Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-27 / 74. szám

XVII. ÉVFOLYAM. 74. SZÄM Ára 70 fillér I960. MÁRCIUS »7, VASÁRNAP Mas számunkból: Hruscsov elvtárs megkezdte franciaországi körútját (2—3. oldal.) Családi vasárnap (9. odal.) Kulturális melléklet (6—7. oldal.) fiz MSZiP megyei végrehajtó bizottsága odaítélte a kongresszusi versenyzásziókat Ai MSZMP Központi Bizottságának 1959. március 6-i ülésén hozott határozatai nyomán megyénkben az iparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben és egyéb területen széles körben bontakozott ki a szocia­lista munkaverseny. Különösen nagy lendületet vett a pártunk VII. kongresszusának tiszteletére indított munkaverseny. A versenyben megnyilvánult a munká­sok, parasztok és értelmiségi dolgozók lelkesedése pár­tunk és a szocializmus építése iránt. A termelési tervek túlteljesítésével, a termelékenység emelkedésével, az önköltség csökkentésével, a mezőgazdaságban a termés­átlagok növelésével, a kereskedelemben a kulturáltabb áruellátással segítették elő a versenyzők hazánkban a szocializmus építésének meggyorsítását, az életszínvo­nal emelkedését. Az 1959. évi eredmények azt igazol­ják, hogy a felajánlások többségét túlteljesítették me­gyénk dolgozói. Megyénkben az emberek ma világo­sabban látják a célt, melyet pártunk mutatott, tájéko­zottabbak a jövőről, többet gondolkodnak a feladatok­ról. Megyénk üzemeiben a szocialista munkaverseny jelentősen fejlődött. Sikerült a munkások érdeklődé­sét a termelékenység emelésére, a gazdaságosságra irányítani. Gyakorlatiasabb, kiforrottabbak a vezetők intézkedései, s a dolgozók kezdeményezései 'is, mint ezelőtt voltak. Létrejöttek a szocialista munkabrigádok. A megyében mintegy 65 brigádban 800 dolgozó verse­nyez a kitüntető cím elnyeréséért. A mezőgazdaságban is — különösen a szocialista szektorokban — új versenyszellem bontakozott ki. A fő cél a mezőgazdasági terméshozamok növelése, az árutermelés fokozása, dolgozó népünk minél több élelmiszerrel való ellátása. Az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága a párt- kongresszus tiszteletére indított versenyben vándor­zászlókat tűzött ki az ipar, a mezőgazdaság, a keres­kedelem és • a szövetkezetekben versenyzők részére. A vállalások teljesítése alapján a végrehajtó bizottság pénteki ülésén odaítélte a kongresszusi zászlókat a kiemelkedő eredményekért, a tovább folyó felszaba­dulási verseny ösztönzésére. A legjobb ipari üzemeink: ELSŐ A NYÍRBOGDANYI KŐOLAJIPARI VÄLLALAT 1959. évi teljes termelése 17,4 százalékkal maga­sabb volt a vállalatnak, mint az előző évben. Tervüket 5,6 százalékkal túlteljesítették. A kongresszusi ver­senyben 7 millió 145 ezer forint termelési többlet el­érésére tettek vállalást, ezt 8’ millió 465 ezer forintra teljesítették.; A túlteljesítést az tette lehetővé, hogy á munkaversenyben elsősorban nagy gondot fordítottak a munka termelékenységének emelésére. MÁSODIK A SZABOLCS MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÄLLALAT A mezőgazdaság szocialista átszervezéséből adó­dóan az elmúlt évben nagy feladatok hárultak a válla­latra. Termelési értékük több mint kétszerese volt az 1958. évinek. Ugyanakkor a vállalati teljes termelés 1959. évi tervét 29,6 százalékkal túlteljesítették. A vállalat termelékenysége 2,4 százalékkal haladta meg a tervezettet. A kongresszus tiszteletére 3 millió 076 ezer forint értékű túlteljesítést vállaltak, s ezzel szem­ben 6 millió 953 ezer forintot teljesítettek. A válla­lat 476 ezer forint termelési költségcsökkentéssel szem­ben egymillió 808 ezer forintot teljesített. A HARMADIK HELYEZÉST A MÁTÉSZALKAI VEGYESIPARI VÄLLALAT ÉRDEMELTE KI Jó eredményt értek el a verseny során a terme­lésben, az önköltségcsökkentésben. Különösen kiemel­kedő volt társadalmi munkavállalásuk teljesítése. A szocialista munkaversenyben jó eredményeket ért még el a Nyíregyházi Finommechanikai és Gép­javító Vállalat, a Keletmagyarországi Faipari Vállalat, a Nyomdaipari Vállalat, a Nyírbátori Sütőipari Válla­lat, a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalat, a 6. számú Mélyépítő Vállalat és a Szabolcs Megyei Építő- és Szerelő Vállalat. A megyei párt-végrehajtó bizottság dicséretben részesíti ezeket a vállalatokat. A mezőgazdaság területén: A legjobb állami gazdaságok: ELSŐ A KEMECSEI ÁLLAMI GAZDASÁG Kukorica és cukorrépa termelésében a megyeben a legjobb eredményt érte el. ötmillió 968 ezer forin­tos nyereséggel zárta az évet. A kongresszusra tett vállalását magasan túlteljesítette. A termelőszövetke­zet patronálásában kiváló munkát végzett. MÁSODIK a FEHÉRGYARMATI Állami gazdaság A területe igen szétszórt. A megye egyik legna­gyobb gazdasága. A szocialista munkaversenyben rész­vevő dolgozók lelkesedésük nyomán múlt évi nyere­ségük 4 millió 65 ezer forint. HARMADIK AZ APAGYI ÁLLAMI GAZDASÄG A viszonylag magas tervszámokkal dolgozó állami gazdaság a verseny következtében 3 millió 483 ezer forint nyereséget adott a népgazdaságnak. 4. gépállomások versenyében: ELSŐ A FEHÉRGYARMATI GÉPÁLLOMÁS Versenyvállalásukban egymillió 789 ezer forintos megtakarítást értek el, normálholdanként 31 forint 10 fillérrel csökkentették a költséget. Egy traktoregységre jutó teljesítés 1047 nomálhold. MÁSODIK a csaholci GÉPÁLLOMÁS Terven felül nagy mennyiségű talajmunkát végeztek. Az egy traktoregységre jutó teljesítés 966 ncrmálhold. HARMADIK A TYUKODI GÉPÁLLOMÁS A talajmunka tervét a verseny során 180 száza­lékra teljesítette. Jó eredményeket értek el az önköltségcsökkentés­ben. Az egy traktoregységre jutó teljesítés 833 normál­hold. A megyei párt-végrehajtó bizottsága a versenyben elért jó munkájukért megdicsérte a Nyírmadai, Nyír­teleki és Vencsellői Gépállomások dolgozóit. /is élenjáró termelőszövetkezetek : ELSŐ A TISZADOBI TÁNCSICS TSZ Kimagasló eredményeket ért el valamennyi nö­vényből. Búzából 13,5, őszi árpából 17, borsóból 20,3, kukoricából (májusi morzsolt) 19,2,. cukorrépából 223, silókukoricából pedig 230 mázsát termeltek holdan­ként. Állattenyésztési tervüket is túlteljesítették. Eg\ - millió 185 ezer forint értékű árut adtak terven felül a népgazdaságnak. Az egy munkaegység értéke 43,42 forint volt, amiből 9,28 forint a természetiünk Az egy tagra eső átlagjövedelem 15 ezer 050 forint, MÁSODIK A GACSÁLYI DÓZSA TSZ Igen jó termésátlagokat értek el minden növény* bői, de különösen kitűntek az állattenyésztés fejlesz­tésében. Az árutermelési tervüket egymillió 953 ezel forinttal teljesítették túl. Egy munkaegységre 47,4< forintot fizettek. HARMADIK A NYÍREGYHÁZI SÄGVÄR1 TSZ A szövetkezetben mind a három fő üzemág: 4 növénytermelés, állattenyésztés és a kertészet is kiváló eredményeket hozott. Az egy munkaegység értéke 4? forint volt a múlt esztendőben. A megyei párt-végrehajtó bizottság dicsáretbes részesíti az olcsvai Oj Élet és a nyíregyházi Dózsa termelőszövetkezeteket, mert a kongresszusi verseny­ben ők is kiváló eredményeket értek el. A kereskedelemben: ELSŐ A NYÍREGYHÁZI NÉPBOLT VÄLLALAT A nettó vállalat-gazdálkodás területén 980 ezer forint túlteljesítést ért el. A költségszint csökkenté­sére tett 200 ezer forint vállalással szemben 581 ezei forintot teljesítettek A vállalat 1959. évi értékesítést tervét 110,7 százalékra, tisztajövedelem-tervét pedig 124,7 százalékra teljesítette. MÁSODIK a NYÍREGYHÁZI FÜSZÉRT VÄLLALAT A verseny során több mint háromszorosára teljesí­tették a nettó vállalat-gazdálkodási eredményt. A költ­ségszintet 0,06 százalékkal, azaz 205 ezer forinttal csökkentették. HARMADIK A NYÍREGYHÁZI TÜZÉP VÁLLALAT 1959. évi értékesítési tervét a verseny során 109,6 százalékra teljesítette. Nettó vállalatgazdálkodási ter­vét 25,1 százalékkal túlteljesítette. Jó árupropagandát fejt ki a vállalat és élenjár az új módszerek beve­zetésében. Á f ölti m űvesssüret kezetek versenyében: ELSŐ A NYÍRBÁTORI IÖLDMÜVESSZÖVET- KEZET, MÁSODIK A TISZAVASVÁRI FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZET, HARMADIK AZ ENCS ENCSI FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZET. Ezek a földművesszövetkezetek a kiskereskedelmi, a vendéglátóipari, a felvásárlási tervek túlteljes-tesé- ben, a költségszint csökkentésében, a legjobb eredmé­nyeket érték el a kongresszus tiszteletére indított munkaversenyben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom