Kelet-Magyarország, 1959. október (16. évfolyam, 233-259. szám)

1959-10-09 / 240. szám

A várható eredmény bizonytalanabb, mint bármikor Megkezdődtek az angol választások A l jabh réssietek as iraki miniszterelnök ellen elkövetett merényletről viszont a munkáspárt győz símé- tartják valószínűnek. A jóslást több ismeretlen tényező nehezít meg. A szavazás előtti napokban — amikor általában tisztázódnak a frontok — a számítások míg bizonytalanabbá váltak: meglepő módon a köz vélemény kutatási adatok szerint megnövekedőt azoknak a szavazóknak a száma, akik nem tudják, melyik pártra adják le voxsukat. Bizony tala/ir ná teszi a jóslást az a 200 liberá­lis jelölt is, aki sok választók=- rületben a két nagy • párt rová­sára szavazatokat szerez. A Reuter jelentése szerint Macmillan és Gaitskell egyaránt bízik benne, hogy párt. a győzni fog. Bagdad, (MTI): Mmt már jelen­tettük, Abdel Karim Kasszem iraki miniszterelnök ellen szer­dán Bagdadban merény.etet kö. vettek el. A gépkocsija elé dobott két kézigránát és az autó utasaira leadott géppisztoly-sortűz Kasszem tábornokot csak karján sebesí- tette meg,, de a kíséretéhez tar­tozó tisztek közül kettőt megö t, sőt — Kairóba érkezett Reuter- jelentés szerint — a gépkocsive­zető is életét vesztette. Ahmed Szaleh El Atdf vezér­őrnagy, iraki katonai főkormányzó szerdán este hivatalos közlemény­ben jelentette be, hogy a minisz­terelnök állapota „semmiféle ag­godalomra nem ad okot”. Mint a Reuter-iroda jelenti, a gyülekezési, és kimenőtilalom el­rendelése óta Bagdad utcáin pán­célkocsis katonai a'akulatok cir­kálnak. Csütörtökön reggel érkezett je- lentések szerint a merénylőt még nem sikerült elfogni. A Rsuter-iroda közli, hogy a népi ellenállási erők parancsnoka elítélte a merényletet és támoga­tásáról biztosította a miniszterel­nököt. C&eL&zlwÁU msmUa Világszerte nagy érdek­lődéssel kísérték a brnói gép­fesztivált, a vásárral egybekö­tött gépipari kiállítást. Nem is csoda, hiszen az éter hullámain, a napilapok hasábjain meghök­kentő méretekről tájékoztatták az embereket. Képzelhetik, mi­lyen szorongással vártuk Brnó- ba érkezésünk másnapját, amikor zsebünkben a „vásári belépővel” odaállhattunk a fő­kapu. előtti hosszú sorba. Nem vagyok gépipari szak­szalagról, vásznakon pereg a történet, hanem maga is szerep­lője. Több gépből több vászon­ra vetíteni — ez v lényege, de az élményt nem lehet ilyen szürkén megfogalmazni. Látni kell! iNem szándékom felsorol­ni a kiállított gépek katalógu­sát. Csodálkoztam a szovjetek 13 tonnás szerszámgépénél, a kínaiak finom precíziós műsze­részpadjainál, a lengyelek építő­ipari újdonságainál, a franciák Gondolhatnak sokan, hogy elfogult vagyok, és azért halmozom a dícáférő és cso­dálkozó szavakat. Korántsem. Ha figyelembe veszik, hogy a mi, mezőgazdasági kiállításra használt területünk törpének tűnik a brnói mellett, akkor elűzik a feltételezést. Egyébként is: csak természetes, hogy erre a .,nagy találkozóra”, ahol Ke­let és Nyugat valamennyi fi­gyelemreméltó állama megje­lent, — az exportvállalatok és a magáncégek termelvényeik színejavát hozták el. Nos, hogy a oeKés ceiokat szolgáló terme­lés területén, különböző társa­dalmi rendszerben dolgozók között nem volt valamiféle „hidegháború", azt bizonyítja a csehszlovákok meleg fogadá­sa és nem utolsósorban a mil­liókra rúgó üzletkötés-sorozat. Nyíregyházán hamarosan megrendezik a szokásos Őszi Vásárt. Talán nem tartják fe­leslegesnek az illetékesek, ha — bár szó sem lehet utánzás­ról — meg jegyzek néhány Brnóbol hozott hasznos dolgot. Mindenekelőtt: bizonyára a rendezők dicséretére válna, ha a megyeszékhely — csakúgy mint Brnó — a vásár idején kifejezné a nem mindennapi eseményt. Ezt az úttestek felet­ti transzparensekkel, a kiraka­tokra, a falakra felrakott pa­pír-emblémákkal, hasznos .tud­nivaló” fűzette) érhs*''- ■>!. A A polvekrán jut előbb eszembe. A „polyekrán” nonr stop előadás a legutóbbi világ­A csehszlovák ík turbinája. ember, amit e nagyszerű alka­lomkor láttam, azt az átlag lá­togató élményeiből gyűjtöm most egybe. Festői környezetben ala­kították ki csehszlovák bará­taink a kiállítás környékét. A háttérben felhőket súroló hegy­vonulat emelkedett a mamut­pavilonok fölé, s a magasból szemlélőnek úgy tűnt: egy egész völgyet elfoglal a gépparádé. A több, mint félmillió négyzetmé­ternyi területen 65 ezer fedett, és 60 ezer négyzetméternyi sza­bad rész szolgált a gépek elhe­lyezésére. Másutt tetszetős mi­niatűr-tavak, sétányok, százezer virágpalántából pompázó par­kok tették széppé a környéket. N No, de Önöket minden bi­zonnyal a „vájárfia” érdekír, hoztam-e tarisznyányi emléket, sok-sok újdonságot? új Florida személykocsijánál és mikrobüszánfi. Mindennél mé­gis jobban meglepett a nem mindennapi méret. A mostani vásárra újabb pavilonokkal bő­vült az állandó kiállítási terü­let, s többek között olyannal is, őrhelynek alapterülete 18 ezer „Szobarészlet” — a központi pavilonból. kiállítás során a csehszlovákok egyik legnagyobb szenzációja volt Brüsszelben. Mi is ez a furcsa nevű „csodabogár?” Rö­viden: a szélesvásznú mozi mo­dern változata. Mindjárt a fő­bejárat szomszédságában, a háromszárnyú „A” pavilon dísz- csarnokánál helyezték el a nagy népszerűségnek örvendő modern mozit. Képzeljék: az ember bemegy a moziba, s mégis úgy tűnik, hogy ott nem négyzetméter. Ezekben a kör és ellipszis alakú pavilonokban a látogatók ezrei sürögtek egészen a záróráig, sok csodálója akadt a csehszlovák különlegességek­nek, annak, hogy a monumentá­lis pavilonok üvegtetejét külön­leges módszerrel megépített csőszerkezet tartotta. (Egy he­gesztés nem volt rajtuk, kap­csolással oldották meg az egé­szet.) brnói vásáron nem lehetett eltévedni, vagy órákig keresni valamelyik kiállítót — karsza­lagos rendezők adtak tanácso­kat. — Nem lehetne ezt Nyír­egyházán is? — Vagy: cukrá­szati és frissensült olcsóbb ételeket guruló konyhákban árusították. — Kis fáradsággal nálunk is megvalósítható ez. Csak akarni kell! Angyal Sándor London, (MTI): A nyugati hír- ügynökségek jelentései szerinl Angliában magyar idő szerinl tegnap reggel 8 órakor megnyi­tották a választási helyiségeké' megkezdődött a szavazás. 35 mil­lió választópolgár dönti el, hog> melyik párt alakítsa meg az ú; kermányt. A 630 alsóházi mandátuméri 1536 képviselőjelölt verseng. Csak a két nagy párt — a konzervatív és a Labour — indít jelöltet va­lamennyi választókerületben. A liberálisok 3 választókerületek eavharmadá^an ’-intetik fel ie- löltjeinket, (217jelölt), ezenkívül 18 korrnuin'ste. 12 ír. 20 walesi és 5 skót jelölt indul, a képviselőket egyszerű többség alapján választ­ják meg. A választási helyiségek magyar idő szerint este 22 óráig voltak nyitva. A városokban a leadott szavazatokat (körülbelül 330 vá­lasztókerületben) azonnal a zárás után megszámlálják. A vidék, körzetekben a szavazatok össze- számlólása csi-k. pénteken reggel kezdődik meg. A választások nem hivatalos végeredménye pén­tek délutánra várható. A választások eredménye bi­zonytalanabb, mint bármikor. A megfigyelők egy része szoros kon- zervat’v gyöze'met vár, másek f Az EASZ közgyűlés ina reggel első napi* _ rendi pontként megkezdi az általános és tel­jes leszerelés szovjet javaslatának vitáját pi rendre. A közgyűlés pénteken délelőtt megkezdi a szovjet ja­vaslat vitáját. A politikai bizottság elhatároz­ta továbbá, hogy a szovjet ja­vaslat után a főbizottság benyúj­tott többi leszerelési javaslata ke­rül megvitatásra. Megtárgyalá­suk sorrendjéről a leszerelés egész kérdésének megvitatása után döntenek. New York. (MTI): Mint a Reu­ter és az AP jelenti, az ENSZ közgyűlés politikai bizottsága csütörtökön ülést tartott a 14. ülésszak napirendjének összeál­lítására. A politikai bizottság elnökének, Franz Matsch osztrák küldöttnek javaslatára a bizottság vita nél­kül a Szovjetunió kormányának általános és teljes leszerelési ja­vaslatát tűzte első pontként na­A rakéta elhagyta a Hold vonzási körét Földtől legmesszebb eső pontja felé. Sebessége szakadatlanul csökken, csütörtökön 18.00 óra­kor másodpercenként fél kilo­méter volt. A továbbiakban a bolygóközi állomás olyan síkban kering, amely majdnem merőleges a Hold pályasíkjára. A Föld kö­rül elnyújtott elipszis pályán kö­rülbelül tizenöt nap alatt teszi meg útját. E pálya apogeuma (legnagyobb földtávolsága) 470.000 kilométer, perigeuma (földközel­sége) 40.000 kilométer lesz. A szerdán leadott jelzések fel­dolgozásakor beigazolódott, hogy a bolygóközi állomás hőszabályo­zó, áramellátó és tudományos berendezése kifogástalanul mű­ködik. A rakéta legközelebb pénteken 15 órától 16 óráig su­gározza jelzéseit. Moszkva. (TASZSZ): Az önmű­ködő bolygóközi állomás pon­tosan a megadott röppályán folytatja útját. Csütörtökön ma­gyar idő szerint 18.00 órakor a Kígyótartó csillagképben tartóz­kodott. (Rektaszcenzió 16 óra 39 perc, deklináció mínusz 6 fok 48 perc.) Az állomás ekkor 448.000 kilo­méterre volt a Földtói és 235.000 kilométerre a Holdtól, amely másodpercenként egy kilométeres 1 átlagos sebességgel kering a Föld körül. A Hold ebben az ; időpontban már a. Nyilas csillag­képben volt. (Rektaszcenzió 18 1 óra 43 perc, deklináció mínusz 1 17 fok 48 perc). Az önműködő : bolygóközi állomás a Hold megkerülése közben elhagy- 1 ta a Hold vonzási körét és to- ] vább halad röppályájának a j Súlyos természeti katasztrófa ujjat-BensjráJ iában Kalkutta. (ADN): Nyugat Ben- gáliában mintegy 300.000 embert vágott el a külvilágtól a súlyos árvízkatasztrófa. A tartós mon­szun-esőzések nyomán hatalmas területeket öntött el az ár. E 1 ig száz ember holttestét találták meg. Kereken 600.000 ember ott­hona pusztult el. Az ár összesen négymillió hektár területet — ebből 500.000 hektár rizsföldet öntött el. A külvilágtól elvágott embe­reket csak mentőcsónakok, vagy ejtőernyők útján lehet segélyez­ni. Nyugat-Bengáliában körülbe­lül ötven év óta nem volt ilyen súlyos árvíz-katasztrófa. Halálos gyermekjáték zet okozott. A tűz három csa­lád portájára ^terjedt át. A tűz következtében * leégett különböző gazdasági épület, valamint me­zőgazdasági termények. A tűz továbbterjedését csak nagy erő­feszítésekkel' sikerült meg­akadályozni. Uldeoebb less Várható időjárás péntek estig: lélen is több felhő. Eiénnebb szói. \z éjszakai ,ehülés főképp a aéi- lyugati megyékben gyengül. /árható legmagasabb nappali hő- nérséklet pénteken nyugaton 2—15, keleten S—12 Lk között. Távolabbi kilátások: a hömér- éklet csökken, újból lesznek haj­iak fagyok. Karádi Imréné, kiskunfélegy­házi lakos a szalmazsákból ki­szedte a szalmát és a lakásban hagyta. Kiment friss szalmáért és pár perces távolléte alatt négyéves Imre nevű gyermeke a fogason lévő ruhája zsebéből ki­vette a gyufát és meggyújtotta a laza állapotban lévő szalmát. Mire Karádiné visszaérkezett, a szalma lángba borult. A tűz kö­vetkeztében a négyéves Imre, a két és féléves János, a másfél­éves Ferenc és az öthetcs Ju­lianna harmadfokú égési sebe- 1 két szenvedett. A mentés köz­ben Karádiné másodfokú égési sebeibe belehalt. A kiskunfélegyházi szerencsét­lenséggel egyidőben Kulcsár • István petőmihályfai lakos öt­éves gyermeke a pajtában gyű- 1 fával játszott. Játék közben tű- 1 r* a

Next

/
Oldalképek
Tartalom