Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-13 / 62. szám

fi száz éve épült „királyi lakosztály“ várja Párizsban a szovjet vendégeket Megmutatták a sajtó képviselőinek a francia külügyminisztérium épületének „királyi lakosztályát“ PÁRIZS, (MTI)j A francia és * külföldi sajtó képviselőinek pénteken este megmutatták a francia külügyminisztérium úgy­nevezett „királyi lakosztályát ’. A száz éve épült palota első emeletén van ez a lakosztály, amely külön „királyi’1 hálószobá­ból és fürdőszobából, s ugyan­csak külön „királynői” háló- és fürdőszobából áll. A lakosztály két részét hatal­mas szalon kapcsolja egybe, en­nek dísze egy, a napkirály ide­jéből származó szőnyeg. A Bour- bon-liliomot a szőnyegből 1789- ben, a forradalom idején távolí­tották él és három csillagot szőt­tek a helyébe. A szalon másik ékessége egy remekművű óra, amelyet a fran­cia királyok egy török szultán­tól kaptak ajándékba. Az órát vivő török gálya a szicíliai par­toknál elsüllyedt. Az aranyötvö­zetű óra hat hónapig volt a ten­ger vizében, míg búvárok ki nem halászták. Tizedik Károly órása teremtette újjá. A „királyi” hálószobában ké­kes-csíkos selyemtapétával bur­kolt falak között tizenhatodik Lajcs-korabeli bútorok s egy fe­hér telefon várja Hruscsovot. a kékhuzatos fehér faágy alkóv­ban foglal helyet. A falakat Chardin képei díszítik. A „királynői” szoba falát sár­ga színű selyemtapéta borítja. A francia külügyminiszter felesége választotta lei e színeket Fran­ciaország vendégei számára. A „ királyi lakosztály” osztat­lan tetszést aratott volna a fran­cia és a külföldi újságírók kö­rében, ha a fürdőszobák nem mutattak volna meghökkentő íz­lésbeli különbséget az előbb lá­tottaknál. A „királyi” fürdőszo­bában aranyozott mozaiklapos fürdőkád áll, s mellette óriási, köralakú félig modern tükör. A falakat egészen sötétbarna fabur kclat fedi. A fürdőszoba kellé­kei az 1920-os évek ízlésére val­lanak Ugyanez a látvány tárult az újságírók elé a „királynői” fürdőszobában is, azzal a különb séggel, hogy itt a fürdőkád ezüs- tözö'tt mozaikokból all. A „királyi lakosztály'’ Mlzépsi I nagy szalont a több nevezel es | nemzetközi konferencia színhely ? I volt Mint beavatottakhoz illik.! tudni vélték, hogy talán a ma- J jusj csúcskonferencia egyes meg- f beszéléseinek is ez a szalon lesz j a színhelye. A külügyminisztériumi épület ! vendégeinek pillantása a lakosz- [ tályokhoz vezető útjukon a Con- j corde-térre és a Szajnára esik j Ugyancsak az eléjük táruló pa- j norámához tartozik Párizs leg­szebb hídjának képe, amelyet j pontosan hatvan évvel ezelőtt építették a francia és az orosz nép barátságának jelképéül. Miért megy Adenauer az Egyes alt MOSZKVA, (TASZSZ)-. Igor Orlov, a TASZSZ hírmagyarázó­ja hosszabb cikkben foglalkozik Adenauer szombaton kezdődött amerikai utazásával. A kancel­lár látogatása nem érdektelen, ha figyelembevesszük beállított­ságát ég nézeteit, valamint azt x szerepet, amelyet személy sze­rint *>e akar tölteni a fontos nemzetközi kérdések megoldásá­ban — Ha a hírmagyarázó. Az Atlanti-óceán egyik oldalán nem csinálnak titkot belőle, hogy Ade­nauer amerikai útja elsősorban a májusi csúcstalálkozó előkészí­tésével függ össze. Adenauer szemmelláthatólag ezúttal ismét bonyolítani akar­ja a helyzetet. Amerikai és nyu- gatnémet lapok szerint utazásának . legfőbb célja: jóelőre megakadá­lyozni, hogy a csúcsértekezlet, megoldja a berlini kérdést. „Szi­lárdságot és hajlíthatatlanságot” követel » Nyugattól, elejét akar­ja venni minden rugalmasságnak « Szovjetunióval folytatandó tár­gyalásokon. Az * benyomás alakul ki —- írja Orlov — hogy a bonni ural­kodó körök, amint érzik f egy va­ré» erőik növekvő potenciálját, ggym arcátlanabbak lesznek. Hadseregüket a nyugati hatal­Allamokba ? mák tevékeny támogatásával gyorsan növelik. Nyugati sajtó­jelentések szerint Adenauer Washingtonban fegyverkezési kérdésekről is tárgyal majd. A Christian Science Monitor je­lenti, hogy a megbeszéléseken a spanyolországi nyugatnémet tá­maszpontokról is szó esik. Orlov végül angol lapokat idézve megállapítja, hogy a kancellár láthatóan nem hajlan­dó jótanácsokat elfogadni sem hazájának polgáraitól, sem az angol lapoktól, • Moszkva, (TASZSZ) ValentWn Cserenkov fiatal szovjet tudós javasolja, hogy modem rakéták segítségével létesítsenek porfelhő­ből Saturnus-gyűrűt a Föld kö­rül, s ilymódon teremtsenek örö­kös nyarat a Földön. Cserenkov rámutat, hogy a nap­energia egész óceánjai semmibe vesznek, mert kihasználatlanul áramlanak tova a Föld inellett. Ha nagymenyiségű rakétával száz í kilométer széles porfelhőt szór- j nának szót ezer-ezerötszóz kilo- j méteres magasságban akkor ez Felhős idő i- i Várható időjárás vasárnap es- j tig: Túlnyomóan felhős idő, több , helyen esővel. Mérsékelt, helyen- | leint élénkebb keleti, délkeleti, i a nyugati megyékben időnként j északi szél. Az éjszakai lehűlés északkeleten kissé gyengül. A • nappali hőmérséklet kissé emel- ; kedik, keleten nőm változik. Vár- ! ható legmagasabb nappali hő- j. mérséklet vasárnap keleten 9—12, nyugaton 6—9 fok között. Távolabbi kilátások: A jövő hét j elején csökkenő felhőzet, fagy- ] mentes éjszakák. a felhő állandó sugárszóró gyű-1 rűt képezne bolygónk körül és kö-j rülbelül 226 milliárd kilowatt- | óra energiát ontana a Földre. Ez j a mennyiség száatízezerszeresen múlja felül a világ legnagyobb vízierőművének teljesítőképességét. Jelentések a pénteken kilőtt amerikai mesterséges bolygóról WASHINGTON, (MTI): A nyu­gati hírügynökségek jelentése szerint az ötödik Pioneer ameri­Órftkös nyár lehetne a Földön ? „Saíurnus-gyürii“ a Föld kerül A bét ese mén vei bői * i Benkci András elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, az MSZMP megyei bizottságának első titkára is részt vett azon az ünnepségen, amelyen munkásőrnöket és a nőmozgalom terén kiválóan tevékenykedőket dicséretbe*» részesítették. A Nemzetközi Nőnap tiszteletére rendezett kiállításon sok érdeklődő tekintette meg a háziasszonyok ncstakújál tueg­könny fő hírfa-tási gépeket is Frtékes kézimunkák vannak a koppenhágai nemzetközi nő talál kozó részére készített ajándékok között. (Hamme) József felvételei.) idom- -*>•»*• Külpolitikai kommentárunk Terror és zsarnokság a dél-koreai választási jóiéit során t>éI-Korea a félelem poklává változott, jelenti a Ilapton Ton­náin hírügynökség. Az elnyo­más klasszikus módszereitől is véresebb terror előzi meg az elnök- és alclnök-választás had­járatát. Rendőrségi és nyomozó- hálózat figyeli a néptömegek minden mozdulatát és ijesztge­téssel, fenyegetéssel akarják arra kényszeríteni a népet, hogy saját jelöltjüket támogas­sak. Az ellenzéki pártok szinte valamennyi rendezvényét be­tiltják és a Li Szln-Man-i osz­tagok már félelmesebb benyo­mást keltenek, mint az elmúlt báb „parlamenti választások" idején. Szöuli jelentések szerint feb­ruár 11-én, 12-én és 13-án wsömyfi események zajlottak le a főváros több kerületében. Az események abból következtek, hogy az ellenzék néhány kerü­letben kijelölte a választásokon induló képviselőit, s miután ezek hazafelé igyekeztek, a les­benálló terroristák halálos csa­pást mértek rájuk. Azt a két újságírót, akik az esetet lefény­képezték, fclhollra verték és el­rabolták tőlük fényképezőgépü­ket. A rendőrség szemtanúja volt az esetnek, de nem avat­kozott be. A koreai bábkor­mány ezzel a barbár módszer­rel lehetetlen helyzetbe hozta az ellenzék fellépését a válasz­tásokon, a történelemben pél­dátlan eszközökkel hozta létre a törvény nélküli állapotot. A nép ugyanakkor nyomorúság­ban tengődik, a hivatalos társa­dalom a végsőkig rothadt és elzüllött. Óriási ellenállással ta­lálkoznak a bábkormány véres akciói, de az amerikai meg­szállás alatt végbemenő úgy­nevezett választás sárbatipor.ía a demokratikus jogok maradvá­nyait is. Csakhogy ez a dühön­gés teljesen elszigeteli őket a néptől, s bármi legyen a vá­lasztási komédia kimenetele, gyászos végzetüket nem kerül­hetik el. kai mesterséges bolygó kilövése után 14 órával 193 000 kilométer-I I re távolodott el a Földtől. A i J bolygó óránkénti sebessége 11 900 j j kilométerre csökkent. Az Amerikai Űrhajózási Híva-! j tál közlése szerint a mester»;':- f ges bolygó sebessége továbbra is csökkenni fog és csak akkor gyorsul majd fel, ha a Nap von­záskörébe kerül. Mint az AP közli, a mester­séges bolygó egy 5 és egy 150 i wattos rádiókészüléket visz ma- j gával. Jelenleg az 5 wattos adó működik, adatokat szolgáltat a j mesterséges bolygó belső és kül- I ,ső hőmérsékletéről, a sugárzás- I ról, a Világűr mágneses tereiről, és a meteori tokról. Később — ha az ötödik Pioneer már több millió kilométerre lesz a Föld­tói — megkezdi működőiét a 150 wattos adó. Fagyhulíám és hóvihar az Egyesült Államokban llekaesö Franciaországban New York, (MTI) Az Egyesült! „legíagyosabb” március 11-e. Államok középnyugati vidékein csütörtökön dúló hóvihar követ­keztében a hótakaró vastagsága egyes helyeken a hét métert is eléri. A hófúvások akadályokat okoztak a közlekedésben. West Jefferson városivá az egymást követő hófúvások miatt nem tud összeköttetést teremteni a külvi­lággal. A városban kifogyott az élelmiszer-tartalék és a tüzelő- anyagkészlet. Az utánpótlást szál­lító helikopter a hófúvásban nem tudott leszállni. Az Egyesült Államok keleti vidékein az időjárási adatok fel­jegyzése óta pénteken volt a Ml! Size! a Lottó? A 11. játékhéten 4 222 843 lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóságra. Egy szelvényen öt találatot ér­tek el. Ennek nyereménye 1 583 506 forint. A négy talalatos szel­vények száma 80, a nyeremény egyenként 19 795 forint. Három talalatos szelvény 5957 volt, ezekre 560 forint nyeremény jut. Két találatot 134 734 szelvényen értekei. Ezekre egyenként 11,80 fo­rintot fizetnek. Róma: Az olasz Riviérán ee Olaszország déli részében a meg­szokott márciusi tavasz helyett pénteken is télies volt az idő. Cortina D’ Ampczzó és Galal- zó között pénteken az áthatol­hatatlan ködben kisiklott egy vo­nat az olasz Dolomitok egyik he­gyi vasútvonalán. Két utas meg­halt, 40 megsebesült. A dél-olaszországi Catanzaró- ban a ítoves esőzések-okozta földcsuszamlás betemetett két me­zőgazdasági munkást, akiket nem tudtak élve kimenteni. A havazás az Appenninek észa- j ki nyúlványaiban és az Alpokban ; több községet elvágott a külvi­lágtól. Toulon: A franciaországi Top- ion környékén éjszaka heves hóviharral kísért jégeső esett. ! Toulon egyik kerületére pedig a I jégeső idején „békák is potyog - lak az égből”. A feltevés szerint ! a bókékat valahol széllölcsér ] emelte a magasba és így jutottak Toulon fölé. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom