Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-16 / 64. szám

204 kiváló dolgoxó a íoJclművesszö vetkezetek ben r Újabb felajánlások a felszabadulás évfordulójára Az elmúlt években a kongresz- szusl verseny során nagyszerű eredményeket értek el a szövet­kezetek. Felajánlották, hogy 3 millió 962 ezer forinttal teljesí­tik túl tervüket, illetve ennyi megtakarítást érnek el egész év­ben. Ezt a felajánlást 195 száza­lékra teljesítették az fmsz-ek és a kongresszus tiszteletére 7 millió 750 ezer forinttal teljesítették túl tervüket. A kongresszusi versenyben a legjobb eredményt a nyírbátori, tiszavasvári, fehérgyarmati, a nyírteleki, nagyvarsányi, encsen- csi és nyfrlugosi fmsz-ek érték el. Valamennyien jóval 100 szá­zalékon felül teljesítették tervü­ket ‘ és a mozgalmi munkában is élenjártak. A MÉSZÖV Igazgatósága és a KPVDSZ megyei bizottsága a versenyben elért kiváló eredmé­nyéért a vándorzászlót és az az­zal járó 2500 forint jutalmat a Porcsalma és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnek ítélte oda. Ugyancsak az elsők között említendők meg a Nyíregyháza és Vidéke Körzeti Földműves­szövetkezet, a tuzséri és a raka- mazi szövetkezetek is, akik nagyszerű eredményeikért mél­Megindulí a burgonya felvásárlása A tavaszi nap szántás-vetésredenkitől átveszik a tsz részére bíztatja a termelőszövetkezeteket és egyéni gazdákat. A legtöbben már számba vették, miből meny­nyit vetnek,, a vetőmagvat meg­tartják, a felesleget pedig elad­ják. Így vannak a burgonyával is. Igaz, vannak még tsz-községek, ahol nehezen tudják eldönteni, mennyi vetőmagra van szüksé­gük, de a héten már túllesznek ezen. Többek közt vasárnap szö­vetkezeti gyűlésre jöttek össze a falu dolgozói Ilken. A határozat- képes gyűléshez kevesen voltak, el kellett halasztamük. ígv ..át­alakították” rögtönzött tsz gyűlés­sé. Megbeszélték: a héten min­Két szövetkezeti asszony kitüntetésben részesüli A Nemzetközi Nőnap alkalmából a SZÖVOSZ Igazgatósága megyénkből két szövetkezeti tagot — Papp Báláné tiszavasvári téesz-tagot és Sárközi József né mátészalkai lakost — tüntette ki „Kiváló Földművesszövetkezeti dolgozó” oklevéllel és jelvénnyel. Mind a két szövetkezeti tag esztendők óta tevékenykedik a moz­galomban és személyes példamutatásukkal hozzájárulnak azok fel­adatainak megoldásához. Sőt, mint a megyei választmány tagjai, számos ellenőrzést végeznek a más szövetkezeteknél is. Rajtuk kívül a SZÖVOSZ Igazgatósága még száz lányt és asszonyt tüntetett ki oklevéllel a mozgalomban végzett munká­juk elismeréseként. Tisztelt Közgyűlés! A szövetkezeti gyűlések ál­talában népesek. A tagokat ér­dekli szövetkezetük múlt évi eredménye és az 1960. esztendei terv. Fényeslitkén az iskola folyosójára Is jutott az érdek­lődőkből. Főleg azért, mert a tagság számához kicsi­nek bizonyult már évek óta a kisterem, mégsem tartanak több tagértekezletet. Többek közt A. Széles Károlyt elsősor­ban az érdekelte, hogy a veze­tőség hogyan tűrte a múlt év ősze óta az év februárjáig Lip- pai felvásárló önkényeskedéseit. Széles bácsi felszólalt a gyűlé­sen és elmondta: harminc láda almájából húsz százalékot akart levonni. Nyolcvannyolc forintot meg utólag csikart ki a felvá­sárlótól, mert az tévesen szá­molt. A felszólalók többségével együtt örült a felvásárló levál­tásának, s csak azt sérelmezte, miért húzódott a dolog ilyen sokáig? A gyűlésen rájöttek a tagok, hogy ebben a főkönyve­lő a ludas, mert az igazgatóság többszöri utasítására sem hívta össze a vezetőségi ülést. Az ügyvezető nem tartózkodott oda­haza. Tehát a tagság nemcsak érti a szövetkezet problémáit, hanem meg is követeli dolgozói- tói a becsületes helytállást. A szövetkezeti mozgalom te­kintélye jelentősen nőtt Levele­ken. Az okát igen helyesen, Maczali Péter mondta el a tag­értekezleten. Felszólalásában többek közt kifejtette, ma már jó a község áruellátása. E mellett a szövetkezet biztosítja a jövedelmező gazdálkodást is. Az 1959. évi tisztanyereségből telik a visszatérítésre és a tag­ság kezdi becsben tartani szö­vetkezetét. Többen most bosz- szankodnak, hogy .miért nem hittek a szövetkezet sikeres gaz­dálkodásában, és miért nem vitték rendszeresen a vásárlási könyvüket. Azonban sérelmezte — a csil­lagfürt termelők egészével együtt — hogy az elmúlt év­ről fentmaradt tartozást be kell fizeniük és nem az idei termelésből vonják le. Vála­szunk röviden az, hogy a szö­vetkezeteknek ninos lehetőségük a további meghitelezésre. így is tetemes kamatot fizettek ki a termelők miatt. Megjnialmaziák a járási kereskedelmi felügyelőket A MÉSZÖV Igazgatósága az elmúlt évben a jobb áruellátás, a költségek minimálisra való csökkentése és a boltok korszerűsítése terén megyei versenyt hirdetett meg a FJK kereskedelmi felügye­lők részére. A versenyt a megyei kereskedelmi értekezleten értékelték és az eredmények felmérése után az alábbi sorrend alakult ki: Első lett a csengeri járás kereskedelmi felügyelője, Meggyesi Bála 600 forint, utána következett a nyíregyházi, Nyitrai István 500 forint, míg a fehérgyarmati felügyelő, Balku János 400 forint, negyedik és ötödik helyen a vásárcsnaményi és a nyírbátori keres­kedelmi felügyelők osztoztak, 300, illetve 200 forint jutalommal. szükséges vetőburgonyát, s a fe­lesleget átadhatják a szövetkezet- nek. Vita nélkül megegyeztek aa csszeszedésben. Az ilkieknek kellene a pénz. A szövetkezetnek szívesen eladják krumplijukat, ami az őszről visz- szamaradt. Ófehértón már a múlt héten megindult a burgonya felvásárlá­sa. Bár naponként csak egy vá­gónál raknak meg, de remény van rá, hogy ez növekedni fog. Például Lelik Béla, egyéni dolgo­zó paraszt öten mázsa étkezési krumpli beszállításához kért zsá­kot a szövetkezettől. S azóta a burgonyája a városi dolgozók asztalára került. A szövetkezeti szervek e ne­gyedévben közel hatszáz vagon burgonyát vettek át. Többet is képesek lennének felvásárolni, hiszen nemcsak az ellátással kel) törődniük, hanem az átvett bur­gonyából kiválogatják a vetőma­got és eljuttatják oda, ahol szük­ség van rá. Hiszen csak a me­gyénkben több mint kilencezer holdat kell elvetni, s a tsz-ek holdanként! száz mázsás termés­hozamának eléréséhez megfelelő vetőmagra van szükség. A fényeslitkei szövetkezetnél nem sok becsülete van a könyvterjesztésnek Jelentkezés a Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára A Debreceni Mezőgazdasági Akadémia nappali tagozatára je­lentkezhetnek most érettségiző középiskolai tanulók, vagy régeb­ben érettségizettek, továbbá kö­zépiskolák esti vagy levelező ta­gozatain ez évben érettségizők. Korhatár 17—30 év. A középiskolások és az t957— 58 és 1958—59 tanévben végzet­tek április hó 10-ig, a jelenlegi, illetve a volt középiskolájuk igazgatójához küldhetik be jelent­kezésüket. Az ennél régebben végzettek az akadémia igazgató­ságánál jelentkezhetnek. (Debre­cen, II. Böszörményi út 104.) Az érdeklődőket a jelentkezés­hez szükséges nyomtatvánnyal a középiskola látja el, de jelentke­zési ívet bárkinek küld és tájé­koztatást ad az akadémia igazga­tósága is. Debreceni Mezőgazdasági Akadémia Igazgatósága A kisvárdai könyvesbolt üveg­ajtóján középkorú, fejkendős asszony kukucskál bel. Talán csak azért hogy meggyőződjön arról, van-e valaki az üzletben. Mert a következő pillanatban már a kezét a kilincsre is teszi és ránk köszön. — Megjöttek már az „Arany- könyvtár”-sorozat példányai? — érdeklődik. Mezőladányba való vagyok — teszi hozzá magya- rázóan. — Tegnap adtuk, fel — vála­szol Katrinyák Tibor, a bolt vezetője. — Ugye Tilcsik Mi- hálynéhoz van szerencsém? — Ahhoz kérem — hagyja rá és látszjk rajta, jól esik neki a felismerés. A bizalom megnyug­tatja és kétkedés nélkül megy el. Beszélgetni szeretnék az üzlet­vezetővel és két munkatársával a könyvvásárlásról. Azonban újból nyílik az ajtó. Idős néni és mások kerülnek beljebb. Az előbbi téesz alapszabályt és munkaegységkönyet kér. Felvi­dul az arca, mikor megkapja. — Attól féltem, — jegyzi meg félénken — hogy nem tu­dok hozzájutni. A zsebkendőjéből kibogozza a pénzt és fizet. Többen a mezőgazdasági szak­könyvek közt keresgélnek. Csó- válgatják a fejüket, mert nem valami sok van belőle. Csak­nem üresek a polcok. Azért egy szikár barna asszonynak sikerül összeszedni vagy négy darabot, s úgy szorítja a kezével, mintha valaki el akarná tőle venni. A legfelső könyv címlapját elol­vasom. A baromfitenyésztésről, szól. Emelkedik a könyv-forgalom Katrinyák Tibor munkatár­saira bízza a vásárlókat, hogy néhány szót válthassunk- Öröm­mel újságolja: a múlt évi for­galmuk 34 százalékkal emelke­dett az 1958. évihez képest. Ez év februárjában meg tizenöt és félezer forinttal több értékű könyvet adtak el, mint a múlt esztendő e hónapjában, örven­detesen tovább emelkedik a for­galom. Ez két fő jelenségre mutat rá. Elsősorban arra, hogy állandóan növekszik a dolgozóknak a könyv iránti kereslete, s másod­szor: a bolt önkiszolgáló rend­szerre való átalakításával közelebb vitték a könyvbarátokhoz a könyveket. Azok keresgélés köz­ben belelapoznak egy-egy érde­kes könyvbe, és bár nem azt szándékozták megvenni, mégis a kezükben marad. Tehát mind ritkább vásárlás nélkül tá­vozó. Magam is ezt tapasztalom, ahogy félszemmel figyelem a többségében női vásárlókat. S ez szintén érdekes és jó jelen­ség. — Őszintén szólva — riasz' fel nézelődésemből az üzletve­zető — sokkal többre mennénk, ha a földművesszövetkezetek könyveladással megbízott bolti dolgozói lelkesebb szószólók len­nének. Szégyenlem, de meg kell mondani, hogy a tíz százalékát sem adják el annak, amit a könyvbizományosok.. A legjob­ban Plaschil László, a mándokl boltvezető törődik a könyvel­adással. Külön vitrint készítte­tett, hogy a vevők elé rakhassa a könyveket és kínálja azokat. Időközönként három-négyszáz fo­rintot fizet be a könyv-eladásból. Bánt engemet is ez a nemtörő­dömség. S mivel utam Fényes- litkére vezet, megígérem: szóvá- teszem. Valóban az a kép fogad, amit a könyvesbolt vezetője elmon­dott. Az üzletben oly messze vannak a könyvek a vevőktől, mint Makó Jeruzsálemtől. S amj még szomorúbb, Orha János boltkezelő csak szeretne könyvet eladni, de nem sokat tesz érte. Az sem jutott eszébe, hogy este a községben gyűlést tartanak és elvigyen néhány értékesebb, a dolgozókat érdeklő könyvet. Pe­dig & másfél óra késéssel meg­kezdett gyűlésen lett volna idő az ajánlgatásra. A tudás hatalom — tartja egy régi megállapítás. S ez igaz is. S akkor lesz hatalma a mi fa­lusi dolgozóinknak a föld és az időjárás fölött, ha művelteb­bek, a mezőgazdaság szakmai kérdéseiben jártasabbak lesznek. Viszont ehhez az is szükséges, hogy a szövetkezetek szószólóivá váljanak a könyveladásnak. A visszaküldött csőm ng A mezőgazdasági könyvek pol­cán már az előbb szemembe tűnt egy kibontatlan csomag. — Hát ezt kiküldte vissza? — A fényeslitkei szövetkezet ügyvezetője — válaszolja. A könyvhónapra küldtük ki a mint­egy nyolcszázötven forint értékű csomagot, hogy házról-házra jár­va adják el. Nem fogadták el. Pedig értékes mezőgazdasági, szépirodalmi, egészségügyi és más könyveket csomagoltunk össze! A falu társadalmi könyvbizomá­nyosa havonként több, mint öt- hatazáz forint értékű könyvet ad el, s a szövetkezet egy fél esztendőben sem többet. Például most tartják a szövetkezeti gyű­léseket és ott is kínálhatnák a könyveket. Antik ezüsttárgyak gazdag választékban kaphatók az ÓRA ÉS ÉKSZER BOLTOKBAN. s (718) Ebben a nyíregyházi jár át, földművesszövetkezetei és dolgo­zói járnak az élen, akik 193 000 forint tervtúlteljesítést ajánlot­tak fel az első félévre. Ez a fel­ajánlás nemcsak a szövetkeze­tek és azok dolgozóinak jó mun- | Icáját dicséri, .hanem a járási központ dolgozóiét ■ is, akik fá- radhatatlanok voltak a felvilá­gosító munkában, a magyará­zatban és mindenütt segítettek, ahol kellett. Konkrétan, az áru­forgalmi tervhez mérve vállal­tak tervtúlteljesítést és az el­múlt évi eredményeik alapján mtó den reményük megvan ar­ra, hogy teljesíteni is fogják vállalásaikat. tán tartalak számot a dicséret re, az elismerésre. A járási központok között a legjobb eredményt a Nyír­bátori Járási Központ dolgo­zói érték el, akik egész évben rendszeresei segítették a szövetkezeteket, fi gyelemmel kísérték gazdaság '--"^"'^ny^ket és mozgalmi mun kájukat. is a legjobban végez ték — ezért méltán érdemeltél meg a MÉSZÖV igazgatósága é' a KPVDS? megyei bizottság: kongresszusi zászló lát A szövetkezeti tagok is ugyan csak kiteltek magi’'-'*"4 cz időszakban. Az alkalmazottal közül -- akik egyéni mvnknfel ajánlásokat tettek — 2(W-en kap­tak a kongresszusi versertv so­rán kiváló dolgozó oklevelet éi jelvényt Ezek közül 39 dolgozc tulajdonosa a kiváló dolgozó jel­vénynek. amit egy évi kiválc munka során érdemeltek ki. Ezévben sem akarnak elma­radni a földmű vessző vetkezetek dolgozói az elmúlt évi eredmé­nyek mögött. Már most majdnem minden szövetkezet megtette féléves felajánlását, ami közel 700 000 forintos tervtúlteljesítést és költségmegtakarítást jelent szövetkezeteinknél. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom