Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-29 / 75. szám

Elszenredte első Tereségét it Miskolci Munkás • 9 — Ot pontra nőtt a Nyíregyházi Spartacus élőn ve — Nyírmada súlyos vereséget szenvedett AZ NB IIT-as BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: Az NB III e heti fordulója igazi szenzációt hozott: el­szenvedte első vereségét a Miskolci .Munkás. Tegyük hozza: ez a vereség nem volt különösebb meglepetés. Várható volt, hiszen a miskolciaknak a közelmúltban három játékosuk sé­rült le, s ezek kiválását megérezte a csapát. Ehhez még hozzájárult, hogy legyőzőjük, Eger kiváló játékerőt képviselő együttes. Ez a vereség mindenesetre szabolcsi szempontból igen jól jött hiszen így a Spartacus előnye három tiszta pontra nőtt. Nyíregyházán a Spartacus végeredményben nagyarányban győzött az első félidőben még egyenrangú ellenfélként játszó tiszalöki csapat ellen. A Nyíregyházi SZSE vasárnap délelőtt mérkőzött a DVTK II. ellen, s az NB I-es játékosokkal megtűzdelt diós­győri csapattól szenvedett vereséget. Nyírmada ezúttal csaló­dást keltett, hiszen az utolsó helyen álló Ormosbánya ellen vesztett. Bár nem volt könnyű dolga, mégis abban remény­kedtünk, hogy az egyik pontot sikerül megszereznie. Az alábbiakban a mérkőzésekről számolunk be: NYÍREGYHÁZI SPARTACUS— TISZALÖK 6:1 (2:1) A borongós, esős Idő ellenére mintegy négyezer néző volt kí­váncsi a „szabolcsi testvérharc­ra'’ a Bujtosi sporttelepen. Ér­dekes, hogy a nyíregyházi szur­kolók — bár hazai győzelemre számítottak, — tartottak a ti- szalökiektől. Az első félidő eze­ket a szurkolókat igazolta. A mérkőzés első percében Borbély tisztán kapta a labdat, s Har­gitai hálóját csak a szerencse mentette meg a góltól, — Ekkor a vendégek irányítot­ták a játékot, s a Spartacus csak iokozatosan melegedett bele. Egyik nyíregyházi támadás so­rán élés, lapos beadás szállt kö­zepre, s a szemfüles Balogh köz­vetlen közelről a bal felső sa-1 rokba bombázott. 1:0. 1 A gól után változatossá vált a játék. Ekkor ritkábban bár, de igen veszélyesen támadott a ven­dégcsapat. Egyik, ilyen támadá­suk végen Schneiderhez került a labda, aki nehéz szögből véd- hetetien golt lőtt. A gól után leljött a Spartacus, s egyik szög­letrúgás után Csürke közelről fe­jelt a hálóba. 2:1. Szünet után teljes erőből rá­kapcsoltak a hazaiak. Ebben a játékrészben kidomborodott a listavezető nagyobb technikai fel- készültsége. Nagyszerű mezőny­játék után Boros vezette fel a labdát, s mintegy 20 méterről váratlanul lőtt, s a nagyszerűen eltalált erős labda a kapu jobb oldalán vágódott léc alá. 3:1. A gól után nagy fölénybe kerültek a hazaiak, s rövidesen növelték előnyüket. A baloldalról íveltek be egy magas labdát. A tiszalöki kapus felugrott érte megfogta, de kiejtette, s Balogh pár lépésről pofozta a hálóba. 4:1. Néhány perc múlva kapushibából Csürke lőtt gólt, 5:1. Tíz perccel a befe­jezés előtt Siska lövése pattant a védőkről a hálóba. 6:1. Az első félidőben egyenrangú ellenfél Volt Tiszalök, a második félidőben a feljavult Spartacus, valamint a sorozatos kapushibák miatt szenvedett ilyen nagyará­nyú vereséget. Jók: Siska, Szo- kol, Dankó, Nagy, Csürke, illet­ve Salamon, Nagy, Schneider és Antalóczi I. DVTK II— NYÍREGYHÁZI SZSE 5:1 (1:0) A diósgyőri csapat úgyszólván komplett első csapatával állt ki a mérkőzésre. Ennek ellenére a szakszervezetiek az első félidőben jól állták a rohamokat. Szünet •után nagy fölénybe került a ha­zai csapat, s a fölény gólokban is kifejezésre jutott. ORMOSBÁNYA—NYÍRMADA 4:0 (2:0) Sokan számítottak arra, hogy a semleges pályán sorra kerülő mérkőzésen Nyírmada meglepe­tést Okoz. Nem így történt, Nyír­mada végig védekezett, s Ormos­bánya irányította a játékot, s ilyen arányban is megérdemelten győzött. További eredmények: Puínok —D. Honvéd 2:1, Egercsehi— DEAC 1:1, Somsáig—M. Bányász 1:0, P. MÁV—D. Kinizsi 0:0, Eger—Miskolci Munkás 2:1! A MEGYEI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ny. Spart. 21 15 5 1 50:12 35 Nagykálló 19 11 5 3 43:21 27 2, MMTE 20 11 8 1 41:12 30 Kisvárda 19 10 5 4 40:17 25 3. Egercsehi 21 9 7 5 27:24 25 Nyííb. Spart. 19 11 2 6 43:26 24 4. D. Kinizsi 21 9 6 6 33:34 24 Nagyhalász 19 11 2 6 42:28 24 5. M. Bány. 21 10 3 8 37:2B 23 M.-szalkai TK 19 9 5 5 37:22 23 6. DEAC 21 8 6 7 33:24 22 Balkány 19 9 4 6 31:27 22 7. Eger 20 8 6 fc 23:21 22 Fehérgyarmat 19 10 1 8 33:23 21 8. D. GÖCS 20 8 5 7 27.23 21 Nyházi VSC 19 9 3 7 26:23 21 9. DVTK 11. 21 8 4 9 43:46 29 Nagyecsed 19 9 3 7 26:34 21 10. D. Honv. 21 ? 5 9 33:34 19 V.-naménv 19 8 4 7 31:29 20 11. Somsál y 21 8 3 10 30:37 19 T.-vasvári 19 5 5 9 32:36 15 12. Püspöki. 21 8 3 10 27:34 19 Nyb. Dózsa 19 5 5 9 28:39 15 13. Nyírmada 20 7 4 9 26:48 18 Honv. A. SE 19 5 4 10 24:36 14 14. 15. Tiszalök. Putnok 20 21­7 6 3 4 10 11 30:33 24:38 37 16 Msz.-i VSC 19 6 2 11 27:41 14 16. NYSZSE 21 4 3 14 28:42 11 Nyírtass 19 4 4 11 35:63 12 17. Ormosb. 21 3 5 13 29:51 11 Demecser 19 1 4 14 14:47 6 Felszabadulási lövészversenyt rendeztek Nyíregyházán Az MHS megyei lövészklubja március 26—27-én rendezte meg hazánk felszabadulásának tiszte­letére az immár hagyományossá vált felszabadulási lövészversenyt Továisiira is Nagykáiló vezet a megyei isalnokságban A megyei bajnokságban lebo­nyolított forduló során az szá­mit meglepetésnek, hogy a ve­zető csapatok idegenben, il­letve otthon meg tudták szerez­ni a mérkőzések két pontját. Ez azt vonja maga után, hogy az élen továbbra is változatla­nul nagy a tömörülés, s bár Nagykálló két ponttal vezet, még sem lehetne megjósolni a bajunk csapatot. Úgy látszik, hogy az NYVSC, Fehérgyar­mat, Balkány, Vasárosnamény kiestek az elsőségért folyó ve­télkedésből. Itt meg kell jegyez­ni, hogy Vásárosnaményban a mérkőzés után sportszerűtlenség fordult elő, mélyről későbbiek­ben pontosabban tájékoztatjuk olvasóinkat. Ami a l iesest illeti, a Nyírbátori Dózsa a Honvéd SE, az MVSC, Nyírtass és De- mecs-er közül kerülnek ki a ki­esők. A kiesés attól is függ, hogy' az NB III-ból hány sza­bolcsi csapat fog visszakerülni a megyéi bajnokságba. Vasárosnamény—Nyíregyházi VSC 2:1 (2:1) Változatos jóiramú mérkőzésen már az ötödik percben Baksa ré­vén a hazaiak szerezték meg a vezetést, amit három perc múlva Kun szabadrúgásból egyenlített. Hazái fölény után a harmincadik pea-cben á vásárösnaményi Sánta, másodszorra közelről a hálóba lőtt 2:1. Szünet után a vendégek kerültek erős fölénybe, két kapufát is lőttek, de az eredmény nem vál­tozott. A mérkőzés végén a vásá- rosnaményi szurkolók a levonuló vendégcsapat játékosait tettlege­sen bántalmazták. Nagyhalász—Honvéd Asztalos SE 3:1 (2:1) Kezdetben mindkét kapu gyak­ran forgott veszélyben s a máso­dik percben Breznik r<jyén a ven­dégek szerezték meg a vezetést, amit 2 perc múlva Egyed öngól­jával egyenlítettek a hazaiak. A befejezés előtt egy perccel a ha­lásziaknak sikerült megszerezni- ök a vezetést. Szünet után a ha­zaiak erős fölénybe kerültek, s ekkor a Honvéd csak lefutások­kal kísérletezett. A 80. percben újabb öngóllal alakult 3:l-re az eredmény. Ezu­tán a Honvéd csapat egy 11-est kihagyott. A halásziak megérde­melten győztek. Kisvárda—Tiszavasvári 1:0 (1:0) Kezdetben a tiszavasváríak tá­madtak többet, majd fokoza­tosan feljöttek a vendégek és a 12. percben Károly révén sze­rezték meg a győzelmet jelentő gólt.- A félidő hátralévő részében a hazai csatárok több biztos gól­helyzetet hagytak ki. Szünet után a vendégek erősen támadtak, de eredménytelenül. A mérkőzés vé­géig változatos, igen heves küz­delem folyt, melyben a vendég­csapat sikeresen hárította a ha­zaiak heves támadásait, így az eredmény változatlan maradt. Nagykálló—Nyírbátori Dózsa 1:0 (0:0) Nehéz talajú pályán került sor­ra a mérkőzés, melynek első fél­A TOTÓ 13. HETI EREDMÉNYE: négy versenyszámban,, melyen as alábbi eredmények születtek. Nyíltirányzékú kispuska: la Szabó István 508 köregységgel, 2. Leviczki László 504 ke. Női kispuska versenyben: 1. Szép Imréné 225 ke. 2.. Szemán Árpád, né 212 ke. Sportpisztolyban: I« Kesztyűs Géza 239 ke. 2. Iván Imre 239 ke. Sportpu&káhan nyolcas céllapra: 1. Icsó Ottó 485( 2. Török Pál 483- Ifjúságiak: lj! Kovács Sándor 227, 2. Turcsik' József 193. Igen nagy feladat áll az MHS lövészei előtt, mivel NB I-es cso­portban vesznek részt, ami azt jelenti, hogy tizenhat csapattal kell megmérkőzniük a bajnokság folyamán. A területen ez ideig Nyíregyháza vezet Debrecen, Di­ósgyőr és Eger csapatai előtt 101 köregységgel. Ez a verseny ápri­lis 9-, és 10-én folytatódik De-b-t recenben. 000000009090000000000f idejét a hazai, nyírbátori csapat támadta végig. Szünet után a kállóiak vették át a mérkőzés irányítását s a 35. percben Vágó átadásából Lelesz védhete'tlenül lőtt - a jobbalsó sarokba. Válto­zatos játékkal ért véget a mér­kőzés, mindkét csapat csatárai többször kezdeményeztek, de a védelmek jól hárítottak. További eredmények: Mátészal­kai TK—Demecser 1:0 (0:0), Bal­kány—Mátészalkai VSC 2:1, Nyírtass—Nagyecsed 3:2 Nyírbá­tori Spartacus—Fehérgyarmat 4:1, Nagykálló—Nyírbátori Dózsa 1:0. 1. Székesfehérvár—-Győr 2 0:1 2. Kaposvár—Sztálin város 1 3:1 3. Zalaegerszeg—V ác 1 3:1 4. PVSK—Budai Spart. 1 1:0 5. SZVSE—Kecskemét X 1:1 6. Orosháza—Pénzügy. 2 3:5 7. J ászberény—Szolnok X 3:3 8. Bari—Atálanta 1 1:0 9. Fiorentin á—J u ventus 1 ■1:0 10. Milan—Inter. 1 5:3 11. Palermo—Bologna X 0:0 12. Spal—Roma 1 2:1 L j cukrászda nyí lik Győzött a Nyíregyházi SZSE sakk-csapata Gyöngyösön évi bajnokság első helyezettét verte meg, s győzelmével komoly esélye van a bajnokság megszerzésére. Győztek: Tiszai, ifj. Nagy, Aranyász, dr. Kapp, dr. Nagy és Kővári. Döntetlenül mérkőztek: Ármos, Somlyódé Tiszavasváriban A tiszavasváríak örömére ha­marosan megnyílik a második cukrászda is a községben a büdi részen. A központi cukrászdát presszóvá alakítják át. Az új cukrászda részére már megér­kezett a 38 ezer forintos fagy­lalt-gép. Vásároltak 22 ezerért krémkávé gépet is. A földmű­vesszövetkezet május elsején ad­ja át a közönségnek- az új cuk­rászdát. Hány újság van a világon ? Az UNESCO egyik nemrég közzétett statisztikai kimutatása szerint az egész világon több, mint 30 000 újság jelenik meg, amiből 9000 a napilap, összesen 250 millió példányban és 22 000 az időszaki kiadvány, amely kb. 200 millió példányban jelenik meg. Európában, éspedig nagyrészt a Szovjetunióban jelenik meg pél­dányszám szempontjából a világ | sajtótermékeinek majdnem a fele. AUANDO MCSORSZAMOKi KOSSUTH-RADlOi 4,56: Rákóczi-indulő. — 5,00: Hí­rek, Időjárásjelentés. — 5,05—7,58-lg: Vidámas — írissen: Zenés műsor, közben: 5,30: Hírek. Idöjárásjelentés. — 6,00: Falurádió. Utánna: az Állami Faluszínház és a vidéki színházak műsora — 6,35: Néhány perctudo­many. 6,5«: Pontos id:jelzés. — 7,00: 3:1 | Hírek, Idöjárásjelentés. — 7,10: Üj könyvek. — 7,25: A budapesti szín­házak, mozik és hangversenyek mű­sora. — 7,45: Naptár. — 7,59: Poűtös időjelzés. — 8,00: Műsorismertetés, — 9,59: Időjelzés. — 10,00: Hírek, Lap­szemle, Időjárásjelentés. — 11,59: idő­jelzés. — 12,00: Deli harangszó. Hí­rek, Idöjárásjelentés. — 14,59: Időjel­zés. — 15,0O: Hírek — 16,08: Idöjá- rásjelentés, — 16,59: Időjelzés. — 17,00: Hírek. — 10,50: Jóéjszakát, gye­rekek! — 19,59: Időjelzés. — 20,00: Esti kónika. Időjárásjelenté. — 21,59: Időjelzés. — 22,00: Hírek, Néhány perc külpolitika, Időjárásjelentés. 0,30; Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgá- lat. MÁRCIUS 29, KEDD KOSSUTH-RADI0: 8,10: Operarészletek. 9,00: A Gyér* mekrádiő műsóra. 9.20: A Fővárosi Zeneiskola Szervezet tanulóinak hangversenye. 9,40: Leroy Andenson zenekara játszik. 10,10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10,25: Egressy Béni és Seriy Lajos dalaiból. 11,00: Ver­sek. 11,20: Ajándékfelvételeinkből. 12.10: Zenés ajándékműsor Ipari üze­mek dolgozóinak. 13,00: Ezüstkalá­szos gazdatanfolyam 13,20: Zenekari hangverseny. 14,20: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 14.40: Oskar Kolberg és a XIX. századi lengyel népzene. 15.10: Egy falu — egy nóta. 13,30: Az ifjúsági Rádió műsora. 16,15: Orosz Júlia és Szabó Miklós operett- dalokat énekel. 16.35: A barátság hullámhosszán... 16,45: A Munkás­őrség énekkarának müsórából. 17,15: Szív küldi. . )8.00p A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. 18,30- Opera­részletek. 19,05: Gyári sziréna . . . 19,25: Népdalcsokor. 20,30: lrkutszki története. Rádiójáték. 22,15: Mai szemmel. 22.25: Tánezene. 23,00: Ka­marazene. 0,10: Könnyűzene PETÖFI-RADIÖ. 14.15; Fúvósmuzsika. 14,45: Ciripelő múlt. 15,00,: Kórusművek. 13,20: Ma­gyar szerzők műveiből. 15,40: Keresz- tessy Hédi és Szabó Márta hangver­senye a stúdióban. 16.20: Zenés aján- dékmüsor ipari üzemek dolgozóinak. 17.10: Emlékezetes hangversenyek. 17,50: Időszerű nemzetközi kérdések. 18,00: Operettegyvelegek. 13,30: Rádió- egyetem. Afrika élővilág» ía.ds: Hol­lós Ilona énekel. Kovács Andor gi- tárégyüttesé játszik. 19,25: Hang ver­senynaptar. 19,40: Ezüstkalászos gaz-*' datanfolyam .20,00: A Honvéd Köz­ponti Zenekara Beethoven-hangver- senye a stúdióban. 21,05: Kis dal szerelmeseknek. 21,45: Szabadságunk hajnalán. Előadás. 22,00: Operaátiák és kettősök. 22,30: Fenyő László : ver­seiből. 22,40: Jahnequin kórusművek MÁRCIUS 30, SZERDA KOSSUTH-RADIO; 8,10: Vidám muzsika. 9,00: Rádió-* egyetem. 9,30; Cimbalom-, citeya- és tamburamuzsika. 10.10: Uttörőhíradó. 10,30: Fúvószene. 11,00: Pillantás a nagyvilágba. 11,15: Vécsey Ernő zon­gorázik. Mrnák József dobói. 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójá­ték. 12,10: Operarészleték. 12,50:, Eö- lönt György: Magyarság, emberség c. könyvének ismertetése. 13,10 : Tánc- melódiák. 13.45; Válaszolunk hallga­tóinknak. 14,00: Farkas József népi zenekara játszik. 14,30: Napirenden..? 14,35: Vidéki énekkarok műsorából. 15,10: Fiatalok Zenei Újságja. 15 35: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.Ó0: Elő­szóval — muzsikával. 18 00: Fórum. A hízelgőkről. 18.15: Prokofjev: Pé­ter és a farkas — szimfonikus mese.- 18.43: Kerekasztal. 19,00: Az Állami Népi Együttes műsorából. 19,20; A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig. 19,35: Operarészlé.tek. 20.70: 15 év slágereiből. 22.25: Höndel. Ün­nepi oratórum. 23,27: Beszélgetés a.- kandallónál. Elbeszélés. 23,47; Népi: muzsika. PETÖFI-RADIÖ­14.15; Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 14,35; OperetlrtSzlelek. 15,00: Zenekari hangverseny. 16,15: Ez az ország a mi országunk. 16 30: Operarészletek. 17,10; Verbunkosok, népdalok, csárdások. 17,45: Chöpün- művetböl. 18,15: Rádióegyetem. 18,45: Úttörők inekelnek. 19,40: Falurádió. 20,00: Opelé hangverseny. 20,30; Tüzes nyíl. Rádióüráma. 21.50: Hangszer* szólók. 22,05: Tánezene. KELETM^GVARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottság» és a Megyei Tanács lapja. Felelős szarkesztö: Bálint Lajos. Kiadja: a éíeletmagyarorszás Lap** Idádó Vállalat Felelős küldő: Farit as Pál. Szerkesztőség; Nyíregyháza: SztáUa tér 21. Tel; »6-70. 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyáregyháza, Zsöánov U. 1. Tíl! 30-00. (Kéziratot nem őrzlinh meg. és nem adunk y\ssza.) Terjeszti a Magyar .Posta. Előfizet­hető a helyt nosta (kvata toknál és kézbesítőknél. szaooics-azáunat megyét Nyomda­ipari vállalat Nyíregyháza, Dózsa György a. s> \ ■ Az országc« sakk-csapat baj­nokság során az NYSZSE együt­tese vasárnap Gyöngyösön ját­szott a helyi Spartacus csapatá­val. A mérkőzést hatórás erős küzdelem után 7:5 arányban [ nyerte az SZSE. Ezzel az elmúlt | f

Next

/
Oldalképek
Tartalom