Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1960-03-15 / 63. szám
Gyengén sikerült a szabolcsiaknak A nyíregyházi Spartacus továbbra is a bajnoki táblázat élen Igen nagy érdeklődés előzte meg az elmúlt bajnoki fordulót. Érthető is volt a nagy érdeklődés, hiszen a bajnokság szempontjából is fontos mérkőzésekre került sor. Ugyanis a kér rivális egyaránt nehéz mérkőzést játszott, s ha valamelyikük veszít, az komolyan lemaradt volna a további versengésben.- Nem így történt, mert a Spartacus és a Miskolci Munkás is győzött. Az MMTE mérkőzésen három perccel a befejezés előtt botrány tört ki, s így a Munkás 3:1-8* vezetésénél félbeszakadt. (Ormosbányán játszották!) Szabolcsi szempontból ez a forduló elég gyengén sikerült. A Spartacus győzött egyedül, Nyírmada és az SZSE egyaránt vereséget szenvedtek. Ez különösen az SZSE helyzetét nehezíti meg, hiszen a kiesés elkerüléséhez úgyszólván minden mérkőzését meg kellene nyerniük a továbbiakban. Az alábbiak a mérkőzések rövid tudósítását adják: helyzeteik közül kettőt is értékesítették. Szünet után az SZSE erőteljesen küzdött, de csak szépíteni j tudott. Tiz csapat eséives a megvei első osztályban Nyíregyházi Spartacus — tger 1:0 (1:0) A két csapat az alábbi összeállításban futott ki: Spartacus: Hargitai — Szokoi, Dankó, Nagy — Boros, Havacs — Balogh, Siska, Lakatos, Papp, Pál. Eger: Szűcs — Hídvégi, Lisztóczki, Boros — Váraljai, Kelemen — Kalina, Ivádi Takács, Nagy, Bocsi. Heves iramban kezdődött a játék, s az első percekben az egriek kezdemény eztekj A Spartacus azonban hamarosan átvette a játék irányítását, s veszélyes táma- dáspkat vezetett. Lakatos és Siska lövései kerülték el ebben a játékrészben a vendégek kapuját. Több alkalommal csak a véletlen szerencsének köszönhették az egriek, hogy gól nélkül úsztak meg a mérkőzést. A hazai fölény a 30. percben ért góllá, amikor Papp mintegy húsz méterről váratlanul éles, lapos lövést eresztett meg, s a labda a kapus hasa alatt a halóba jutott. 1:0. A gól Után PaPP úiból nagyereju lapos lövést kulSíf lípSa. «V terekkel elkerülte a kaput. Magas színvonalú, váUozatM játéka ért véget az első félidő. Szünet után esett a játék színvonala; A nyíregyháziak átvették a vendégek csapkodó játékstílusát. Ekkor igen veszélyes támadásokat vezettek az egriek, A játék igen sajnálatos módon keménnyé, sőt helyenként kimondottan durvává fajult. A kíméletlen játékot az egriek kezdeményezték, s ettől kezdve igen csúnya jelenetek adódtak a pályán. Különösen Kalina és Havacs „párharca” borzolta fel gyakran a szurkolók idegeit A 75. percben büntetőhöz jutott a hazai csapat, amelyet B Totó 11. heti eredménye 1. Vasas—U. Dózsa 1 3:0 2. Ferencváros—Pécs 1 4:0 3. Szombathely—Csepel 1 2:0 4. Szeged—Salgótarján 2 0:3 5. Debrecen—Kecskemét x 0:0 6. Jászber.—Bp. Spart. I 3:1 7. Ózd—SZVSE x 1:1 8. Budafok—Budai Sp. 1 2:0 9. Oroszlány—Komló 2 1:2 10. Kaposvár—Láng 1 2:0 11. St. Etiepne—RC Paris 2 3:4 12. Strasbourg—Monaco 2 0:2 Nagy a vetődő kapusba lőtt. Ezután váltakozva adódtak gólhelyzetek mindkét kapu előtt, de ezeket kihagyták a csatárok. Izgalmas játékkal ért véget a mérkőzés. Az első félidőben kimondottan élveztes labdarúgást hozott a két csapat találkozója, míg a második- félidőben csak küzdelem folyt a pályán, .Végeredményben a nyíregyházi csapat teljesen megérdemelten győzött. Az egriekben gyors, jóképességű labdai-úgókai ismertünk meg. Kár, hogy teljesítményüket Kalina lerontotta szinte provokatív sportszerűtlen- kedéseivel, (A mérkőzés végén levonuláskor a nézőket is gúnyolta, sértegette.) Jók: Dankó, Szokoi, Boros, Siska és Papp, illetve Szűcs, lisztóczki és Takáos. MISKOLCI BÁNYÁSZ— NYÍREGYHÁZI SZSE 3:1 (2:0) A perecesnek az első félidőben lényegesen többet támadtak, s í*UTNOK—NYÍRMADA 4:1 (2:0) Az otthonukban játszó bányászok jobbak voltak, s lelkes játékukkal rászolgáltak a győzelemre, bár a gólarány erősen túlzott. További eredmények: Miskolci MTE—Ormosbánya 3:1. (Három perccel a befejezés előtt a játékvezető botrány miatt lefújta a mérkőzést.) Debreceni Honvéd— Püspökladány 3:1, DVTK 11.—D Kinizsi 0:0. Somsály—DEAC 3:2. D. GÖCS—Egercschi 2:1. j A védelmek. vitték el a pálmát | a megyei első osztály vasárnapi | mérkőzésein. Érdekességként meg j keli említeni, hogy továbbra is | tíz csapat esélyes a bajnoki cím- j re. Az egyes mérkőzések általukban heves iramú, de végig sportszerű küzdelmeket hoztak. Meglepetésnek számít, hogy Nagyká!- io Tiszavasváriból, a Mátészalkai VSC Naménybói is el tudta rabolni a két pontot. Ugyancsak kevesen gondoltak arra is, hogy három mérkőzésen is gól nélküli döntetlen fog születni. Az élen továbbra is Nagykáiló maradt, annyi különbség történt a további helyeken, hogy Nagyhalász fölzárkózott a második helyre, megelőzve Kisvárdát és a Mátészalkai TK-t. Mátészalkai TK — ivi&várda 0:0 Az IXB M as hfijnokság állása 1 Ny. Spart. 19 14 4 1 44:11 32 2. Misk. M. 17 10 7 — 37: 9 27 3. Egercsehi 19 8 6 5 25:23 22 4. M. Bány. 19 9 3 7 33:27 21 5. D. Kinizsi 19 8 5 6 31:33 21 6. D. GÖCS 19 8 4 7 26:22 20 7. DEAC 19 7 5 7 28:22 19 8. Eger 18 7 5 6 20:19 19 9. D. Honv. 19 7 5 7 32:31 19 10. DVTK II. 19 8 2 9 38:41 18 11. Püspöki. 19 8 2 9 26:30 18 12. Nyírm. 19 7 4 8 26:14 18 13. Somsály 19 7 3 9 28:35 17 14. Tiszalök 18 6 3 9 27:27 15 15. Putnok 19 5 3 11 21:36 13 10. NYSZSE 19 4 2 13 26:36 10 17. Ormosb. 18 2 5 11 24:46 9 Az MMTE—Ormosbánya 3:l-es állásnál félbeszakadt mérkőzés eredményét nem számítottuk be. Alacsonyszín vonalú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A 23. percben a várdai kapus csak merész vetődéssel tudott hárítani, majd pár peré múlva a kapufa mentette meg hálóját a góltól. Szünet Után a vendégcsapat kapusa megsérült, s öt percig állt a játék. Az utolsó pillanatban a szalkaiak előtt nyílott alkalom. hogy megszerezzék a győzelmet, de Csüllögh szép beadását Dani elhirtelenkedve mellé lőtte. Vfírcgvliázi VSC—Demecser 1:0 Az első félidőben mindkét csa-i Szünet után a hazaiak támad- pat több gólhelyzetet hagyott ki-1 , .. ., f használatlanul, s a félidő esemé-1 taK toDüe.t’ ma;)a le,J0U a vasút, nyének csak Gulyás, valamint | s Szuromi révén megszerezte a Kun kapufalövése számít. í győzelmet jelentő gólt. ÍVugyhalász—.’Nyírtass 4:0 Az NB I. utóbbi fordulójában az alábbi eredmények születtek: MTK—Dorog 1:1, Tatabánya— Bp. .Honvéd 5:2, Ferencváros— Pécs 4:0, Salgótarján—Szeged 3:0, Szombathely—Csepel 2:0, BVSC— Diósgyőr 0:0, Vasas—Űjpeeti Dózsa 3:0, Az országos sakkcsapatbajnokság során a Nyíregyházi SZSE a Debreceni EAC csapatával mérkőzött. Az ötórás küzdelemben a Nyíregyházi SZSE bizonyult jobbnak, s végeredményben 7,5—4,5 arányban győzött. A nyíregyházi csapat legközelebbi mérkőzését a Gyöngyösi Spartacussal játsza Gyöngyösön. A spanyol labdarúgó válogatott 3:1 (0:1) arányban legyőzte Olaszország válogatottját. A mérkőzés érdekességét az adja meg, hogy a spanyolok harminc év óta nem voltak képesek győzni az olaszok ellen. Ez a balsikersorozat a mostani 16. találkozón szakadt meg. Saját erűből — 50 férőhelyes tehéiiistálló (Tudúsitóuklol) Évek óta kihasználatlanul állt Pehéi'E y&i maion egy 30 méter MOZIK MÓ'SOR A BÉKE MOZI: Virrad. A „Tegnap” c.. film folytatása. Magyar film. Előadások kezdete: fél 5, te) 7 és fél 9 órakor. DÓZSA MOZI: Gr. Monte Christo, I—II. rész. Dumas regénye nyomán készült olasz-francia közös filmalkotás, Főszerepben: „ Jean Marais, Előadások kezdete: 4 és fél 8 órakor. GORKIJ MOZI: Az elcserélt fénykép. Színes szovjet ■ filmvígjáték. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MÜVELri LSI HÁZ: Kenyér, szerelem, féltékenység. Főszerepben Gina Lollobrigida és Vittorio de Sica. Olasz film. Előadások kezdete: fél 6 és fél. 8 ólakor. hosszú régi istálló. Tulajdonosai a földreform során kapták s most termelőszövetkezeti tagokká vál- vu felajánlották a Győzhetetlen Brigád Termelőszövetkezetnek, hogy ezzel is segítsenek a szarvasmarha-állomány nagyüzemi elhelyezésének gondjaiban. A tsz újonan alakult építő brigádja már megkezdte az istálló lebontását. A bontásból nyert anyagokat a kijelölt központba szállítják, s a már korábban kitermelt famennyiséggel, további anyagvásárlással, valamint a téglagyár dolgozói által társadalmi munkában előállított 20 ezer da- rabb téglával a közeli napokban megkezdik egy 50 férőhelyes tehénistálló építését. Az utolsó fii- ‘érig saját erőből épülő istálló — u tervek szerint — még a tavas* folyamán tető alá kerül. MÁRCIUS 15, KEDD KUSSUTH-RADlO, 8.10: Operarészletek. 8.50: Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.10: Petőfi Sándor verseiből. 10.20: Daljátékok zenéjéből. 11.00: Havana! emberünk. R-egény folytatásokban. 11.20: Kossuth Lajos azt üzente. Zenés műsor ipari üzemek dolgozóinak. IS.00: Kzüstkalászos gadataníolyam. 13.20: Zenekari hangverseny. 14.27: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.50: Népi muzsika. 15.10; Petőfi útján. 16.10: F!gy falu egy nóta. i6.35: A barátság hullámhosszán ... 16.45: Mai magyar tömegdalok. 17.15:, Szív küldi.. . 18,00: A Szabó-család. Folyfca- tásos rádiójáték. 18.30: Színes muzsika. 10.00: Gyári sziréna. 19,20: Petri Undre zongorahangversenye a stúdióban. 20.30: A két koldúsdiák. Daljáték. 22.25: Mai szemmel . .. 22.35: Két trió. 23.20: Menekülés Vers. 53.31: Népdalok, csárdások. 0.10: Vonos tánczene. pu ron-radio* 14.15: Könnyű fúvósmuzsika. 14.45: A kőszívű ember fiai. 15.00: Liszt és Bartók, kórusok. 13.20: Népek zenéje 15.45: Schumann: Esz-dur zongoranégyes. 16.20: A tengerkutatás céljai. Előadás. 16.35: Osvath Júlia, Simándy József és Melis György énekel. 17.IC' Tavaszköszöntő. 17.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 18.00: A PjatnyickiJ és az Alexandrov együttes műsorából. 18.30: Rádióegyetem. 19.05: Tánczene. 19 40: Ezüstkalászos gazdataníoiyam. 20.0Q; Kamarazene. 21,05: Szórakoztató zenekarok műsorából. 21.45; Március idusa. 22.00: A szabadság eszméje az operaszmpadon. 23.35: Ady Endre két verse. 22.40: Két operettnyitány. MÁRCIUS 16. SZERDA 1 H-RAujO 8.10: Szimfonikus könnyűzene. 9.00: hadioegyetem. 9.30: Népi muzsika. 10.10: Úttörő-híradó. 10.30: Fúvószene. 11.00: Pillantás a nagyvilágba 11.15: Furán László zongorázik. 31.25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. 12.10: Operarészletek. 12.50: A iZöciáliUa irodalom hagyományai. 13.10: Színes népi muzsika. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.öc: Ajándék hangverseny nyugdíjasoknak. 14.30: Napirenden... . 14.35; Filmdalok. 15.10: Üj Helikon Tar. saság. 16.00: Előszóval muzsikával. 17.55: A berchtesgadeni sasíésrektöi a berlini bunkerig. 18.10: Zenekari muzsika. 18.40: A mécsestől » neoncsőig Nagy ka Ián. 19.00: Nepdalcsokor. 13.20: Fórum. A megvalósuló álmokról. 19.35: Renata Tebaldi énekel. 20.3«: Hajókoiíer. Vígjáték. 21.30: A Körmendi-együttes játszik, Zárai Márta és Rátonyl Róbert énekel. 22.25: Zenekari hangverseny. 23,25: Könnyű melódiák. 0.10; Csárdások. PETŐFI-RADIO: nos Iskolásoknak. 14.3S: Emlékezés 14.13: Orosz nyeh lecke az általáBihari Jánosra. * 15 00: Zenekari hangverseny. 18.15: Tavaszi szél. 16.3": Hires bariton-áriák, lti.50. Operett- részletek. 17 30: Részletek Petői! Sándor útirajzából. 17.45: Bán Melitta. Metrker Károly hangversenye a stúdióban. 18.15: Ttádióegyctern. 18.45; A Kosciuskó Tádé utcai Iskola kórusa énekel. 19.05: A i itjiisági Rádió nyelvtanfolyama. 19.16: Rossini; Hamupipőke nyitány. r'.25: Magyar népdalok és táncok. 19 4": Falurádió. 20.00: Tánczene. 21.06: Operarészletek. 21.39: Fecskefészek. Elbeszélés. 22.00: Szórakoztató zene. reletmagyarország a Magyar szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmar megyei EJricltsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Bálim Lajos. Kiadja: a Ketetmasyarorszag Lap* Ida dó Vállalat Felelős kiadó: Farkas Pit Szerkesztöses Nyíregy tiara, áztfjin tér 21. Tel: 16-70. 16-77. Kiadóhivatal: fSviregyhazn, Zsdanov u. I. Tel; 30-00. (Kéziratot nem örzünk meg, és news adunk viasza.) Terjeszti a Magyar Posta, Fiőfizet- nető a hoiyi oaitanívt»* toknál é% kézbesítőknél. Szabolcs-Szatmar me evei Nyomda« ipari vanai.»L Nvirecv haza, D^zsa György u. 5. A A megyei bajnokság állása. Nagykáiló 17 9 5 3 36:21 23 Nagyhalász 17 10 2 5 36:23 22 Kisvárda 17 8 6 4 38:17 21 MTK 17 8 4 5 34:20 20 Balkány 17 8 4 5 31:22 20 Nyírb. Spart. 17 9 2 6 35:25 20 F.-gyarmat 17 9 1 7 30:16 '9 NYVSC 17 8 3 6 23:20 19 Nagyecsed 17 8 3 6 20:26 19 V.-namény 17 7 4 6 29:22 18 T.-vasvári 17 5 5 7 31:3.3 15 Nyb. Dózsa 17 5 4 8 27:37 14 H. Ászt. SE 17 5 4 8 22:33 14 MVSC 17 6 1 10 25:38 13 Nyírtass 17 3 3 11 28:39 9 Demecser 17 1 4 12 14:45 6 A játék első perceiben mindkét csapat több veszélyes támadást vezetett. A félidő 28. percében 1 Oláh megszerezte a hazaiak ve- I zeiő gólját. Második félidőben 1 nagy fölénybe kerültek a hala- 1 sziak. Fölényüket gólokra is vál- ] tották. 1 A 65. percben Kelemen bünte- ] tőrúgásból, majd Kaponyás és Pó- I ka növelte négyre, a gólok számát. ] További eredmények: Balkány 1 —Honvéd. Asztalos SB 4:0, Nagy- ' kalló—Tiszavasvári 2:0, Mátészal- I kai VSC—Vásárosnamény 1:0, 1 Nyírbátori Dózsa—Nyírbátori l Spartacus 0:0, Fehérgyarmat— I Nagyecsed 0:0. 1 Sporthírek