Kelet-Magyarország, 1959. július (16. évfolyam, 152-183. szám)
1959-07-05 / 156. szám
1959. JtLIUS 5, VASÁRNAP KELETMAG YARORS7AG 7 Elnökválasztás félidőben Q új elnök As Elnöki Tanács ülése A Német Szövetségi Köztársaságot Nyugat-Berlinnel összekötő autóúton megnövekedett a héten a forgalom. A lefüggönyözött luxuskocsikon nyugatnémet diplomaták, a bonni parlament képviselői gördültek Nyugat-Berlin felé, hogy látványos külsőségek között megválasszák az új államelnököt. Egy csupán formális aktusra, egy már előzetesen lejátszott mérkőzés „díjkiosztó’1 ünnepségére kár lenne néhány szót is vesztegetni, s talán még kevésbé az újonnan megválasztott elnök, Heinrich Lü'bke személyére — akiről — a szélsőjobboldali angol lap, a Daily Mail epés megjegyzése szerint „két , héttel ezelőtt nagyon sok német még azt sem tudta, hogy kicsoda”. Vétójában nem is elnökválasztás és nem is az új elnök szürke figurája, hanem az azt megelőző drámai események, a nyugatnémet kormánypárton belül dúló ádáz harc irányította a figyelmet a héten Nyugat-Berlinre. a lökés csoportok harca A közelmúltban rendkívüli események játszódtak le a hidegháború szilárd bástyájának vélt nyugatnémet államban. Adenauer az „atomkancellár” néhány hónappal ezelőtti váratlan bejelentése, hogy lemond a kancellári teljhatalomról és megelégszik az elnöki funkció díszhelyével, már felezte, hogy bizonyos földcsuszamlás várható a nyugatnémet uralkodó körökben. A felszínen jelentkező éles harc Adenauer kancellár és helyettese, Erhard gazdasági miniszter között, világosan mutatta, hogy a legagresz- szivebb háborús körök politikájával szemben egyre növekszik az ellenállás. Adenauer és Erhard párharcában a leghatalmasabb nyugatnémet tőkés csoportok nyílt birkózása tükröződik. E küzdelemben a kancellár legfőbb támogatója a Pferdemenges bankár által vezetett agresszív nehézipari tőkéscsoport, amely jelenleg is birtokolja a potsdami egyezmény értelmében hivatalosan megszüntetett, de azóta más néven és formában ismét életre keltett I. G. Farbent. E csoport felfogása szerint a szocialista országok önmaguktól .megszűnnek, így a tőkés hatalmak feladata csupán az, hogy folytassák a hidegháborút, provokációkkal, erőszakos eseményekkel meggyorsítsák a remélt összeomlást. Az Erhardot támogató másik nagy tőkés csoport valamelyest reálisabb álláspontot képvisel. A történelmi események meggyőzték őket arról, hogy ostobaság a szocialista országok összeomlására spekulálni, sokkal ésszer- rűbb, ha megpróbálnak minél előbb bejutni a „keleti” piacokra, hiszen a válságokkal terhes kapitalista országok helyett ez óriási lehetőséget nyújt számukra. Nem véletlen, hogy e tőkés csoport képviselői a Szovjetunión kívül már több más szocialista országba, így Kínába is ellá- gattak és személyesen győződtek meg ezekkel az országokkal folytatandó kereskedelem előnyeiről. II hidegháborús politika válsága A német tőkés csoportok vad birkózása egyébként nem csupán a nyugatnémet uralkodó körök belső harca. Ez lényegében a reálisabb politika kialakításáért nemzetközi méretekben folyó küzdelem tükröződése. A dullesi hidegháborús elképzelés — amelynek trathatatlanságára a volt amerikai külügyminiszter halála előtt maga is kezdett ráébredni — súlyos válságba került. Néhány év alatt ugyanis kiderült, hogy a szocialista országok nemhogy önmaguktól összeomlanának, hanem olyan gyors ütemben fejlődnek, hogy ezzel még a legreá- Rsabban gondolkodó polgári köröket is meglepték. A gyorsütemű fejlődés, s az ennek következtében kialakult új helyzet rákény- szerítette az imperialista hatalmakat, hogy megkezdjék eddigi politikájuk felülvizsgálását. Az új helyzetet ■ az angol burzsoázia mérte fel a legrövidebb idő alatt, egyszersmind meg is előzve társait a Szovjetunióval való gazdasági kapcsolatok kiépítésében. Az Egyesült Államokban még javában folyik a harc az egymással ellentétes csoportok között. Az erőviszonyok kiegyenlítettségét mutatja egyébként Herter amerikai külügyminiszter ingadozó magatartása is a genfi értekezleten. Herter néha kötéltáncos módjára próbált lavírozni a nyugati politika két szélsőségeként jelentkező angol és nyugatnémet felfogás között. fidenauer provokációi A nyugatnémet kormánypárt j belső válsága elsősorban külpolitikai kérdésekben jut kifejezésire. Az adenaueri koncepció sarkalatos pontjai ugyanis az események sodrában megsemmisültek. Csupán az a tény, hogy Géniben a külügyminiszterek tanácskoztak, már önmagában is csapást jelentett a nyugatnémet álláspontra. A két német állam képviselőinek jelenléte pedig a kelet-nyugati tárgyalásokon egyszerűen semmivé változtatta Adenauer legfőbb elvét, mely szerint nincs két Németország, csak egy — a Német Szövetségi Köztársaság. A genfi külügyminiszteri értekezlet, amelyen a Német Demokratikus köztársaságot de facto elismerték, gyakorlatilag Adenauer politikájának halálos ítélete. A reálisabb politikát követelő tőkés csoportoknak és az érdekeiket kifejező nyugati diplomatáknak pedig egyre súlyosabb tehertétel Adenauer a maga merevségével, kérlelhetetlen agresz- szivitásával és az enyhülést gátló különböző provokációival. Ilyen jellegű provokációs kísérlet A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet alkotott a honvédelmi hozzájárulásról. A rendelet megjelöli az érintett korosztályokat, meghatározza a hozzájárulás — fizetési kötelezettség időtartamát, és mértékét. A haza védelmének, mint az Alkotmányban meghatározott állampolgári kötelezettségének a haakuteiessk általában sorkatonai szolgálat teljesítésével tesznek eleget. Indokolt, hogy azok, akik valamilyen okból ilyen katonai szolgálatot nem teljesítenek, pénzbeli hozzájárulással vegyenek részt az ország védelmi készenlétének erősítésében, valamint a sorkatonai szolgálatra be- hívottak hozzátartozóinak segé. lyezése folytán az államra háruló terhek viselésében. Az Elnöki Tanács megerősítette a Magyar Népköztársaság kormánya és a Dán Királyság kormánya, valamint a Magyar Nép- köztársaság kormánya és a Norvég Királyság kormánya között a volt az elnökválasztásnak Nyu- gat-Berlinben való megrendezése is. A kancellár legfőbb célja az volt, hogy a „genfi szünetben” megmérgezze a tárgyalások légkörét, ezért eszelte ki az elnök- választás Nyugat-Berlinben való megrendezését. A Szovjetunió és az NDK kormánya jegyzékben tiltakozott e provokatív lépés ellen, hangsúlyozva, hogy ez csak még jobban aláhúzza a szovjet javaslat igaz voltát, hogy „meg kell szüntetni a nyugat-berlini zavarkeltési gócot és a békét szolgáló módon rendezni kell a berlini kérdést.” Nyugati polgári körök természetesen nem ilyen egyértelműen és világosan fogalmazták meg ellenvetésüket, de mindenesetre figyelemre méltó, hogy a választást követő napon az AP amerikai hírügynökség hangsúlyozta, „a nyugati szövetségesek nem tartják szereplésnek, hogy a köztársasági elnök szerdai megválasztásakor hivatalosan hangoztatták, Nyugat-Berpolgári légiközlekedés tárgyában 1958. július 17-én, illetve 1959; április 30-án Budapesten aláírt egyezményt. Ezután az Elnöki Tanács meg- erősítette a Magyar Népköztársa-! ság és a Csehszlovák Köztársaság] között 1959. február 14-én Var-1 sóban aláírt munkaügyi, szociálpolitikai és társadalombiztosítási j egyezményt, majd folyó ügyeket tárgyalt. Száras, meleg idő Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, kevesebb helyen eső, zivatar; Élénk, helyenként még erős északnyugati,1 északi, majd fokozatosan északkeletire forduló szél; A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. —: Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—26 fok, Távolabbi kilátások; szárazabb, melegebb idő. lin része a Német Szövetségi Köztársaságnak.” A nyugatnémet politikai életben dúló ádáz harcnak vannak pozitív megnyilvánulásai. Ennek ellenére nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az elnökválasztáson Adenauerék hidegháborús hívei — bár könnyen lehet, hogy csak átmenetileg — győzedelmeskedtek. A genfi értekezlet szünetében is folytatódik a német hadsereg újrafelfegyverzése és a rakétafegyverekkel való ellátása, s a háborúra spekuláló körök — bár súlyos veszteségek érték őket — ma is vezető szerepet töltenek be a nyugati politika irányításában. Kétségtelenül nem valami bíztató számukra, hogy Nyugat-Németországban a sorsukat összekapcsolták egy „makacs, vén aggastyán” sorsával. A történelem azonban mégis arra int bennünket, hogy az uralkodó’ osztályok súlyos helyzetükben a legvakmerőbb lépésekre is képesek. Később is az volt róla a benyomásom, hogy szánakozik a szerencsétlen apácán. Látja... ez lehet az, aki.. De nem, ezt nem merném állítani. .. — nem fejezte be a mondatot. Elővette az óráját. — Nyolc óra. Mit szólna hozzá, ha meglátogatnánk Lázár atyát? — Menjünk! — mondta az ügyész. — Ügy tudom. Lázár atya a karmelita kolostorban lakik. A karmelita fráter, aki a kaput kinyitotta, csodálkozott a szokatlan időben történő látogatáson, de kérésükre felvezette őket Lázár atya cellájába. Mikor beléptek, a fiatal pap el- merülten olvasott. A látogatás meglepte, de láthatóan örült a jövevényeknek. — Lázár atya — kezdte a beszélgetést az orvos —, azért jöttünk magához, mert szeretnénk felvilágosítást kapni a szerencsétlen Ubryk Borbáláról. Most nem hivatalos minőségben vagyunk itt, hanem mint olyan emberek, akik szenvedélyesen akarják tudni az igazságot. Tudni akarjuk, hogy kik és milyen okból tették ezt a szörnyűséget. S rajtunk kívül még nagyon sok embert érdekel az országban, sőt külföldön is, hogy mi történt valójában Ubryk Borbálával! Ön akkor, amikor a csákányokért sietett velem, s amikor nekiállt a fal bontásának, már állást foglalt az igazság mellett. Kérem, segítsen a további falbontásban is. Lázár atya mosolyogva, szívélyes hangon válaszolt. — Kérdezzenek, elmondom, amit tudok. — Mióta jár a karmelita szüzek kolostorába? — Július közepe óta. Akkor kül- íáött óda az érsek őeminenciája, Tordai György: UBRYK amikor Gratianus páter megbetegedett. — Kérem —• szólt közbe az ügyész — megmondaná, mi a véleménye Zita íejedelemasszonyról? Lázár atya- az ügyész közelébe húzta székét és igyekezett őszintén jellemezni a kolostor fejede- iemasszonyát. Az ügyész egyik kérdést a másik után tette fel, a pap alig győzött válaszolni. Az orvos kissé neheztelt, hogy Donecki vette át a beszélgetés irányítását, hiszen neki is voltak kérdései. Nem baj, van idő — nyugtatta meg magát, és szokása szerint nézelődni kezdett a kis cellában. — I.átom, sok könyve van, Lázár atya — jegyezte meg a könyvespolcra mutatva. — Igen! Szeretem a könyveket — válaszolt a pap, de nem folytathatta, mert az ügyész máris új kérdéseket tett fel. Az orvost nem nagyon érdekelték az ügyész kérdései, és a könyvespolchoz lépett. Sorra szedegette le a könyveket. Mikor felfedezte, hogy két sorban állnak, a hátulsó sor böngészésébe kezdett. A könyvek legnagyobb része teológiai munka volt, régiek és újabbak. A hátsó sorban állókat éves por borította. — Ügy veszem észre, nem nagyon takarítanak magánál, páter. — Szokott gúnyoros modorában hozzá akarta tenni, hogy látszik az asszonykéz hiánya, de meggondolta magát, s mégsem mondta. (22) BORBÁLA TÖRTÉNETE (Regeny) Nézelődés közben egy brevárium került a kezébe, s ahogy lapozgatta, egy levél esett ki belőle. Nem akart indiszkrét lenni, de amikor felemelte a levelet, vélet- letlenül megpillantotta az aláírást. Meglepetésében nagyot kiáltott. Lázár atya és az ügyész csodálkozva néztek rá. — Lázár atya! Hogy került ide ez a levél? Lázár atya szinte kővé meredve bámult az aláírásra: Borbála. A következő pillanatban azonban már rájött a megoldásra. — Én a megboldogult Gratianus atya szobájában lakom, a könyvek egy része is az övé. A hátsó sor. Csak ott találhatta. — Igen, ebből a könyvből esett ki. — Jobban megnézték a breviáriumot, és további három levelet találtak. Borbála levelei egy Dimitrij nevű emberhez, és Di- mitrijnek egy levele Borbálához. A könyv lapjainak margóját pedig sűrűn teleírta valaki... Az írás ugyanaz, mint a leveleken: Borbála írása... Lázasan tovább kutattak a könyvek között, s egy füzet és egy köteg levél került elő. A leveleket ugyancsak Borbála írta. — Ezeket a könyvvel együtt magunkkal visszük, Lázár atya — mcndta izgatottan az ügyész. — S arra kérem, hogy senkinek se szóljon róla. — Hallgatni fogok. De kérem, engedjék meg, hogy önökkel tartsak és segítsek. Szeretném, hogy kiderüljön az igazság. Most mar elárulom, hogy a feljelentő levelet én írtam. Az orvos melegen átölelte Lázár atyát. — Jöjjön, szükségünk van magára. A napló Grodzyski doktor lakása nem esett messze a karmelita kolostortól. Ide tartott a három férfi. Lázár páter már- útközben elmondta, hogyan jutott Borbála titkának nyomára, őszintén beszélt mindenről, csak Máriáról hallgatott. Mária az övé volt, lelkének féltve őrzött titka. Az orvos dolgozószobájába vezette vendégeit. Kényelmes bőrka- rosszékekbe ültek. A breviárium, a füzet és a levélköteg ott feküdt előttük az asztalon. Az ügyész kezébe vette az elrongyolódott zso- lczsmás könyvet. A címlap hátán kusza, régi írással a következő sorok álltak: „Jézusnak szerető szíve legyen életutad minden keresztviselésében segítséged, az egyedüllét magános óráiban szerető vigasztalód. Ez adjon erőt és kitartást szent hivatásodban, tegyen igen boldoggá, tegyen szentté! Borbálának emlékül gyámjától 1841. május 23.” — A breviáriumot Borbála a rendbe történt belépésekor kapta,“1 — mondta az ügyész. — Ez minden bizonnyal 1841. májusába!* történt. A könyvben apró betűkkel írott mondatok sorakoztak egymásmellé, kitöltve minden helyet, amit a nyomtatás hagyott. A megsárgult, füzetben naplószerű jegyzetek! voltak. A dátumokból könnyű volt kitalálni, hogy időrendben ezt a naplót írták először. A levelek egy része az ismeretlen Dimitrij-: nek szólt, másik része pedig Ágota nővérnek, aki Borbálával együtt“ lakott a zárdában. — Azt hiszem, egyikünk sem kételkedik benne — mondta az ügyész —, hogy ez a gyűjtemény nem véletlenül került egy kézbe. — Persze, hogy nem — mondta az orvos türelmetlenül. — De olvassa már, mi majd közben rendezzük a leveleket dátum szerint... Az ügyész megigazította evik- kerét és hozzálátott a füzet olvasásához: „ Közeledik felavatásom perce. Boldog vagyok, hogy a világ szén-; védéséitől megszabadultam. Itt) csodálatos... Krisztus képe előttj imádkozom... Köröttem testvé-i reim, akikkel ezentúl életem min-1 den percét megosztom. Gyámatyámat most már nagyon sajnálom. Könnyezett, amikor ide jöttem. De inkább a zárda, mint az az ember, akit sohasem tudnék szeretni... Gazdag hozo-j mányt adtak velem. Zdziarska fejedelemasszonnyal sok csendes beszélgetésem volt, mielőtt idejöttem, s ez erőt adott a boldogsá-' gos szűzi életre, mintha anyám lenne... Most már valóban azza lesz. Az ő kezébe teszem le masz esküt. — (Folytató uLj
