Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-25 / 72. szám

Mi lesz a kocsordiak szőlőjével? Sok változás történt néhány hónapja megyénkben. Legfonto­sabb a termelőszövetkezeti moz­galom nagyarányú kibontakozá­sa, szövetkezeti járások, közsé­gek alakulása. Sokan érdeklőd­tek az utóbbi időben: változott-e a tanácsok szerepe, feladata, ha­tásköre azáltal, hogy egész köz­ségek léptek a nagyüzemi gaz­dálkodás útjára? Mi is ezt kér­deztük Balaton Jánosnétól, a mérki községi tanács titkáritól. szálltunk ezzel a hely le. en né­zettel. Bizonyítottuk, hogy miéri nincs igaza az idős tanácstagnak, S amikor többen elmondták, hogy a tanácsok az államhata­lom helyi szervei s az itt vég­zett munkában jut kifejezésre a dolgozóknak a hatalom gyakor­lásában való részvétele az idős bácsi is megértette: most is szük­ség vari a 'tanácsra és tagjainak munkájára. Tevékenységünket azonban most már nem az egyé­ni viszonyok, hanem a közös gazdálkodásból eredő feladatok határozzák meg — mondta a ta­nácstitkár. Mérken most már termelőszö­vetkezeti tagok között végzi I munkáját a tanács. Bizonyára a [közérdekű gondok, megoldásra ; váró feladatok >s megváltoztak. : Erre válaszolt Gánics József ta- 1 nácselnök. szőlő is nagy gondot okoz. Nagy­része ugyanis direkttermő, ezért a tsz .nem gondozza. A tagok nem szívesen vállalják háztáji területként a, szőlőt Egyszerre kipusztítani sem szeretnék azon­ban. S mivel még nincs eldönt­ve művelésének módja, nem in­dult meg a szőlőben a munka. A közősbeliek azt szeretnék, ha ebben az évben a háztáji terü­leten kívül egyénekre osztanák a szőlőterületet, amelynek ápo­lása. permetezése, betakarítása a tagok kötelessége lenne. A ter­més 25—30 százalékát a közösbe adnák. A megoldást rövidesen meg kell találnunk, mert máris késett az itteni munka. A szőlőművelés viszont kedve­ző munkaalkalmat biztosít a fa­luban élő kétszázötven idős és ötven csökkent munkaképességű szövetkezeti tágnak. A márciusi, tanácsülésen olyan határozat született, hogy minden tanácstag körzetében számoljon be é$ kérje a tanácstagok se­gítségét az időszerű kérdéseket illetően. . Tar István tanácstagtól arra kértünk választ, . hogy ő megtar- j totta-e a beszámolót, s ha igen, milyen kérdések merültek fel. VÁLASZ: Azáltal, hogy köz­ségünk dolgozói egyakarattal a nagyüzemi gazdálkodást válasz­tották, nem csökkent a tanács szerepe, feladata. Ellenkezőleg. Most nyílt meg igazán annak lehetősége, hogy minden tanács­tag az eddigiektől jobban ellás­sa feladatát. A termelőszövetke­zetbe lépett tanácstagok nagyobb felelősséget éreznek választóikért. Bizonyította ezt a márciusi ta­nácsülésünk ie Nagyobb igénye­ket állítanak a tanács végrehajtó bizottsága elé. Legutóbbi ülésün­kön az új helyzetből, viszonyok­ból eredő feladatokat vitattuk meg. Szó volt a tavaszi munkák­ról is. A hozzászólásokból azt állapítottuk meg, hogy most már jobban érzik a tanácstagok: jo­guk, kötelességük a közügyek intézése. Az eddigi négy-öt hoz­zászólássá] szemben most húszán kértek szót. A felszólalók több­sége közügyekben hallatta sza­vát. javaslatait, örömmel töltöti el bennünket, hogy a közutak állapotáért milyen nagy felelős­séget tanúsítottak a tanács tag­jai. Nálunk is előfordult a már­ciusi tanácsülésen egy olyan megjegyzés, amelyre érdemes fe1-' figyelni. Az egyik idős tanács­tag hozzászólása alkalmával azt mondta, hogy most már, mivel szövetkezeti község lettünk, nincs szükség a tanácsra. Mi is a tanács többi tagjai is szembe Ismeretes, hogy Mátészalka és a vele szomszédos Kocsord — mindkét község — dolgozó pa­rasztságának zöme a nagyüzemi gazdálkodás mellett döntött a tél folyamán. Ez az elhatározás dicséretes dolog, ellenben a dön­tés végrehajtása során többek között felmerült egy kis prob­léma, amely gondot okoz most 12 kocsordi új tsz-tagnak. Miről van szó? Tizenkét ko- csordi új belépőnek a máté­szalkai határban van szőlője. Ugyanott, ahol a mátészalkai Egyesült Erő Tsz több új tagjá­nak is van szőlőterülete. Az Egyesült Erő új tagjainak e szőlőket meghagyta háztáji gaz­daságnak. Ugyanezt kívánták a kocsordiak is, de az Egyesült Erő Tsz vezetősége elzárkózott a kccsordi tsz tagok kérése elől és nem azok saját területét, ha­nem más szőlőket jelölt ki szá­mukra. A kocsordiak vonakod­tak a szőlők elfogadásától. Ra­gaszkodtak ahhoz, hogy saját szőlőiket kapják meg — leg­alább az idén — háztáji terület­nek. Véleményünk szerint a kocsor­diak kérése nem ellenkezik az alapszabályzattal. . Törvényes rendelkezés szerint ugyanis csa­ládonként 400 négyszögöl szőlőt lehet hagyni háztájinak, ha a belépő ezt kéri és nem hátrál­tatja a tag nagyüzemi szőlőtáb­láinak kialakítását. Jelen eset­ben a kocsordiak nem igényel­nek nagyobb területet az előírt­nál és kérelmük teljesítése nem keresztezi az Egyesült Erő táb­lás gazdálkodását, hiszen saját tagjainak is meghagyta e sző­lőket. A kocsordiak is tsz tagok, helyén való velük szemben is a méltányos eljárás, a megértés, különösen, ha csupán a jelen gazdasági évről van szó. Kíváncsian várjuk a máté­szalkaiak végleges döntését, amelyben bizonyára kifejeződik a két szomszédos község jó vi­szonyán túlmenőleg az azonos célok felé haladó két közös gaz­daság jó együttműködése és az új tsz tagok első lépéseinek se­gítése is. N. T. VÁLASZ: Egyre inkább olyan feladatokat oldunk meg. amelyek az egész községet érintik. Azt tartjuk most a legfontosabbnak, hogy az ötezer holdas Kossuth Tsz-t minél előbb valóban nagy­üzemiig gazdálkodó, jövedelme­ző, erős gazdasággá, tagjait egy­ségesen gondolkodó, cselekvő em­berekké formáljuk. Ennek érde­kében sok kicsinek látszó, de fontos kérdés vár megoldásra. Azért, hogy a közösbeli asszo­nyok megfelelően erősíthessék munkájukkal a szövetkezetei s a közös tevékenység által jelle­mük is formálódjon, elő kell se­gíteni gyermeknevelési gondjuk könnyítését. Most azért fárado­zunk, hogy a negyven férőhelyes napközi otthon — amelyben már jelenleg is nyolcvan gyermeket helyeztünk el — bővüljön. A járási tanács segítségével egy magántulajdonban lévő s ter­veink megvalósításához alkalmas épületet kívánunk megvásárolni. Ebben szeretnénk elhelyezni azokat a gyermekeket, akiknek édesanyjuk részt kíván ven­ni a közös munkában. Többek között a 318 holdas Honvédelmi képreitvény-pályázat, vándor képkiá'lítás az MHS tervében A napokban tartott ülést a Ma­gyar Honvédelmi Sportszövetség megyei nevelési osztálya az idő­szerű feladatokról, s elkészítette a második negyedévi munkater­vet. A szervezési és politikai ne­velő munkán kívül számos ren­dezvényt tartalmaz a terv. Ezek­ben a napokban tartják az alap- szervezeteknél a megyénk felsza­badulását ismertető előadásokat, április 4-ről. a klubbek együtte­sen emlékeznek meg az MHS megyei helyiségében. Áprilisban kiadják az MHS bizalmiak kézi­könyvét, mely sok jó tanácsot, útmutatást tartalmaz majd. Ápri­lis végén „Szabolcs-Szatmár me­gyei harcok” címmel pályázatot’ hirdetnek, a legjobb írásokat megjutalmazzák és a Néphadse­reg Napjára ki is adják könyv­ben. A megyei nevelési osztály 16 képből álló képrejtvény-pályáza- tot is hirdet a közeljövőben la­punk hasábjain. A MÁV Debreceni Igazgatóságához tartozó állomások között egyedül a nyíregyháziak nyerték el az éiüzem-címet Négy év alatt negyedszer élüzem a nyíregyházi állomás Kétmillió forint értékű terven felüli vállalás Kisvárdán A napokban a Budapesti Fém­szerelvényáru Gyár kisvárdai gyáregységének dolgozói gyűlésen beszélték meg a Kohó. és Gép­ipari Minisztérium és a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszerveze­tének munkaverseny-felhívását. A gyáregység vezetősége a dolgozók elé terjesztette azokat a javasla­tokat, vállalásokat, amelyeket a .munkaversenyben meg lehet va­lósítani. A műszaki dolgozók és a szakszervezet aktívái, a kommu­nisták lelkesítették az üzem kol­lektíváját és megbeszélték velük a vállalás teljesítésének körülmé­nyeit. Elkészítették a gyáregység fel­ajánlását: 120 tonna öntvényt gyártanak cserépkályha-aj tóhoz s a kályhaajtókat megmunkálva, készre szerelve adják át a keres­kedelemnek. Ez a terven felül több, mint 700 ezer forint terme­lési értéket jelent. Vállalták, hegy 20 ezer darab kályhaajtót gyárta­nak a terven felül és ezer négy­zetméternyi radiátort. A túltelje­sítést ugyanazzal a létszámmal és a selejt csökkentésével érik el. A termelékenységet a két gyárt­mánynál 0,5 százalékkal növelik, az önköltséget pedig 3 százalék­kal csökkentik. A terven felül vállalások összértéke mintegy kétmillió forintot tesz ki. VÁLASZ: A tanácsülés hatá­rozatának megfelelően én. is tar­tottam beszámolót körzetemben. Sok kérdésre vártak választ, leg­fontosabbnak azonban a köztes babtermelést tartották. Nem dön­tötte még el ugyanis a. közgyű­lés, hogy termeljünk-e köztes­ként babot s milyen nagyságú területen? Kukoricából ugyanis hatszáz holdat vetünk a közös­be. Nem közömbös, lesz-e köz­tesként bab, vagy . sem. Válasz­tóim egy része azt szeretné, ha a tsz adna vetőmagot, a köz­tesként termett babot megfelez­nénk és a fele terméssel a ta­gok rendelkeznének. A tsz veze­tőségének álláspontja: biztosit vetőmagot a közős, a termésnek fele megilleti a tagokat, ezt azonban nem egyenként; hanem közösen értékesítsék. Ezáltal az árutermelési terv valóra váltását is segítenénk. Még nem történt megállapodás, mivel azonban egyre többen, érdeklődnek eziránt fontosnak tartjuk, hogy idejében rendezzük a köztesként terme­lésre kerülő. növények elosztá­si módját. Mint tanácstag, vá­lasz* óimnak igyekszem bizonyíta­ni: jobban járnak, , ha a. köztes­ként termelt babnak felét nem természetben, hanem forintbar kapják me:. A közösben termeli hatszáz hold kukoricán kívül a háztájiban bevetésre váró mint­egy négyszáz hold kukoricában ugyanis a .tsz-tagek. még termel­hetnek saját ré'Z-ükr.e- babot — mendta Tar István tanácstag.. A három válasz is bizonyítja van mit tenni, szükség van a tanácsokra, a . tanácstagok kezde­ményezésére. lelkesítő, munkájá­ba És Mérken erre nincs is pa­nasz. (N T.) Nagy az ölöm a nyíregyházi vasutasok között. Kiváló munká­juk eredményeképpen négy esz­tendő alatt most negyedszer ün­nepük a büszke élüzem cím el­nyerését. Ez a mostani, a negye­dik, azért is figyelemreméltó, mert a MÁV Debreceni Igazga­tóságához tartozó állomások kö­zött egyedül a nyíregyháziak har­colták ki az elismerést az 1959 második félévében végzett kiváló munkájuk alapján. Országosan is több nagy állomást megelőzve lettek elsők, abban az időben amikor a legtöbb és legnehezebb feladatok hárultak a vasutas dol­gozókra, az őszi nagy csúcsforga­lom idején. A nevezett időszakban a nyír­egyházi állomás 105,8 százalékra teljesítette a tervét, s valameny- nyi élüzem-feltételnek eleget tet­tek. Kosa József elvtárs az ál­lomás főnöke örömmel újságolta a hírt, s elmondotta, hogy az ün­nepségen összesen közel 85 ezer forintot osztanak ki a dolgozók között. Papp Imre térfőnök, Ko­vács Antal rendelkező forgalmi szolgálattevő. Szabó József vonat- menesztő térfelvigyázó, Balogh Sándor kocsimester, Koskovics Jó­zsef és Sipos József raktárosok ez alkalommal nyerik el a kíváló- dolgozó-jelvényt és a vele járó kétheti fizetést. Kiváló dolgozó oklevelet 27 dolgozó kap a vele járó egyheti fizetéssel. Ezenkívül több mint 160 dolgozó részesül pénzjutalomban. PANASZ Öreg, töpörödött anyóka tipeg hetven­négy évét cipelve az udvaron. Homloka ráncos, ki tudja mi­lyen gondokat rejte­get. Megáll az iroda ajtajában. Szólna is, nem is. Az öreg éj­jeliőr észreveszi. — Mi a baj. Ág­nes? — Lehetne rajta segíteni, — Aligha — mo- solyoáik el Válóczy Gabi bácsi... — Meg­öregedtél te is. — Hát meg. Hisz már itt a téeszcsé­ben tíz éve vagyok. Sok csibét felnevelt ez idő alatt Fülöp Sándorné a ni éhtele­ki téeszben. Ágnes néni neveltjeit jól is­meri az egész falu. Ej pedig mennyit bajlódott a sok apró­sággal. Babusgatta, óvta széltől, hidegtől, betegségtől. Sokszor még otthonról az ö tejét, túróját is el­hordta nekik. Krump­lit főzött a csibese- regnék. Rótta az utat télben, hóban, ne­hogy baj legyen. Ott tölti most is a napo­kat a kis farmon Nézi egymást a két öreg, mire megszólal Gábor bácsi. — Utánam már maga soros a nyug­díjra, ugye? — Ügy tudom én is... — No de most más a baj. Régen nyolc munkaegységet kaptam egy hónapra, most meg csak hatot adnak. — Az a szaporulat­tól is függ, Ágnes — válaszolja rá Gábor bácsi. — Szaporulattól — méltatlankodik. — Tudja maga hogy az aprójószágnak hely kell. A kottásoknak meg nyugodtság. De még most sincs zsin­dely az ól tetején. A malacok is megzavar­ják a kottásaimat. S hiába beszélek, hogy segítsen a vezetőség. Hát én vagyok az oka, Gábor? — kér­di és tovább ballag (F. F.) 2 3 felelet Kérdez az újságíró, válaszolnak: a tanácstitkár, a tanácselnök és a tanácstag

Next

/
Oldalképek
Tartalom