Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)

1959-12-12 / 294. szám

86 ragon barom fi karácsonyra Mindenki szereti a baromfi­húst S hogy az igényeket kielé­gítsék, a Baromfifeldolgozó Vál­lalat helyi kirendeltsége a negye­dik negyedévre előirányzott 86 vagon baromfifelvásárlási tervet •időben — és természetesen jó minőségben — kívánja teljesí­teni; Eddig már 66 vagonnal vá­sároltak s a még hátralévő húsz vagonnyi csirke, tyúk, pulyka, liba, kacsa bizonyára jól jön majd a városiak asztalára a kö­zelgő ünnepek alkalmával. Re­mélj ült, azok a termelőszövetke­zetek és egyénileg dolgozó pa- rasztk is állják szavukat s idő­ben teljesítik a szerződésben vál­lalt kötelességüket, akiket ezután keresnek fel a vállalat dolgozói, vásárlás céljából. Otthon éreztük magunkat az önok megyéjében — mondotta Georgi Pangelov a nagykövetségi dolgozók kétnapos látogatásán Az üzletek karácsony előtti nyitvatarUísa A Belkereskedelmi Miniszté­rium közli, hogy az üzletek de­cember 12-e és 21-e között a kö­vetkező rend szerint árusítanak: 1959 december 13-án, ezüst- vasárnap a megyéi, megyei jogú városi tanácsok végrehajtó bizott­sága által kijelölt iparcikk üzle­teket, valamint az állami áruhá­zakat a vidéki városokban 14 óráig nyitva kell tartani. Az élelmiszerüzletek közül a vasár­napi nyitvatartásra kijelölt üzle­tek, a dohány- és édességboltok a vasárnapi rend szerint árusíta­nak. 1959 december 19-én, szomba­ton az iparcikküzletek és az ál­lami áruházak 19 óráig, az élel­miszerüzletek pedig a szokásos szombati nyitvatartási rend sze­rint árusítanak. 1959 december 20-án, aranyva­sárnap az iparcikküzletek és az állami áruházak a vidéki váro­sokban 16 óráig tartanak nyitva. Az élelmiszerüzletek közül a va­sárnapi nyitvatartásra kijelölt üzletek és a dohányboltok a va­sárnapi rend szerint, az édesség­boltok pedig 9 órától 20 óráig áru­sítanak. A nyiltárusítású üzletek ünnep előtti és ünnepi árusítási rendjé­ről később tájékoztatja a minisz­térium a lakosságot. Mint már közöltük, a testvéri államok — a Kínai Népköztár­saság, a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság, a Román Nép- köztársaság, a Bolgár Népköz- társaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság nagykövetségeinek munkatársai kétnapos látogatást tettek megyénkben. A vendégek első útja a vas­megyeri Micsurin Termelőszö­vetkezetbe vezetett. A szövetke­zetben Szuhár Pál párttitkár üd­vözölte a kedves látogatókat. — Végtelen örömünkre szol­gál — mondotta többek között, — hogy a szövetkezet fennállá­sa óta először, meglátogattak bennünket a népes testvéri szo­cialista tábor képviselői. Ez a találkozás nagyon sokáig emlé­kezetes marad számunkra. nyugdíjas tsz-tag büszkén mon­dotta el. hogy öregségére meg­találta számítását. Hat gyereke közül kettő a termelőszövetke­zetben dolgozik, kettő üzemi munkás, egy rendőr és egy lá­nya Budapesten él. A következő látogatás helye a Kemecsei Állami Gazdaság volt. Itt a gazdaság igazgatója, Kiss Sándor üdvözölte a vendégeket. — Hívtuk, vártuk kedves ba­rátainkat — mondotta Kiss Sán­dor — s végtelen örömünkre szolgál, hogy körünkben üdvö­zölhetjük a hősi harcokban meg- edzett testvéreink képviselőit. Az önök szép eredményei büszkévé tesznek minket, kívánjuk, hogy itt-tartózkodásuk ideje alatt jó Vaskó Gyuri bácsi boldogan mesél életéröl Brezsán Mik­lósnak, a román nagykövetség munkatársának. A vasmegyeri Micsurin TSZ vezetői ikivözlik a vendégeket. Makara Imre, a Micsurin Tsz elnöke a szövetkezet fejlődésé­ről, mostani eredményeiről adott ismertetőt a vendégeknek. Be­szélt az idei ' nagyszerű termés- eredményekről s arról, hogy szö­vetkezetük nagy fölényt vívott ki magának a kis gazdaságokkal szemben. Az idén 17 680 forint lesz egy szövetkezeti tag átla­gos tiszta jövedelme. A szövetkezet megismerése után a vendégek baráti beszél­getést folytattak a tsz tagjai­val. Idős Vaskó György, 71 éves, benyomásokat szerezzenek a mi népünkről, a szabolcsi tájról, a szabolcsi emberekről. — Gazdaságunk dolgozói nagy lelkesedéssel csatlakoztak pár­tunk tavaszi felhívásához, s a verseny eredményeként több, mint nyolcmillió forint jövede­lemmel zárjuk az idei esztendőt. A vendégek mindenre kiterje­dő érdeklődéssel tekintették meg a gazdaságot, a hatalmas tehe­nészetet, a gazdasági épületeket. Különösen érdeklődtek a tejter­melés. a tápanyaggazdálkodás és a gyümölcstermelés iránt. A vendégek a látottak, tapasztal­tak után pohárköszöntőben mél­tatták a kellemes találkozót. — Nagyon otthonosan éreztük magunkat az önök megyéjében — mondotta Georgí Pangelov, a bolgár nagykövetség sajtóattasé­ja. — Különösen megörvendez­tetett bennünket a gazdaság szép eredménye s az, hogy e si­kereket a jó politikai munka segítségével érték el. Az önök eredménye egy része annak a gigászi munkának, amit pártjuk je, a kínai nagykövetség .titéi»- ra emelkedett szólásra. — Az elmúlt két nap népeink szoldaritásának volt szép pél­dája — mondotta a nagykövet­ség titkára. — Sokat tanultunk az önök eredményeiből és a vi­dám jókedvnek, • szórakozásnak sem voltunk híján. Sakáig em­lékezetes marad számunkra ez a látogatás, amit a magyaros előzékenység és a testvéri , barát* ság övezett. Kívánjuk, hogy a az egyik elvtárs hangoztatott a taggyűlésen, mondván: az a hi­ba, hogy a kommunista igazga­tónk mellett pártonkívüli ■ a fő­mérnök, Somody Imre. Jár- csics elvtárs is elismeri, hogy korábban bizalmatlanul kezel­ték a műszakiakat. De hogy ezt beismerte és a pártszervezet mindent elkövet, hogy ez meg­szűnjék. nagy eredmény. Fon­tos azonban, hogy a műsza­kiak, de különösen a főmérnök elvtárs részéről is közeledés történjék, s bár magatartásán sokat javított, de még nem ele­get. Foglalkozzék többet a mun­kásokkal, törődjék jobban gond­jaikkal. Ezt várják tőle. Az igazgató és a pártszervezet ve­zetősége pedig azt, hogy szoro­sabban tartsa velük a kapcsola­tot. Hiszen csak így tudnak, eredményeket elérni. S nem úgy. ha keresztülnéz az embere­ken’ s kezet sem fog velük. Nem hűbelebalázs módjára, hanem céltudatosan hajtja vég­re a pártvezetőség a taggyűlés határozatait. Foglalkozik a ter­melésben kitűnt kiváló párton­kívüli munkásokkal. S ennek köszönhető, hogy — miután helyreállt az egység a pártszer­vezetben — négy munkás kérte tagjelöltül való felvételét. S lé­nyeges, hogy a gépműhelyből volt mind a négy jelentkező, ahol addig csak két párttag volt. Varga Gyula, T. Kovács István, Sajez András és Oláh László az erőművek nyári ja­vításában vívták ki az elis­merést. Míg azelőtt a pártszervezet, a munkálok és a műszakiak figyelme a személyi kérdéselv­re összpontosult, s, háttérbe szorult a termeléssel való fog­lalkozás, a taggyűlés után fo­lyamatosan — ahogy a bizalom helyreállt — jelentős fordulat következett be. Szép eredmé­nyeket értek el. Figyelemre méltó, hogy míg azelőtt a Ti- szalöki Erőműnél csak 91,6 szá­zalékra álltak a tervteljesítes- sel, addig az utána következő két hónapban nemcsak hogy behozták az elmaradást, de túl is teljesítették tervüket. A kongresszusi verseny során 784 ezer forintot takarítottak meg önköltségcsökkentéssel. Koráb­ban baj volt a kapacitás teljes, kihasználásáv&l. Az utolsó ne­gyedévben azonban a tervben meghatározott 17,21 fillérrel szemben 14,22 fillérért állítanak elő egy kilowattóra energiát, 5 millió 203 ezer 391 kilowatt­óra energiával tel leshették túl a tervüket. Ez 791 436 forint­nak felel meg, és az- jelenti, hogy a Tiszalöki Erőmű dolgo­zói 104 ezer család egy havi teljes áramszülcségleiét eleji.et­ték kj bőségesen számítva. Hogyan érték el ezeket az eredményeket? Úgy, 'hogy a taggyűlés határozatait a kom­munisták ismertették a párton- kivüüekkel. Együttesen láttak munkához. Rendszeresén értéke­lik a versenyt, a munkások ve­télkedését a „szocialista bri­gád” cím elnyeréséért. Megszün­tették a lógást, a fegyelmezet­lenséget és törődnek az embe­rekkel. A kommunisták a legérzéke­nyebb pontokra hívták fel a taggyűlés figyelmét, S igazuk van: vannak olyan pontok a vezetőségválasztó taggyűlésen elfogadott határozatok között, amelyeket nem lehet csak egy­szerűen kipipálni, mondván ezt is teljesítettük. S ez a bizalom teljes megteremtése a munká­sok és a műszakiak között. Ez állandó, mindennapi feladat. — Halványul ma a bizalmatlanság árnyéka, de hogy teljesen meg­szűnjék, azért sokat kell tenni. Állandóan erősíteni a pártszer­vezet egységét, céltudatosan végrehajtani a hozott határoza- lokat. Türelmesen, embersége­sen s egymáshoz barátságosán közeledve, minden szubjektív gondolatat sutba dobva. Csak így, ezen az úton tűnik el telje­sen a meg meglévő halvány, d már megszűnőiéiben lévő b’zal matlamág is, s helyette a meg-, értés szoTeme foglal helyet a Tiszalöki Erőmű minden kom- munlstá’ának és pártenkivűl] dolgozójának szívében. Ebben a szellemben munkálkodik a erőmű igazgatója, Berki Zoltán, elvtárs ■•. pártszervezett:! egy.” Irt ve. s e szellemnek kel! ó'hr.l :,.i minden műszaki ve- 7?' " kodását is. Farkas Kálmán. A találkozó egyik pillanata — összecsendülnek a poharak. VII. konresszuga a napokban elemzett. A szocialista tábor ed­digi sikereihez az önök népe és ez a gazdaság is hozzájárult. Együtt örülünk a sikereknek. — Köszönetét mondok nagy­követségeink nevében a megye gazdaság dolgozói, az egész ma­gyar nép mind nagyobb sikere­ket érjenek el a szocializmust építő népek hatalma*, legyőzhe­tetlen táborában. A vendégek a megye és a gazdaság vezetőitől veit baráti Kiss Sándor, a kemecsei gazdaság igazgatója a tehenészet eredményeiről tájékoztatja a vendégeket. 1 v ezetőinek. a gazdaság igazgató-1 búcsúzás után elutaztok me­I ! janak. hogy ilyen gazdag tapasz-! gyénkb !. tálatokban lehetett részünk. Pangelov elvtárs után Lu Be­3

Next

/
Oldalképek
Tartalom