Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)

1959-12-17 / 298. szám

Havi fizetés a kolhozban

A MŰVELŐDÉSI TEREM ajtaján plakát hirdeti: „N. A.

Kraveseoko főkönyvelő előadást tart a munka pénzben! javadalmazásáról”,

A kolhoz művelődési terme a jelzett időben zsúfolásig megtelt. Nyikita Alekszcjevics elővette szemüvegét, megtörölte és megkezdte előadását. Lassan, minden szót megfontolva beszélt A legutóbbi öt esztendő során a pénzbeli jövedelem 6 millió rubelről 24 millióra emelkedett. 1956-bán 2.5 millióval,

az idén viszont kb. 9 millióval gyarapodott a fel nem cszható alap. Sokat emelkedett az állattenyésztés hozama.

Valahol a közelben felzúgott egy traktor, fény csóvája végigfutott az ablakokon.

— Alekszandr Berezsnoj meghozta az új traktort — jegyezte meg Kravcsenko. — A traktorok száma ezzel 130-ra emelkedett. Ideg aztán 22 kombájn is dolgozik a kolhoz-földeken.

•— A villamosság elválaszthatatlanul hozzátartozik a gazdasági élethez. 69 villanymotorral rendelkezünk. A legfárasztóbb műveleteket gépesítettük.

— Mindenütt gépek dolgoznak, akárcsak a gyárban — vetette közbe valaki.

A GYÁRTÓL MÉG MESSZE

VAGYUNK — válaszolta nyugodtan a főkönyvelő — de a kézierővel végzett munka lassan kiszorul,

Nyikita Alekszejevics félretette szemüvegét.

A kolhoz-gazdaság szakadatlan növekedése — mondotta szilárd hangon — lehetővé tette a vezetőségnek, hogy áttérjen a munka pénzbeli javadalmazására. Önök már meggyőződtek róla, hogy ez mennyire előnyös.

Ezzel újra feltette szemüvegét és olvasni kezdte:

— A 7. számú brigádban dolgozó Vaszilij Ivanovics Pudujov családja 14173 rubelt kapott, Ivan Jakov levies Kolombetnek kb. 7000 rubelt fizettünk ki.

— Meg tudná mondani, menynyi a kolhozparasztok átlagos keresete? — kérdezi Marija Jakusova fejőnő.

— Hatszáz rubel.

S a főkönyvelő tovább olvassa a sorokat:

— A kolhozparasztok jövedelme szüntelenül növekedni fog. i954-ben 3 200 060 rubelt űzettünk ki a munkaegységek fejeben most pedig a kuizeteU összeg elerl a 12 mi.liót. Eszerint tehát havonta 1 millió ruaelt fizetünk ki.

— Pontosan meg kell határozni, hogy melyik brigád milyen napon kapja a fizetést — javasolja Novikov kőműves.

NYIKITA ALEKSZEJEVICS egy kis gondolkodás után megkérdezi:

— Nem lehetne a pénzt átutalni a takarékpénztárban megnyitott egyéni számlára?

üsz szakálla öreg paraszt áll fel nagy körülményességgel és megkérdezi;

— Magyarázza meg nekünk, Alekszejevics, hogyan fogják elosztani a gabonát, a , tejet, a húst, a zöldségfélét.

A teremben dermedt lesz a csend. Látszik, hogy ez a kérdés mindnyájukat aggasztja. — Hiszen eddig a kolhozparasztok mindezt a munkaegységek fejében kapták.

— Tanácskozzuk meg ezt a kérdést — válaszolta a főkönyvelő. — A vezetőségnek az a szándéka, hogy minden rubelnyi keresetre 200 gramm gabonát ad el a kolhozparasztoknak. Mondják, nem igazságtalan ez? A gépkezelő, a fejőnő kétszer- annyit keres, mint egy egyszerű koihozparaszt. Tehát ők több gabonát vásárolhatnak? Nem, elvtársak, a vezetőség azzal is számolt. Minden személyre számítva évente legfeljebb 3 mázsa gabonát fog eladni.

— Helyes! — hangzik mindenfelől — ennyi elegendő.

A szakállas öreg nem nyugszik:

— Mi lesz a tejjel?

— Jelenleg napi 800 gramm tejet adunk el családtagonként. Igaz, hogy kevés az elosztó hely, de majd segítünk rajta. Ügy gondolom, rövidesen házhoz szállítjuk a tejet.

— Hát a káposztával, a diny- nyével mi lesz? — érdeklődik az öreg.

— Zöldségből csaladonkint 1—1 mázsát adunk el.

az Öreg elégedetten

LEÜL. A hátsó sorokűól női kéz nyúlik a magasba.

— Beszeljen róla ívszlcteseb- ben, hogyan javadalmazzák most a munkát?

— Van egy tarifa. Hát kategória szerepel benne. Mennél magasabb a kategória, annál nagyobb a fizetés.

Az ásást például a legmagasabb kategóriába soroltuk. A hetedik kategória szerint javadalmazzuk a szakemberek, az ácsok, a kőművesek munkáját is. A gépkezelőle ugyanannyit kapnak, amennyit a gépállomáson fizettek nekik.

— Hát a takarmány előkészítéséért mennyi jár?

— A silótakarmány árkolása a hatodik kategóriába tartozik. A takarítónő és a küldönc munkáját az első kategória szerint javadalmazzuk.

—- Hogyan fizetik a kőihez vezető apparátusát?

— A termékek mennyiségétől és minőségétől függően.

Űjabb kérdés:

— 3 mi lesz a pótjuttatással?

— A FÖTJUTTATÁS egyelőre az állattenyésztésben, a cukorrépa és a hibrid-kukorica termesztésben megmarad. Igaz, elvtársak, egy fontos dologról megfeledkeztem. Mi most húsz százalékkal kevesebbet fizetünk ki, mint amennyi járna, ezt a ki nem fizetett összeget a kolhoz-parasztok az év végén a pénzügyi terv teljesítésétől függően megkapják.-— S mi lesz, ha túlteljesítjük a tervet?

— A pénzügyi tervet meghaladó összegek 40 százalékát felosztjuk. ,

A beszélgetés véget ért, de az emberek még nem szélednek szét. Csoportokba verődve még sokáig vitatják az új rendszert. Arról folyik a szó, hogy ez fegyelemre neveli a kolhoztagokat. Azt is megemlítik, 1»ogy most már nincs szükség rá, hogy a bazárba vigyék a termékfeleslegüket s ezzel elvonják az embert, a gépkocsit, meg a lovat a munkától. \

Megyeesed isméi gazdagabb lati

í (Tudósítónktól)

A közelmúlt napokban új iskolát adtak at Nagyecseden. Az , állami beruházásból felépített emeletes iskola atartőünnspÉlyét Su- í ba Ferenc községi párttitkár nyitotta meg, majd Csorba Éva elv- | társnő, a megyei tanács kikülkotte mondott beszédet és adta at az iskola kulcsát Lcngera János igazgatónak. Longera János válaszbeszédében megjegyezte: a legutóbbi tanács választáson elhangzott, hogy iskola kellene Nagyecsednek, és íme. az iskcia már áll. Ez pedig a tervek valóraválásának újabb bizonyítéka.

Az ünnepség után vacsorán majd táncmulatságon váltok részt a község lakosai, A napi program e részében a Szülői Munka- közösség tagjai — Bakos Kálmánná, Nviri Lajosné, Nagy Lajcsné, Tóth. Sándorné, Vakarcs Janosné, Szántó Gyuláné és Izsó Feronc- I né fáradoztak dicséretesen.

Ködimádók

— Ó, jöjj el köd! Xagyon várunk! Ne késlekedj! — így fohászkodnak sóvá- reove. napjaink . köl- imádoi ’. Ezrek e bőt tízezrekre rúg a számuk széles e hazában. Megyénkben körülbelül ezerkétszá- zan lehelnek. Futtában ködimádó szektának tekintenénk népes családjukat. Ámbár valójában nagyon is földi jellegű khánalomból fakad ködimádatuk. Következésképp nem is ködimádó!:, hanem közönséges vadászok. A köd pedig arra jó, hogy megzavarja a vadlibákat és valósággal karjaiba hajtsa az égi tájak vándorait.

Csak jönne már a köd! így epekedik korareggel ágyból kikelve a vadászember. Este meg, nap- szállatkor, meghat- ránkezva hordozza végig tekintetét a Göncölszekéren, megannyi csillagképen. Sajnos, látni őket, tehát nem akar előjönni (I köd. Kicsit furcsa kívánság az övék. A közönséges halandó fél a ködtől. mint az ördög a tömjénfüsttől. A gépkocsik,

repülőgépe!:, a tenger vízét szelő hajók félőn siklanak tova, ki tudja mikor csinál bajt a köd. Es a vadászok akkor érzik úgy, eljött az ó napjuk, siethetnek a paradicsomba. Derék szabolcsi vadászaink sem röstellkednek ilyenkor. A közeli Hortobágy ködfelhöi- be burkolózva várnak néma lesben. De sok vadliba szomorú tragédiája fűződik a tavak, rónák világához. Mióta ember él e tájon, nincs nyugta itt a vadlibának. Kedvenc vadászterülete volt ez Hcrrthy Miklósnak, Magyar- ország egykor hírhedt kormányzajának. A Hortobágy valósággal vonzotta magához a sok gazdag vadászt. Egy-egy ködös reggel, vagy napszállatkor csille számra gurították a lőtt libákat. Pusztult is a vadállomány, a nehéz testű, lomha repiilésü tőkés récét majdnem teljesen kipusztították a múltban. Ma féltett vad a tőkés réce, a mai vadász fél-Magyaror- szágért. nem sütné rá a puskáját. Van elegendő vetési lúd, kis lilik, nagy lilik,.,

Csak itt lenne már a köd! Mert a. köd- várás valami kegyetlen dolog. Valóságos testi-lelki félszoba- dultság, mikor végre fehér gomolyog burkolja be a vadászt, Ekkor már a többit csak bízzuk a vadászokra. Jönnek, azaz „húznak" a libák, reggel a vízről a vetésre, napszállatkor a vetésről a vízre. Gyötrő szomjúságukat a fegyverek dörgése űzi el. Itt van- nak a vadászok! A megbolygatott libák céltalanul kér ivóénak a mindent e,fedő ködben. Nem tudnak tájékozódni. Egji- egy húzással harminc-negyven—Híven liba bukik a vadászok karjaiba. Nem ritka vadász, aki százat is leterit belőlük, És otthon a szabolcsi orvos, a ter- melőszövetkereii tag, az egyéni gazdálkodó, a. munkás, és minden rendű és rangú ember tányérjából íny- csiklandozva terjeng a finom szalonnával tűzdelt vadlúd illata.

Csak legyen már köd!

(P. G.)

A régi rend urai azzal dicsekedtek, hogy őseik már urak voltak s egykor Árpád honfog-” lalóival léptek az ország földiére. Mint hódítók. A hajdani cselédek viszont arról beszélhettek, hogy sokezer ősön keresztül sújtotta őket a szenvedés. a nyomor, a megaláztatás. Török rabság, német i'abság és űri rábiga. Három levelet sorakoztatunk fel az alábbiakban. Az egyik korabeli levél 1661 december 28-án kelt s benne a „szegény matolcsi emberek’’ a törökök kegyetlenségeiről panaszkodnak a földes- úrnak. A második levélben a tiszabezdédi szegénység sorolja fel, hogy a németek mit és mennyit raboltak el tőlük. Ezt a levelet 1686 május 9-én írták.

Aztán ugorjunk három évszázadot. A következő levél kelte 1937, Bodó Jánosné büd- szentmihá'yi lakos írta Horthy feleségéhez.

Ha az olvasó sorra veszi ezt a három levelet és figyelmesen elolvassa, bizonyara megdöbbenti a hasonlatosság.

íme a három írás.

„Isteniül' minden idves- «éges jókat kívánunk Urasá- godra terjedni és az reánk következő új esztendőnek nrnden részit békességessé ;tegye Isten Őfelsége Uraságcdnak.

Mi matolcsi bírák és polgárok közönségesen faluval kelleték Uraságoda* megtalálnak, bízván az Uraságod jé akaraiy- tyához. Ez mostani félelmes háború-időben nem tudunk

VÁDIRA T!

I dxoenírivxlágr bűnei Sxabolcs-Sxatmárbnn

ÍRTA: SOLTÉSZ ISTVÁN

V. Török rabság, német rabsájr, úri rabság.

Uram mit tenni, az vétőnket, éietinket szomjúhozó pogányok fegj’verkeznck ellenönk. Az óráját sem tudjuk, feleségeinkkel, gyermekeinkkel felkőtöz- nek (felköltenelc — szerk.) és elrabolnak bennünket, örökké való, holtig való keserűségre jutunk. Mivel mcst az vizeken is mindenütt által jöhetnek, igen fenyegetnek bennönket...

Matclcs, 28, dec. 1661.

mi szegény matolcsi emberek”.

A második:

„Hogy Isten Nagyságtokat, Kigyelmeteket éltesse, kívánjuk szívünk szerént.

Az, melyet már sok ízben megírtunk, rajtunk adónkon felül vött kegyetlenségeket a német vitézeknek — mostann is s’ralmasan jelenthetjük — rajtunk sok húzást-vonást, mert hat hóra befizettünk, most immár hetedik hclnapra is 22 köböl és 2 véka gabonát... két köböl tiszta búzát elvittenek, az amelyet vött volt 10 forintom... házát is fel-fej verték, két szalonnáját elvitíe- nak, az amelyet 12 forinton el nem adott volna, vittenek el 12

tyúkját, amelynek is az árát meg nem adták, három forintot megért volna, hajtottanak el nyolc ökröt, amelynek az kettei 24 forintban, az kette! pedig 23 forintban becslöitünk meg. Az falu csordáját templomunk kerítésében behajtották és pénzen, negyedíél forinton váltottuk meg. Kalyibáinkat felverték és holmi egyet-más- kúnkat, azt, kit szerettenek, elvittenek. .. Vittenek ki a templomidul 2 köböl gabonát... Vöt- tenek 4 szekér szénát rajtunk, az mellyel nem tartoztunk volna, mely széna is megért volna 3 forintokat.

mi, szegény bezdédi

/ lakosok

Datum: Bezdéd, in anno

1686 die 9 Maji’

A harmadik:

„öföméltóságú Kegyelmes Asszonyom!

Kegyeskedjék figyelembe vennj ez én keserves panaszaimat. Én egy nagyon sorsüldözött, sokat szenvedő, nélkülöző nyolc tagú család anyja vagyok. kiknek nincs annyi helyünk, hol a fejünket lehajtjuk, sem lakásunk, sem semmi ennivalónk, óriási, amit éhezünk a gyermekeimmel. A múlt évben szolgált a férjem, de olyan szörnyű rossz helyen, hogy alig tudtuk kitölteni az évet, nem akarta soha a bért kiadni, kénytelenek voltunk otthagyni, mindég törvénykez- ni kellett vele és mégis egy mázsa búzát elhúzott tőlünk és most jött ránk a legrosszabb, lakást nem kapunk, mert negyedévre le kell fizetni a ház- bért. De erre tehetetlenek vagyunk, mert nincs munka, nem tud dolgozni a férjem, bármennyire akarna is. Még az a betevő harapás sincs meg, napokig nem eszünk. A gyermekeimmel már olyan elviselhetetlen a helyzetünk, hogy fogalom sincs hozzá. Kérelmeztük már gyermekeink részére a szegénykonyhát, de olyan soka szavazzák meg. beletelik hárem-négy hét és ma>- nem bírunk tárni. Már végkimerülésig vagyunk. Már ágybadön- tött a helyzetem. Mit tegyek? öngyilkos legyek? Én megszabadulnék nyomorult életemtől, de hátrahagynék hat szép gyermekemet. Akkor m.ilyen sors

vár azokra. Tehát elűzöm rossz gondolataimat és bízok a jó Istenben és nagy alázattal könyörgöm az öfőmcltősága Kegyelmes Asszonynak valami segedelemért, hisz a jószívű adakozót megáldja az Isten.

Esedezve kérem, Bodó Jánosné büdszentmihályi lakó«.’*

Ez utóbbi levélhez még eg* környezettanulmány is hozzátartozik, amely többek /között megállapítja: ,,... a legidősebb

gyermek 14 éves és legkisebb

4. A családból senki sem dolgozik és a családfő évi keresete 180 pengőt tesz lei. Teljesen vagyontalanok, a férfi szemének gyengesége miatt eséplésí munkát nem vállalhat, semmiféle élelmiszerkészletük nincs, semmiféle segélyben nem részesültek, majdnem ruhátlanok. A kis lyukért, amiben laknak 52 napot dolgoznak egy évben. ..”

A kormányzón« a levelei visszaküldte a szabolcsi főispánnak, aki rá írta: „Tudomásul vettem” s a többi sokszáz hasonló levéllel irattárba tetette.

Semmi eredménye nem lett a levélnek, mint ahogy a két elsőnek sem. Hacsak az néni, hogy a kései nemzedékek, akik: nem ismerik az ípséget, okuljanak belőlük.

i