok is, sok rühes parasztja, én nem tudok a saját fészkembe piszkítanl, mint ahogy ti cselekedjek, hej!... Hé. huszárok, a Magyar Tanácsköztársaság veres huszárai, vigyázz! — ordított az öreg magából kikelve. — Mutassátok meg ennek a hollónépnek, aki egymás szemét vájja, hogy mi a cselédtisztesség. Felejtsétek el néki, hogy a kis Csoma-gyerek úgy esett le a lúról halva, idejövet. Mutassátok meg nékik, hogy mink kik vagyunk! Válogassátok ki a tisztjét, az apraját meg eresszétek szélnek. Hadd menjenek vissza a falujokba. mondják el, hogy a szabad veres cseléd hazaengedte a fehérek cselédjét. Hadd süljék le a pofájukról a bőr.

A huszárok megéljenezték a vén komendánst, sorakoztatták a fogoly tiszteket, vagy tízen lehettek, összeszedték a fegyvereket meg a géppuskákat, világgá eresztették a fogoly katonákat. (Sokan jelentkeztek közülük felvételre a vörös hadseregbe.)

Az öreg Korbély felém fordította a lovát. Elégedett mosollyal nézett végig rajtam.

— János bácsi — mondtam megindulva.

— Parancs, parancsnok elv- társ! — (Az öreg akkor nevezett először parancsnoknak.)

— Derék, nagyszerű ember kend, János bá’! Nagy dolgot láttam én máma, János bátyám. Olyan kedvemre cselekedett kend, olyan örömömre beszélt kend, édes, deiék János bátyám.

— Váljík egészségire, kedvee elvtársam, váljík egészségire.

Meghatottan szorongattuk egymás kezét nagyon sokáig.

Zagyvarékáson szakadtam el örökre az én jó bajtá samtól, elvtársamtól, az összeomlás délutánján, mikor az öreg Korbély ősi szokás szerint agyonlőtte a hűséges fekete kancát, hegy ne szolgálja a cselédek ellenségét.

És az öreg Korbély János, a hajdú-bihari 39-es vörcsdan- dár példaszép katonája, hej. de sokadmagával veszett bele az Almássy és másmilyen grófok feneketlen fekete börtönébe.

Élet és Irodalom-est Nyíregyházán

Megyénk művelődésügyi szerveinek értekezletein évek óta ismételten felmerült az a helyes kívánság, hogy tegyék lehetővé a mai, élő irodalom képviselőinek találkozását az érdeklődő közönséggel. Ennek eredményeképpen rendezte meg a TXT ez év februárjában azt az irodalmi estet, amely sajnálatos okok miatt elmaradt.

Némiképpen változott szereplő- gárdával azonban mégis megtörténhetett ez a találkozás:

22-én este a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

A felszabadulás óta nem volt alkalmunk egyszerre annyi Írót, költőt, hallanunk Nyíregyházán, mint ez alkalommal. Az idősebb nemzedéket Fodor József Kos- suth-díjas költő képviselte. A mai magyar irodalom jelenlegi életének főbb kérdéseit, irányait vázolta a bevezető előadás keretében Szabó György. S az egész est lényegében ennek az előadásnak az illusztrálása volt. S örvendetes, hogy az esten megismerkedhettünk a fiatalokkal, a legfiatalabbakkal: a Tűzránc antológia néhány költőjével, a közelmúlt évek nagyobb irodalmi sikereinek néhány részesével is.

Az irodalomszerető ember számára mindig élmény, ha a műveket magának az írónak, költőnek előadásában hallhatja. A mélyen érző alko ó ilyenkor szinte közvetlenül muta'ja meg magát, ahogy újra érzi,-újra érti, újra éli a mondanivalót,

amelynek formáját már megtalálta, leírta ugyan, de az előadásban még érvényesülhetnek olyan apró hangsúlyok, érzelmi megnyilatkozások, amely ek » nyomtatott betű olvasásakor nem érthetők oly világosan. És ekkor válik igazivá és teljessé az eszmei mondanivaló, a helyes állásfoglalás is.

Fodor Józsefen kívül így lehettünk még részesei Garai Gábor, Rákos Sándor és Váci Mihály költészetének, Fábián Zoltán, Molnár Géza és Szamos Rudolf prózaíró művészetének.

Fodor Klára előadóművésznő József Attila, Petőfi Sándor és Babits Mihály megzenésített verseit adta elő Szálkay Andrásné zongorakíséretével. Szentpál Monika Garai Gábor, Illyés Gyula. Rákos Sándor, Simon István és Tóth Árpád verseit adta elő azzal a határozott biztonsággal és művészi átélő erővel, amelynek a nyíregyházi közönség már nem egyszer lehetett élvezője.

Az irodalmi est szünetében, majd utána igen meleghangú, meghitt baráti beszélgetés alakult ki az írók és az olvasók, a vendég költők és a megyében dolgozó írók között. És ez külön haszna, termékeny eredménye volt az egyébként is sikeres irodalmi összejövetelnek, amelyre Vajáról, Nyírbátorból, Mátészalkáról és máshonnan is igen sokan utaztak be Nyíregyházára.

(Ví)

Sikerrel szerepelt a nagykállói színjátszó együttes

Nemrég mutatta be a nagykál- lói járási művelődési ház színjátszó csoportja Kohout: Ilyen

nagy szerelem című darabját. A nézőtér megtelt, nagy várakozással fogadták mind a darabot, mind az együttest, amely már többször megmutatta rátermettségét. Most sem okoztak csalódást.

Teljesen új volt a nézők előtt a kétszínpados játék, Igen jól alkalmazták a világítást is. Mind a játék, mind Kovács Lajos kitűnő rendezése segítette megértetni a darab mélységesen emberi mondanivalóját. A csendből gyakorta hangzott fel a szűnni nem akaró taps• A közönség az előadás végén nem beszélgetve, hanem a látottakon és hallottakon gondolkozva hagyta el a nézőteret.

A színjátszó együttes készül arra, hogy a darabbal a járás más községeit is meglátogatják.

Szabados József

UJ KÖNYVEK

Könyv a Bibliáról

J. Kriveljov írta a könyvet, s abból a problémából indul ki, hogy a Biblia keletkezésének, tartalmának és történeti szerepének kérdése sok embert foglalkoztat, és e kérdések helyes megvilágítása lehetőséget ad az ókori kelet és az egész ókori világ legfontosabb ideológiai problémáinak megértésére. Ezért könyvében a Biblia tartalmával, keletkezésének problémáival, történelmi szerepével és a biblia-kritika történetével foglalkozik.

A könyv egységbe foglalja a Biblia tudományos kutatásának eddigi eredményeit és biblia-kutatások tudományos, marxista elemzését adja. Szembeállítja a Biblia állításait a történelemtudomány, az archeológia és etnográfia, a természettudományok és a materialista történet- szemlélet eredményeivel és tételeivel, s ezeknek a tudományok„Mesés" hír gyermekeknek és felnőtteknek

A nyíregyházi József Attila Művelődési Ház „Mesekert bábszínháza” április 24-én, vasárnap délelőtt tíz órakor mutatja be a „Mackó Muhi’’ báb-mesejátékot.

Ugyancsak áprilisban kerül sor egy másik bábjátékra is, amelyet szintén a József Attila Művelődési Házban mutatnak be. A Budapesti Állami Bábszínház

| vendégjátékában gyönyörködhet- ' nek majd a gyerekek és a mesét I kedvelő felnőttek. Ez az előadás | április 28-án délelőtt 11, délután 12 és 4 órakor lesz. Bemutatásra kerül a „János vitéz” mesejáték. Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből írta Szilágyi Dezső. — Az Állami Bábszínház művészei között három Jászai-dijas művész is fellép. _ _

nak az alapján sorra dönti meg a bibliai tételeket. Hatalmas tényanyagra támaszkodva bebizonyítja, hogy a marxizmus-ieni- nizmusnak a vallás keletkezésével, lényegével és társadalmi szerepével kapcsolatos elvi megállapításai, következtetései helyesek, a valóságnak megfelelőek- A könyv komoly segítséget ad az olvasóknak, hogy megértsék a bibliai legendák valódi értékét a modern tudomány eredményeinek fényében.

A kozmosz korszaka Stefan Heyrn könyve

A szerző útiriportjában a közeljövő képét villantja fel az olvasó előtt, amikor mar: „s radioaktivitás közvetlenül, minden közbülső fok nélkül elektromos energiává válik, mikor a Nap sugárai hajtják majd gépeinket, nappal tároljuk a világosságot, mely megvilágítja az éjszakát és annyi tavaszi meleget varázsolunk elő, hogy kivirágoztatjuk vele az egész Földet.”

Mindez nem fantázmagória, Heym írásában, hanem a szovjet tudósokkal és a szovjet tudománnyal való ismerkedésének leszűrt tapasztalata. A legkülönbözőbb korú tudósokkal magyaráztatja meg a jövőt. Érdekes, tanulságos ez a könyv fiataloknak, pedagógusoknak egyaránt.

*