Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-14 / 11. szám

tiidegliáborús iii(ózkcdmkkkol és „öiivigaszíaló“ bejelentésekkel válaszolnak az amerikai vezető körök a szovjet rakétakísérletek hírére Meddig hibázik még a bonni főügyész eljárást Indítani Oberländer ellen ? Az INDK. közéleti személyiségeinek levele Washington. (MTI): Az új szovjet óriásrakétával tervezett kísérleteket bejelentő "TASZSZ- közlemény továbbra is nagy hul­lámokat vert fel az Egyesült Ál­lamokban. Az amerikai vezető körök ezzel összefüggésben rész­ben harcias intézkedéseket, rész­ben „önvigasztaló'’ bejelentése­ket tesznek. A Washington Post szerdai számában jelenti, hogy Eisen­hower elnök jóváhagyta hetven további interkontinentális rakéta és három újabb rakéta kilövésé­re alkalmas búvárhajó építésének tervét. A lap szerint ezt a dön­tést a nemzetbiztonsági tanács legutóbbi ülésén hozták. Mint az AP jelenti, hivatalo­san közölték, hogy nike hercules mintájú, nukleáris töltetű légel­hárító rakétákkal „egészítik ki Dél-Korea védelmi rendszerét.” Az „önvigasztaláshoz” sorolha­tó az országos űrhajózási hivatal keddi közleménye. Ugyanis sür­gősnek látták bejelenteni, hogy az Egyesült Államokban sikerült újfajta ionmotort készíteni, amely az eddigieknél hatszor nagyobb sebességgel lőhet fel rakétát a világűrbe. Csangkaisckiída kémeket Ítéltek el lí uaugcaioiihaii / Berlin. (ADN): „Valamennyiün­ket felháborít az a tény, hogy Bonnban még mindig hivatalban lehet olyan miniszter, aki an­nakidején magas tisztségből se­gítette előkészíteni a második világháborút és személyesen fe­lelős a harmadik birodalom tö- megmészárló politikájáért” — ál­lapítja meg a Német Demokra­tikus Köztársaság több közéleti Peking. (ÚJ KÍNA): A dél-kí­nai Kuangcsou városának népbí­rósága és ncpügycszsége csankaj- sekista kémek ügyével foglalko­zott. A kémeket hírszerzés és diverzió feladatával küldték a Kínai Népköztársaság területére. . Három ügynök ellen, akik .ön­ként jelentkeztek és aknákat, titkosírási eszközöket, stb. szol­gáltattak be, nem indítottak bün­tető eljárást, szabadlábra helyez­ték őket. Két másik kémet, a kuangcsoui kikötő raktárainak és más berendezéseinek felrobbantá­sára irányuló kísérlet közben tar­tóztattak le. Amerikai gyártmá­nyú robbanó anyagokat és gyúj­tózsinórt koboztak el tőlük. A népbíróság mindkettőjüket halál­ra ítélte. Az ítéletet vég. óhajtot­ták. Anglia bekapcsolódik az amerikai földalatti robbantási kísérletek hatásának tanulmányozásába Washington. (REUTER): Az Egyesült Államok atomerő bi­zottsága kedden bejelentette, Anglia bekapcsolódik az Egyesült Államok területén végrehajtandó földalatti robbantási kísérletek hatásának tanulmányozásába. Djakarta. (TASZSZ): A sajtó­ban megjelent Sukarno elnök határozata az Indonéz Köztársa­ság legfőbb államhatalmi szer­vének az ideiglenes legfelső ta­nácskozó testületnek az össze­tételéről. A testület tagjai lesz­nek a jelenlegi parlament tag­jai, a tartományok és közigaz­gatási kerületek 94 képviselője, valamint a lakosság különböző Imerikai szóvivő a kubai földreformról Washington. (MTI): White az amerikai külügyminisztérium szóvivője nyilatkozatában 200 millió dollárra becsülte a kubai földreform végrehajtása közben lefoglalt amerikai javak értékéi. Kijelentette, hogy ez magában foglalja azokat a hat millió dol­lárra értékelt javakat is, ame­lyek elkobzását az amerikai kor­mány törvénytelennek tartja és hétfőn Kubához intézett jegy­zékében tiltakozott is miatta. White cáfolta azokat a havanai híreket, amelyek szerint a kubai kormány elutasította volna az amerikai tiltakozást. csoportjainak 200 képviselője. A[ parasztok 40 személyt, a fegy­veres erők 45 személyt külde­nek a testületbe. A részvétel kö­telező feltétele, hogy a tagok egyetértsenek az 1945-ös alkot mányhoz való visszatéréssel és az elnök politikai kiáltványával. Ami a lakosság különböző cso­portjainak képviselőit illeti, az elnök felkérheti a működő szer­vezetek és szakmai csoportok tagjait, hogy lépjenek be a ta­nácskozó testületbe. A határozat szerint az elnök saját maga is kinevezheti a testület egyes tagjait. Adenauer még a csúcsértekezlet előtt Washingtonba utazik Bonn. (MTI); Auenauer előre­láthatólag március 14-től 16-ig látogatást tesz Washingtonban. Mint a nyugatnémet hírügynök­ség hozzáfűzi a kancellárt már­cius 17-én a Los Angeles-i egye­tem díszdoktorrá avatja. Ade­nauer ezután Los Angelesből va­lószínűleg Tokióba utazik. A washingtoni nyugatnémet nagykövetség szóvivője kijelen­tette, hogy bonni értesülések szerint a kancellár szeretne ta­lálkozni Eis«nhower elnökkel még a május 16-án kezdődő pá­rizsi csúcsértekezlet előtt. személyiségének a bonni állami főügyészhez intézett közös leve­le, amelynek aláírói között van Dr. Werner Hartke, a Német Tu­dományos Akadémia elnöke, Dr. Arnold Zweig író, Dr. Ludwig Renn író is. A levél felszólítja a főügyészt, tanulmányozza a német egység bizottsága birtokában lévő és az Oberländer bonni áttelepítésügyi miniszter múltjára vonatkozó bőséges okmány-anyagot. Adenauer szabotál minden megegyezési kilátást Berlin (TASZSZ): Gordon Shaffer, az angol békebizottság elnöke az ADN londoni tudósí­tójának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Adenauer nypgat-berlini beszéde olyan tö­rekvésre vall, amely a Berlinnel kapcsolatos mindenfajta megál­lapodás szabotálására irányul. A legutóbbi nyugat-németor­szági események — hangsúlyoz­za Shaffer — Nagy-Britanniában és általában nyugaton mind több ezer ember figyelmét hívják fel az igazi veszélyre, vagyis arra, hogy a volt hitleristák az NSZK állami és gazdasági életének kü­lönböző területein vezető tiszt­ségeket töltenek be. Adenauer után Lübke készül uruyrut-brrtini provokációs látogatásra (iolvóvíil az iskolások ellen Teherán. (TASZSZ): Egbal irá­ni miniszterelnök kedden egy te- heráni fogadáson az iráni diákok legutóbbi tüntetéseiről szólva ki­jelentette, hogy a „lázongókat" a legerélyesebb intézkedésekkel fogják sújtani.. Mint mondotta, „ha fokozzák aktivitásukat, egye­seket közülük golyóval leszünk kénytelenek jutalmazni.” Lapjelentések szerint a diá­kok semmi mást nem követeltek, csak az oktatási rendszer meg­javítását, tubb tanítót, jobb isko­lát és modernebb befendezést. Felpanaszolták, hogy az iskolá­ban nincsenek laboratóriumok és szemléltető taneszközök. Hetven­nyolcvan gyereket zsúfolnak ösz- sze osztályonként. Bonn. vADN): Bonnban Ked­den nyilvánosságra került, hogy Lübke, a Német Szövetségi Köz­társaság elnöke január végén hosszabb hivatalos látogatásra Nyugat-Berlinbe utazik. Az ADN megjegyzi, hogy köz­vetlenül Adenauer provokációs nyugat-berlini szereplése után Lübke „hivatalosnak” minősített látogatása — akárcsak Adenauer nyugat-berlini tartózkodása — a Német Szövetségi Köztársaság te­rületén fekvő Nyugat-Serlinből kísérli meg aláásni a nemzetközi feszültség kibontakozó enyhülé­sét. Kulturális kis hírek regénye külföldön nem araiott na­gyobb sikert, de Franciaország­ban még mindig új meg új kiadá­sokat ér meg. A Sagannal vetél­kedő fiatal írónő regényét Rat Valloné viszi színpadra, a meg­filmesítés jogáért pedig több ren­dező vetélkedik; a fő esélyes Reger Vadim. A lengyel irodalom remekeit egyre több nyelvre fordítják le. Mickiewicz főműve, a Pan Ta- deusz legutóbb dánul és bolgárul jelent meg. Reymont Parasztok című regényét is most adták ki dán nyelven; Pekingben Reymont és Orzeszkowa elbeszélései jelen­tek meg kínai fordításban. Krucz- kcwski elbeszéléseit és színmű­veit nemrég fordították le bjelo- rusz és kínai nyelvre. ★ Csehov Sirály-ának előadásával ünnepelték Rómában december 29-én a nagy orosz író születésé­nek 100. évfordulóját. A római Teatro della Cometa ünnepi elő­adásának főszereplői Andreina Pagnani és Gianni Santussio vol­tak. ★ Roger Peyreíitte nálunk is meg­jelent regényét, a Szent Péter kulcsai-t Olaszországban vallás- gyalázás és pápasértés miatt el­kobozták. Most az amnesztia kö­vetkeztében a regény példányait visszadták a Longancsi kiadónak. ★ Jean Gabint, a kiváló francia színészt a Becsületrenddel tüntet­ték ki. ! * * | Cigarettatárca nagyságú masz­Christiane Rochefort ..A katona -zir. /.ó készül:két hoztak forgo piher.öje'h című, nagy port felvert lomba bénult betegek számára. Arra a kérdésre, hogy mi okozza a fejfájást, még a XIX. században is a követ­kezőket írta egy né­met orvosi könyv: „Fel kell vetnünk a kérdést, vajon ezek a fájdalmak az agy­kérgen belül, avagy azon kívül ielentkez- nek-e?” Sokáig elter­jedt az a vélemény is. hogy a fejfájást az agyba vándorolt fül­bemászók okozzak, így aztán az anyák óvták gyermekeiket a v.ragok szagoltgatá- sátói, félve, hogy va­lamiféle bogár az orrukon keresztül az agyukba juthat. 1733-ban egv pári­zsi orvos mrgnyí.oi,- U egy ie.f-.ós as­szony koponyáját, hogy „a fülbemászói; Vivő.'. .anak belőle.' A középkorban azt hitték, hogy a gyo­mor rothadó kip;- ■ása jut a tej iá jós betegek fejebe. Üg.t Neinliivatalos európai leszerelés« értekezletet tartanak Londonhan London. (MTI): A Guardian po­litikai tudósítója jelenti: Nemhivatalos európai lesze­relési értekezletet tartanak majd Londonban, amelyen 15 európai ország szocialista és kommunis­ta küldöttei is résztvesznek. Az értekezlet február 4-én nyílik meg és valószínűleg négy napig tart. Az értekezlet rendezői között vannak a „Győzelem a szocia­lizmus számára” elnevezésű bal­oldali alakulat vezetői, Silver- man, Swingler és Zilliacus mun­káspárti képviselők, továbbá Mi- kardo volt munkáspárti képvise­lő. Az angol bizottság személyes védnökei: Bevan, továbbá Cast­le, a munkáspárt múltévi elnö­ke, a Nobel-díjas Noel-Baker, a munkáspárt leszerelési szakértő­je, Plummer munkáspárti kép­viselő és lord Simon. RÖVIDEN PÁRIZS A párizsi rendőríőnökség meg­lepetéssel állapította meg, hegy csaknem 120 000 embernek sem állandó lakása, sem állandó fog­lalkozása nincs. ■)tr MOSZKVA Egy örmény vegyész különleges összetételű anyagot taldt ki a szőlő védelmére a fagy ellen. Fő alkatrésze.: ci .n:, .váLurn es kal­cium. ★ Egy pszkev környéki üzem peri- tett vajat állít elő. tartották, hogy azt tüsszentéssel kell on­nan eltávolítani, s ezért a tüsszentőpor a fejfájás egyik leg­fontosabb ellenszeré­vé vált. Sokféle babonával találkoztunk a fejfá­jás középkori gyógyí­tásánál. így pl. java­solták a fejfájásban szenvedőknek, hogy á'iatok, főleg min­denféle madarak agyát helyezzék a fájós részre, mert az állati agy magához vonzza a fájdalmat. Németország egyes részein ecettel ke­vert macska, vagy kutyapiszkot alkal­maztak borogatás gyanánt. A következő „hat­hatós” receptet 1677- ben> írták: „Kössünk a beteg fejére egy akasztott ember köte­lét cs f.'jíáiása ha- . r isan elmúlik.' Még a XIX. század­Már az eszkimók is telefonálnak Az Észak-Kanadához tartozó Baffin-sz get eszkimó lakosai kö­zelebb kerültek a világhoz: Ka­rácsonykor lefolytatták az első telefonbeszélgetést Ottawa és a 2000 mérföldre ószg.kra fekvő Frobisher Bay település között. Az első telefonbeszélgetes az Ot­tawában lakó egyetlen eszkimó nyelvű újság szerkesztője. Marie Paneguscho és a Frobisher Bay- ben élő Paulette Anerodluk esz­kimó tolmács között folyt le. Frobisher Bay lakossága 1200 fő, ez az Északi Sarkon at vezető légiforgalom egyik legfontosabb állomása. A település most 200 teleiont kapóit. Sukarno elnök kulárnzalu us indonéz legfelső tanácskozó t esiüt el összetételéről Hégi dolgok Mit ^omlottak elődeink a fejfájásról és hogvan ayójjyitotíáli ? bar, is adtak olyan tanácsokat, hogy a beteg főzzön meg egy csésze hangyabolyt és azzal a vízzel mos­sa meg a beteg fe­jét. Persze már ak­kor is elhangzottak kellemesebb és ész­szerűbb javaslatok is, így pl. már a fe­ketekávé fogyasztá­sát is ajánlották. Sokatígérő módszer volt az is, hogy a beteg a szenthárom­ság nevében há­romszor inge alsó szélével törülje meg a homlokát és köz­ben hármat köpjön. A bátrabbaknak azt ajánlották, hogy ko­ponyát helyezzenek iájós fejükre. Na­gyon helytelennek tartották, ha a fejfá- jós beteg szerdai na­pon megmossa a fe­jét, de még ártalma­sabbnak vélték a mohón fogyasztott hallejeket...

Next

/
Oldalképek
Tartalom