Kelet-Magyarország, 1960. április (20. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-20 / 92. szám
Vasárnap délben az Országház Munkácsy-termében aláírták a magyar—indonéz tárgyalások megállapodásait tartalmazó közös nyilatkozatot, valamint kulturális egyezményt. Az aláírási ünnepségen jelen volt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Kádár Jáno6 államminiszter es még sokan mások. Megjelent az aláírásnál dr. Sukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke. Ott volt dr. Subandrio külügyminiszter, dr. Suharto helyiipari miniszter, dr. Tamzil, a köztársasági elnök kabinetfőnöke, B. M. Diah, az Indonéz Köztársaság magyarországi nagykövete, Valamint az indonéz államfő kíséretének többi tagja. A magyar—indonéz kulturális egyezményt dr. Sík Endre, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere és dr. Subandro, az Indonéz Köztársaság külügyminisztere írta alá. Szívélyes búcsú az elutazásnál Délután dr. Sukarno Dobi István társaságában, rendőri motorosok díszkíséretében, nyitott gépkocsiban hajtatott a Ferihegyi repülőtérre. Az indonéz államfő érkezésekor dísz jel harsant, majd a díszőrség parancsnoka jelentést tett. Felhangzott a magyar, majd az indonéz himnusz, s közben 12 ágyú 21 össztüze búcsúztatta az elnököt. Az államfő Dobi István kíséretében ellépett a díszőrség előtt. Űttörők virágcsokrokkal _ kedveskedtek a vendégeknek. 'Dr. SuMagyar—indonéz közös közlemény dr. Sukarnónak, az Indonéz Köztársaság elnökének magyarországi látogatása alkalmából Szívélyes búcsúztatás után elutazott dr, Sukarno Közös magyar-indonéz nyilatkozatot és kulturális egyezményt írtak alá . A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magyar forradalmi munkás—paraszt kormány meghívására az Indonéz Köztársaság elnöke, dr. 'Szukamo, 1960. április 14-től 17-ig hivatalos látogatásit tett a Magyar Népköztársaságban. Az Indonéz Köztársaság elnöke magyarországi látogatása alatt megismerkedett a Magyar Népköztársaságban. folyó építőmunka terén elért eredményékkel, az ország időszerű politikai és gazdasági problémáival és meglátogatott többek között szociális és kulturális . intézményeket, valamint ipari létesítményeket. Dr. Sukamo elnöknek és a kíséretében utazó' küldöttség tagjainak alkalmuk volt találkozni Ezt követően a magyar—indonéz közös nyilatkozat aláírására került sor. Magyar részről Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, indonéz részről dr. Sukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke írta alá. A nyilatkozat aláírása után Dobi István és dr. Sukarno barátságosan kezet rázott és szeretetteljesen megölelték egymást. Ezután Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, majd dr. Sukarno elnök beszédükben méltatták a látogatás és a közös nyilatkozat jelentőségét. A beszédek elhangzása után a magyar és az indonéz államférfiak szívélyes beszélgetést folytattak. karno üdvözölte a magyar vezetőket, s a diplomáciai testület tagjait, majd búcsúbeszédet mondott. Sukarno elnök ezután Dobi István társaságában elhaladt a repülőtér betonján felsorakozott fővárosi dolgozók tömegei előtt, majd beszállt repülőgépébe, s annak ajtajából búcsút intett a megjelenteknek. A gép a levegőbe emelkedett, majd lökhajtásos vadászgépek kíséretében tiszteletkört írt le a repülőtér felett és útnak indult Ausztria felé. a nép széles rétegeinek képviselőivel. A látogatás során Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és dr. Sukamo elnök között tárgyalások folytak. A tárgyalásokon resztvettek még a Magyar Népköztársaság részéről: Dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Kádár János államminiszter, Apró Antal, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány első elnökhelyettese, Kállai Gyula, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány első elnökhelyettese, Kiss Károly, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, dr. Sík Endre külügy- i miniszter, Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, Szarka Károly külügyminiszterhelyettes, Nagy János a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Indonéziában. Az Indonéz Köztársaság részéről: Dr. Subandrio külügyminiszter, dr. Suharto helyiipari miniszter, dr. Tamzik, a köztársasági elnök kabinetfőnöke, B. M. Diah, az Indonéz Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Magyar Népköztársaságban. A megbeszéléseken a barátság és a kölcsönös megértés légkörében a felek véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseiről. Egyidejűleg megbeszélték a két ország között fennálló baráti kapcsolatok további fejlesztésének lehetőségeit és módozatait is. A két fél megelégedéssel állapította meg, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet alapvető problémáinak megítélése tekintetében nézetazonosság áll fenn közöttük. Egyetértettek abban is, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket az érdekelt felek közötti tárgyalások útján kell megoldani. Tekintettel arra, hogy a békés egymás mellet élés politikája reális tény, a két fél azt a szilárd meggyőződését fejezte ki, hogy ennek a politikának tartós gyakorlati megvalósításával minden vitás nemzetközi kérdést kielégítően lehet megoldani. Ezzel kapcsolatban a két ország vezetői azt a reményüket fejzték ki, hogy a nukleáris kísérletek beszüntetésével foglalkozó genfi értekezlet, valamint a iízliatalmi leszerelési konferencia résztvevői az Egyesült Nemzetek alapokmányának szellemét tükröző egyetemes békevágytól vezettetve a leszerelés kérdésében mielőbb megegyezésre jutnak. Mindkét fél teljes mértékben támogat minden olyan javaslatot, amely az általános és teljes leszerelés megvalósításához vezethet, hathatós nemzetközi ellenőrzés mellett. A két fél őszintén reméli, hogy a közelgő párizsi csúcstalálkozó előmozdítja az emberiség jövőjét érintő kérdések megoldását és további magasszintű találkozók sorozatához nyitja meg az utat. Hangsúlyozzák, hogy az elkövetkező csúcstalálkozón tekintetbe keil vcn-ii az ázsiai és az afrikai népek érdekeit és véleményét is, ami a világbéke biztosítására irányuló őszinte törekvések nélkülözhetetlen előfeltétele. A Magyar Népköztársaság és az indonéz Köztársaság kormánya agyértelműen korunk nagy jelentőségű, történelemformáló tényezőjének tartják a gyarmati rendszer teljes felszámolásáért folytatott harcot. Mindkét kormány nagy fontosságúnak tartja az afrikai népek nemzeti függetlenségükért folytatott küzdelmét és kijelenti, hogy ebben a harcukban őket teljes támogatásáról biztosítja. Mindkét fél elítéli a faji megkülönböztetés politikáját, amelyet a Dél-Afrikai Unió kormánya folytat és megbélyegzi azokat a kegyetlen intézkedéseket, amelyek már eddig is annyi áldozatot Követeitek a dél-afrikai Lakosság körében. Mindkét fél véleménye szerint a népek nemzeti függetlenségért folytatott harcának fő akadálya a gyarmai rendszer, amely a világ békéjének útjában áll és ugyanakkor a hidegháború fenn- tai'tá.át úgy tekintik, mint a más országok belügyeibe való beavatkozás forrását és mint egy olyan tényezőt, amely akadályozza a fejlődésben levő nemzetek erősödését. A Magyar Népköztársaság kormánya támogatja az Indonéz Köztársaság jogos és igazságos harcát Nyugat-Iriánnak az Indonéz Köztársaság területéhez való visszacsatolásáért. A tárgyalások során a két ország vezetői kölcsönösen kifejezésre juttatták, hogy nagyra értékelik a Magyar Népköztársaság és az Indonéz Köztársaság kormányainak és népeinek eredményeit a nemzeti felemelkedést biztositó építő munkájukban és kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy további sikereket fognak elemi. A Magyarország és Indonézia közötti baráti kapcsolatok igazolják, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok között hasznos együttműködést lehet teremteni, amely egyaránt szolgálja mindkét fél javát és a világbéke érdekét. Ezzel kapcsolatban mindkét fél ismét kinyilatkoztatta, hogy támo- . gatja az ázsiai-afrikai nemzetek I bandungi konferenciáján elfogadott elveket. A két fél megvitatta a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit és a kapcsolatok örvendetes fejlődését állapította meg, E fejlődést híven tükrözte az a tény is, hogy a közelmúltban külképviseleteinket kölcsönösen nagykövetségi rangra emelték. Az utóbbi években növekedett a két ország felelős vezetői közötti személyes találkozások száma. Az elmúlt évben Sukarno elnök két alkalommal utazott át Magyarországon és rövid tartózkodása so-* rán alkalma nyílt személyesen találkozni vezető magyar államférfiakkal. Mindkét fél egyetértett abban, hogy az országaik közötti gazdasági kapcsolatok továbbfejleszt- hetők. E célból a két kormány megegyezett abban, hogy kölcsönös előnyökön alapuló hosszúlejáratú kereskedelmi szerződést kötnek. A magyar kormány kész Indonéziának beruházási terveihez műszaki segítséget és hosszúlejáratú hiteleket nyújtani. Ennek érdekében a két fél kormányküldöttségei a lehető legrövidebb időn belül részletekbe menő tárgyalásokat fognak folytatni a fennálló gazdasági kapcsolatok kiszélesítéséről. A két fél egyetértett abban, hogy a két ország közötti kulturális kapcsolatokat kiszélesíti. Az indonéz művészek magyarországi szereplését, indonéz ösztöndíjasok magyarországi tanulmányait, magyar sportolók és újságírók indonéziai látogatását mindkét fél a kulturális téren folytatott további kölcsönös tevékenység bíztató jelének tekinti. Ennek előmozdítására a két fél kulturális egyezményt írt alá. Sukarno elnök magyarországi látogatása és a magyar vezetőkkel folytatott tárgyalásai jelentős állomását képezi a két ország es népek közötti baráti kapcsolatok erősítésére és fejlesztésére irányuló törekvéseknek. Sukarno elnök meghívta Dobi Istvánt, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét, hogy a neki legmegfelelőbb időpontban látogasson Indonéziába. Dobi István a meghívást örömmel elfogadta. Kelt Budapesten, 1960. április 17. napján. az Indonéz Köztársaság elnöke: Dr. SUKARNO s k. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke: DOBI ISTVÁN s. k. QUO VQDIS DÉUFRIKfl ? I. Az utóbbi hetekben a 15 millió lakosú Délafrikai Unió az általános nemzetközi érdeklődés középpontjában áll, és a jelekből arra lehet következtetni, hogy Afrika legdélibb részén olyan történelmet formáló események vannak kialakulóban, melyek az egész kontinens életére és történelmére kihatást gyakorolnak. Nap mint nap drámai fordulatokról számolnak be a rádió leadóállomások és a világsajtó orgánumai: „Véres összetűzés Sharpeville-ben! Merénylet a Délafrikai Unió miniszterelnöke ellen! A kegyetlen vérengzéseknek éjidéig többszáz halálos áldozata van! A délafrikai kormány nem hajlandó lemondani a fajüldöző politikáról!” De mi is történik napjainkban Dél- afrikában? A gyarmatosítás és könyörtelen kizsákmányolás erői csapnak itt össze a szabadságot és emberséges bánásmódot követelő erőkkel. Az egyik oldalon a gyémánt és aranybányák tulajdonosai állnak, pénzen vásárolt ügynökeikkel és zsoldosaikkal, a másik oldalon a földrész ősi lakói, a kizsákmányolt négerek milliói, a kulisszák mögött pedig ott ülnek a londoni City bankvezérei- és tőz*dései. De lássunk tisztán. Hol és hogyan is kezdődött ez a véres drámába fulladó tragédia? A XVI. századba kell visszamennünk. Érdekes, hogy ebben a században, amikor a kalandvágytól és kincsszomj- tól hajtott európaiak tömegesen hajóztak át és vándoroltak ki az újonnan fölfedezett világrészekbe és valósággal elárasztották a nyugatindiai szigetcsoportokat és Délamerika partjait, addig az Afrika déli részében fekvő és már korábban felfedezett vidékeket egészen figyelmen kívül hagyták. Igaz, hogy még a Délamerikai partokra való átjutás aránylag könnyű és egyszerű voit — hajózási szempontokból — addig a dálafrikai utakról a legkalandosabb hírek keringtek. Persze itt is a portugálok voltak az elsők, akik megjelentek, miután a portugálok voltak azok, akik valóban hősies bátorsággal mentek neki az ismeretlen óceánoknak, hogy megtalálják azt az útat, amely a legrövidebb a ke- letindiai szigetvilághoz. így .például De- ga Cao még Amerika felfedezése előtt eljutott Nyugatafrika partjai mentén a Cethal öbölig, két évvel később pedig 1486-ban Bartholomeu Diaz már megkerülte a „Vihar fokot”, mégpedig tudtán és akaratán kívül, mikor egy dühöngő vihar feltartóztathatatlanul ragadta magával kis karavelláját. Afrikának ezen legdélibb csúcsát Diaz keresztelte el Vihar-foknak, „Cabo Formentosonak” és amelyet II. János portugál király a Jóreménység fokának keresztelt át. Több mint tíz éven keresztül ezután nem mert több európai hajós erre a vidékre hajózni ,míg végre Vasco de Gama indult cl négy hajóból álló expedícióval az Indiák felé, de a Táblahegy öblét, a mai Cape Toment nem érintette. Még hír- hediebb lett a vidék akkor, amikor egy alkalommal egy portugál expedíció az Indiákról való visszatértében a Táblahegy ölében1 lehorgonyzóit, s itt a bennszülött hottentották megtámadták őket és az expedíció tagjai közül hatvanötöt megöltek. E naptól kezdve a portugálok messze elkerülték az öblöt és inkább Szent Heléna szigetétől Soíaláig, Afrika keleti partján n>eg sem álltak. Francis Drake által vezetett expedíció egyik hajója, majd jóval később 1695-ben egy holland hajó kötött ki a Táblahegy öblében. De még sokáig nem volt több Fokföld egy egyszerű postaállomásnál. A hajóskapitányok ugyanis a Táblaöböl elhagyása előtt egy bizonyos megjelölt helyre a kövek közé dugták leveleiket az utánuk következő hajók számára. Míg a földgömb többi részén felfedezett földterületekért véres versengések folytak a nagyhatalmak között, addig egy nemzetnek sem jutott eszébe, hogy e gazdátlan földet birtokába vegye. Hosszú időn keresztül Fokföld valóban „senkié” sem volt, csak azoké, akik ezen a földön éltek és meghaltak: a bennszülötteké. Ezek a népek pedig — az európai uralkodók erős jogi érzéke szerint — egyenlőek voltak a senkivel. Ebben az időben a holland haditengerészetnél szolgált egy Jan Van Ribeek nevű orvos, aki nagyon érdekes közléseket tett az általa érintett földrészek felől, különös tekintettel üzleti és gyar- matosítási szempontból. A „Holland Kelet—Indiai Társaság”, mely az akkori üzleti társulások leghatalmasabbika volt, — a. vállalkozó szellemű tengerészt bízta meg a Fokföld lefoglalásával és megszervezésével. A három hajóból álló expedíció 1652-ben indult útnak és 114 nap alatt érte el a Táblaöblöt. Talán ugyanazon a ponton, ahol ma a Palace Hotel áll és a pincér a kellemesen hűs teraszon elsőrendű minőségű dinuert szolgál fel. — Van Ribeek expedíciójának tagjai abból éltek, hogy tengeri madarakat fogtak és ezeknek tojásait szedték le a szikláról. Később a bennszülöttekkel megteremtették a kereskedelmi kapcsolatokat, s a csillogó üveggyöngyökért, dohányért, pálinkáért és színes vásznakért csakhamar hoztak nemcsak a pompás élelmiszereket, hanem gyönyörű strucctollakat és hatalmas elefántagyarakat is. Ilyen szerény formák között indult meg a Fokföld „meghódítása” a holland tengerészorvos útján. Húsz évvel később már mintegy 600 európai élt itt, főképp hollandok, azután dánok, németek és portugálok. Eközben a hottentották is megismerték a fehér embert, főképpen annak puskáját és pálinkáját, de a fehérek közül is igen sokat eltaláltak a bennszülöttek mérgezett nyilai. (Folytatás következik.) Dr. Horváth Sándor. *>
