Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-17 / 14. szám

cÁpfu tujőiud&kaiu Lakodalom volt a Koronában... BÁLINT BÁCSI sok évig mol­nár volt a baktai malomban. Most már nyugdíjban van. A fia, Jóska 1947 óta vele járt dolgoz­ni, megtanulta a molnárságot. Bálint bácsi régi harcos a szak­szervezeti mozgalomban, a fia is a nyomdokában haladt. Tíz éve a járásban a szakszervezet szakmaközi tikára volt, s 1953- ban megválasztották a Malom­ipari Vállalat szakszervezeti tit­kárának. Azóta megmaradt funk­ciójában. Nem függetlenített. ♦Vállalati belső ellenőr. Elmond­hatjuk, hogy jól irányítja a ki­lenc tagú szakszervezeti bizott- .ságot,. melynek tagjai vidéki üze­mekből tevődnek össze. Közel 400 dolgozó közül ió 350 tagja a szakszervezetnek. A jó vezetés­hez tudást, jó tapasztalatokat szerzett két esetben is a szak- szervezeti iskolán. Ahhoz, hogy a szakszervezeti mozgalomban jó eredményeket ért el, sok köze van annak, hogy rendsze­resen tartja a kapcsolatot a szakszervezeti ' bizalmiakkal, akik elsőrendű segítőnek bizo­nyultak. Bálint Józsefet az élelmiszer- ipar kiváló dolgozója jelvénnyel tüntették ki. A kitüntetett sz. b. titkárral arról beszélgettünk, hogy milyen tapasztalatai vannak a munka­versenyről. — A MUNKAVEHSENY 1959- ben vállalatunk tervének jelen­tős túlteljesítéséhez, az önköltség csökkentéséhez több százezer fo­rintos megtakarításhoz vezetett. Eredményeink különösen szépek az^energia és az anyagtakarékos­ságban. Hasznos volt kidolgozni a verseny kezdetén a takarékosság­ra vonatkozó intézkedési tervet. Ezt 1960 évre vonatkozóan is elkészítjük. A vállalat vezetősé­gének javaslatait a napokban üzemi tanács ülésen fogjuk tár­gyalni s majd a dolgozóknak ja­vasoljuk, hogy versenyezzenek a célkitűzések teljesítéséért. Az egész évre vonatkozóan készítjük el a vállalat felajánlását, mint ahogy ezt az MSZMP Központi Bizottságának január 12-iki ülése is javasolta az ipar dolgozóinak. Legfontosabb területként az ön­költségcsökkentést és a minőség javítását fűzzük versenyfeladatul, A javaslatok kidolgozása terén sokat várunk a 18-iki üze­mi tanácsülésünktől, arra számí­tunk, hogy a korábbi példákhoz hasonlóan, most is jó javaslatok­kal segítenek az üzemi tanács tagjai. Azt terveztük, hogy a leg­jobban teljesítő üzemeinket a pénzjutalmon kivßl televízióval fogjuk jutalmazni, s a verseny- értékelést úgy szervezzük meg, hogy a dologozók minden hónap­ban a termelési értekezleten fi­gyelemmel tudják kísérni a ver­seny állását, eredményeiket. j\/lessze az elnökség asztalától rí egy idős asszony kér szót: „Nem is tudom, mit mondjak drága gyerekeim, hogy köszön­jem meg, hogy engemet felkarolt a szövetkezet és most én is itt lehetek, nem vagyok kivetett magányos öreg — közben eleredt a könnye, s a nagy. csendben .— pedig 350 ember ült ott — hal­lani lehetett, hogy mások, is pi- szegvs hullattak örömkönnyeket, majd újra megerősödött az el­csuklott hang. — Nem hittem volna, hogy itt ebben a fényes terem,ben, ahová csak nagyságo­sak, kegyelmesek, — meg ahogy mi, szegényemberek mondtuk — félkegyelmesek jártak, egyszer én is terített asztalhoz ülhetek Három és félszáz ember dörgő tapsa közepette ült le megha­tódva Havacsek Jánosáé idős parasztasszony. Pénteken este történt ez a Szabolcs Szálló Nagytermében, ahol a Ságvári Termelőszövetkezet tartotta év­végi zárszámadását. Üzemi mun­kások, a patronáló vállalat dol­gozói és a köry^ező tanyák egyéni dolgozó parasztjai is ott ültek vendégként ezen a neveze­tes estén. 'Több, mint száz tanú volt ott, a szövetkezeti tagokon kívül, akik hallották Horváth János tsz-elnök szavait, amint beszámolt a múltról és ismertet­te a jövő terveit. Ritkán esik meg, hogy ebben a tükrös te­remben ilyen „száraz” szavak hallanak a csillárok között, mint a holdanként! 250 kiló műtrágyá­GYIRKflPUBIN ! ról, 14—15 mázsás gabonatermés, egy millió forinttal több árut adtak el a tervezettnél és így tovább. Szépen tudja húzni Gu­bás Nagy Kálmán is, de az itt j ülőknek mégis jobban bizserget­I ték ezek a mondatok a szívüket, mint a legszebb zene. Az életük­ről, az ő gazdagságukról szóltak e számok. A kertészetben haj­longó asszonyoknak, az állatte­nyésztésben és a növényterme­lésben dolgozó férfiak egy évi munkája volt a mérlegen. Közel félmillióval gyarapodott 1959-ben a tiszta vagyonuk. Jutott a ta­goknak is bőven, 48 forintot és 6 forint prémiumot, öszesen 54 forintot adtak munkaegységen- i ként. j Az ellenőrző bizottság is meg- í tette jelentését. Többen méltat- ’( ták egy éves útjukat és beszél- ! tek a jövő terveikről, amikor egy hatvan év körüli ember állt fel. — Egy éve léptem a Ságvári Termelőszövetkezetbe — kezdte kissé megilletődve szívből jövő mondanivalóját Lelkes Ferenc tsz-tag —, de megmondom, hogy est nem is reméltem. Köny- nyebben élek, mint a 15 holda­mon éltem. Csak a földjáradék 3080 forint volt, amit kaptam. Én, mint középparaszt mondom a kívül lévő paraszt társaimnak: bátran lépjenek a szövetkezetbe. Dísztáviratok, levelek érkez­tek. Többek között az Állami Általános Zrínyi Ilona Gimná­zium hallgatói üdvözölték a szö­vetkezeti tagokat és köszönetét mondtak, amiért a tsz-ben meg­ismerkedhettek a jövő mezőgaz­daságával. A közgyűlés előtt hatan kér­^ ték felvételüket, valameny- nyit fel is vették ezen az ünne­pi esten, majd a kongresszusi versenyben kitűntek jutalmazása következett, A tagság 95 százalé­ka túlteljesítette vállalását és ju­talmat kaptak. A szövetkezet nő­tanácsa is jutalmat adott a leg­jobb dolgozóknak, a szövetkezet pedig megjutalmazta a patroná­ló MÉK Vállalat néhány dolgo­zóját. Ezt viszonozta a MÉK is s egy zenekari felszerelést adott a szövetkezet KISZ-szervezeté- nek. A hosszú ajándékozás után még egy jutalmazás volt. Egy év­vel ezelőtt a szövetkezet közgyű­lése olyan határozatot hozott, hogy minden házasságra lépő fiatalnak 500 forintot adnak a szociális alapból. A szövetkezet elnöke három fiatal párt jutal­mazott meg, közülük egy éppen ezen az estén tartotta lakodal­mát, Mák János, a Ságvári Tsz. tagja a szomszédos császárszál­lási Új Alkotmány Termelőszö­vetkezetből Sípos Margitot kérte élete párjául. Még ők sem gon­dolták, hogy lakodalmukon a Sza­bolcs Szálló fényes termében 350 vendég lesz, pedig ők már a mi időnkben cseperedtek fel, hát még paraszt szüleik. Ök még álmukban sem mertek ilyenre gondolni, hiszen az ő fiatalságuk idejében Dessewffyék, Odeschal- chyék és Vay báróék jártak ide lóháton pincért taposni, meztelen' cigányt asztalra állítani. A háromszázötven terítékes lakodalomban naptól bar­nított, munkától kérges kezek fogták a villát és a kést, de milyen otthonosan és milyen vi­dáman mulattak reggelig. CSIKÓS BALÁZS. AZ ABLAK MÖGÜL kérdőn néz egy vidám arc. Siltes sap­kája hátratolva. A redős hom­lokra hull egy szürke haj tincs. Egy kis asztalka mellett ül. s ráhajol egy blokktömbre. Kezé­ben írásra készen áll a ceruza. — Az igazgatóhoz? Adná a belépőt mint szokta, mielőtt az idegent a gyárba en­gedi. Ismer, de éberségből mé­gis kéri az igazolványt. Beenged aztán a portásfülkébe Szabó Gyula. Mikor kezet fogunk az jut eszembe a csontos, erős kéz­ről, hogy mennyi sok öntvényt készített vele ez a régi jó szak­ember. Meleg van. Hellyel kínál. S .mert egy kicsit ráér, szívesen be­szélget, szinte kérdezni se kell. Közben tepertőt eszik kenyérrel. (Disznóvágás ideje van!) — Régen volt hajnali öt óra! Akkor keltem, s jöttem dolgoz­ni hatra. Nem volt megállás azó­ta, csak most van idő enni. Be­engedtem a hatra járó új mű­helyistákat. Elsejétől gyártjuk az 'öntöttvas armatúrákat. Sok kell belőle áz országnak! Min­denfelé közművesítenek, vízve­zetéket szerelnek. At'hoz kelle­nek. „Féltek"’ az új gyártmány tói a melósok, mert ilyesmit az­előtt nem csináltak, s attól tar­tottak, hogy nem fognak jól ke­resni. Volt Budapesten egy cso­port tőlünk megnézni, hogy őrt hogy csinálják a munkát. Aztán a központunk küldött ide hét munkamódszer átadót. Mondják a szakik, hogy nagyon tudnak ezek a pestiek, különösen a Sí mon bácsi foglalkozik lelkesen a fiatalok betanításával. Hornyák Béla is tőle tanulta meg a me­ll elf órást az armatúrába. Tíz napja megy az új üzem, a már azt hallottam; többen is kérték,* hogy normára dolgozhassanak ez­után. Hamar elsajátították a be­vált, jó munkamódszereket. A KAPU ELŐTT autó dudál. Szabó bácsi leteszi a? ennivalót s kimegy kaput nyitni. Igazoltat, s beengedi. Aztán bent felírja a kocsi számát. — Meg kell nézni, hogy mi van a kocsin. írás nélkül csak: azt vihetik ki, amt a kocsihoz tartozik — folytatja. — Ébernek kell lenni, mert akadnak még olyanok, akik „elfelejtik” kitenni a táskájukból vagy zsebükből ami benne könnyen elfér, s ami az üzemé. Leginkább szerszá­mokkal próbálkoznak. De észre veszem én hamar az ember ar­cáról, ha nincs valami rendbe a poggyászban, a zsebben. Persze megérdemli az ilyen, hogy ha a jó szó nem használ, hát le is ú>, meg fel is út neki. MAGAS, MÜNKÁSÖR-ruhás ember nyit a portásfülkébe, hegy bejelentse távozását 3 tanácsra. — Szakszervezeti titkárunk. Miklós Jóska. Hisz ismeri! Sze­retjük. Jó, mint egy darab ke­nyér. S ha kell, szigorú. Ügy hívják a munkások a gyárban, hogy „verseny nacselnik”," mert hogy szívügye a munkaverseny. Jó ez. Nagy haszna van a terv-' teljesítésben, meg a nyereségré­szesedésben is. Van már hat bri­gádunk. amelyek a szoéaliste. munkabrigád cím elnyeréséért versenyeznek. Van Ilyen brigád a szürkeöntödében, keltő a tem- perben, egy a tmk-ban, egy a magkészítőben és egyet a mű- szakiak alakítottak. A mikrofon kihirdette a gyárban, hogy meg­alakítottak egy bizottságot, mely értékelni fogja ezeknek a brigá­doknak a munkáját. Egyelőre vándorzászlót kap a legjobb. Ismét autó dudált. A portás igazoltatás nélkül beengedte, jött vissza hamar, s folytatta: — Szép kocsi ugye? Varga doktoré. az üzemorvosunké. Nemrég cserélte ki a motorját autóra. Több munkásnak van 125-ös, meg 250-es motorkerék­párja, azzal járnak dolgozni. Ke­rékpár meg annyi, hogy érd í- nek beillik a parkírozóban. Jól megy már a dolgozóknak! Jól ruházednak!... Mikor kimennek a gyárkapun, olyan elegánsok, hogy nem lehet rájuk mondani, hogy egyik vagy ir-ásik öntvény csiszol, vasat önt, vagy forma­magot készít. Mint a hivatalno­kok, olyan szép ruhákban jár­nak. EVETT JÓÍZŰEN, s gondolko­dott. Táskába tette aztán az ele­mózsiát és sóhajtott. — Tizennyolc éve járok ide a Vulkánba dolgozni. Hej’, de ne­héz volt az akkori időben a munkás sorsa. Rossz ruhában jártunk, a cipőből kilátszott e lábunk. Nem ruhára, de enniva­lóra se telett a keresetből. Kor­mosán, piszkosan s kimerütlen mentünk haza. Nem volt für­dőnk. öltöző szekrényünk, ahová az utcai ruhát tegyük és munka után a munkaruhát betudjuk. Két gyerekem várta otthon a kenyeret. Nehéz volt, de ember lelt belőlük! Igaz, hogy nem hí­res emberek, de megállnak a lá­bukon! A lányomat férjhez ad­tam, itt dolgozik a vöm isi Van értelme, becsülete most a mun­kának. Megbecsülnek. Mikör be­tegségbe estem — két. éve — azt mondta az igazgató: „Gyula bácsi, mit szólna ahhoz, ha a portára helyeznénk s ett dolgoz­na?” örültem ennek és azóta ez a hivatásom: vigyázok a közös tulajdonra. Lelkiismeretesen, jól vigyáz a gyárra.- Orosz András A toll--bosszúja Már az első napon nagy reményeket fűztem hozzá. Tud­tam, nem, hagy cser­ben. hűen engedel- rúeskedik minden vonásnak. Alaposan megnéztem, simogat­tam szememmel az új íróeszközt, a La- dyt. Mert ez a neve: Lady. És, hogy ösz- sze ne keveredjen más toliakkal, szá­mot is adtak a név mellé. Az enyém az 56-os. Egyszóval, amikor első alkalom­mal írni kezdtem ve­le, szemem csillogott, ragyogott, mosolyog­tam, boldog voltam. Végre egv jó toll! Hosszú hónapok bosszúsága után si­került egy valamire való tollat szerez­nem. Ezúttal a Pa­pír és írószer bolt jóvoltából. Korai volt azon­ban örömöm. Koráb­ban, mint gondol­tam, bekövetkezett az első csalódás. Nem történt más, csak annyi, hogy egyszerűen nem en­gedett ki magából egy vonásra való tin­tát sem. Mint ilyen­kor szokás — gyakorla­tom van már az ilyesmiben az előző toliam révén — le­csavartam a toll ve­gén lévő kupakot és csavartam egyet r szíva tón. Egv csep- pentésnyi kék fob a­dék buggyant a toll­hegyre. Visszacsavar­tam a kupakot és írni kezdtem. Ment. mint a karikacsapás. Mindaddig, amíg is­mét el nem fogyott a tollhegyben a nyo­más által felgyülem­lett tinta. Aztán Is­mét nem fogott. Az előző eljárást meg­ismételtem néhány­szor. Mindez addig tartott könyökig tin­tás javítások köze­pette, amíg egyszer végleg felmondta a szolgálatot az alig egy hónapja hasz­nált íróalkalmatos­ság. Eszembe jutott: három hónapja sza­vatosságot vállaltak a tollért. Meg va­gyok mentve a to­vábbi hossza tikod as-- tól! Nincs, vjgyis nem lesz többé hi­básan író toliam! Máris indultam a papír és írószer boltba. Mutatom a szavatossági jegyet és a tollat. Elmond­tam mi a panaszon!: nem ír a toll. Az egyik eladó kezébe vette a Ladyt. Meg­szívatta tintával. Ír­ni kezdett azzal. Kí­váncsin vártam én is az eredményt. Szótlanul álltam a pult előtt. A toll egyre fürgébben tán­colt a papíron és nyomában egyenle­tes, kék tintavona­lak maradtak. Gör­bék voltak, öe trtt Méghozzá olyan szé­pen és egyenletesen, hogy láttán szégyell­tem magam. — Jó ez a toll — fordult felém az el­adó, s mint aki rffesz fát tett a tűzre el­pirultam. Mit tehettem? Áll­tam szótlanul és néz­tem az egymásután vonalakkal ideírt papírlapokat. Felcsil­lant azonban a sze­mem, mert azt vél­tem, elfogy a tollhe­gyen összegyűlt tin­ta és újra „bedög­lik”.. Nem így tör­tént. Egyre csak írt, újabb irkalapok tel­tek meg ákumbá- kummal. Amikor az eladó megunta a „próbatételt”, én lát­tam munkához. Ir­tani, már a harma­dik füzetlapot töltöt­tem meg girbe-gur- ba vonalakkal. A körülöttem lévők csodálkoztak, miért leiem kedvem a fir­kálásban. Semmi sem számított, csaK azt vártam, szárad­jon már ki a toll, ne húzzon maga után vonalat, vagy történjen vele bármi, csak ne írjon. De írt! Mégpedig ho­gyan?! S én ott áll­tam „megfürödve”, toliam bosszújának alávetve magamat. Most is jól ír a toll. . . (N. T.) Ő

Next

/
Oldalképek
Tartalom