Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)
1959-12-25 / 305. szám
Maga sem tudta, merre tart. Csak a kanyarokat számolta, meg a kilométerköveket rúgta oldalba. A nagy szomorúságtól kesernyéssé száradt a szájpadlása. Vizet kívánt. Víz nem volt, leült hát a hideg, gyepes árokpartra. Kis,. . szakadt gyolcsfelhők mentek el*az égen, átlátszón. Kezévél párnát domborított a feje alá, és nézte a Nap járását.- — Vajon hány óra lehet már,.: Vontató tompa dübörgése ütödött a fülének. Erre megrettent és az ég alatt felállva, megszállották agyát a gondolatok, Ahogy közeledett a messzi zaj, a mellében egyre jobban feszített a fájdalom. Újra olyat érzett, mint ötvenkettőben, amikor az anyja koporsója után ballagott, ki a temetőbe. Már sírni sem tudott, a nagy láz kiszárította a könnyét... És hat évvel később. Itthagyta az apja is, Neki is megásták a sírt, az anyja közelében. Ha nagynéha, valamelyik éjszaka álom jött a szemére, mindig a fejfák jelentek meg előtte ... Jött a vontató, erősödött a morgása, és már arra gondolt, elfut előle, a világba ... A vontató. Gépállomáson volt Fehér- gyarmaton, hosszú évekig, s hogy anyátlan-apátlan, minden nap szárazát tarisznyázott, belefájdult a gyomra. Csak a doktorhoz ne ment volna! Még a könny is kiesett a szeméből, amikor megtudta, hogy le kell szállnia a gépről. Örökre... És ott, milyen vágtában rohan feléje ... a vontató... Állt a kanyarban, keserűen hogy a szél a haja közé bújjék. Bent, Gyarmaton megtudta, hogy kiszekeresiek szedték fel, a csoportosok, akik már vagy hárem napja , feszt hordják a terményt, eladni, jó pénzért. A magtárnál letette a kabátját egy kútgyűrűre és odaállt az egyik zsák alá. Gondolta, jó lesz köszönetnek, az útért. Ahogy megfeszültek az izmai, valami furcsa vágy fogta el. Kért még egyet a vállára, aztán beállott ő is a sorba. Hordani. Fordultak egyszer, még egyszer és ő ott ült a pótkocsin, a telizsákok tetején. Az emberek csak nézték, dicsérgették a szorgalmát, és este, mire szétnéztek, eltűnt az útszélen talált fiú. Legyintettek .. . Mánsap megint ott állt a cé- gényi kanyarnál. A vontató lassított, ő ugrott, biccentettek, ő bólintott és estig cipelte a széles, háziszövésű zsákokat. Csendben, egy szó nélkül... A kisszekeresi Előre portáján megszokott volt a naplemente. Csak Berki Zoltán, az elnök nézett még körül, a többiek hazakávargó gondolatokkal, válláról lecsüngött az ujjas. A gép lassított, és az olajosarcú kormányos odakiáltott neki, hogy ugorjék fel, elviszik... Előbb a kabátját hajította, aztán maga is felkapaszkodott a pótkocsira, a búzával teli zsákok hátára. A fenn- ülők biccentettek a fejükkel, ő is visszabólintott. Köszönni kár volt, mert a gép hangja úgyis elnyomta volna a szót. Nem kérdezték, ő sem szólt, csak hagyta,-siettek,-tiszta vízhez, vacsorához. Berki a kazlak mögül kilépve, meghökkent: — Hát te . . ? Hallgatott. — Hogy kerülsz ide? Megint nem szólt, csak kopott szandáljával egy vastag szalmaszálat bökdösött a földön. — De jóember, szólj már, mi a neved .. ? — Mércse József — hadarta A tavalyinál 25 százalékkal magasabb forgalom a lőli könyvvásáron Az idei teli könyvvásár lorgal- máról a kiadói főigazgatóságon elmondották, hogy az idei forgalom mintegy 20—25 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi volt. Az idei téli könyvvásáron különösen gyermekkönyvekben veit bőséges a választék és a példányszámok elegendőnek bizonyultak. Ifjúsági könyvekből — bár jobb volt az ellátás, mint az elmúlt években — a választékot e jövőben még tovább kell növelni. A felnőtt olvasók. is általában megtalálták a keresett műveket egyes könyvekből azonban kevésnek bizonyult a példány szám. Jelentős az érdeklődés többek kö zött a bibliofil és a képzőművészeti kiadványok iránt. A hónap elején jelent meg a magyar irodalom kiemelkedő alkotásait magában foglaló „Aranykönyvtár”- sori zat első kötete. A hatvanezer példányban megjelenő sorozatot teljes egészében előjegyezték. Az előfizetők sorában túlnyomórészt munkásokat, parasztokat, falusi cdagógusokat találunk. Városban és falun egyaránt nagy az érdeklődés az új magyar lexikon iránt,' amelynek első kötete ugyancsak a közelmúltban jelent meg. Ha a nyomda gyorsában tudott volna szállítani, már mind az 50.000 példány elkelt rolr.a. Másik kiemelkedő kiadvány a világatlasz, amely eddig íbb mint 20.000 példányban ta., már gazdára. A kiadói főigazgatóság tjjékoz- atása szerint a tavalyi 381 millió .orinttal szemben 1959-ben a 440 millióit is meghaladja majd az országos könyv forgalom. Azt jelenti ez, hogy hazánk minden lakosára több mint 44 forint értékű könyv- vásárlás jut az idén J? gyors ijedtséggel a fiú. — [ Mércse, Nagyarból... Berki közelebb lépett, s a dombról v.ilágoló fénynél ráismert a kanyarban talált fiúra. — És ... Mit ettél máma? — Semmit. Egy kevés csend lett, aztán Berki bíztatni kezdte, hogy beszéljen már, hisz szótlan gyermeknek anyja sem érti a szavát... Józsi szaggatottan kezdett hozzá, később is csak lassan emlegette újra mindazt, tmi a kanyarnál megszállotta a gondolkodását. Az árvaságát, a_ beteg gyomrát, a nevetni való étkezését. a fillértelenségét... — A tejet... azt szereted, ugye? Jóska fejével szégyenlősen billentett, aztán csak azt mondta: ühüüm, és nadrágját feljebb rántotta a derekán, — Na, nézd csak, itt egy tízes, Loholsz vele kenyérért, tejet még kapsz a gondozótól. Lakjál be jól... De, hol fogsz aludni? — Nyár van, elnök elvtárs, jó puha a friss kazal töve..: És Mércse Józsira másnap a közös portáján virradt. •k Féléve lassan, Józsit harmad- . nap a tehenészetbe tették, mert amikor kérdezték, hogy maradna-e náluk, a nagy melegGYORI ILLÉS GYÖRGY: Ajándék Régi szokás karácsony este ajándékozni valamit, mosoly-rózsákat szerte vetve, fejtve boldogság titkait. Örömöt adni a családnak, fényt, illatot és meleget, s kigyúlt szívvel nevetni másnap, ha játszanak a gyerekek ... Fenj öszagú, kedves szobában lesni a kályhától mesét, összcsimulni ketten, hárman, összegyűjteni melegét... Ilyen karácsony járja nálunk, s szívünk reménnyel megtelik. Mindig karácsonyra vártunk és várhattunk esztendeig! A hétköznap nem csupa bársony, de nem vagyunk mi kevesen: mitölünk függ, hogy a karácsony örökre közöttünk legyen! Ha mindén ember összefogva a közös fenyőt díszíti, karácsony lesz a népek sorsa, s a csillagokig felviszi. Ha a megértés jó szavával ségtől csak inteni tudta az igent. Valami olyan jólesően összeszorította a torkát... Féléve. Józsit befogadta a közös. Fülesdi Gáborék magukhoz vették, hajlék alá, me! eg szobába, frissen vetett ágyba, főtt étel mellé. Tizenkét munkaegységben állapodtak meg: ennyit fizet havonta kvártélyért, kosztért, gondozásért. Neki huszonnégy marad, mert hallgat a szóra, ég a munka a kezében, egységekkel sűrűn megtelik a könyve ..; Néztem a - fiút, nemrég, ahogy találkozásunkkor elsorjázta az új ünnep1 ő ruhát, az öt inget, a meleg pulóvert, a gumicsizmát, amit már az Előrében szerzett magának. Néztem Mercsák Józsit? és amikor a házépítést említette, — amit jövőre akar megkezdeni az emberek segítségével, hogy legyen hová vinni majd az asszonyt — tekintetével olyan tisztán kutatott a messzi égalján. Arra, ahol az utak kanyarognak ... Angyal Sándor. mindenki békét akar, az ember majd rakétán szárnyal, s eléri önmagát hamar. A két kezünk dologra termett, s a szívünk a mosolyhoz ért: ajándékul az embereknek fel az örök karácsonyért! Az Építésügyi Minisztérium kollégiumának határozatai a társadalmi tulajdon fokozottabb Az Építésügyi Minisztérium kollégiuma legutóbbi ülésén meghallgatta az 1959. évi terv eddigi teljesítéséről szóló beszámolót, majd néhány módosítással tudomásul vette a társadalmi tulajdon védelméről előterjesztett jelentést. A kollégium kimondotta, hogy az építfíanyagipari vál1 álatoknál tovább kell fokozni a társadalmi tulajdon védelmének hatékonyságát. Ennek érdekében a kollégium határozatot hozott az anyagkezelési rendszer niár.yaiivédelméről nak megszüntetésére, pontosabb anyagnyilvántartás kialakítására, a károkozók fokozottabb felélős- ségrevonására és megfelelő • raktárhálózat kiépítésére. A továbbiakban a kollégium egy korábbi fontos kormány határozat végrehajtását vitatta meg. A lia- tározat előírja, hogy az Építésügyi Minisztérium más tárcákkal együttműködve, tegyen hatékony intézkedéseket a lakás- és a kommunális építkezések Költségeinek csökkentésére. Anyám, itt tartom a képed a kezemben. Nézem a megfakult, ismerős kendőt, az előbukó fürtöket, az édeskés-szomorkás mosolyt a szád szögletén. Nézem és a fülem nem fogadja be az éktelen lármát, a new-yorki utca bábelét, a jazz rikoltó trilláját, a lábam alatt dübörgő gyorsvasút tompa földrengés- szefű dehogását, a kocsik dudájának koncertjét. A szemem nem látja a cikkázó reklámok vakítóan fényes villanását, nem látja a kényelmes áramvonalas kocsikban terpeszkedő urakat, dámákat. Nem látom és nem hallom, az idegen és lélektelen világot, ahová csöppentem. — Csak leged látlak anyám, a két jóságos szemedet, amely meg- tanített mosolyogni, a két ka- iodat, amely megtanított járni, és a tíz ujjat, amelyet elevenre sebzett a sok ruha, a megélhetésért való küzdelem. Ne haragudj anyám, hogy ajtóstól rontok a házba, éppen karácsony nyugodt, békésfényű estéjén. Nem akarok könnyeket fakasztani, nem akarom, hogy két karodra borulva sírj, mint mikor otthon voltam és valamiért megbántottalak. Nem akarom, tudom, elsírtál már értem sok-sok könnyet. De egy vallomással mégis tartozom neked! Nem élhetek így tovább, nem öltözhetek előtted hamis ruhába. Nem hazudhatok tovább anyám! Csak nyugodj meg, ne tedd a szemed elé a kezed. Anyám, én most megmondom neked az igazat. Nem hallgathatok, nem hazudhatom tovább a semmit, a rosszat, amiket eddig írtam. Valahogy ez a karácsonyi békés hangulat újjászült engem is. Űjjászület- tem és most itt állok a fényképed előtt, mezítelenül, ahogy megszültél. Nem igaz az autó, nem igaz a jó állás, nem igaz a szép lakás, nem igaz a férj- hezmenés. Nem igaz semmi! Hazudtam neked! Nem akartalak elszomorítani! Nem akartam még jobban tetézni tengernyi bánatod Csak egy igaz, anyukám, az, hogy itt vagyok egy idegen és számomra a síron túl is idegen világban, érthetetlen és szívtelen emberek között, árván, elhagyottan és kifosztva. Megfosztottak a legdrágábbtól, az emberekbe, az igazságba, az emberek boldogságába vetett hitemtől, elvették a becsületemet és a végén a szemembe nevettek, gúnyosan lenézően: magyar nőcske, nocsak, milyen igényes a kicsike. Igen, ez lettem! Bárhogy is tépem a szívedet a szavakkal, meg kell mondanom az igazat. Nincs semmim és senkim. Nincs egy jó barátom, nincs egy valamire való lakásom, csak ideiglenesen néhány órára... És most mindent tudsz rólam! Gyűlölhetsz, kitagadhatsz, — ha jónak látod, — én akkor is élek, itt vagyok és szenvedek. Kár lenne sírni, az nem segít. Talán korábban, azon az emlékezetes karácsonyon? Emlékszel arra, anyám? Egész éjjel sírtam. Mit csináljak? Menjek, vagy maradjak? Tőled kértem tanácsot, te voltál a min-
