Kelet-Magyarország, 1959. augusztus (16. évfolyam, 184-207. szám)
1959-08-11 / 192. szám
Vffc i proletárjai,egyesülj et v&t Készül a radiator TETTEKKEL A költő tettekre kérte népét, amikor így szólította fel: „Ékesebb a tett a szónál...” Akkor megújhodásra, a szabadság zászlójának megragadására buzdított. Százezrek álltak Petőfi mellé is 48-ban, követték őt a nemzet sorsának könnyítéséért végzett fáradozásaiban. Eldugott falvak parasztjainak szívében gyújtott lángot. Földművelők fogtak kaszát, munkások ragadtak fegyvert e gondolat jegyében. Ma, amikor felszabadult népünk a jólétért, a további sikerekért küzd, emlékezzünk erre: „Ékesebb a tett a szónál”. így ég izzóbb lánggal a munka tüze a gyárakban, a földeken. Fegyver helyett szerszámokat forgatunk, terveket alkotunk, váltunk valóra. Eltűnnek már az omladozó cselédlakások, helyüket egészséges épületek váltották fel. Sokasodnak az üzemek, gyárak, szövetkezetek számai, rádiót hallgat, motort vásárol a régi zsellér. Akkor és most is egy egész nemzetet buzdított a költő. Most a népfrontban ölt testet a hazájáért, népéért áldozatrakész seregele szervezője. Hívei hallatják szavukat a magyar falvak arculatának újjávarázsolásáért, a kishítűek, kételkedők szívében új reményt fakasztanak. Mátészalkáról új dal szállt szerte a megyébe: kistáblákon serénykedő dolgozók termeljünk többet! Eljutott szavuk az ömbölyiekhez, s hogy tett legyen a szóból, látogatóba mentek a Nyírségi Homokkísérleti Intézet megtekintésére. Tanulni kívánnak. Öpályiban a híres borzderés teheneket csodálták, Nyírbátorban soha nem látott új gépekkel ismerkedtek meg, Mátészalkáról Nagykállóba utaztak egyszerű kapát, kaszát forgató emberek, hogy tanúi legyenek vendéglátó községük népe szorgalmának, igyekvé- sének, eredményeinek. S ami jó, amiből tanulni lehet, amely előbbre viheti szülőföldjük boldogulását, magukkal vitték! S amikor a párt szavára tettekre kérik az egyéni földművelőket, a népfront hívei, az okos szóra is gondolunk. Kell a jó, okos szó. a megfontolt beszéd. Várják, szívesen fogadják jótanácsaikat a falvak lakói. Holnap tett lesz a mai, tegnapi okos tanácskozásokból, csoportos összejövetelekből, személyes beszélgetésekből. Helyes tett' volt az is, mikor a vásárosnaményi járási népfront-bizottság Tiszaszalkán tanácskozott, hogy ismerkedjenek egy új, szocialista község életével, megoldásra váró kérdéseivel. Helyes tett az is, amikor termelőszövetkezeti alapszabályt ismertetnek, könyvelőkkel hitel- és pénzgazdálkodási kérdésekről vitatkoznak, tapasztalatcserére utaznak állami gazdaságokba, termelőszövetkezetekbe. Vitathatatlan: népfront-bizottságaink egyik legfontosabb feladata a dolgozó parasztságnak többet és jobbat adó szocialista mezőgazdaság megteremtésére irányuló munka elősegítése. Elválaszthatatlan és fontos része ennek a felnőttek és a fiatalok nevelése. Különösen ez utóbbiakért erezzenek nagyobb felelősséget a népfront-bizottságok tagjai. A párt célkitűzései szerint munkálkodjanak majd azért, hogy a kétéves továbbképző iskolák minél több községben megalakuljanak. S így világosítva a fejeket tágabb horizontú legyen a paraszti szemlélet. Serkentsék, támogassák a fiatalokat. Elégítsék ki tudásszomj úkat, hogy növekvő tudásuk révén gazdagabban teremjenek a szántóföldek, könnyebbüljön az embert gyötrő munka. Iskolák, kultúrhá- zak, útak és más községfejlesztési létesítmények hirdessék a népfront munkáját, serénykedését. Jussanak el minden családhoz, dolgozóhoz. Kérjenek tettekre mindenkit, aki szereti népét, s felelősséget érez községe fejlődése iránt. Legyen példa a fehérgyarmatiak tette, ahol a tanács és a népfront-bizottság közös erőfeszítést tesznek a beregi táj megváltoztatásáért, a múlt átkos örökségének megszüntetéséért. Merítsenek erőt Beregsurány termelőszövetkezeti község népfront-bizottságától, s készítsenek távlati tervet, végezzenek minél több társadalmi munkát községük érdekében. S hogy eljusson a szó, hogy épületek nőjenek magasba, hogy minél több gyermek és felnőtt hajoljon a könyv fölé; erősítsék a béke bástyáját! Voltak, s vannak hasznos előadások, véleményt általánosító összejövetelek, látogatások. A népfront fáradhatatlan hívei azonban, ne csak hirdessék, a meggyőzés fontosságát, hanem tettekkel bizonyítsák, a szavak igazságát. S ha ez így lesz, akkor valóra válik a mátészalkaiak 5,7 százalékos termés növelésre tett vállalása, a táblás művelés, az iskolák, a villanyhálózat bővítésére vonatkozó tervük is. Petőfi 1848-ban azokhoz szólt, akiktől a legtöbbet remélt: a nemzetért áldozatkész hazafiakhoz. Ezt teszik a népfront hívei is, amikor a párt célkitűzéseinek megvalósításáért indulnak munkába. Őket a kommunistáknak egy percre sem szabad mellőzniük. A népfront-bizottságokban tevékenykedő kommunisták legyenek az első szószólói az összefogásnak, az előrehaladásért végzett munkának. Lelkesítsék saját példájukkal az embereket, mert csak így érik meg a gyümölcs. Lesz virágzó a falu és boldog a nép. h Ismét felkerül az élüzem- csillag a nyíregyházi I. számú Postahivatalra Pénteken este rendkívüli termelési értekezletet tartott a nyíregyházi I. számú Postahivatal a Szabolcs utcai kultúrotthonban. Százhetven pestás dolgozó részére rég várt jó hirt jelentett be Nagy Domokos elvtárs, a hivatal vezetője. 1959 első félévében a hivatal dolgozói nagyon szorgalmasak voltak, teljesítették az élüzem szinteket. A szép eredmények elérésében kitűntek azok a brigádok, melyek a „Szocialista Munkabrigád” címért versenyeznek. A posta debreceni igazgatósága részéről is sok segítséget kaptak, melyek hozzájárultak a sikerekhez. Az igazgatóság területén egyedül a nyíregyházi I. számú Postahivatal nyerte cl az élüzem címet. Immár ötödször kerül fel az élüzem-csillag a hivatal épületének homlokzatára. A budapesti Fémszerelvényárugyár kisvárdai I. számú gyáregységében ebben az évben kezdtek meg a radiátorok gyártását. Az év végéig harmincezer négyzetméternyit gyári tanak belőle a gyár dolgozói. összeszerelés előtt nyomáspróbával ellenőrzik a. fűtőtest-elemeket. (Hammel József felvétele.) Mit láthatunk megyénkből a Mezőgazdasági Kiállításon? mot adjanak megyénk mezőgazdasági fejlődéséről. Felviszik a kiállításra legjobb tenyészállataikat, jó eredményeket mutató gabona és kapásnövényeiket, valamint a gyümölcstermelés kiváló eredményeit, A kiállítás állattenyésztési bemutatóin megyénk szarvasmarhával, baromfival és a juhászattal szerepel. A csarodai Vörös Csillag borzderes bikákat és borzderes magyartarka keresztezésű üszőket, az ópályi technikumi tangazdaság szintén borzderes bikákat és üszőket mutat majd be. Bodnár András vencsellői termelő tehénnel, Pellei Sándor dombrádi,' Demény Sándor és Katona Pál kocsordi gazda egy- egy bikával megy a kiállításra. A baromfitenyésztők közül a tiszadobi Táncsics és a nyíregyházi Ságvári TSZ kakassal, mércékkel, a nagy halászi Petőfi, a tiszateleki Vörös Október, a ti- szateleki Béke kacsákkal, a két utóbbi még libákkal és a géber- jéni Győzelem szintén libákkal mutatkozik be a kiállításon. A juhtenyésztés eredményeiről ad bemutatót a tiszavasvári Munka TSZ és az ópályi tangazdaság magyar fésűs anyajuhokkal, a nagydobosi Petőfi kosokkal és a nagykállói gazdaság magyar fésűs és Ille de France keresztezésű anyajuhokkal. Öt nap mindössze, — de ezrek és ezrek gyönyörködhettek a rövid idő alatt a Kárpátontú- li Terület 75 tagú állami érdemes népiegyüttesének fellépéseiben. Mindenütt teltházak, nagy érdeklődés -fogadta az együttest, mert a hír szárnyakon jár, agy futott szét a megyében: ritka szép élményt nyújt és maradandó emléket az ukrán népiegyüttes. Ha összefoglalhatnánk az öt napot, röviden így fejezhetnénk ki. öt fellépés, öt fergeteges siker. És közben barátkozás, beszélgetés egyszerű dolgozó parasztokkal, s üzemlátogatások alkalmával eszmecsere a munkásokkal. De nem lehet ennyiben összefoglalni. Művészetükkel igen megkapó példáját nyújtották annak, hogy az egyszerű népi elemekből magas színvonalú kórusdalokat és táncokat lehet teremteni. Szerény, öntudatos viselkedésükkel felhívták a figyelmet arra, miként emelik ezek a tulajdonságok az együttes értékét, s hogyan jelentkezik ez a színpadon összhangzatban, Ma utazik el az ukrán népiegyüttes fegyelemben. Bizonyos, hogy kórusaink sokat tanultak és jegyeztek meg egy egy előadás módszeréből, s a táncosok sem vitatkoznak ezentúl: naturálisán másolni kell a népitáncokat, vagy balettesíteni? A szakemberek előtt tisztázódott: sem egyik, sem másik. Valahol középen van az igazság, ott, ahol ez az együttes tart, illetve, amely felé halad öt nap mindössze, hogy itt voltak, mégis úgy érezzük, régtől itt vannak, dalaikat fütyülni tudnánk, mint a népszerű slágereket, mert valóban fülbemászónk, kedvesek, vagy igen mélyek, — de mindenképp nyomot hagynak az emberben. Ma indulnak vissza, otthonukba az együttes tagjai. Ötven férőhelyes tehénistállót építenek a nrírmihálydi íj filet Tsx-ben A nyírmihálydi Cj Élet Ter-tt melőszövetkezet tagjai, okulva áss elmúlt évi tapasztalatokból, elhatározták, hogy az elkövetkező években fokozottabb gondot fordítanak az állattenyésztésre és növelni fogják állatállományukat, Az állattenyésztésre való áttérés feltételei részben már biztosítva vannak. Gondoskodtak arról, hogy elegendő takarmány álljolt rendelkezésükre, a közeljövőben pedig mintegy 400.000 forintos költséggel egy 50 férőhelyes tehénistállót építenek. Ez jelentősen hozzá járul majd a jövedelmük emeléséhez. » Hisszük, hogy itt tartózkodás suk alkalmával átérezték azt az osztatlan, őszinte barátságot, amellyel megyénk népe fogadta őket, annak a népnek fiait, amelynek legtöbb hálával tartozik hazánk. Hisszük, hogy ennek a barátságnak olthatatlan lángját gyújtotta nagyra látogatásuk. Hisszük, hogy emlékképeik között elviszik magukkal hétköznapi dolgos életünk számtalan benyomását, szocializmus építésünk sok sok eredményének összképét. Mondják el otthon az együttes tagjai, ezt kérjük tőlük, — hogy a magyar nép teljes erővel igyekszik lépést tartani a szocialista országokkal, mert tudja, hogy csak ez az egyetlen helyes út. Búcsúzunk. Még egyszer meg* szorítjuk vendégeink kezét, megköszönve egész itteni szereplésüket, fáradozásaikat. Doszvidánva! Igen, viszontlátásra, Kedves Barátaink! Bízunk abban, hogy kapcsolataink a jövőben még szorosabbra válnak, szocializmust építő népeink és a béke javára. A pór hét múlva megnyíló Országos Mezőgazdasági Kiállításra szabolcs-szatmári termelő- szövetkezetek, állami gazdaságok és egyéni gazdák is készülődnek, hogy ott termelvényeikkel száAllattenyes«es XVI. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM ára 50 fillér 1959. AUGUSZTUS 11, KEDD