Kelet-Magyarország, 1960. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1960-03-26 / 73. szám

A kukoricával egyetlen takarmánynövény sem tudja felvenni a versenyt Megyei ankéten vitatták meg a kukoricatermesztés időszerű kérdéseit Csütörtökön a megyei tanács nagytermének széksorait terme­lőszövetkezeti elnökök, agronó- musok és a legjobb egvéni ku­koricatermesztő dolgozó parasz­tok foglalták el. Az ankét, illet­ve a kukoricatermesztés jelen­tőségét méltatta megnyitójában Endrédi Endre elvtárs, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osz­tályának vezetője, majd utána dr. Soós Gábor, a Földművelés- ügyi Minisztérium növényterme­lési főigazgató tartott közel kétórás előadást a kukoricater­melés időszerű kérdéseiről. — Az értekezlet fontosságát — kezdte beszédét Scós elvtárs — \z időszerűsége még jobban alá­húzza. Itt vagyunk néhány hét­tel a kukoricavetés előtt. Sür­geti e kérdés megbeszélését az a nagy változás, ami országosan, de e megyében is végbement a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztése terén. A szövetkeze­tek azzal a céllal alakultak, hogy többet termeljenek, növekedjék a munka termelékenysége. Az állam a tőle telhető segítséget ehhez megadja. Több gép dol­gozik, több műtrágya és vetőmag jut most a falvakba, mint bár­mikor ezelőtt. Ezekkel a lehető­ségekkel jól kell gazdálkodni és akkor elérhető a 4.9 százalékos terméshozam növelés, az idei | célkitűzésünk. Miért beszélünk ennyit a kukoricáról ? Múló kampány, vagy csak di­vat ez? Nem. Tények bizonyít­ják, hogy a kukoricából tudjuk az egységnyi területről a legna­gyobb tápértékét nyerni. A múlt esztendőben a kukorica szemes hozama országosan 14.9 mázsa volt katasztrális holdanként, ez 1182 kiló keményítőértéknek fe­lel meg. Az árpa átlagtermése 1150 mázsa volt, amelyben 836 kiló keményítőérték van, A zab csak 478 kiló keményítőértéket adott holdanként. A silókukorica termelése még inkább amellett szól, hogy ezt a növényt sokkal jobban fel kell karolnunk. Országosan 180 mazsa volt a silókukorica hozama, ami 27 mázsa keményítőértéknek fe­lel meg, a takarmányrépa 943, a lucerna pedig 573 keményítő­értéket adott holdanként a múlt esztendőben. Ezejj tények, a té­nyek előtt pedig minden okosan gondolkozó embernek meg kell hajolni. Korábban az a felfogás volt. hogy a kukorica a kisparaszti gazdaságok növénye, mert ott van elegendő családi erő, aki a munkaigényes növényt megter­meli. Sajnos a műit évek ter­melési arányai ezt a felfogást alátámasztják, mert megyénkben is a szántóterület 21,4 százalé­kán termett 1959-ben kukorica, ugyanakkor az állami gazdasá­gok a szántójuk 13.4, a termelő- szövetkezetek pedig 13,1 százalé­kán termeltek kukoricát. Az idei tervek már mást mutatnak. Szin­te minden termelőszövetkezet­ben megtervezték a községi átla­got, számos helyen pedig felül is múlják azt. A nagyecsedi Vörös Csillag, a szamosszegi Dózsa, nyíregyházi Dózsa és még sok termelőszövet­kezet példája mutatja, hogy iga­zán magas termésátlagot a szö­vetkezetekben lehet elérni. A tiszalöki járás több termelőszö­vetkezetében 300 mázsán felüli silókukoricát takarítottak be hol­danként, ami 6—8 hold árpa vagy zab takarmányértékével egyenlő. A kukorica talajmunkája gé­pesíthető, hasonlóan a vetése, a kapálása jórészt a törése még kí­sérleti stádiumban van. A siló kukoricánál viszont már minden munka gépesített. A vegyszeres gyomirtás és a betakarító gépek megoldják rövid néhány éven belül a szemre termelt kukorica gépesítését is. Már most is rá­mondhatjuk, hogy nagyüzemben jövedelmezőbb a termelése, mint a kisparcellán, akkor pedig tel­jesen nagyüzemi növény lesz. Jelehleg azonban még nagy szük­ség van a kézi kapára is. 16-20 ezer főszámot holdanként Soós elvtárs, de a felszólalók is valamennyien a sűrűbb kuko­rica mellett törtek lándzsát. A termésátlagok fokozásának egyik alapvető módszere, hogy a talaj és éghajlati adottságoknak meg­Tizenöt forint előleget fizettek ni u ii ka egy gégénként a nyírtassi Béke Tsz-ben felelő lószámot termeljük. Sza- bolcs-Szatmár megyében 16—20 ezer tőszámot ajánlatos holdan­ként meghagyni. Húszezer darab 30 dekás cső többet ér, mint 10 ezer darab 40 dekás. Hosszan beszélt Soós elvtárs a hibrid mag előnyéről. Elmondot­ta, hogy a magyar hibrid a ml éghajlatunk alatt két-három má­zsával többet adott holdanként, mi'f-t' a tájfajták és másfél-két mázsával többet, mint a legjob­ban propagált amerikai hibridek. Egyet azonban nagyon hangsú­lyozott, hogy a vetőmagot min­den esztendőben cserélni kell, mert a második esztendőben a szokásos tájfajtánál ís keveseb­bet terem. Legfontosabb dolog ezekben a napokban, hogy a meg­felelő csere-kukoricát minden községben gyűjtsék össze, amit a hibridért kell adni. Az ankéton sok szó esett még a kukorica agrotechnikai mun­káiról, többek között arról is, amiről eddig keveset beszéltünk, a növényvédelemről. Különösen nagy gondot kell fordítani a moly elleni védekezésre, ami egy-egy megyében sokmilliós kárt okoz. Számos hozzászólás után a dél­utáni órákban ért véget az ankét. Cs. B. Törhetetlen poharak — polyetilén ssebkulacsoh, műanyag kölnis&órók ÍXagy keletjük van a műanyagáéul«nak Az elmúlt napokban az Észak- magyarországi Üveg és Porcelán Értékesítő Vállalat telepén tet­tünk látogatást. A vállalat rak­tárhelyiségeiben lépten-nyomon szemünkbe ötlött, hogy milyen sok műanyagáru érkezik, illetve fut ki az egyes szaküzletekbe. A telep vezetője elmondta, hogy a műanyag készítmények való­sággal forradalmasítják a ház­tartásokat, tartósságuk, ízléses kivitelezésük révén nagyon sok esetben előnyösen helyettesítik az egyes üveg, illetve porcelán tárgyaltat. Törhetetlen tálcák, kancsó^ ta­lálnak gazdára az egyes háztar­tásokban. Különösen kedveltek a mű­anyag poharak, lapos és mély tányérok; ezek hasz­nálata azért is előnyös, mert nyugodtan adhatják a gyer­mekek kezébe is — nem töré­kenyek. Igen praktikusak a külföldi és magyar gyártmányú polyetilén uzsonnás dobozok, zsebkulacsok, melyeket kirándulások, túrák al­kalmával nagyszerűen lehet hasz­nosítani. Igen szép likőröskész- lefcek, likőrkinálók vannak mű­anyagból, továbbá olcsó teás­készletek polystirolbói. S közeledve a húsvéthoz, a locsolkodók figyelmébe kell ajánlani a műanyag kölni- szórót. A néhány felsorolt tárgyakon kívül egyéb a háztartásban nél­külözhetetlen tárgyakat, eszközö­ket hoz forgalomba műanyagból az említett vállalat. S a vásárló közönség szívesen vásárolja a műanyag eszközöket, mert köny- nyen tisztíthatok, ízléses kivite- lezésűek, s ami nagyon lényeges, olcsó áron vásárolhatók. Vannak egyes cikkek, melyekből szinte nem tudnának annyit rendelni, amennyit meg ne vásárolnának. Tehát a fövő anyaga a műanyag már megyénkben is teljes mértékben megnyerte a vá­sárlók tetszését. A vállalat természetesen a mü- anyagtárgyakon kívül a megszo­kott üveg és porcelánarukból is bőséges választékkal rendelkezik. Ezek közül újdonságok a cseh­szlovák kristály üvegáruk, a kí­nai és lengyel étkészletek, tá­nyérok, a húsvéti tojásos bonbo- nierek. Kapunyitásra készül Sóstó .«Generálozzák66 a .«svájci lakot’6 — Uj cukrászda televízióval — tilléres kisvendéglő a strandon« — Sóslói emblémát készít a Pénzverde A hivatalos tavasz beköszön- j tésével megyénk egyik legszebb részén, Sóstón is meggyorsult a szezon-előtti sürgés-forgás. Igaz még odébb van a rügyfakadás, az erdő zöldbe öltözése, de a Sóstói Fürdő és Üdülő Vállalat vezetői, dolgozói minden percet igyekszenek kihasználni. Ez ért­hető is, hiszen a kapunyitás előt­ti „főpróbától”, a felkészüléstől függ a tavasztól őszig tartó évad sikere. Szász Károly igazgató készségesen árul el egynéhány idei újdonságot. Előjáróban megtudtuk, hogy a jelenlegi kádfürdőben nyolc új kádat szerelnek be és, hogy az eddigi, elavult vízcsapokat teljes egészében kicserélik. Egyébként a vendégek érdekében a közel­múlt napokban egy igen ötletes újítást vezettek be: Jelzőcsengő és egyebek Egy hét óta minden érkező és induló villamost egy kis jelző­csengő berregése ad tudtul a kádfürdő vendégeinek. Ezzel; igen hasznos szolgálatot tesznek | a fürdésből hazautazóknak. Ezen­kívül ugyancsak a közelmúltban' látták el levegőcserélő ventiláto- * rokkal a fedett fürdő folyosóit. A jelenlegi munkák közül min­denek előtt a versenyuszoda épí- tését illik megemlíteni. Mint meg­tudtuk: napokon belül elkészül a gyermekuszoda. Szép ütemben ha­lad a felnőtt uszoda betonozási munkája is. Uj cukrászda kerthelyiséggel, napernyőkkel Március elején 15 forintot kap­tak előlegként munkaegységen­ként a nyírtassi Béke Tsz tagjai, összesen több mint 19 ezer fo­rintot fizettek ki. Legközelebb húsvétkor fizetnek előleget és a terv szerint a további hónapok­ban is osztanak. Az alapjuk meg is lesz, a májusi előleget már a gyapjú értékesítéséből akarják fedezni. 160 juhuk után szép gyapjúhozamra számítanak. Ko­rán várhatnak pénzt új burgonyá­ból is. Tíz holdat ültetnek, ösz- szesen 40 holdon termelnek bur­gonyát még pedig az éves terv szerint 150 mázsás holdankénti átlagot akarnak elérni. Az elmúlt évben sem jártak messze ettől az eredménytől és remélik, hogy idén sikerül. Negyven sertést állítottak be hizlalásra szerződés szerint, ké­sőbb pedig 31 marhát hizlalnak meg. A tagok igyekeznek, hogy mi­nél több munkaegység után kap­hassák a 15 forint előleget. Fris­sességükre, „korán kelésükre” jellemző, hogy a melegágyaik fe­lében már zöldell a dohánypa­lánta. Jelenleg nagy igyekezettel vég­zik a svájci lak „generálozását”. A megszépített épületben május 1-én két helyiségből álló, tera­szos cukrászdát nyitnak. A cuk­rászda állandó jellegű lesz, s mint megtudtuk a kerthelyiség­hez már megérkezett 15 darab újvonalú, ízléses napernyő. El­képzelések szerint a cukrászda „csendes szórakozóhely” lesz, zenekar nélkül, s már eldöntött dolog, hogy a műsorsugárzás Havi 70 ezer forint bevétel a tiszadobi halászcsárdában A tiszadobi halászcsárdában naponta huszonöt adag halászlét és rántotthalat értékesítenek. A helybeliek közül kevesen veszik igénybe a csárda dolgozóinak ké­szítményeit. Az italféleségeket anr.ál inkább kedvelik. A csárda havi forgalma eléri a hetvenezer forintot. Később nagyobb forga­lomra számítanak, s remélik, a helybeliek közül is egyre többen kedvelik meg a halkészítménye­ket. észlelése esetén televíziós készü­léket helyeznek el a cukrász­dában. Üjdonság lesz egyébként az is, hogy a kisállomás területén lévő borkóstoló helyén fagylaltozó pa­vilont létesítenek és a borkóstolót a szálló közelében, a korábbi sörkertben helyezik el. Itt megva­lósíthatják az ülőfogyasztást, a la- cipecsenye árusítását — negyed­osztályú áron. Embléma és játékterem Kellemes meglepetés lesz az idei szezonban, hogy a Sóstón já­róik emléktárgyakat is vásárolhat­nak. Most készítik a köralakú sóstói emblémát, s a budapesti pénzverde már a szezon megnyitá­sára leszállítja azokat. Ezenkívül több faragott emléktárgyat is lehet már az idén vásárolni Sóstón. Bizonyára örömmel fogadják majd a Sóstó vendégei, hogy a szálló nagytermét május 15-én já­tékteremmé átalakítva megnyit­ják. Karambolasztal, sakk és tár­sasjáték áll majd a vendégek rendelkezésére, — díjtalanul. A játékteremben nem lesz kötele­ző a fogyasztás. A múlt évben megnyílt ther- mál-fürdőt is tovább fejlesztik már a kapunyitás idejére. Kis­vendéglőt létesítenek a strand kö­zelében 50 asztallal, 200 székkel, ahol a pincérek harmadosztályú áron szolgálják fel a kért étele­ket, hűsítő italokat. Itt említjük meg, hogy az idén teljesen parko­sítják az új strand környékét. Amennyiben az idő továbbra is kedvező marad, úgy április köze­pe táján virágba borul az egész Sóstó. i.esz-e vidúin park? Szász elvtárs arról tájékozta­tott benünket, hogy jelenleg tár­gyalásokat folytatnak az illeté­kesekkel egy sóstói vidámpark létesítése ügyében. Elgondolás szerint szövetkezeti alapon old­hatnák meg a különböző szóra­koztató eszközök üzemeltetését. Megtudtuk: a vidámpark létesíté­se a megvalósulás stádiumában van. örvendetes, hogy a Sóstó fel­lendítését egyre inkább szív­ügyüknek tekintik a megyebeli vállalatok. A Nyírségi Állami Erdőgazdaság például új szóra­koztató eszközök készítését vál­lalta, míg a Kisvárdai Kísérleti Gazdaság körhintát ígért a gye­rekek részére. Bár nem árulták el, de a nyíregyházi VAGÉP Vállalat dolgozói is tartogatnak néhány kellemes meglepetést. Di­cséretes a MÉK Vállalat igyeke­zete is, hogy az új borkóstoló mellett gyümölcs és zöldségávu- sító pavilont rendez be. Sínbusssal Sóstóra Már most megkezdték az elő­készítést a Sóstóra való kiutazás megjavítása érdekében. A kisvas­út vezetősége úgy határozott, hogy az úttörő vasúthoz hasonló sínbuszt a szezon idején Nyír­egyháza és Sóstó között üzemel­tetik csupán. Ez — a villamosok mellett — nagyot lendít majd az eddigi problémák megoldásában. Nem lesz hiány szórakoztató műsorokban sem. Megállapodás történt, hogy a Nyíregyházára érkező színészek Sóstón kapnak szállást és a teraszon több ízben rpűsort adnak. Ezenkívül^ ven­dégszereplésekre, divatbemuta­tókra az idén is sor kerül. Búcsúzóul megtudtuk, hogy Sóstó már április 4-én megnyitja kapuit a szórakozni, pihenni vá­gyók előtt, — de a „hivatalos” nyitásra május 1-én kerül sor. (angyal) 5 a kukorica megszűnt kisüzemi növény lenni

Next

/
Oldalképek
Tartalom