Kelet-Magyarország, 1960. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-28 / 50. szám
— Papos...Nyírmeggyes... Mátészalka...aztán a mándi uradalom... szeszgyári munkás... voltam én minden...és élni kellett. Csak a felszabadulás, a földosztás után lett a maga gazdája. Nyolc ho'd föld — enpvit kapott. .. és szól a titera a gazda keze alatt ,áll a kis ház, két kutya őrzi udvarát. Egyik fehér, másik tarka. Mindjárt benyithatunk a tűzhely melengette helyiségbe, ahol Horváth mama ragyogó mosolya fogad. Tisztaság és meleg. Mindkettő jólesik. De jó a kedves szó is. A házigazda? Metszeni van. De jön, nemsokára. A tűzhelyen estebéd illatozik. A sorköteles fiú, aki az apja nevét viseli, Kálmán ő is, lámpa 'mellett könyököl egy vastag •könyv fölé. A címe: Tornai: A gépkocsi. Mióta csak eszét tudja, a gépek érdeklik, s megérlelődött elhatározása, gépkocsivezető lesz. — Tedd le már — szól rá a marna, — verj ki egy nótát nekem. De az ifjú Horváth várat magéra, A szakkönyv érdekesebb, mint az öreg citera. Pedig hogy szereti Horváthné, ha pihenésül megpendülnek a húrok! Csak legalább az apa játszana, arra ritkán kerül sor. Egész nap metszeni, este játszani? — kérdezi szűkszavúan, mikor már benne vagyunk az estében* Horváth néni a beszédesebb. Csendes humor, nagy életvidámság árad a szavaiból. A gazda nyugodt, életbölcselete: mindig íra hinni a holnapban. i És most még többet, az egész pa- posi határ „csemegését: no, nem egyedül. A gyümölcstermelési brigád kezén van az, amelynek De azért megy a munka. Tizenöt—húsz ember végzi a metszést, eltréfálgatnak közbe közbe, telik az idő. ■— Az a jó, hogy nem idegeskedik az ember. Mintha letett volna a gondokból. A közös gond: könnyű gond. Gond azért van. Itthon is, mindjárt a gyerek. A fiú gépkocsira vágyik, el, el a faluból! Ilona? ö az, aki éppen most jön, kék melegítőben. Izmos huszonnégy éves — elvált asszony. Két hónapig volt asz- szony, aztán hazakerült. No, nem ilyen egyszerűen, ahogy most mondta az ember. — Ki gondolta volna? — mondta Horváth mama. — Hiszen nem ismertük az urát. Háromszor jött, ugye lányom? Ilona bólint. Bizony, csak háromszor jött a férfi, negyedszerre már az esküvő történt. Hát azért. Nem ismerték. Esküvő után kitűnt, hogy nem értik meg egymást, az ifjú férj szereti az italt, s rövid idő múlva Horváth-apa beállított a leányért. S tovább? — Dolgoztam gyárban — mondja szíves nevetéssel a Horváth lány. Sok vonást őriz édesanyja kedélyéből. — Mükőüzemben csiszoltam Budapesten. Miskolcon is voltam. Oda vágyom, ott nagyon jó vett. Albertfalván, a lányszálláson minden kényelem, tiszta,..de azért a fia is jól veri! ö is tagja lett, hogy az egész község „ráállt” a szövetkezeti űtCsak legalább tudnánk, mi„Ne menj cl lányom! — mondja a mama. — Meglásd jó lesz itthon is!” Messziről, nagyon messziről ; ért dolgozunk? — gondolkozik hozta magával ezt a hitet. Még hangosan. Mert egyelőre az gazdasági cseléd korából, aho- sincs, aki nekünk kiszámolná a gyári 6 mondja: i munkaegységet. ság! Ezernégyszáz forintot is kerestem. Szórakozás., .pihenés... A mama szeme elborult. Csak mosolyog tovább, de belül úgy fáj...fáj... Apa nem szól. Hallgat. Nehéz kezét bámulja. — És elmegy? — kérdezem. — Megyek. — Itthon? Nem lenne jobb? — Nincs itt semmi — vonja meg Ilonka a vállat. — Ami könyv van a községben, mind j kiolvastam. Szórakozás semmi. Nekem pedig az nagyon hiányzik. Nem tudom miérí„ az utóbbi időben kulturális élet se folyik. — Igaz, — bólint rá az apa. — Itt volna a citera zenekar is. Nyáron voltunk Beregsurányban, azóta semmi. Az is rögtör. zött tolt, éppen csépiés ideje, a gépnél voltam etető, s beteg is. De mentem. Azelőtt meg? Két éve 'esz, hogy Nyíregyházán a stúdió készített rólunk felvételt. Próba nincs soha. Beteg most a község kulturális élete. A fiú is ezért készül el innen Most ketten' erósködnek: mi jővő várna itt rájuk, fiatalokra? A mama nehéz szívvel hallgat, de most megszólal az apa. Kezét súlyosan fekteti az asztalra. —• Mi jövő? Hát a szövetkezet? Azt hiszitek, ode nem kell gép? Oda nem kell kocsi? Nem kell munkaerő? Nem kell ügyes, okos ember? Hát azért törtem én annyi éven keresztül magam. hogy szétszórjalak benneteket a világKéf gyorsfénykép Terét, néni Jenőék most nem ismernének rá, amint a pultra tett szelvény fölé hajolva ír. Csak hét tengert bejárt kalózok arcán ült ilyen mosoly, aranyásóknak égett ily parázs szemében, s Mózes állt így Kánaán határán. Percig sem hinnénk, hogy őt naponta küldik kifliért, tejért, harisnyát stoppol, ablakot tisztít, s esténkint szőtlan üldögél, régmúlt majálisok, vagy bálák mindig szebb filmjét vetítve az emlékezés éhes vásznán. Egy másik Teréz, nem mállni kész gipsz, dróttűzdelt agyag, hanem reményből öntött bronzszobor! A szelvény, öt szám rajta X-jelölt, tintája nedves még, csákánya lesz egyszer, kincshalmazt feltáró szerszám. Irén. Jenő, s a két fiú akkor csodálva néz rá és az is lehet, megkérdik tőle annyi év után először: „Holnap mit főzzünk, Teréz?" Meccsen Oly tágra nyitja két szemét fiam, beférne rajta minden néző, még a pálya is. Nem szól egy szót sem és csak nézi, nézi ezt az új csodát..: Hogy száll a labda! Bácsik futnák ott ! Sikolt egy néni, arca torz, vörös a dühtől. Néki szörnyen tetszik ez. .: Füttyszó! Zsivajgás! Ö ma még csak ezt, mást nem vesz észre és nem is vehet, piciny, alig múlt kétéves. Szabályt nem ismer, embert, labdát lát csupán, s talán csodálja: ennyi felnőtt mint lesz gyermek újra.*. Évek múlva majd Hoasztal, s itt tesz bölcseletre szert. Meglátja, ritka gól. ha egy csatár önzőn, magában támad és mily nagy erő a hűség, összetartozás! Érezni fogja, téved a sípszó olykor, nem mindig úr az abszolút igazság, mert nincs csalhatatlan szem. s a bíró néha félti bőrét. Itt döbbenhet rá: a nyers erő kevés, gúnyt kap, ki, döre össze-vissza mód hatalmasat rúg. Iskolát jár az, ki meccsre lár! Az Élet-oálva zöld gyepszőnyegére hiztos léptekkel indul fiam. ha küzdést és valót vasárnaoonkint itt tanul... Tudom, belőle még nagy embe^ is lehet. S ha nem ír verset? Üsse kő! Ennél nagyobb baj sose érje... FAZEKAS TIBORC Hóhullás A felhők, mint hervadt őszirózsák hűsen, fehéren ringatóznak, és elhullatott sziromözönnel: lágy hópihékkel teleszórnak mindent, mindent, fát, házat és földet, — nyári emlékek ködbe fúlnak — patyolat ingben jár a béke, s a csillagpelyhek hullnak, hullnak... KRECSMARI LÁSZLÓ ba? Mi megcsináltuk magunknak azt, ami most van. Elértünk idáig. Keserves volt. És ti csak megköszönnétek? Ti már nem akarjátok folytatni? Hát ki folytassa? Én? Én lassan kidülök a sorból. Nincs szórakozás? Nekem úgy, lehajtja a fejét. És az ilju Horváth Kálmán is mélyebben hajlik a könyvre. Mert apának igaza van. És később megzendül a húr a citerán. Az idősebbik Horváth fáradt keze igazítja rajta a nóta valamikor enni nem volt. Dolgoztam. Most csináljátok meg ti, fiatalok, hogy legyen minden. Mert meg lehet csinálni. Mama odaül a lányához. Tud-e szembenézni vele Ilonka? ÜgV, 6 I gén, minden este szól. ki- Acsit öreg szerszám már ez, de annál többet tud mesélni Horváth Kálmánról, a régi időkről, jelenről s meg a jövőről is, hiszen sok szó esik arról is. Papos község egyik homokos utcájában sorját... „Befogom a lovam zöldre festett kis kocsimba..” Hogy szól! Hogy zúg! Legalább három évtized története sír és kacag az öreg fából. Sipkay—Hammel. A gépkocsi szerkezetének ismertetése érdekesebb a vacsoránál is.
