Kelet-Magyarország, 1959. július (16. évfolyam, 152-183. szám)

1959-07-08 / 158. szám

1933. JULIUS 8, SZERDA BlELETMAGFARORSíAG r Óriási futószalag Mintha óriási futószalag lenne, úgy sorakoznak a Szovjetunióból folyamatosan érkező géprakományok. Záhony vasúti csomópont forgalma sokszorosára nőtt az évek folyamán. Alighogy beér a kombájnnal rakott ko­csisor, máris újabb szerelvény tűnik fel a határ felől. Ezen traktorok sorakoznak. Közben koksz, vasérc, nyersolaj, faáru és rönkszállítmány'fut be, majd újabb áruval rakott vagonok kígyóznak. A záhonyi vasútasok jó munkáját dicséri a sokfajta áruk nagy gondot kí­vánó továbbítása. (Foto: Hammel) Tizenhatezer forinttal többet Sorra alakulnak a megye ipari és mezőgazdasági üzemeiben a szocialista inunkabrigádok, ame­lyek a pártkongresszus tisztele­tére dicséretes vállalásokat tesz- j nek. Legutóbb a nyíregyházi 53-as Autóközlekedési Vállalattól jött a hír: az üzemben két ifjú sági munkabrigád alakult. Ezel a fiatalok óéiul tűzték ki, hogj a soron következő tervidőszak­ban a kiszabott munkánál 16.141 forinttal nagyobb értéket termel­nek a népgazdaság számára. Megkezdték a nagyüzemi méhészetek kialakítását Zavartalan lesz a mézellátás másokat is hagynia kell, hogy jól dolgozhassanak. Ám az ilyen em­ber azt mondja, hogy —nem, én még tudok dolgozni. Pedig már nincs a régi erőben, és nem képes a megfelelő erőkifejtéssel dolgoz­ni. Csak mondja, de a gyakorlat­ban már nem tudja megcsinálni amit akar. nincs hozzá ereje. Ezt mindenki látja, de az ilyen em­ber nem látja magát kívülről, s az öntudat tiltakozik ellene. Ám az élet — élet, és az élet törvé­nyeit senkinek sem szabad átlép­nie. Jól ismerem az ilyen embe­rek pszichológiáját. Természete­sen nehéz elismerni, hogy már nyugdíjba kell mennie, hogy már íhazafelé megy a vásárról, es nem a vásárba tart (derültség a terem­ben, taps), mint ahogyan Kor- nyejcsuk elvtárs mondotta talá­lóan egyik darabjában. De nem használ az ügynek, ha az olyan emberek, akik a valóságban már a vásárról jönnek, azt hiszik, hogy még a vásárba mennek. Éppen ezért a párbizottságok- hak segíteniök kell a tájékozó­dásban az olyan elvtársakat, akik maguk nem tudják eldönteni, merre tartanak, a vásárba men­nek-e, vagy a vásárból jönnek. (Derültség a teremben.) Lehetőséget kell adnunk az if­júságnak, hogy többet dolgozhas­sák. De mit jelent az ifjúság a mi fogalmaink szerint? A forradalom első éveiben a 40—45 éves embe­reket öregeknek tartották, most pedig az ilyen korú emberekről azt mondják, hogy — fiatalok. Azt hiszem, hogy a mai kor szellemét nem szabad figyelmen kívül hagyni. Önök nyilván emlékez­nek, elvtársak, hogy a XXI. párt- kongresszuson is sok szó esett ezekről a kérdésekről. Bátran cs okosan kell eldönteni ezt a kér­dést. Természetesen a munkájukat értő, tapasztalt emberekről nem szabad elfeledkezni, mivel ezek nagyon hasznos emberek, akik­nek ismereteit és élettapasztala­tait teljes mértékben hasznosíta­ni lehet. Az ilyen embereket mint revizorokat, műszaki és gazdasá­gi tanácsok felügyelőit be lehet vonni a munkába. Ha helyesen járunk el ezekkel az emberekkel — és így kell megoldani a kér­dést —, akkor az ilyen elvtársak­nak mindig találhatunk megtisz­telő és hasznos munkát. Ezáltal ésszerűbben fogjuk elosztani erőinket, kádereinket, s ésszerűb­ben, a társadalom számára ha­szonnal fogjuk foglalkoztatni őket. Elvtársak! Piénumunk munká­ja nagyon magas színvonalon, a magasfokú aktivitás, a bolsevik hozzáértés légkörében folyik. Ez büszkeséget és lekesedést ébreszt az emberben. Szeretném megálla­pítani, hogy ezen a plénumon vol­tak tartalmas beszámolók és ke­vésbé tartalmas hozzászólások is. Természetesen néhány felszólaló döcögősen beszélt. Ám, mint mondják, a napnak is vannak foltjai. De minden felszólalás je­lentőségteljes volt, mert mind­egy cél felé irányult: mindent el­követni, hogy eredményesen való­ra váltsuk az SZKP XXI. kong­resszusának határozatait és meg­mutassuk az egész világnak, mire képes a munkásosztály, a dolgo­zó nép, ha kezébe vette a hatal­mat. Valóban nemcsak évről évre, de napról napra egyre vidámabb lesz az élet. Hatalmas gránit­tömböket rakunk le és ezekből építjük fel kommunista társadal­munk csodálatos épületét. Jellemző, hogy még a hozzánk érkező nagytőkések is másképpen beszélnek velünk mostanában. Nemrégiben elbeszélgettem Har- riman úrral. Megkérdeztem tőle, mi a véleménye hétéves tervünk­ről? — Szerintem önök teljesíteni fogják — válaszolt az amerikai milliomos. Amikor beszélgettünk, Harri- man a többi között megkérdezte: — Mi lesz tovább? Merre fognak fejlődni az események? —Éljünk egymás mellett, való­sítsuk meg a békés együttélést — válaszoltam. — De mit jelent ez? Javítani fogjuk az országaink kö­zötti békés kapcsolatokat, fejlesz­teni fogjuk az együttműködést a gazdasági élet, a kultúrális cse­re vonalán, egyszóval békésen fo­gunk együtt élni! Az Egyesült Államok és más tőkés országok üzletemberei, ál- lamférfiai és politikusai mind gyakrabban látogatnak el hoz­zánk: A kapitalisták most már kény télének számolni a Szovjet­unióval, mint a világbéke erős té­nyezőjével. Mindez arról tanúsko­dik, hogy elismerték erőinket, sőt nemcsak elismerték, hanem fél­nek is a fejlődő erősödő szocia­lista világtól, amely egyik, ©’özei­mét a másik után aratja.- ­A nyugati világ tényezői ma már nem tiltakoznak annak be­ismerése ellen, hogy túlszárnyal­juk őket, nem gúnyolódnak raj­tunk, mint régebben, amikor ter­veink realitásáról beszéltek. Ma már csak azzal nyugtatják, azzal vigasztalják magukat, hogy nem fogjuk őket olyan gyorsan túl­szárnyalni, mint ahogyan tervbe­vettük. Nem elméleti viták során dől­nek el az olyan kérdések hogy mikor érjük utói és szárnyaljuk túl az Egyesült Államokat az ab­szolút termelésben, mikor érjük utói és hagyjuk magunk mögött a gazdaságilag legfejlettebb tőkés országokat az egy főre eső terme­lésben. Elméletileg mindez már bebizonyosodott. E kérdések gya­korlati megoldása maga az élet, országunk fejlődése biztosítja, amely a szocialista társadalom ob­jektív törvényeinek alapján megy végbe. Kommunista pártunk a marxizmus—leninizmus ta­nításától vezéreltetve nagy győzelemhez, olyan kimagasló sikerekhez vezette a szovjet népet, amelynek eredménye­ként a Szovjetunió, az Egye­sült Államokat kivéve, min­den tőkés országot utóiért és túlszárnyalt az ipari terme­lés volumenében. Mi, akik rendíthetetlenül hívek va­gyunk ehhez a forradalmi tanításhoz, biztosak vagyunk abban, hogy holnap a világ első országa leszünk! És ezt szilárdan hisszük, mivel szi­lárdan lerakjuk a kommu­nizmus nagyszerű épületének megingathatatlan alapját. (Viharos taps.) Elvtársak! Ha megengedik, ki­fejezem szilárd meggyőződése­met, hogy pártszervezeteink min­dent el fognak követni a tömegek további mozgósítása érdekében, a XXI. pártkangresszuson kitűzött hatalmas feladatok megvalósítá­sáért harcba fogják vezetni a tö­megeket, hogy sikeresen teljesít­hessük és túlteljesíthessük a hét­éves tervet. Ez nagyszerű munka lesz államunk és az egész szo­cialista tábor megszilárdulására, a világbéke erősödése, a kommu­nizmus országunkban való felépí­tése javára. (Viharos, hosszan tar­tó taps.) Az idén megkezdődött a hazai nagyüzemi termelőszövetkezeti méhészetek kialakítása. Az első évben, az országos központ közre­működésével 35 termelőszövetke­zetben létesítettek több mint két­ezer családdal új méhészetet. Ügy tervezik, hogy a jövő évben már négyezer méhcsaládot bocsátanak a termelőszövetkezetek rendelke­zésére. Szakiskoláik fejlesztésével' meggyorsítják a szakemberképzést A korábbi és az új termelőszövet­kezeti méhészetek fejlődését mód­szeres szaktanácsadással segítik. Bár az akác virágzás az esős idő­járás következtében nem hozta meg a várt eredményt, sem a bel­földi ellátásban, sem az export­kötelezettségek teljesítésében nem lesznek zavarok. A hozomány, amit belé­pésemkor adtak velem, úgyis cse­kély volt, alig fedezte eltartásom költségeit, most legalább meghá­lálhatom rendünknek, amit értem tett. — írd alá leányom ezt a meg­hatalmazást — mondta Zita nő­vér —, melyben szent egyházunk karmelita rendjére bízod e világi javak kezelését. A mi rendünk gondoskodik rólad élted végéig. Teljesül régi vágyad, a virágok közt, a kertész nővér mellett fogsz dolgozni. Hálás szívvel tettem eleget Zita nővér kérésének, és boldog vol­tam, hogy a kertbe mehetek, 1844. április. Tegnap megbetegedtem. Ég az arcom, láz emészt. Hideg volt a templom köve, melyen órákon át térdepeltünk. Ágota ápol. Olyan jó hozzám, mint egy igazi test­vér. .. De hisz testvérem ő... Meglátogatott Gratianus atya. Jóságos hangon szólt hozzám. Vi­gasztalt, kezében tartva kezemet. Nézte, nem vagyok-e nagyon tőr­ré... ■ Ma újra itt volt Gratianus atya. Hosszasain beszélgetett velem. Meggyóntatott. Nem is merem le­írni, miket kérdezett... Borzasztó egy fiatal leánytól ilyen dolgokat kérdeni... Arcom még jobban tü­zelt. ., Nem mertem válaszolni kérdéseire. Gratianus atya fagga­tott, hogy megértem-e, amit kér­dezett: Én nem mertem megmon­Tordai Györgyi (24) UBRYK BORBÁLA története (Regény) dani neki, hogy értem... Hazud­tam, mert már idejöttöm előtt is tudtam ezeket... Ágotának el­mondtam, mit kérdezett Gratianus atya. Ágota nevetett. Azt mondta, figyeljem csak meg, hogyan ud­varol Gratianus atya Zita nővér­nek... Uram segíts! Meg azt is mondta, hogy esténként bejár Zi­ta szobájába... Nem hiszem, most először nem hiszem, amit Ágota mond. Alig merem leírni, ami ma tör­tént. Jobban éreztem magam, már nem kellett egész nap fe­küdnöm. Üjra eljött Gratianus atya... Örült, hogy jobban va­gyok, de intett, hogy még marad­jak ágyban. „Az egészsége kíván­ja, gyermekem” — mondta. El­lenkeztem, de ő átkarolt és az ágyra tett... Aztán még mást is próbált... De ezt le se tudom ír­ni. Ügy félek Gratianus atyától! Elmondtam Ágotának! Furcsa ez az Ágota. Azt mondta, hogyha Gratianus atya nem lenne ilyen pocakos, ő bizony nem bánná... Nem! Mentsen meg az Ür még a gondolattól is... Meggyógyultam! Tegnap már a kertben voltam, a virágok között. Nagyon jó volt! De mégis történi valami bor­zasztó dolog. Estefelé a fal szélén öntöztem a virágokat, amikor le­jött Gratianus atya. Ludwina nő­vérrel sétált. Beszélgettek, és nem vettek észre... Aztán Gratianus atya átfogta Ludwina derekát és __nem is merem tovább írni... megcsókolta, majd bementek a kertészházba... Ezt csak másnap mertem elmondani Ágotának, aki erre elmesélte, hogy ő tegnap éj­jel látta Gratianus atyát kisurran­ni Zita szobájából.., Borzasztó! 1844. július. Ebbe a füzetbe most szentségte- len dolgokat kell leírnom... de hát megtörténtek! Gratianus atya mindennap idejön hozzám a ker­tészetbe. Rá se néz már Ludwi- nára. .. Segít a munkában és be­szélget velem. Tegnap este mel­lettem ült a szépteremben. Védő­szentünk nevenapját ünnepeltük. Ettünk és ittunk. Körbe jártak a poharak .. . Nem szabadulhattam! Gratianus atya tartóztatott. Azt mondta, hogy ez az ünnep egyesíti az egyház fiait és lányait. Az asztal alatt megkereste a ke­zem és megszorította... Fülembe súgta, hogy bárcsak forró csók pe­csételné meg az egyenlően érző lelkek szép szövetségét.. Éjfél táján a tisztelendő atyák celláik­ba vezették a nővéreket. Ágota azt mondta, hogy Zita nővér Soltysek atya karján távo­zott. Engem Gratianus atya kísért el, és meg akart ölelni, de én beoson­tam cellámba. Zita nővérnek rosz- szul esett, hogy Gratianus atya mellettem ült. Látszott, hogy ha­ragszik. .. Mit tehetek én, a gyen­ge, ellene... Talán félti tőlem Gratianus atyát? Pedig nem kell féltenie, én bizony nem kívánom a barátságát, és megvetem bűnös szerelmét! Másnap Zita maga elé rendelt és megszidott, hogy elhanyagol­tam a kertet. Azt kiáltotta, biz­tosan máson jár az eszem. Gra­tianus atyát említette... Tiltakoz­tam. .. de hiába... Utána cellám­ban sírtam. Ágota vigasztalt. Jó, hogy legalább mi kelten össze­tartunk és szeretjük egymást. Büntetésből meg kellett korbá­csolnom magam. Zita nővér nézte, amint térdenállva zsolozsmát mondottam és közben saját háta­mat korbácsoltam. Újabb büntetés. Ludwina nővér is megbüntet mindennap... Uram, irgalmazz! Nem szolgálok rá eny- nyi büntetésre! Rossz vagyok, tu­dom, de nem vagyok bűnös. Mé­gis engem büntetnek a legszigo­rúbban. Pedig ők jobban megér­demelnék... Én is láttam Zitát és1 Gratianus atyát a lugasban.. 1846. augusztus 24. Régen nem írtam a naplómba, de itt nem történik semmi, múl­nak a napok, egyik a másik után. Tegnap szomorú napunk volt. Meghalt Zdziarska fejedelemasz- szony. Mindenki megsiratta...’ Szegény, nem volt még olyan öreg, hogy meg kelljen halnia! Isten akarta! Bele kell nyugodni!' Alig temették el, Zita nővér vette át a fejedelemasszony elhagyott birodalmát és nyáját, ö lett Zdziarska helyett a kolostor íeje- delemasszonya. Uram, irgalmazz bűnös lelkűnknek! 1846. december 10. Mióta Zita fejedelemasszony lett, minden pénteken sanyargat­juk testünket... olykor Gratianus atya is jelen van...” Az ügyész itt egy pillanatra ab­bahagyta az olvasást. Lázár atya felé fordult: — Lázár atya! Kérem, ha az ön érzékenységét bántja, ami a naplóban áll, ne hallgassa! Bizo­nyosan bántja.,. Lázár páter nagyon sápadt volt. — Szégyellem magam, uraim. De hallani akarom, hogy megtud­jam, mi az igazság! Az orvos közbeszólt: — Nem tartja lehetetlennek azt» amit Borbála leír? (’Eolytatjbfcsj S

Next

/
Oldalképek
Tartalom